Bejegyzések

lista címkéjű bejegyzések megjelenítése

Pilótaértékelés 2022, 2. rész

Kép
  Eltelt újabb 7 futam, ezért jöhet egy értékelést a szezon második harmadáról. A szabályok nem változtak: ezúttal az elmúlt 7 – vagyis Bakutól Belgium – futam szubjektív értékelését fogjátok olvasni. Szokás szerint csak az első és az utolsó négy helyezettről fogok külön írni. Lássuk ki mit hozott az előző 7 futamban: 1. Max Verstappen A holland versenyző teljesítménye nyilvánvalóan a csúcskategória. Az, hogy az előző 7 futamból 5-öt megnyert, és egy ötödiken is a dobogón végzett, számomra egyértelművé teszi, hogy milyen teljesítmény nyújt mostanában. Persze az autója is erős, a csapta is maximális fordulatszámon pörög, de az ő jelenléte is muszáj. Eszméletlenül stabil, ha előzni kell, könyörtelen precizitással kivitelezi, a tempója meg önmagáért beszél. A magyar futama a megpördülés ellenére parádés volt, de a többin is szinte folyamatosan remekel. Szinte már világbajnok, ami a Ferrari bénázásai mellett az ő teljesítményének is köszönhető. 2. Lewis Hamilton Egé...

Lewis Hamilton pályafutásának 10 legszebb győzelme

Kép
  A mai napon tölti be a 36. életévét a Formula 1 immáron legeredményesebb pilótája, Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnok elmúlt évei nagy technikai fölényben teltek, de ez nem volt mindig így, ráadásul a csapattársai is nem egyszer komoly kihívás elé állították. Most, hogy a világrekordok tekintetében beállította, győzelmek tekintetében pedig megdöntötte a korábbi nagyágyú, Michael Schumacher rekordját, úgy gondoltam, írok róla egy cikket, amelyben a 10 legkiemelkedőbb győzelméről ejtek pár mondatot. A lista írása során törekedtem azokat a futamokat összegyűjteni, ahol a versenyzői kapacitásokra is szüksége volt, és igyekeztem nem tenni a listára két olyan futamot, ami hasonló érvelés mentén kerülne rá. A lista természetesen szubjektív, ha valaki valamiben nem ért egyet, nyugodtan írja meg kommentben!   10. Osztrák nagydíj, 2016   Hamilton ezen a futamon nem vétett hibát, a csapata ellenben olyan szintű stratégiai dilettanizmust mutatott be, amit nem is értett...

Star Wars ranglista a Rixon’s Cantina olvasóinak véleménye alapján

Kép
Nemrégiben hallgattam végig a Rixon’s Cantina oldal értékelését és rangsorát a Star Wars Saga filmjeiről (amiben csak a 3 trilógia szerepelt). Tetszett az elemzése, nyilván nem mindenben értünk egyet, de nincs ezzel semmi gond. Az oldalon láttam, hogy elég sokan írták meg a maguk sorrendjét a 9 filmről. Ez pedig megihletett engem is egy elemző cikk írására. Vajon az oldal rajongói milyen sorrendet állítottak fel a filmekről? Mennyiben tér el ez a video készítője, vagy épp az én véleményemtől? Milyen érdekességek, tendenciák figyelhetők meg? Úgy döntöttem, írok erről egy cikket. A videót követő 3 napban 75 értékelés jelent meg. Ezekből kettő annyit írt, hogy egyetért Rixon véleményével, 3 pedig csak 6 filmet értékelt, mert 3 számukra értékelhetetlen. Végül ezeket is figyelembe vettem az értékelésbe, a 3 darab hatot értékelő véleményét úgy, hogy mivel ugyanazt a 3 filmet (az új Trilógia 3 darabját) nem akarták értékelni, ezért mindegyik filmnek adtam egy hetedik, egy nyolcadik és...

Gyurcsány vs. Vona – kinek van igaza?

Kép
Az elmúlt pár hétben kisebb üzengetést lehetett látni a két ismert politikus között. Az egész kiindulópontja az volt, hogy Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra hozta az elképzelését, mely szerint 2022-ben a teljes ellenzéknek közös egyéni jelöltekkel, közös listával és közös miniszterelnök-jelölttel kellene nekiindulnia a választásoknak. Vona Gábor azonban úgy gondolja, hogy bár az egyéni jelölteknél tényleg fontos az együttműködés, a közös miniszterelnök-jelölt és lista akár az összeredményt tekintve kontraproduktív is lehet. Az érvelések mögött hamar megjelentek a politikai lózungok is. Gyurcsány emberei azonnal FIDESZ-pártinak és az összefogás ellenségének kiáltották ki Vona Gábort, az ő pártfogói pedig Gyurcsányt vádolták meg azzal, hogy az összefogás mögé bújva ő akar megint az ország irányítójává válni, ha csak közvetetten is. Következő cikkemben úgy döntöttem, hogy nem reagálok ezekre a politikai vádakra, viszont szakmai alapon végignézem, hogy milyen erényei és hátrányai lehetne...