Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2022

Ebben mi a különleges? - Fellegvár büfé, Visegrád

Kép
A most következő helynek a pontos nevét a neten találtam meg kis kutatómunkával, mert a helyszínen a „Lángos-sarok” kiírást láttam csak. Lényeg a lényeg, a visegrádi fellegvár alatt lévő büfé-étteremről fogok most írni. Így utólag azt mondom, hogyha előbb rákeresek neten és megnézem a kommenteket, lehet inkább bemegyek a városban a CBA-ba valami pékáruért...de ne szaladjunk ennyire előre. Ami azt illeti, a kínálata egy büféhez képest nem volt rossz, gyros, hamburger, lángos, rántott hús, sajt. Ami viszont már az elején feltűnt, hogy az árai brutálisak. A sima lángos kezdődik 1.500 forintnál, ez még az infláció mellett is soknak tűnt. A sima burger menük 2.600-2.800 forint körül voltak, a „különleges” hamburgerek – amikhez alapjáraton édesburgonya dukál, de én maradtam a simánál – 3.700 forintba kerültek (összevetés: ez pont annyi, mint a szegedi Famous Steakhouse étteremben a burger ára szervizdíjjal együtt). Végül úgy döntöttem, hogyha már ilyen költségek vannak, ráteszem azt

Sírjunk vagy nevessünk?

Kép
  A 2006-os tűzijáték tragédiája a mai napig ott van a fejemben. Menekülő emberek, közben a még mindig kilövés alatt álló rakéták, halálos áldozatok. Azóta az eset óta az Országos Meteorológiai Szolgálat aktívan belefolyik a nemzeti ünnepi programok szervezésébe. Ez történt idén is augusztus 20-án, és 16 év után megint botrányos ünnepünk lett. De nem a tűzijáték elmaradása. Hanem az utólagos intézkedések miatt. Következő cikkemben az augusztus 20-i események körüli problémát veszem górcső alá. Előrebocsátom, én eleve nem vagyok a tűzijátékok híve, szóval engem az sem zavart volna, ha egy az egyben elmarad, ám most próbálok ettől a lehető legjobban elvonatkoztatni és csak a halasztás kérdését körbejárni. A halasztás jó döntés volt. Még utólag is. 2006-ban le kellett volna fújni az eseményt, de nem történt meg. Most nem kellett volna, de megtörtént, lehet nagyon egyszerűen megfogalmazni. Valójában azonban ennél ez a kérdés összetettebb. Ugyanis a pillanatnyi időjárás megjó

Az egyszerű is lehet jó – Pipitér büfé, Szeged

Kép
  A legutóbbi két szegedi kóstolós cikkem két éttermet mutattam be, ezúttal kissé más irányba kalauzolom el az olvasóimat. A Pipitér tipikus büfé jellegű helynek tűnt, ami alapvetően rántott, illetve sült csirkés ételekkel operál, meg pár klasszikus büféétellel. Egy ismerősöm ugyanakkor ajánlotta, hogy mindenképpen próbáljam ki, így megtettem. A helyet meglátva először azt hittem, hogy helyben fogyasztásra nincs is lehetőség, aztán láttam csak, hogy a konyharésztől elválasztva van egy külön kis építmény a fogyasztó vendégek részére, ami egyszerű, de igényes. Ezúttal nem bonyolítottam túl a választást, egy rántott csirkés-füstölt sajtos szendvicset kértem, amihez a megnevezett alapanyagokon kívül zöldségek és választható szósz is dukált – én a fokhagymás-joghurtos mellett döntöttem – valamint kértem bele kis csípőset is. Jelezték, hogy picit várni kell, mert frissen készül az étel, ez engem nem zavart, sőt, még örültem is neki, hogy nem egy ki tudja mennyi ideig várakozó ételt k

Ebéd a Dóm mellett – Katedrális étterem, Szeged

Kép
  A 2 héttel ezelőtti nyaralásom során több szegedi éttermet kipróbáltam, egyikről múlt héten írtam , most jöjjön a következő. A katedrális étterem inkább a hagyományos vonalat képviseli (bár pizzáik is vannak), és azt kell mondjam, megvan a hangulata, hiszen nyáron a kinti részen a dóm és a Szegedi szabadtéri játékok helyszíne között ehetünk. Ami a kínálatot illeti, van napi menüjük, de azért egy nyaralás során mégis inkább az A’la carte étlapot néztem. Azt éttermi mércével mérve talán középárfolyamnak nevezném, láttam már drágább, de olcsóbb helyet is.   Az étlapot nézve végül úgy döntöttem, hogy a levest ezúttal kihagyom, főételként egy baconbe tekert jércemell roládot kértem feta sajttal, aszalt paradicsommal, burgonyával és spárgával, a desszertként pedig madártejet választottam „gyümölcsös úszóhab”-bal.   A főételre kb. negyed órát kellett várnom, ezzel nincs semmi gond. A roládot 4 szeletre vágták, annak a tölteléke volt a fetasajt és az aszalt paradicsom, köretnek pedig