Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2019

3 az erdélyi igazság – Bistro Café, Szamosújvár, sült kolbász menü

Kép
Szamosújváron jártam a hétvégén az ottani építészeti remekműveket megcsodálni. Tetszett, amivel találkoztam, sőt, még ad hoc módon egy tárlatvezetésnek is részesévé váltam. Ugyanakkor kicsit meg is éheztem és hétvégén túl sok nyitott éttermet nem találtam a városban. Végülis a Bistro Café nevű helyet találtam meg, ami egy klasszikus gyorsétterem benyomását keltette. Mivel más helyet nem láttam hirtelen, és egy pillanatra egy kedvesnek tűnő csinos hölgy jött ki az ajtón, úgy gondoltam, egy próbát megér. J Benn különböző menüajánlatokat láttam. Volt sonkás szendvics, rántott húsos szendvics, gyros lepényben, tálban, sült kolbászos szendvics, sült kolbászos tál, hot-dog, szóval tényleg a klasszikusok. Desszertek között a palacsintát és a gyümölcssalátát láttam, de most nem kívántam a desszertet. Amit viszont észrevettem – és ez nem igazán tett rám jó benyomást, hogy a gyros-hús és a rántott húsos szendvics előre elkészített. Ezt nem szeretem igazán, mert soha nem tudja az ember, h

5 következtetés az első 2 EB-mérkőzés után

Kép
5 következtetés az első 2 EB-mérkőzés után Lezajlott az első két Európa bajnoki selejtezőre a magyar labdarúgó válogatottnak. Az első mérkőzésen talán kis csalódás volt, hogy viszonylag simán, 2-0-ra kikaptunk a szlovák válogatottól, második mérkőzésen azonban kiköszörülve a csorbát remek játékkal váratlan és dicsőséges győzelmet arattunk a horvát csapat ellen. A csoportban az eddigi 4 lejátszott meccs érdekessége, hogy eddig 4 hazai győzelem született, tehát az otthoni meccsét mindenki megnyerte, az idegenbelit mindenki elvesztette, így jelenleg négy darab hárompontos csapat van a csoportban. Túl sok következtetést tehát nem lehet levonni a 4 mérkőzésből. Mégis azért megpróbáltam ötöt leírni, amikre érdemes rögzíteni az első két forduló után. 1.       Él a remény! Ez persze nem egy olyan nagy kijelentés, hiszen csak 2 mérkőzést játszottunk le a 8-ból. És sokszor hallottam azt, hogy itt még akár a 2 vereség is beleférhet, mert a továbbjutáshoz az kell, hogy az aze

Én vs. Eozin: 1-1 – Eozin Corso Pécs, pankómorzsás csirkemellcsíkok

Kép
Az Eozin Corsóról egy alkalommal már írtam , azonban akkor nem volt túl pozitív véleményem az ottani ételről. Ugyanakkor a hamburgerek értékelését mindig a megfelelő szkepticizmussal kell kezelni. Hiszen általában azért kijelenthető, hogy egy olyan hely, ami csak a piaci verseny miatt teszi a hamburgert az étlapjára, nem szokott olyan szintet hozni, mint a burger-specifikus helyek. Ezért azt vallom, hogy ezeknek a helyeket reálisan másfajta ételekből lehet megítélni. Általában, ha egy étteremben elsőként felemás élményeim vannak, akkor másodjára mindig valami egyszerű ételt szoktam választani, hogy megnézzem, hogy milyenek az alapok. Az előételek listáján láttam egy ilyet, hogy pankómorzsás csirkemellcsíkok, vágott zöldségekkel, és sajtmártással. Úgy gondoltam, hogy ez egy jó étel lesz próbára, hiszen akár kézzel is ehető kvíz közben, és viszonylag egyszerű, de látom, hogy miként készül el egy hagyományos húsétel náluk és milyen a mártásuk. Az étel viszonylag gyorsan, kb. 10-

Cékla a gyrosban? Miért ne?! – Rosa Fast Food, Kolozsvár, gyros lepényben

Kép
A Rosa-ban, ami a Sora üzletház „street food bárja”, egyszer valamikor 2016-ban már jártam, amikor elvitt oda egy kedves ismerősöm, Azzola Kati. Tavaly azonban érdekes módon egyszer sem voltam ott, igazából magam sem tudom, hogy miért. Ami megmaradt bennem, hogy extrém sokféle szószt kínáltak, győztem közülük válogatni. Most egyik este úgy gondoltam, ideje újra kipróbálnom a helyet. Egy egyszerű hétköznapi gyrost (itt sahormát) kértem lepényben, és jött a dilemma. Milyen zöldségek és milyen szószok? Itt ugyanis annyiféle van mindenből, hogy az ember győz válogatni (ez egyébként általában jellemzője a hasonló román helyeknek, de itt még inkább). Kezdtem a szószokkal, amikből volt vagy 10-12 féle. Klasszikus tzatziki, ketchup, normál majonézes, fokhagymás-majonézes, paradicsomos, csípős, ezek elég általánosak. De van ám itt más is. Gombás szósz…izgalmas, de nem szeretem a gombát. Paprikás szósz…érdekes. Currys szósz…biztos finom. De a céklás szósz az aztán tényleg izgalmasan hang

Vissza a múltamba 12. – Mágusvadász, A gonosz kapuja, A kígyóemberek birodalma

Kép
Hosszú idő telt el, mire el tudtam készíteni az újabb 3 könyv elemzését, de remélem ez nem zavar senkit. Lassan a végére érek, azt számolom, hogy így, hogy a Gyíkkirály visszatért elkészült, még 2x3 blokkom lesz vissza. Gondolkodom, írjak-e még valamiről, mondjuk a Zagor minikalandokról. Ezt még eldöntöm. De addig is reménykedem a szép búcsúban az utolsó két triótól (meg ne próbáljon bárki bármit elspoilerezni! J ), és megírom ennek a hármasnak az értékelését is. Én sem spoilerezek el előre semmit, csak belinkelem a pontozási szisztémámat azok számára, akik még nem olvasták a többi írásomat. No, lássunk neki! Mágusvadász: Történet (2): Mielőtt belekezdenénk a háttértörténetbe, kapunk egy nagyon aranyos és vicces instrukciósorozatot arról, hogy mit tudunk a mágusokról, miként eshetünk a csapdájukba, mivel béníthatók le, hogyan ismerhetők fel, miként követhetők. Megmondom őszintén ez az egész inkább vicces volt nekem, mint komolyan veendő szituáció. De sebaj, lépjünk to

Sajtorgia Marosvásárhelyen – Ultimate Cheesburger, Butcher’s Kitchen Bistro

Kép
Tavaly több ízben is írtam a Butcher’s Kitchen Bistróról, mind a klasszikus marhaburgerüket , mind a csirkeburgerüket megkóstoltam már. A héten, amikor benéztem azzal a céllal mentem, hogy a sertésburgert is kipróbáljam, hogy az milyen. Ezt a tervemet azonban gyorsan kénytelen voltam elvetni, ugyanis a sertésburger azóta lekerült az étlapjukról. Úgyhogy körülnéztem, mi van még. Az étlap megújult, régen máshogy is nézett ki, és ahogy láttam, többféle új hamburger megjelent. Többszöri végiglapozás után egyikkel elkezdtem szemezni, ez pedig az ultimate Cheesburger, ami a hús mellett salátát, paradicsomot, cheddar sajtot, házi füstölt sajtot, parmezánchipset, bacon és bayonnaise szószt tartalmaz. Szerintem egyébként viszonylag új étel lehet, mert még az online étlapon sem látom. Bár egy kicsit tartottam attól, hogy hagyma és savanyú elem nélkül mennyire fogom élvezni az ételt, meg eleve nem járok-e úgy, hogy túl sok lesz a sajt, mint anno a Hakni burgerben, de kíváncsiságom nem ha

Néhány információ a kóros elmeállapot büntetőjogi megítéléséről

Kép
A múlt heti szekszárdi gyerekgyilkosság nagyon sokakat megrázott, országos szinten okozott közfelháborodást. Teszem hozzá, érthető okokból, hiszen egy 5 éves kislány esett áldozatául a tettesnek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ahol a gyűlölet mértéke eleve az egekbe szökken, ott nem szükséges azt még külön szítani. Az origo tegnap megjelent cikkében arról beszél, hogy az elkövető megúszhatja az esetet, ha kiderül, hogy elmebeteg, amire a múltja alapján megvan az esélye. Erről a cikkről nehéz eldönteni, hogy az írója rá akart menni a kattintás számra, vagy egész egyszerűen ennyire tájékozatlan, de egy biztos: az írás hemzseg a jogi és ténybeli hibáktól. Emiatt döntöttem el, hogy én is klaviatúrát ragadok és leírom, hogy milyen esélye van annak, hogy tényleg megállapítják az elmeműködés kóros állapotát, és mi fog történni, ha ez bekövetkezik. Noha a cikk jogi kérdéseket fejteget, igyekszem közérthetően fogalmazni. Mikor kell elmeorvosi vizsgálat? A büntető törvénykönyv szeri