Egyszerű menü – Panír étterem

A Nagy Lajos király útján Pécsett szinte sorban vannak egymás után a különböző éttermek, amelyekkel érdemes lehet tenni egy próbát. A hamburgerek kedvelői, valamint a kicsit komolyabb reggeliket szeretők a Bagoly Street Foodot próbálhatják ki, a Gyrosok kedvelőinek a Repeta , a lángososoknak a Sültetvény jelenthet egy kellemes étkezést. Van azonban ott még egy hely, amiről eddig még nem írtam, de már voltam ott párszor. Ez pedig a Panír. A nevéhez méltóan az étterem elsősorban a rántott ételek felé húz, ezeket akár szendvicsben, akár tálban körettel lehet kérni, de e mellett néhány salátaféle is gazdagítja a hely repertoárját. Amit igazán szeretek az a menüjük, ugyanis jár hozzá két szelet hús (vagy rántott vega étel), köret, saláta és egy szósz. Erre voltam kíváncsi az első kóstolásomkor. Ehhez a menühöz két darab húst lehet választani, akár vegyesen is. Eddig a csirkecombot, a halat és a sertéskarajt kóstoltam, illetve szendvicsben már a csirkemellet is. A kétféle c...