Ilyen egy olasz pizza? – Bar Stellina, Velence, négysajtos pizza

Nemrégiben Velencében jártam, és úgy gondoltam, hogy nem mehetek el onnan a nélkül, hogy egy olasz pizzát meg ne kóstoltam volna. Ugyanakkor amikor megláttam az ottani nagyobb éttermek étlapját, majdnem lemondtam az egészről A legtöbb helyen ugyanis egy sima margharita pizza is 12 Eurónál kezdődött (több mint 4.000 forint). Jó, értem én, hogy biztos egyedi és nagyon finom, de azért van egy határa annak, hogy meddig megyek el ételek áraiban, még egy ilyen helyen is. Végül egy kisebb, nem annyira elit helyet találtunk, ahol ebédeltünk. A társaságomban lévő 2 másik személy rántott csirkemellet és hasábburgonyát, a harmadik Spaghetti carbonarat kért. Én egy négysajtos pizza mellett döntöttem, ami itt „csak” 7,5 euró volt. Ez is sok, de még nem annyira vészes ebben a környezetben.

A kiszolgálás kedves volt, viszont az ételre kicsit sokat kellett várni, kb. 25-30 perc alatt került elénk. Mellé hozták a ketchupot, illetve a majonézt a többieknek. Ezt itt nem tartottam túl pozitív előjelnek, azért egy igazi pizzaszakácsnak inkább sértés a bolti ketchup használata, itt meg automatikusan kapjuk. De sebaj, lépjünk túl ezen.

Ha a többiek ételét nézem meg, elég vegyes a kép. A rántott csirkemell számomra elég nehezen minősíthető volt, eleve egy szelet hús, nem túl sok krumpli 7 vagy 8 euroért nagyon kevés, és az a hús sem friss csirkemellnek tűnt, vagy valamilyen mirelit hús volt, vagy valamilyen kevert hús (vagy mindkettő egyszerre). Csalódott lettem volna, ha ezt kapom. A spaghetti carbonara egész jól nézett ki, bár az adagmennyiséget ott sem vitték túlzásba. Ami engem illet, nekem nem lehetett panaszom a mennyiségre, egy rendes 32 cm-es pizza, és a sajtmennyiséggel sem spóroltak.

A tészta az egyik legvékonyabb volt, amit eddig ettem, azonban ez így egy vegyes képet adott. A pizza közepén örültem neki, a roppanósága adott egy extra textúrát a szósz és a sajtok mellé. Ugyanakkor a szélén egy kicsit túlkészült az a pizza, amit az ember már közel sem fogyaszt olyan szívélyesen (ehhez kellett a ketchup, hogy legalább legyen valami íze is). A szósz alapvetően ízlett, paradicsomos, fűszeres, de azt azért nem mondom, hogy ilyet Magyarországon nem eszem.

A végére hagytam a sajtféléket. Mozarella, ementáli és gorgonzolla mellett egy negyedik, számomra ismeretlen sajtféle. Talán annak az ízét éreztem, amikor úgy véltem, hogy az egész sajtos kombináció valamivel édeskésebb, mint amiket itthon eszem. De ez nem zavart, legalább valami újfajta ízt megtapasztaltam, és egyébként nem is volt rossz. Ami még külön tetszett, hogy a gorgonzolla sajt egységesen volt jelen a pizzán. Főleg Magyarországon sok helyen tapasztalom, hogy ezt az egyébként elég jellegzetes ízű sajtfajtát ugyanúgy rakják rá az ételre, mint a paradicsomot meg a többi „darabos” összetevőt. Ezt viszont nem szeretem, mert ahol érzem az ízét, ott nagyon sok, amúgy meg hiányolom. Itt azonban sikerült ezt optimálisan kivitelezni.

Összességében nem ez volt a legjobb pizza, amit eddig ettem (és szerintem nem is ez a legjobb Velencében), de azért ízlett. Az ára nyilván a magyar árakhoz képest sok, de mégiscsak egy drágább ország egyik legnagyobb turista központjában jártam, szóval azért el lehet fogadni. Viszont – ha nem is nagy súllyal – de nem hagyhatom figyelmen kívül azt a rántott szeletet, amivel találkoztam…

Értékelésem: 7/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/