Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2023

Vissza a múltamba 35. – A vámpír átka, Vámpírvadászok

Kép
  Még az ősszel jelent meg magyar nyelven Jonathan Green egy újabb könyve, ami a Vámpír Átka címet viseli és Drakula Gróf történetét dolgozza fel lapozgatós könyv stílusban. Amikor kezembe vette a könyvet, még nem tudtam, miként fogom értékelni. Ugyanis a könyv maga 1.000 fejezetpontos és azt gondolom, hogy egy ilyen hosszú történetet nem korrekt összehasonlítani a 400 pontos kalandokkal. Ahogyan láttam, hogy alapvetően van 3 vámpírvadász karakterünk meg Drakula, akikkel lehet játszani. A játék során észleltem, hogy amíg a vámpírvadászok között lehet váltani, és a történeteik sokszor összeérnek és egy közös küldetésük van, addig Drakula karaktere – bár javarészt azonos a történet más aspektusból – önálló. Ezért végül azt a döntés hoztam, hogy 2 különböző értékelést fogok íri, az egyikben a vámpírvadászokkal való játékot, míg a másikban a Drakulával való játékot értékelem, utóbbit majd egy későbbi cikkemben. Ezeket pedig a szokásos módon fogom értékelni.   Történet (3): A sztori mag

Ebédmenü…és más – The Pointer Pub & Restaurant Budapest

Kép
  Azt azért már egy ideje tudom, hogy Budapest szűk értelemben vett belvárosában olcsón kajálni nem könnyű, ugyanakkor úgy voltam vele, hogy érdemes körbe nézni ebédmenük terén a belvárosban, hátha találok valami jó. A The Pointer Pub angolos és magyaros ízeket ígért és egy 2.500 forintos menüt, amihez előétel, főétel és egy adag szörp jár. Az előételekből akkor épp két leves és egy tonhalkrém közül lehetett választani, míg a főételek között egy rizottó, egy sült csirkecomb, illetve borsófőzelék volt a lehetőség. Gondoltam, egy próbát megér.   És sajnos szinte az elején egy kellemetlen élménnyel gazdagodtam. Amikor bementem, a felszolgáló leányzó mosolyogva fogadott, leültetett egy asztalhoz. Majd amikor közöltem, hogy csak egy menüt kérek, hirtelen minden megváltozott. Eléggé közönyössé vált, szinte az alapvető tiszteletet sem adta meg nekem. Mondjuk amikor körülnéztem, láttam, hogy nagyon kevesen vannak az étteremben, akik menüt esznek, de mivel menüt 3 óráig lehet kérni és még h

Vissza a múltamba 34. – Korona és Torony

Kép
  Mai napon a Legendary Kingdoms sorozat második részét veszem górcső alá. Az első részéről eléggé részletesen írtam, de pontokat nem adtam, ezen most sem szeretnék változtatni, egy ilyen hosszú kalandot már nem fair 3-500 fejezetpontos történetekkel összehasonlítani. Úgyhogy csak annyit csinálok, hogy leírom a véleményemet, hogy mi történt velem a játék során, melyik részről mit gondolok, aztán ez alapján mindenki döntse el, hogy ad-e esélyt a kalandnak.   Történet: A történet maga kétféleképpen indulhat. Ha ezzel a könyvvel kezdjük a kalandot, akkor az egyes fejezetponttól, ahol kapunk némi alapfelszerelést, valamint a B/2-es kóddal egy küldetést, ami el tudja indítani a játékunkat. Ez pedig Baldwin báró betegsége, ami a hygliph virággal gyógyítható. Amennyiben itt kezdünk, rögtön rendelkezésünkre is áll a virág, ami egy elég nagy könnyebbség a későbbi játék során. A másik opció, hogy egy másik könyvből érkezünk ide, ahogy történt nálam a Csontok Völgyéből , és hajóval kellett el

Közeli konkurencia – Bajor Burger & Beer vs. Semmi extra

Kép
  Régen írtam olyan cikket, amiben két egymáshoz közeli helyet összehasonlítok és ideje ezt a hagyományt folytatni. A Bajor Burger & Beer és a Semmi Extra egyaránt a Móricz Zsigmond körtértől nem messze helyezkedik el és mindkettőben van hamburger. Utóbbiról már írtam régebben, de azóta már 4-5 év eltelt, szóval azóta nagyon sok minden változott. 2 hete mindkét helyet kipróbáltam, így egész friss élményekkel gazdagodva tudok írni. Lássuk, melyiknél mi a helyzet.   Koncepció:   Alapvetően a Bajor Burger a hamburgerek alapárát határozza meg és lehet hozzá kérni extraként krumplit, coleslaw-salátát és üdítőt. A burgerek 3 méretben vannak, kicsi, közepes, és nagy. És van az étlapon egész sokféle hamburgerük, így szépen tud választani az ember. A Semmi Extrában a változatosság kisebb, de azért háromféle húslapból lehet választani. Itt lehet kérni sima hamburgert, illetve menüt is, amiben hasábburgonya és üdítő van. De itt is lehet kérni extra coleslaw salátát, amit az összehas

Egy magyar hely Kolozsváron 3. – 1568 Bisztró, Kolozsvár

Kép
  Többször mutattam már be olyan helyeket Kolozsváron, amikben ha valaki magyarként megy, nem kell a nyelvi nehézségektől tartania, ugyanis mindig van magyar nyelvű felszolgálás is. A Bulgakov és a Rhédey után a legutóbbi látogatásomkor egy új helyet is megnéztem, ez pedig az egyszerű nevű 1568 bisztró volt. Még amikor tavasszal jártam ott, beültünk pár egyetemi hallgatóval meginni valamit, de akkor nem ettem ott semmit. Nyári látogatásomkor viszont megfogadtam, hogy kipróbálom.   Az étterem kínálata nagyon széles, a hagyományos fogások mellett néhány kicsit bisztrósabb, Streed Food felé hajazó ételük is van. Ezekből választottam egyet, egy sült kolbászt kolozsvári mustárkombinációkkal – amihez kértem egy adag savanyú uborkát is – illetve desszertként egy igazán különleges dolgot választottam: kürtős kalácsba töltött Creme brulét erdei gyümölcsmártással.   Maga az étel kb. 15-20 perccel később érkezett, ez teljesen oké volt. 2 szép szál kolbász, és háromféle mustár, plusz a ken

Képzavar… – Mátyás Pince, Debrecen

Kép
  Amikor legutóbb Debrecenben jártam, akkor úgy volt, hogy az első ebédemet egy kedves ismerősöm társaságban fogom eltölteni. Sajnos azonban a kisfia megbetegedett, így az utolsó pillanatban ez a program elmaradt, így egyedül kellett ebédelnem. Ezért úgy gondoltam, hogy kipróbálok egy olyan helyet a városban, ahol még nem jártam. Ez végül a Mátyás Pince lett, ami külsőre leginkább hagyományos étteremnek tűnt, de a kínálatában 1-2 modernebb ételt is láttam. Végülis egy gyümölcsös csirkemellet, egy limonádét és egy somlóival töltött palacsintát rendeltem.   A limonádét viszonylag gyorsan kaptam meg, és őszintén meglepett, mert az árához képest kifejezetten kellemes íze volt, az áfonyától édeskés, amúgy viszont kellemesen savanykás, nekem nagyon működött. Úgyhogy ez egy jó pont volt.   Ezután érkezett a főétel, a csirkemell, a krumplipüré és a gyümölcsök. És sajnos ezzel kapcsolatban már vegyes érzéseim voltak. A csirkével és a krumplival – bár nem voltak tökéletesek – azért nagyo

Nem okozott meglepetést, de finom – Sziklakert étterem, Alsópáhok

Kép
  Az elmúlt héten Zalaegerszegen nyaraltam és mind a városban, mind a környéken több éttermet kipróbáltam, ezekből igyekszem írni a jövőben. Az első hely nem közvetlen Zalaegerszeg, hanem egy kisebb település, konkrétan Alsópáhok egy étterme. A Sziklakert étterem a hagyományos stílust követi, legfőképpen magyaros ételekkel, bár a piaci versenyt egy kis pizza is színesíti.   Amikor néztem az étlapot, láttam egy ilyet, hogy zalai falatkák. Mivel kíváncsi voltam valami helyi ételre, kipróbáltam. Mint kiderült, ez egy burgonyás panírba forgatott csirkemell, krumplikorongokkal, és fokhagymás-tejfölös mártással. E mellett kértem egy áfonyás limonádét is. A személyzet alapvetően kedves volt és a várakozási idő is oké, ezekkel nincs gond.   A limonádé is ízletes, az átlagnál gyümölcsösebb, intenzívebb íze volt, szerintem kifejezetten ízletes. Az ételtől kicsit tartottam olyan szempontból, hogy a burgonyás paníroknál gyakori probléma , hogy a nagyon vastag panír alatt alig van valamenny

Eredményhirdetés – Tippjáték

Kép
  Ígérem, ez lesz az utolsó Hatalomkártyás cikk egy jó ideig, de egyvalamivel még tartozom. A Nyugat-Magyarországi HKK Találkozónak ugyanis volt egy tippjátéka. Sajnos sokan panaszkodtak arra, hogy nem tudtak az oldalon kommentelni, így kénytelen-kelletlen a Facebookra helyeztem át a játékot. De szép számú tipp érkezett, amiből jó páran elég közel voltak a maximumhoz. De mielőtt eredményt hirdetnék, nézzük mi volt a nyerő tipp! Emlékeztetőül itt lehet megnézni, hogy miért mennyi pont járt!   Akikkel a legtöbb pontot lehetett szerezni!   Ugyebár mind a 3 napért külön-külön lehetett pontokat szerezni, és még egy kevés pontot a vígaszdraft és az egyéb játékok is tudtak hozni. Így előzetesen is ki lehetett jelenteni nem biztos, hogy a bajnok szerzi a legtöbb pontot. És most is ez történt. A legerősebb játékos a pontok szempontjából ugyanis Makó Gergely volt. Bár az elődöntőbe jutásával „csak” 6 pontot szerzett, az első és a második napi győzelme 5-5 pontot ért, e mellett pedig sz