Bejegyzések

szendvics címkéjű bejegyzések megjelenítése

Szendvics látványkonyhában – San Da Vinci szendvicsbár, Budapest, köfte és sajtos-csirkés szendvics

Kép
Az ember nem mindig tud tudatosan választani, hogy milyen helyre megy be. November 16-án, pénteken kb. fél 11 volt, mire az országos disputa verseny szervező munkáival végeztünk, és ekkora nagyon sok hely már bezár. Az éhség azonban nagy úr volt, így egy olyan helyre tértem be, amiről korábban még sosem hallottam. A San Da Vinci ránézésre egy török helynek tűnt, ugyanakkor ezekkel kapcsolatban a sok nem igazán erős török gyrosos miatt inkább negatív előítéleteim vannak. Azt azonban láttam, hogy ez nem egy gyros bár, így azt gondoltam, egy próbát megér. A belső tér nem túl nagy, de azért komfortos. Ami még külön tetszik, hogy bár sok helyen van kinn az asztaloknál só és bors, hogy a vendégek tudjanak ízesíteni, itt azonban e mellett még egy – gondolom csípős és savanyú – paprikaféle is megjelent. Noha nem kóstoltam meg, a figyelmesség az jól esett. Ez a figyelmesség más helyen is megjelent. Miközben nézegettem az étlapot, a hely tulajdonosa rögtön ajánlotta a köftét, ami – mint me...

Több mint marketing? – A Séf Asztala, a séf kolbászos szendvicse menü

Kép
Ideje megírni az első budapesti kóstolós cikket is! Amiről azonban most írok, az egy kicsivel több, mint egy étel vagy egy étterem. Ezt nevezhetjük már egyfajta jelenségnek is. Alig több mint 1 éve történt, hogy a közismert séf, Wolf András megalapította a saját étkezdéjét. Ebben persze önmagában még semmi meglepő nem lenne, azonban ez nem egy klasszikus étterem volt, hanem egy rántott húsos és sült kolbászos menüket kínáló hely a West End City Center étkezőudvarán. Bár ez már ritkábban fordul elő, de nem egyedi jelenség: többször láttunk már példát arra, hogy egy ismert séf megpróbálkozik egy egyszerű ételekből álló étterem alapításával, ami a hagyományos ételeket próbálja az átlagnál jobb minőségben eladni. Amikor ilyet hallok, rendszerint félelemmel vegyes kíváncsiság önt el. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezeket a klasszikus ételeket miként lehet jobb minőségben elkészíteni, érzek-e valódi különbséget egy klasszikus plázaétterem és e között. Ugyanakkor több dolog miatt aggódom is. ...

Egy elmélet és egy étel tesztje a Don Pepével

Kép
Ez a cikk 2017.12.19-én a Don Pepe Önkéntes Gasztroblogger programjának keretében a Don Pepe hivatalos facebook oldalán megjelent. 2017.12.15-e van, 18 óra 9 perc. Éppen most adtam le a rendelést, hogy a Don Pepe önkéntes Gasztroblogger programjának a keretében kipróbáljam a Don Pepe étterem egyik új kemencés szendvicsét, a Smoky duck szendvicset. A rossz idő miatt úgy döntöttem, hogy bár közel van a Pécs Pláza, inkább kiszállítást kérek. Visszatérve a szendvicsre, az alapanyagai: grillezett kacsamellszeletek, füstölt mozzarellás Barbeque szószban átforgatva, rusztikus ciabatta, alján füstölt sajt sütve, padlizsánkrém, füge, rukkola saláta, paradicsom. Ha teljesen őszinte akarok lenni, egy kicsit kockáztattam ezzel az étellel, ugyanis az én ízlésemhez a Don Pepe 3 szendvicse közül a Cuba Libre sokkal közelebb áll. Ami miatt mégis ezt választottam, annak két oka van. Az egyik a kacsamell. Nagyon szeretem a kacsamellet, de nagyon érzékeny vagyok az elkészítésére. Nem szeretem ha „...