Bejegyzések

sorrend címkéjű bejegyzések megjelenítése

Pilótaértékelés 2021., 1. rész

Kép
  Az idei év kezdetén még minden negyedik futam után értékeltem a Formula 1-es pilótákat, ám utólag úgy éreztem, hogy ez kicsit sok, így szezon közben ezzel felhagytam. Ám – ha némi késéssel is – de a szezonvégi értékelést azért idén sem hagyom ki. Ebben idén két tényezőt vettem főleg figyelembe. Az egyik az egész éves szubjektív pontozásom, a másik pedig a virtuális, győztesek nélküli teoretikus világbajnokság eredménye. Lássuk, ez alapján az eredményt, kezdve az alsóházzal.   20. Nyikita Mazepin   A Haas-ban persze nagyon nehéz villantani, ezt alá kell írni, de az orosz teljesítménye így is kiábrándító volt. Az időmérő edzésen nagyon nagy fiaskót kapott, és futamokon is csak hébe-hóba volt erősebb, mint a csapattársa. E mellett számos amatőr megmozdulás színezte a karrierjét, időnként pedig fél- vagy akár egyperces lemaradás is Mick Schumacher ellen, ami elfogadhatatlan azonos kocsikban. Ennek ellenére úgy tűnik, megkapja a lehetőséget jövőre, ám lehetséges, hog...

5 lap, ami nekem hiányzik az isteni TOP 16-ból

Kép
Ritkán írok hatalomkártyás cikket, a jövőben sem nagyon fogok, de 1-1 kivételt azért teszek, most sem lesz másként. Nemrégiben elindítottam egy online játékot, ahol a legerősebb isteni lapot keressük. A 45 isteni lapot 3-as csoportokba osztottam, és mindegyikben a legtöbb szavazatot kapó jutott tovább, plusz még mind közül a legjobb csoportmásodik. Nekem is megvoltak a tippjeim arról, melyik lapok mennek tovább, és voltak számomra is meglepetések. A következő listában leírom, hogy melyek voltak azok a lapok, amiknél számítottam arra, vagy legalábbis jó esélyt adtam rá, hogy továbbjutnak, de végül mégis kimaradtak. 5. Kristálybarlang Jó, itt nem volt annyira evidens a továbbjutás, mert a vele egy csoportba kerülő Újjászületés könyve nagyon erős lap, így benne volt a pakliban a kiesése. A meglepetés inkább az volt számomra, hogy a Könyv konkrétan kiütötte a barlangot, aki így már a „B” csoport küzdelmei után elvesztette annak az esélyét is, hogy legjobb csoportmásodikként v...