Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2020

Munkahelyi Street food – Pont, pont, vesszőcske

Kép
  Az elmúlt időszakban kevesebb rendelős kaját tudtam kipróbálni, általában otthon eszem, néha azonban, ha elhúzódnak az önkormányzati feladataim, akkor rendelek valamit a Perczel utcába. Ilyenkor szeretek kicsit körülnézni a Netpincéren, mert lehet, hogy olyan helyeket is felajánl, amik Kertvárosba már nem szállítanak ki, vagy csak drágán, ide viszont olcsóbban rendelhetek. Egy ilyen hely volt a Pont, pont, vesszőcske nevű étterem, amit korábban nem ismertem. De látva a wrap-kínálatukat, úgy döntöttem, rendelek tőlük egyet kiszállításra. Utóbbi, mint rájöttem, totál indokolatlan volt, mert kb. egy köpésnyire vannak a Perczel utcai irodától, tehát simán elmehettem volna érte L A kínálatukban szerepelt egy wrap menü ajánlat, ami egy választott wrapből (3 féle), egy választott salátából (6-7 féle, nem emlékszem pontosan) és egy választott öntetből (2-féle) áll, ez így 1.990 forint. Ezenkívül egyedi akcióként minden rendelt étel mellé jár egy ajándék kókuszgolyó is, így egy kis édessége

A pilóták rangsora a 2020-as Formula 1-es szezonban, 2. rész

Kép
  Az előző cikkem után következzék a listám második része, ami egyben az első fele, vagyis azok, akik úgy gondolom, hogy idén a mezőnyben a jobb teljesítményeket nyújtották. Természetesen továbbra is fennáll, hogy a listám szubjektív, lehet vele vitatkozni, ha szeretnél, kommentben meg is teheted. No de nézzük, kik azok, akiknél úgy gondolom, hogy jár nekik a gratuláció, és a teljesítményük indokolta, hogy – most már biztosan tudjuk – jövőre is itt legyenek.   10. Kimi Raikkönen   Azt gondolom, hogy a tavalyi év után ez most kicsit gyengébb szezonja volt a finn világbajnoknak, de ez legalább annyira betudható az autónak, mint neki. Az ugyan nem néz ki jól, hogy időmérőkön kikapott a csapattársától, de a futamokon rendszerint előtte végzett, ráadásul rutinos vén rókaként valahogy mindig a kiscsapatok mezőnyének élére tudta egerészni magát. A pontszerzései emlékezetesek maradtak, a portugál nagydíjon teljesített első köre meg különdíjat érdemelt, be kell ismerni, nem akármilyen t

Vissza a múltamba 19. – Árnyak közül

Kép
  Nemrégiben láttam, hogy újabb rajongói könyvet fordítottak le a zagor.hu-n, az Árnyak közül címűt. Gondolkodtam, hogy várjam-e meg a Farkaséhséget – amit szintén fordítanak – a következő elemzésig, vagy értékeljem szólóban az Árnyak közült. Végül érkezett hozzám 1-2 üzenet, hogy mikor fogok kritikát írni, ezért úgy döntöttem, hogy nem várom meg a másik kalandot, hanem erről írok. Szóval lássuk, hogy sikerült ez a rajongói mű, és mennyire hozza vissza az Allansiában játszódó történetek hangulatát. Ha valaki már elfelejtette a pontozási szisztémámat, itt megtalálja!   Történet (3): Egy Tareg Vilett nevű kereskedőnek dolgozunk, aki épp Kőhidafalvára tart néhány üzletet nyélbe ütni, de a mostanában egyre aktívabb sötét elfek miatt a törpök jóval kevésbé bizalmasak, mint korábban. Ebben a sötét időszakban épp a mi látogatásunk idején érkezik meg a faluba Yaztromo, aki jó, de rossz híreket is közül. Malbordus ugyan meghalt (tényleg?), de a sötét elfek ettől még élnek és az új vezetőjü

Pilóták rangsora a 2020-as Formula 1-es szezonban, 1. rész

Kép
  A tavalyi évhez hasonlóan idén is elkészítem a saját szubjektív listámat arról, hogy az idei évben miként teljesítettek a Formula 1-es pilóták. Sajnos az idén sok évközi csere is volt, elsősorban a koronavírus miatt kialakult helyzet miatt, ugyanakkor azt gondolom, hogy 1-2 futamból messzemenő következtetést levonni hiba volna. Ezért csak azt a 20 versenyzőt vettem figyelembe, vagy az összes, vagy 1-2 híján valamennyi futamon részt vettek. A listát ezúttal is azokkal kezdem, akiknek az idei év kevésbé sikerült, és majd pár nap múlva érkezik a lista az élmezőnyről. Ez a rangsor természetesen nem feltétlenül tükrözi a megszerzett pontokat, igyekszem a technikai körülményeket is figyelembe venni.   20. Alexander Albon   Lehet, hogy sokak számára meglepő ez a listán, de mint mondtam, ez erősen szubjektív, a kommentszekcióban lehet velem vitatkozni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy mindenkivel szemben az egyik legfontosabb mérce a csapattársa. Ha az időmérőket vesszük, Albon bucira l

Puszi nekik! – Puszi Café Pécs

Kép
  Hogyha valaki megkérdezte volna tőlem pár hete, hogy hol van a Puszi Café, akkor azt mondom, fogalmam sincs. Azonban a pandémia óta megjelent a kínálatuk a Netpincéren és egy hétvégén azt gondoltam, teszem velük egy próbát, leginkább azért, mert van hamburger menüjük, ami elég komplex. Erre pedig bárhol igent mondok. Utólag megnéztem egyébként a hely weboldalát és azt látom, hogy hétfőtől csütörtökig 10 és 19.55, míg pénteken 10.00 és 20.55 között van kiszállításuk. Ez alapján azt gondolom, hogy a vírushelyzet idejére átállhattak hétvégi kiszállításra (is). No sebaj, így legalább volt lehetőségem kipróbálni, mit is tudnak!   A menüjük egyébként burgerből, krumpliból és coleslaw salátából áll, a burgonyánál lehet választani a sima szalmakrumpli, a steak burgonya és az édesburgonya között (különböző árkategóriában). A hamburgerekből most úgy döntöttem, hogy nem a hagyományost választom, hanem az Uránia burgert, amiben hús, saláta, uborka, hagyma chutney, bacon, cheddar, paprikakrém é