Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2018

5 indok, amiért a választási rendszer jelenleg a kormánypártnak kedvez

Kép
A választásokhoz közeledve ismételten felerősödnek azok a kritikák, amik az új választási rendszer megalkotása óta folyamatosan jelen vannak. Ennek lényege, hogy a FIDESZ-KDNP koalíció a saját érdekei szerint alakította ki a jelenlegi választási rendszert és ebben a rendszerben esélytelen, hogy bárki is legyőzze őket. Szeretném már az elején leszögezni, hogy ezek a kijelentések túlzóak. Ha a kormányzó pártok valami váratlan esemény folytán mondjuk elvesztenék a szavazóik felét, akkor ez a rendszer sem tartaná őket hatalmon, sőt, a saját rendszerük könnyen ellenük fordulhatna. Ugyanakkor a tények ettől még tények maradnak: a választási rendszer megalkotásakor a kormánypártok népszerűsége 40% környékén volt, és nem volt egyetlen olyan ellenzéki erő sem, ami 20%-nál jobb eredményt tudott volna elérni önállóan. És, ki kell mondani, ezt a rendszert bizony úgy alakították ki, hogy amíg ez a státusz ebben a formában megmarad, addig ezzel a támogatottsággal is stabilan megszerzik az abszolút

Eurovíziós Dalverseny – a döntős dalok sorrendje nálam

Kép
Alig egy nap múlva eldől, melyik dal fogja képviselni hazánkat az Eurovíziós Dalversenyen. Noha nem vagyok zenész, úgy döntöttem, én is csinálok a 8 dalból egy listát, hogy kiket látnék szívesen Portugáliában. Az igazat megvallva, nekem a 8 dalból egyikkel sincs különösebb problémám, mindegyikkel megvagyok, de egy sorrendem akkor is van. Ami még fontos, hogy nem feltétlen a személyes szimpátiám alapján állítom össze a listát, hanem a szerint, hogy melyiket érezném esélyesnek a versenyen. Nézzük ez alapján, hogy mit gondolok: 8. Süle Zsolt – Zöld a május ( https://www.youtube.com/watch?v=abbxKN-1QY8&t=76s ) Mielőtt bárki félreérti: én szeretem a dalt, ellentétben sok kommentelővel, aki írt a facebook csoportokba, illetve a youtube-ra. A népies hangszerelése nekem tetszik, a dalszöveg is jó, könnyen megjegyezhető, és engem megfog Zsolt éneke is. Viszont egy dolog, hogy mennyire kedvelek egy dalt és egy másik, hogy alkalmasnak érzem-e az Eurovízióra? Azt gondolom, hogy

A Swaney-ügy margójára

Kép
Az idei téli olimpia előtt ment a fogadkozás, hogy idén Magyarország felkerül a téli olimpia térképére. Azt már most kijelenthetjük: sikerült. Méghozzá két szempontból is. Az egyik egy történelmi pillanat volt: megszereztük Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét. A Liu Shaoang - Liu Shaolin Sándor - Knoch Viktor - Burján Csaba négyes (tartalékversenyző: Oláh Bence) 5.000 méteres rövidpályás gyorskorcsolyában mindenkit meglepve bejutott a döntőbe, amit azután, a kínai, a kanadai és a dél-korei csapatot megverve, meg is nyert. Fantasztikus teljesítmény, le a kalappal előttük! Van azonban egy másik magyar színekben szereplő sportoló, akiről az egész olimpia beszél. De nem Jászapáti Petráról, aki gyorskorcsolyába az „A” döntőbe jutva egyéni 6. lett az olimpián. Nem is Liu Shaolin Sándorról, aki 1.500 méteren 5. lett gyorskorcsolyában, valamint szintén döntőzött 1.000 méteren, csak egy apró hiba miatt kizárták a versenyről. És nem is Tóth Ivettről, aki vagány rock