Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december, 2019

Utolsó szalmaszál – Panda Fast Food, Pécs

Kép
A Panda étteremről már több alkalommal írtam, és aki még emlékszik rá, az tudja, hogy nem voltam vele igazán megelégedve. Úgy is voltam vele, hogy inkább elengedem a helyet, jobban járok. Egy alkalommal azonban véletlenül a netpincéren rámentem a kínálatukra és valami érdekeset vettem észre. Amikor régebben egyszer hamburgert ettem a helyen, akkor egy olcsó bolti bucis, sértéshúsos ételt kaptam. Mostanra az ára jelentősen megemelkedett, de házi pékáruval, szósszal és marhahússal kínálják magukat. Úgy éreztem, egy próbát érdemes tenni. A kínálatból ezúttal a bécsi burger választottam, ami dupla húsos, rántott csirke és marhahús egyaránt van benne, plusz zöldségek, hamburgerszósz, teljesen jónak tűnik. Az étel elég gyorsan (kb. 45 perc) megérkezett, a dobozokra szívecskéket rajzoltak meg jókívánságot írtak és még egy szaloncukrot is kaptam, le vagyok nyűgözve J . De mintha valami hiányzott volna…a krumpli! Telefonáltam egyet, kiderült, hogy a futárnál maradt, hozta azt is, oké.

A sónak mennie kell! – Grizzly Pizzéria, Grizzly tüzes pitaburger menüben + nutellás palacsinta

Kép
Van, amikor az ember csak lapozgat az éttermek között, hogy mit válasszon, és kíváncsian keres valami olyat, ami igazán egyedinek tűnik. Amikor a Grizzly pizzériában találtam egy „pitaburger” elnevezésű ételt, nagyon kíváncsivá váltam. Egy újabb hibrid ételt kóstolhatok, a gyrosés a burger szerelemgyerekét? Megnéztem a kiírást, és láttam, hogy helyben készült pékáruval is reklámozza magát. Már tudtam, hogy ezt ki fogom próbálni. A különböző verziók közül hezitáltam melyik legyen. A tüzest éreztem a legkomplexebbnek, háromféle hús (bacon, paprikás kolbász, hamburgerhús), kétféle szósz (erős pista, hamburgerszósz), ez jónak ígérkezett. A 2.200 forintos ár ugyan kicsit drágább, mint az átlag burger menüké, de ha ez egyedi minőséggel jár, akkor azt mondom, ám legyen. Mivel picit óvatosabban akartam bánni a csípős alapanyagokkal, ezért pfefferoni paprika nélkül kértem az ételt. És mellé kipróbáltam a nutellás palacsintát, hogy egy jó desszerttel koronázzam meg a vacsorám. A kiszá

Faljuk fel? – Amerika Étterem Pécs, Amerika Extra burger + palacsinta

Kép
Az Amerika Retro Étteremről külön cikket még nem írtam az oldalon, de a hibrid ételes cikkemben 2 pizzájukról is írtam, amit megkóstoltam. Aki emlékszik, az tudja, hogy vegyes élményeim voltak a 2 étel kapcsán, egyik egész korrektre sikerült, másikat nagyon nem kedveltem. Ugyanakkor azért egy Amerikára hajazni kívánó Street Food helyen egyértelmű, hogy az igazi értékmérő a hamburger. Így biztos voltam benne, hogy valamikor ezt is ki fogom próbálni. Ez a lábtörésem ideje alatt megvalósult, kétszer is. És mivel az étlapon láttam, hogy már kétféle palacsintát is lehet rendelni, azokat is megkóstoltam. Amikor az online étlapot nézegettem, akkor nagyon hezitáltam. Az Amerika Extra Burger menü nagyon csábított, viszont a méreteket megnézve: 20 dkg buci, 20 dkg hús, 40 dkg hasábburgonya. Ezt már önmagában nem biztos, hogy meg tudom enni, desszertet utána viszont biztosan nem. A sima Amerika burger menü ugyan kicsivel kisebb, de abban meg csupán kétféle zöldség van, ezt én nem szeret

10 ok, amiért hatalmasat csalódtam a Skywalker Korában (SPOILERES!!!)

Kép
Nagy Star Wars rajongó vagyok, ezért az elmúlt napokban már igen komoly lázban égtem, vártam a legújabb filmet, a harmadik trilógia lezárását. Előtte 1-2 nem spoileres kritikát és értékelést is megnéztem, ami elég ambivalens volt. A nemzetközi kritikusok többsége ugyanis igen rendesen lehúzta a filmet, a magyar videobloggerek azonban inkább pozitívan szóltak róla. Sajnos a film megnézése után engem is mérhetetlen csalódottság jellemzett, konkrétan indulatok forrtak bennem. A következőkben megpróbálom megindokolni, mi volt a problémám a filmmel és miért érzem úgy, hogy ez nemhogy felvitte volna a legújabb trilógiát, hanem talán a legrosszabb része lett a 3-ból. A lista nem feltétlen rangsor, bár igyekszem nagyjából a súlyosabbakkal kezdeni. 1.       3 perc alatt 3 film jelentéktelenné válása Tudom, hogy a harag és a düh a Sötét oldalhoz vezet, de sajnos már az első 3 perc után éreztem őket. A VII. és a VIII. rész elmesélt egy történetet, ahol azért sok minden történt

Zagor minikalandok elemzése 7. – A mungik aranya, A kirajzottak csontjai

Kép
Ebben a játékfüzetben már csak 2 minikalanddal örvendeztettek meg minket, így én is csak ennyiről tudok elemzést írni. Mivel nem akartam két füzetet összevonni, ezért úgy gondoltam, hogy próbálok kicsit bővebben írni róluk, mint az eddigiekről. A Kirajzottak csontjai esetében ez fokozottan indokolt lehet, ugyanis az eddigi 200 fejezetpontot jelentős mértékben lépte túl, és 275 lett belőle. Ez persze az elvárási szintemet is megnövelte. Lássuk, hogy sikerült-e megugrania a mércémet! A pontozási szisztémám továbbra is itt található. A mungik aranya: Történet: Maga a sztori egy helyzetjelentéssel kezd Kharéról, a birkahalakkal kapcsolatos válságról és a Királyok Koronájának elrablásáról. Hogy erre mi szükség volt, azt mondjuk nem értem, de köszönöm, hogy megtudtuk. Ezután egy legendáról hallunk a Mungik aranyáról, vagyis ezeknek a majomszerű lényeknek az elrabolt és felhalmozott kincseiről. Sokan indultak már a keresésére, többségük nem tért vissza, de volt, aki ha már

Hamburger? Halburger! – Hakni Burgers, Pécs, Fishguard menü

Kép
A hamburgerek kapcsán nagyon gyakori kritika a nagy mennyiségű marhahús fogyasztás, amelynek előállítása a hagyományos húsok közül a legdrágább és a legnagyobb környezeti kárt is eredményezi. Ezért kíváncsian szoktam figyelni azokat a hamburgereseket is, ahol a marhahúst valamivel megpróbálják kiváltani. A sertés- és csirkeburgerek viszonylag népszerűek, ahogyan a vegetáriánus verziók is, a halfélékkel azonban kevesebben próbálkoznak. Pedig egy jól összerakott halas burgernél úgy gondolom, kevés finomabb van. Ugyanakkor az is fontos, hogy az étel többi összetevője is idomuljon a halhoz, mert ugyanazokkal a zöldségekkel, szószokkal, amiket a marhaburgerekhez használnak, valószínűleg diszharmonikus lesz az étel. A Hakni Burger halas szendvicsére két okból esett a választásom. Az egyik, hogy láttam, hogy másféle összetevőkkel dolgozik, mint a hagyományos burgereikben, a másik pedig, hogy a tavalyi kritikám óta kíváncsi voltam, hogy mi változott a helyen. Sajnos a kóstolásra kb. 3 hón