Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2021

Örülök is meg nem is…

Kép
  Aki olvassa a facebook-kommentjeimet, látja, hogy rengeteget foglalkozom a pécsi Lánc utcai önkormányzati bérlakások ügyével. Nem véletlenül, a probléma valós. Élhetetlen körülmények, állandó zaklatás, nyitott kapuk és borzalmas higiéniai viszonyok jellemzik a környéket, ami gyakorlatilag néhány méterre található található Pécs legforgalmasabb utcájától és az egyik legnagyobb egészségügyi központjától is. Az elmúlt években egy központi témája lett a városnak a Lánc utca ügye, ám sokáig úgy tűnt, semmi sem történik ott. Az elmúlt hetekben azonban több hivatalos személy és szerv látogatásáról számoltak be az ott lakók, ami arra utal, hogy tervben van valamiféle változás. Ennek akár örülni is lehet, ám a meglévő körülmények mégis elbizonytalanítanak. Következőkben megpróbálom röviden összefoglalni a problémát, és, hogy mi az, amit az elmúlt időszak intézkedéseiben aggályosnak tartok, végül megpróbálok pár gondolatot írni arról, miként lehetne ezt megoldani.   Mi a probléma?   Ne

Figyelmességből jeles – Gerosz Gyros, Pécs

Kép
  A Gerosz Gyros-ról sokáig nem hallottam, a Netpincéren láttam először a helyet, holott a cím alapján annyira nincs is messze a lakóhelyemtől (jó azért nem is a szomszéd J ). Magát az étlapot nézve nekem egy egyszerű, hétköznapi gyrososnak tűnt, különösebb extra nélkül. A névadó gyrosuk nem pitában van, hanem valamilyen kifliszerű pékáruban, de ez annyira nem hatott meg, a többféle, választható szósz már kicsit izgalmasabb. Egyszer kb. 1,5-2 hónapja már rendeltem tőlük, de akkor a pitás gyrosban nagyon „összeértek” az ízek, mire megkaptam, így külön-külön nem tudtam volna az alapanyagokról írni. Hogy ezt a hibát kompenzáljam, ezúttal egy tálat rendeltem tőlük. Tálból is többféle választható, van kistál pitával, nagytál pitával, kistál krumplival, nagytál krumplival. Ezúttal a nagyobb tálat választottam a pitás verzióval. Ami egyedi, hogy a zöldségek között itt a kukorica is szerepel – bár én nem kértem, mivel annyira nem vagyok oda érte – valamint, hogy háromféle szószból lehet vál

Száguldó harcos kötetek elemzése 2. – Omega Zóna, Kaliforniai visszaszámlálás

Kép
  Néhány héttel ezelőtt elemeztem ki a Száguldó harcos sorozat első két kötetét, alapvetően jó véleménnyel voltam a sorozat első feléről. Most a másik két kötet következik, amelyekkel Cal Phoenix kalandja lezárul. Ismét izgalmas és pörgős események várnak ránk, amelynek végén – talán nem is túl nehezen – sikerre vihetjük a kalandunkat. De lássuk, mivel kell szembenézni a következő két kötetben! A pontértékeket továbbra is az egyszerűbb szisztéma szerint adom, amit itt megtekinthettek.   Omega Zóna:   Történet: Ott folytatjuk, ahol az előző kalandot abbahagytuk. Bár Kate-t kiszabadítjuk, Veszett Kutya Mitchigan csapatai megjelennek El Pasonál. Nem akarnak sem alkudozni, túszokat ejteni, a kolónia vérére – és leginkább a miénkre – vágynak. Mivel a menekülés sem jelent megoldást, egy radikális lépésre szánja el magát kolóniánk. Egy négyfős csapat – melybe mi is benne vagyunk – robbantásos akciót hajt végre a Detroiti Oroszlánok csapatának bázisán, amely kellőképpen megzavarja ők

Bolognai hangulat – Don Pepe, Chicken Parmy Bolognese Burger

Kép
  Amikor lehetőségem engedi, mindig kipróbálom a Don Pepe valamelyik havi extráját. Ezúttal bár nagyon látványosan nézett ki az extra pizzájuk, de a brokkolival ki lehet kergetni a világból, úgyhogy az kimaradt. A burgerek közül azonban kifejezetten kíváncsi voltam a havi extrára. Egy korábbi rántott csirkés burgere már nagyon bejött a helynek, most megint egy ilyennel találkozhattunk. A Chicken Parmy Bolognese fedőnevű ételük azonban inkább egy milánói sertésborda irányába viszi el az ízeket, csak éppen csirkével és bolognai alappal J . Viccet félretéve, a húson bolognai topping és mozzarella található, ezenkívül a paradicsomszósz is a bolognai irányt viszi tovább. Ezenkívül bacon, hagyma, paradicsom és saláta is található az ételben.   A kiszállítás most kifejezetten jól sikerült, alig több mint fél óra, ami azért is gyönyörű, mert ezúttal nem a kertvárosi lakásba, hanem az irodába rendeltem, ami a Don Pepétől távolabb van. Az étel ezúttal is szép nagy, a buci, a krumpli és a sz

Amikor visszanyal a fagyi…

Kép
  Normális körülmények között nem gondolom, hogy bárkinek fontos lenne az érintetteken kívül, hogy Petry Zsolt kapusedzővel szerződést bontott a Hertha BSC labdarúgó-csapata. Ami izgalmasabbá teszi, hogy mindez egy a Magyar Nemzetnek tett interjúban megfogalmazott migrációs-ellenes kijelentés következménye lett. Emiatt pedig a nemrégiben Hrutka Jánost a véleménye miatt kirúgó NER hirtelen toporzékolni kezdett, hogy ez mennyire igazságtalan. Ez két dologra is rávilágít a szememben: egyrészt, hogy a Fidesz-nél csak az számít erkölcstelennek, amit ellenük vagy az embereik ellen tesznek, ha ők teszik ugyanezt, az a világ legtermészetesebb dolga. Másrészt a szólásszabadságról alkotott véleményük is igencsak elrugaszkodott a valóságról. A következőkben azt írom le, hogy miért gondolom ezt.   Munkaviszony volt…   Általános alapelv valóban, hogy az embernek joga van kinyilvánítania a véleményét. A baj csak az, hogy ez a jog sohasem korátlan, bizonyos szituációkban igenis a véleménynyil

Száguldó harcos kötetek elemzése, I. rész – Országúti Pokol, Slauther hegyi futam

Kép
  A zagor.hu idei első megjelent fordítása a négy részes, Joe Dever nevével fémjelzett Száguldó Harcos sorozat. Ez a négyes elég érdekes utat járt be Magyarországon: mindösszesen egyetlen rész jelent meg, ami pedig a sorozat záróepizódja, így sokan, köztük én is, kíváncsiak voltak az előzményekre. Éppen ezért örülök neki, hogy most már végigjátszhatom az egészet.   És természetesen, ha már így alakult, akkor nem maradhat el az elemzős cikk sem. Mivel a játék szisztémája erősen a Magányos Farkas kalandokra hajaz (nyilván, azonos a szerző), ezért itt is a 10 pontos szisztémámat fogom használni, melynek a mechanizmusát itt találjátok. Most az első két rész értékelése következik, valamikor a hónap végén meg majd a másik kettőé.   Országúti Pokol:   Történet: Az első könyvben megkapjuk a hosszú bevezetőt. A HAVOC nevű terrorista szervezet robbanótölteteket helyez el a világ összes atomerőművében, és 2000 milliárd dollár értékű aranyrudat követel, hogy ne robbantsa fel őket. Noha a