Vissza a múltamba 16. – Allansia bérgyilkosai

Az eredeti tervem az volt, hogy ezt a rovatot csak akkor fogom folytatni, ha legalább 2 új lapozgatós könyv megjelenik. Ugyanakkor mivel nem tudom, mikor fog megjelenni a következő zagor.hu-s kötet, ráadásul az idei évben – több mint egy évtized után –kereskedelmi forgalomban is megjelent egy könyv, úgy gondoltam teszek egy kivételt, és Livingstone mester legújabb művét kielemzem. A szempontjaim és a pontozási rendszerem a szokásos, azon nem fogok változtatni. Ugyanakkor fel kell hívnom a figyelmet, hogy az elemzés maga erős spoilereket tartalmaz. Ami döntési szituációt érintő, azt a továbbiakban is a spoiler jelzésem mellett kifehérítem, így nem fogjátok látni, de a történet menetével kapcsolatban a sima elemzés is elárul 1-2 dolgot. Így aki semmilyen információt nem szeretne megismerni a műről, az egyelőre ne olvasson tovább!

Történet (3): Magából az alaptörténetből nem sok derül ki. Egy fogadást kötünk egy régi hajós ismerősünkkel, hogyha 30 napot el tudunk tölteni a Kígyó-szigeten, 20 arany üti a markunkat (nem egy gazdag zsákmány…). Ugyanakkor már a 2. nap nem várt látogatónk érkezik, majd nem sokkal később még egy. Ekkor kiderül, hogy Azzur nagyúr 1.000 aranyas vérdíjat tűzött ki a fejünkre, bosszúból, amiért megöltük Csontos Zanbart (az nem derül ki egyértelműen számomra, hogy akkor most a Tolvajok városában, vagy a Veszedelmek kikötőjében szereplő karaktert testesítjük meg újra).  Ezügyben pedig egy egész bérgyilkos klánt küldött a nyakunkra, akik mind a vérünket akarják. A feladatunk…na itt még nem derül ki a feladatunk pontosan, sőt, azt gondolom, hogy a könyv egy kicsit manipulatív. Ami eddig történt, abból én arra következtettem, hogy a feladatunk az lesz, hogy valamilyen módon elmeneküljünk a bérgyilkosok elől. Valójában azonban Azzur nagyúr megölésével gondoljuk azt, hogy túlélhető ez a szituáció. A játék vége azonban tartogat egy meglepetést, ugyanis ha nem ölünk meg MINDEN bérgyilkost, akit Azzur nagyúr ránk küldött, akkor egy életben maradt lefejez minket, miközben a Nagyúrral beszélgetünk (mondjuk, amikor már a 3. bérgyilkosáról szedtük le a medált automatikusan, akkor már sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz). Ez egy egészen más történetet eredményez, mint amire számítottam. Valahogy az volt a fejemben, hogy egy komoly, darkos hangulatú kalandot fogok kapni, ahol bárki bármelyik pillanatban megölhetnek minket (ebben azért van némi igazság), és a hangsúly a menekülésen lesz (kb. mint a Harcos Képzelet kalandok Arcnélküliekje csak jobban kidolgozva). Ehhez képest viszont a gyilkosok többsége szemből érkezett, maximum valami trükkje volt, hogy eltegyen minket láb alól, és ugyebár a fő cél a velük való találkozás volt. Így viszont játékmechanikájában ez a könyv leginkább a Bajnokok Próbájára emlékeztetett, amiért már annyira nem vagyok hálás. A történetünket extra szabály nem bonyolítja, minden a hagyományos rendszerben működik, ami felébreszti a nosztalgia faktort. Ez utóbbihoz a Halállabirintus közelsége és Csontos Zanbar felemlegetése is hozzátesz, de messzemenőkig nem olyan mértékben, mint mondjuk a Veszedelmek kikötőjében.

Gondolkodás/szerencse (3): Résen kell lennünk az egész kaland során, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor állunk szemben bérgyilkossal vagy olyan személlyel, aki segíteni fog neki, és mikor jó szándékú emberekkel SPOILER!!! bár az illusztrációk sokat segítenek, mivel a 13 bérgyilkosból 9-et is lerajzoltak Spoiler vége! Az kifejezetten tetszik, hogy néhány bérgyilkos a ravaszságával próbál rajtunk felülkerekedni, de a könyv megadja a lehetőségét annak, hogy ezeket megkerüljük. Ugyanakkor annak, hogy az összes gyilkost meg kell ölni, már megvan az árnyoldala is, mivel vannak olyan szituációk, amikor egy balra-jobbra történő ösvényválasztással automatikusan elhagyunk egy (vagy több) gyilkost, és innentől már nem teljesülhet sikeresen a küldetésünk. Ráadásul van egy olyan szituáció, ahol véleményem szerint kifejezetten ökörséget kell ahhoz csinálnunk, hogy összefussunk egy bérgyilkossal SPOILER!!! amikor a törpe testvéreknek bevalljuk, hogy kik vagyunk, akkor hívják Balthast, a baltást (csak szerintem erőltetett a szójáték?) Spoiler vége! Persze ha eddigre már rájövünk, mi a cél, akkor akár még logikusnak is mondható a döntés.

Nehézség (3): Eléggé nehéz, meg kell hagyni. Az elején a szigeten azért jópár helyen ott hagyhatjuk a fogunkat és az értékeink is igen komoly veszteségeket szenvedhetnek SPOILER!!! Szinte már kínomban röhögtem azon, hogy az első 6-7 választásnál szinte minden átkozott/mérgezett volt. Spoiler vége! Utána viszont a könyv igen szép számmal adja vissza az ügyességünket, sőt…más könyveknél is felmerült már bennem a kérdés, hogy milyen esetekben növeli egy ügyességpont a kezdeti értékeket, és mikor nem. Mert ha azt várjuk, hogy a szöveg kifejezetten utaljon rá, akkor itt kb. semmilyen módon nem növelhető ez az érték. Viszont logikusan végiggondolva, egy mágikus pajzs, egy láncing vagy egy a kígyók gyorsaságát nekünk adó amulett nyilván hatékonyabb harcossá tesz minket, mint a korábbiak. Viszont ha úgy számolom, hogy ezek az értékek (és csak ezek, tehát a varázsitalok, varázsgyűrűk egyszeri mágiái nem) növelik a kezdeti ügyességet is, akkor odáig jutottam, hogy a 10-es alapból 19-es (!) ügyességem volt a végére (igaz, a sziget közepén ittam egy Ügyesség italát), vagyis az utolsó keménynek szánt berserker valójában szánalmasan gyenge ellenfél volt. Ezt azért lehetett volna következetesebben kezelni (nem csak itt, sok másik helyen). No, visszatérve a nehézségre, az igazi kihívást az jelenti, hogy ha nem öljük meg mind a 13 bérgyilkost, akkor nekünk végünk (bár ha belegondolok a 333 zombi után ez még kifejezetten lightosnak tűnik…). De igazából mégcsak nem is a bérgyilkosok megölése a nehéz feladat, hanem a megtalálásuk. Ahogy néztem 6 olyan bérgyilkos van, akibe fixen belebotlunk, 3, akit nem olyan nehéz megtalálni, és 4, akivel sokkal jobban meg kell szenvedni SPOILER!!! A Feketehomok kikötőjébe egyáltalán nem biztos, hogy célunk elérni, sőt, ha sikeresen megtévesztjük a kalózokat, a lehetőséget sem ajánlja fel a könyv, így az Elit kardforgató kimarad. Az egyik városban Feketetövis megtalálása nem egyszerű, sok minden eltéríthet, és ugyebár közvetlenül a halála után jön Vörös Ruth. Balthasról meg már beszéltem Spoiler vége! E mellett a halálmezők száma is viszonylag soknak tűnik benne, de azért ezeket szerintem nem túl nehéz elkerülni. Más kötelező tárgy viszont nincs, illetve az egyik bérgyilkossal való találkozáshoz kell egy kötelező tárgy, de mivel az egy másik bérgyilkosnál található meg, igazából nincs jelentősége, mert ha őt kihagyjuk, így is, úgy is meghalunk. Szóval mindent egybevetve jó nehéz, de azért nem tartozik a kifejezetten szadista kategóriába.

Játékélmény (2): Akartam szeretni a történetet, de sajnos nem igazán sikerült. Az egyik problémám, hogy miközben úgy ültem le játszani, hogy bérgyilkosok vadásznak rám, valójában én vadásztam a bérgyilkosokra. Így pedig nem éreztem igazán darkosnak a hangulatot, annyira nem éreztem magam veszélyben a játék közben. Persze, a bérgyilkosok elég széles repertoárt mutattak be, volt, aki erejével, volt, aki ravaszságával, más a tudományával, vagy épp a gyorsaságával próbált minket megölni, de összességében elég gyengének éreztem a bagázst. Az mondjuk pozitív, hogy a mágiával vagy ravaszsággal gyilkolni próbálóknak nem volt erős harcértéke, nem is lenne életszerű egy 11/10-es méregkeverő…de itt a 13 bérgyilkosból volt kb. 2, aki harcosként úgy igazán megállja a helyét (akiből az egyik megölésében segítenek). Azért az, hogy szupergyors harcosok, nindzsák és pengemesterek 7-8-as ügyességgel jelennek meg…hát finoman szólva sem hiteles, nem azt a látszatott keltették, mintha a legádázabb bérgyilkosokat küldték volna ellenem. Igazából ami a könyv kapcsán eszembe jut, az az, hogy a kevesebb néha több. 5-6 igazán jól kidolgozott és erős gyilkos kicsit több fejezetpontos taktikai csatákkal szerintem sokkal izgalmasabb és maradandóbb kalandot adott volna, mint ez. Ezenkívül nekem a vége sem tetszett. SPOILER!!! A kaland vége ugyebár az, hogy belépünk a Halállabirintusba, mint Lord Azzur bajnoka. Ez egyrészt azt jelenti, hogy igazából nem teljesült a küldetésünk (hiszen tudjuk mi a vége annak a karakternek és a Nagyúrt is meg akartuk ölni), ráadásul logikailag sem áll össze nálam ez az egész. Melyik karakter vagyunk a maradék ötből, aki elindult? Leginkább a nindzsára emlékeztet a dolog, de ahhoz képest is tök máshogy nézünk ki…igazából az lenne a logikus folytatása, ha a 25-ös fejezetpontnál meghalunk és a minket megölő bérgyilkos a csuklyás harcos a labirintusba…de lehet én értek valamit nagyon félre. Spoiler vége! Összességében ez a medálgyűjtés az eredetinek induló kalandból egy nagyon sablonosat tett, amit nem tudtam igazán élvezni, ezenkívül a 400 fejezetponthoz képest feltűnően rövidnek éreztem a kalandot. Illetve ez már egy apróság, de továbbra sem szeretem azt, hogy az időt egy egyszerű varázstárggyal lehet manipulálni.

Összességében: 11/20

Ezzel nem változott a TOP-listám, úgyhogy inkább csak emlékeztetőként írom be:

1.      A nekromanta éjszakája

2.     Éjsárkány

3.     Vihargyilkos

4.     Drumer átka

5.     A pusztítás tornya

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/