Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2020

Erdélyi ízek? – Székely Kantin, Budapest

Kép
  A Pláza éttermek eléggé hasonlítanak Budapesten, bármelyik üzletbe látogat el az ember, ugyanolyan Brandekkel, illetve hasonló ételekkel találkozik. Ezért is lepett meg, amikor a KÖKI Plázában egy olyan helyet találtam, ami a felirata szerint eredeti székely ételeket kínál. Elég sok időt töltöttem Erdélyben és van tapasztalatom az ottani ételekben mind éttermi , mind „büfés” szinten. Így hát kíváncsi voltam, mit tud ez a hely. Az étel, amit kértem, viszonylag egyszerű: mics (sertés-, bárány ill. marhahúsból készült csevapszerű étel), hasábburgonya, mustár, illetve desszertként rántott palacsinta.   Kezdjük egy nagy pozitívummal: a hölgy, aki a rendelésem felvette nagyon kedves volt, mosolygott, amit meg külön öröm, hogy mint kiderült, a palacsintát helyben készítik, és ezt még elkészítették nekem úgy, hogy kb. 25 perc volt még zárásig. Ezt azért kell így kiemelnem, mert sajnos gyakori tapasztalatom, hogy zárórában már csak azt adják ezekben a plázaétteremben, ami épp készen áll,

Jobb, mint vártam – Pesti Pipi, Budapest

Kép
  Amikor étterem-láncokról beszélünk, nagy általánosságban nincs jó véleményem. Rögtön a McDonaldsra asszociálok, de a budapesti kebabosok is eszembe jutnak, és egyikükhöz sem viszonyulok túlságosan jól. Ezeknél a helyeknél attól félek, hogy mindig ugyanazt a kommersz kaját adják, ami lényegesen gyengébb annál, amit az ember egy „rendes” street food étteremben megkap. A Pesti Pipi étteremlánccal talán ezek a sztereotípiák miatt nem próbálkoztam korábban, azonban egy alkalommal a kényszer (vasárnap este 9-kor akartam valahol enni és a Nyugati Pályaudvar mentén ezt találtam nyitva) rávett, hogy kipróbáljam. A hely kínálata, ahogyan sejthető is, a csirkehúsos ételekre épül, vannak a rántott és a roston csirkés ’hamburgerei’, rántott menüi és – amit külön szeretek – egy kisebb desszertkínálata is. Ezenkívül néhány kakasból készült különlegesség is színesíti az étlapot (egy jó kakaspörköltet mondjuk itt nem tud enni az ember, de oda se neki, ennek a helynek nem ez a funkciója J ) A Nyugatin

Ez már disznóság! – Fekete lovag étterem, böllér-tál

Kép
  A Fekete lovag ebédmenü kínálatát többször néztem a Netpincéren, de sokáig nem volt kedvem kipróbálni. Aztán pár hete láttam egyszer egy böllér tálat a hely kínálatában. Bár szeretem a változatos és sokszínű kulináris élményeket, de azért mégiscsak az az ember vagyok, akit egy jó disznótorossal le lehet venni a lábáról. Így aztán úgy döntöttem, hogy próbálom ki az étterem naponta változó kínálatából. A rendelést leadva apró érdekesség volt, hogy rögtön meg lehetett jelölni a borravaló összegét is, ami szintén bankkártyával kifizethető. Ilyennel eddig még nem találkoztam. Remélem, ez tényleg a futárnál marad :).   A kiszállítási időnél meglepődtem, hogy 20-30 perc volt kiírva, ezt gondoltam, hogy mérem. És valóban, 26 perc után csöngött a kaputelefonom és 1 perccel rá már kezemben is volt az étel. Amikor viszont átvettem, meglepődtem a súlyán. A dobozára az volt írva, hogy 5-600 grammos az étel egyáltalán nem zárom ki, hogy ezt még alá is lőtték. Amikor meg kinyitottam, az…szerint

A Kétfarkú Kutyapárt döntéséről

Kép
  A hétvégén jelentette be a Magyar Kétfarkú Kutyapárt, hogy önállóan vesz részt a 2022-es választásokon, saját listát és képviselőjelölteket indítanak (igaz, utóbbiból nem 106-ot, hanem csak kb. 30-at és főleg oknyomozókat terveznek indítani). Amint ez megtörtént, azonnal baloldali kommentek tömkelegét olvastam, miszerint a Kétfarkú Kutyapárt is a FIDESZ kottájából játszik, ők is a jelenlegi kormányzópárt bábjai. Igaz lenne ez? Erre egy rövid mondattal tudok válaszolni: a nagy fenét! Ugyanakkor azt gondolom, hogy a tisztánlátás érdekében érdemes megvizsgálni, hogy miért hozta ezt a döntést az MKKP és miért gondolom azt, hogy tulajdonképpen nekik nem is nagyon volt más opciójuk, minthogy egyedül induljanak el a választásokon.   Mi is a párt lényege? Korábban már írtam arról a kettősségről, hogy miközben az MKKP kifelé egy viccpárt benyomását kelti, vannak azért komoly elemek a politikájukban. A legtöbb poénjukkal valódi társadalmi problémákra világítanak rá, politikai akcióik me

10 kedvenc gonosz karakterem a lapozgatós könyvekből

Kép
  Az emlékezetes alternatív befejezések , és a jó alaptörténetű , de gyengén kivitelezett könyvek bemutatása után újabb TOP-listával érkezem. Ezúttal azokat a főellenségeket, gonoszokat elevenítem meg, amelyek talán a legjobban benne maradtak az emlékezetembe. Itt nyilván elég széles a repertoár, hiszen főgonosz kb. a könyvek 80-90%-ában megtalálható, ezért igen nehéz volt leszűkíteni a listámat 10-re. De majd a komment szekcióba betehetitek azokat a karaktereket, akik szerintetek hiányoztak a listáról. A rangsort két fő szempont alapján határoztam meg:   ·          Mennyire karakteres, egyedi az ellenség? ·       A vele való küzdelem a végén mennyire sikerült epikusra, milyen érzelmi töltetet éreztem e közben?   Hozzáteszem, a listára kerülésnek nem feltétele, hogy mind a kettő megvalósuljon, ha csak az egyik jelenik meg, de az nagyon, akkor is bekerülhet valaki a TOP 10-be. Fontos viszont, hogy csak főgonosznak tekinthető karaktereket nevezek most meg, tehát hiába romlott v

Élő közvetítés a Bl-sorsolásról

Kép
 Szeretettel köszöntök mindenkit. Már pár perce tart a Bl-sorsolás, egy megemlékező video után a díjkiosztásra kerül a sor. Itt kapcsolódok én is be az eseményekbe! 17.14: A sorsolás lassan kezdődik. Ezúttal Florent Malouda fog segítséget nyújtani a lebonyolításban. 17.14: A sorsolást mindig az 1. kalappal kezdik. Ebben a kalapban hagyományosan csak bajnokok szerepelnek, illetve a BL- és EL- címvédők kerülhetnek. Jelen esetben a Bayern München, a Real Madrid, a Sevilla, a Liverpool, a Juventus, a PSG, a Porto és a Zenit kerülhetnek ide. Koefficiens alapján nyilván egy Barcelonának vagy Manchester Ctiynek inkább lenne itt helye, de a bajnoki cím itt még alapkövetelmény.  17.17: A díjátadón idén először a legjobb női labdarúgók is díjat kapnak. Ez egy elég jelentős vívmány. 17.23: Közben telefonálnom kellett, így nem tudom mi történt. Ahogy nézem kiosztottak néhány díjat, de a lényegre még nem került sor.  17:26: Na most már kezdődik. Mind kiderült, 4 BL-újonc van a csoportkörben, ezeket