A’la Carte ételek menüben – Jelen Bisztró, Budapest
Bár már írtam egyszer a Jelen Bisztróról, de úgy éreztem, hogy az az írás teljesen reális képet nem tud adni a helyről, ugyanis gyereksereggel érkeztünk, és kifejezetten számunkra készített menüsorral fogadtak minket. Az finom volt, de a hely állandó ételeit nem volt lehetőségem megkóstolni. Már akkor láttam, hogy választékos, 1.700 forintos menüételekkel kedveskedik a hely, ami egész korrektnek tűnt. Így elhatároztam, hogy szólóban is visszatérek oda. Az étlapot nézegetve azonban észrevettem valamit. A menüről már korábban megjegyeztem, hogy előételből, főételből és desszertből is 4-6 különböző ételből lehet választani (főételből kicsit többől is). Azonban, amit észrevettem, hogy mindazok az ételek, amik menüételként szerepelnek, megtalálhatók a rendes étlapon is. Ennek abból a szempontból örültem, hogy mivel biztos nem készítenek ugyanazzal a névvel két különböző kaját, legalább a nem menüt rendelő olvasóim igényeit is ki tudom elégíteni, mert ők is ugyanazt az ételt...