Vissza a múltamba – egy lehetséges új rovat (A sárkány szeme, Visszatérés a Tűzhegybe, A Pusztító)


9 és 18 éves korom között volt egy nagy hobbim, amivel szerintem sokan voltak így. Megrögzött rajongója voltam a lapozgatós szerepjáték-könyveknek. Ezekből a könyvekből sokféle volt, a Kaland-Játék-Kockázat sorozat és a Harcos Képzelet sorozat talán a két legismertebb, de több másik kisebb példányszámú is akadt. Ha láttam egy új könyvet, azt mindig igyekeztem beszerezni és volt olyan, amikor 1 nap hármat is lejátszottam belőlük. A fontos döntések, a dobókockás harcok, a váratlan halálesetek mind nagyon nagy élmények voltak, egyszerűen imádtam őket. Aztán 16-17 éves koromra már kritikusabbá váltam, főleg, mert a könyvek 1 része (főleg a Harcos Képzelet könyvek) minősége sokat romlott, többségük röviddé és silánnyá vált.

18 éves koromtól aztán sokkal ritkábbra vettem a figurát, évente 1-2 könyvet azért lejátszottam, amit régebben nem tudtam megszerezni, de ez volt minden. Itt már nem csak rajongónak, hanem kritikusnak is éreztem magam, az új könyveket össze tudtam hasonlítani a régebbiekkel, tudtam rangsort alkotni. A tavalyi év végén beszereztem ismételten 2-t, amit korábban még nem játszottam, mindkettőt erős közepesre értékeltem. Ekkor döntöttem úgy, hogy megnézem a magyar nyelven megjelent könyveket, hogy vajon hány lehet, amit még sosem tartottam a kezemben. Én magam is megdöbbentem. A magyarra fordított és megjelent könyvekből kb. 3 vagy 4 maradt, amit sosem olvastam (ami azóta még eggyel csökkent). Amikor ezt olvastam, meg voltam lepve, vidám voltam, és kicsit szomorú is, picit úgy éreztem, ez lassan életem egy speciális szakaszának lezárása…legalábbis ekkor még azt hittem.

Aztán a kolozsvári utam közben véletlenül bukkantam rá a www.zagor.hu oldalra, és azt hittem, rosszul látok. Amikor megláttam az oldalt, titkon reméltem, hogy esetleg meglelek ott online 1-2 ismeretlen könyvet, vagy valami újdonságot felfedezek, de ami ott volt, arra álmomban sem gondoltam: 2010 óta több mint 40 olyan könyvet fordítottak le az oldal munkatársai és támogatói, ami magyar nyelven nem került kereskedelmi forgalomba, ráadásul ingyenes letöltési lehetőséggel! Plusz a Zagor Füzetekben további kb. 25-30 kb. 200 fejezetpontos minikaland is van. Amikor ezt megláttam, kicsit az eltűnő gyerekkorom visszatértét éreztem. Már akkor elhatároztam, hogy ezeket a könyveket is le fogom játszani. Persze a régi lelkesedés már nincs meg, ahogy a szabadidő sem annyi. Kiszámoltam, hogy a felfedezés óta 6 könyvet játszottam le 6 hét alatt, az heti 1. Ennél több időm erre felnőttként már nincs, de nem is baj.

Ugyanakkor azt gondoltam, hogy valamivel kompenzálnom kell az oldalt, ha már ez a lehetőség megjelent előttem. Ezért úgy döntöttem, hogy az oldal reklámozása mellett könyvkritikákat is fogok írni ezekről és pontozom is őket. Nem könyvenként megyek, amikor összejön 3, akkor fogok egy bejegyzést írni, így kb. 3 hetente lesz egy ilyen írás (amennyiben van elég nézettsége, ha nem lesznek rá kíváncsiak, akkor nem fogom folytatni).

Természetesen nincs kritika értékelési szempontok nélkül, ezért kialakítottam egy 20 pontos skálát, amiben értékelem az egyes könyveket. Ezek az alábbiak lesznek:

Történet (1-5): Itt elsősorban nem a könyv szerepjátékos vonulatát fogom értékelni, hanem a háttértörténetet, annak logikáját, eredetiségét, valamint a történetben szereplő lényeket, eseményeket, hogy mennyire kreatívak, mennyire követhetők, mennyire logikusak. Minél eredetibb és logikusabb, annál magasabb a pontszám.

Gondolkodás/szerencse (1-5): Itt elsősorban azt fogom értékelni, hogy a könyv milyen skilleket igényel, a sikeres teljesítéshez. A küldetésünk sikere olyan tényezőktől függ, amit saját tudásunkból megszerezhetünk (információkra odafigyelés, rejtvények megfejtése, logikus gondolkodás), vagy tőlünk független, random körülményektől (jó vagy rossz folyosó választása, kockadobás). Minél több a tőlünk függő körülmény, annál nagyobb a pont.

Nehézség (1-5): Itt nyilván az a kérdés, hogy mennyire nehéz megcsinálni a könyvet, mennyire függ a kezdőértékektől (itt egy kicsit mindig csalok, és 1 vagy 2 helyett a kezdőérték meghatározásánál újat dobok, mert tudom, hogy a legkisebb értékekkel a legtöbb könyv gyakorlatilag lehetetlen), hány kötelezően megtalálandó dolog van, azokat mennyire nehéz megszerezni, ez fix. és random halál van a könyvben, hányszor múlik csak a szerencsén a küldetésünk sikere. Itt az eddigiektől ellentétben a fejemben létezik egy optimális érték, ami a nem túl könnyű, de teljesíthető kategória. Ez az 5 pont, ami ennél kicsit könnyebb vagy nehezebb, az a 3-4, ami sokkal könnyebb vagy sokkal nehezebb, az az 1-2.

Játékélmény (1-5): Ez egy kis globális értékelés, hogy a könyv közben milyen volt a hangulatom, mennyire élveztem, mennyire voltam izgatott, mennyire tudtam átérezni az adott helyzetet, a végét vártam vagy még folytattam volna. Ez is logikus, minél nagyobb a pont, annál jobb az élmény.

Az értékelésemben most nem veszem figyelembe az illusztrációkat és az esetleges fordítási hibákat (utóbbiból kivétel, hogyha valami nagyon releváns fordítási hiba van, ami akár a teljesítést veszélyezteti), előbbi nálam annyira nem szempont, utóbbiról pedig azt gondolom, hogyha már lehetővé tették nekünk ezeket az ingyenes könyveket, akkor nem fogom a fordítást kritizálni.

Még egy pár szót a spoilerekről. A teljes élmény elmeséléséhez muszáj néhány részletet megemlítenem a történetből, de ezeket mindig úgy fogom, hogy ne áruljam el, hogy mit kell tenni. Ha valahol mégis úgy érzem, hogy egy a lejátszás során releváns infot adok ki (egy döntéshelyzetben), akkor a szöveg elé beteszem, hogy „SPOILER!!!”, a végére, hogy „SPOILER VÉGE!”, közötte meg olyan betűszínnel írok, ami a háttérben nehezen kivehető, de ha valaki kijelöli, akkor látni fogja. Így mindenki eldöntheti, hogy kíváncsi-e a spoileremre. Mindazonáltal igyekszem ezek számát minimalizálni. Na, de kezdjük a kritikát!


A sárkány szeme:


Történet (2): Ez körülbelül a 12345. olyan lapozgatós könyv, ahol egy labirintusban megyünk, ahonnan ki akarunk jutni és esetleg egy kincset megtalálni. Egy minimálisan egyediséget ad neki, hogy most nem a főellenség él a labirintusban és nem is egy bajnokság keretében kell végigmennünk rajta Szukumvit báró drágalátos közreműködésével. Itt egy elhagyatott labirintusból kell a kincset megszerezni két drágakővel, amiből az egyiket a kaland elején megkapjuk egy Henry Delacor nevű harcostól. A másikat a labirintusban kell megtalálni, hogy a végén a csodás kincs a miénk legyen. Éljen! Sajnos nem egy logikai bukfenc is van a könyvben, rögtön az első, hogy Henry barátunk elmondása szerint a szörnyek többségét megölte, ehhez képest hát elég sok él közülük (erre mondjuk lesz válasz, de nem akarom lelőni a poént), másodszor, ha van egy zárt rendszer egy elhagyatott labirintus mélyén, akkor mit keres ott egy kereskedő? A szörnyeknek néha kedve támad varázsitalt vásárolni? Ami meg a legkínosabb az egészben az az, hogy a sokat megjárt tapasztalt harcos (ezek volnánk mi) minden lelkiismeret-furdalás nélkül megiszik egy adag mérget, ami 14 napon belül megöli, mert csak ezzel biztosítható, hogy a megállapodást nem szegi meg! Hát bocs, haver, de te vagy az, aki kudarcot vallott, és nem tudtad megszerezni a kincset! Bízz meg bennem, vagy soha nem szerzed meg! De nem, igyuk csak meg a mérget! Bessenyő Pista bácsi klasszikusa jut szembe: https://www.youtube.com/watch?v=tJ10no_dgT8. Magában a könyvben sincs túl sok extra, 1-2 új szörnyet leszámítva minden a szokásos labirintus-sablon, ajtók, folyosók, leágazások. Sokatmondó, hogy nem tudnék így hirtelen igazán eredeti részt kiemelni.

Gondolkodás/szerencse (2): Nem igazán kell az eszünket használni. Néha-néha van 1-2 szituáció, amikor oda kell figyelnünk az információkra, vagy logikusan kell gondolkodni, de nagyon kevés. Ez inkább szerencsejáték.

Nehézség (4): Szerintem ez egy nagyjából optimális nehézségű könyv, annál talán egy picivel könnyebb. Igazából az emeráldon kívül nincs kötelező elemünk, illetve, ahhoz, hogy azt megtaláljuk, előtte túl kell élni egy kalandot, amihez meg kell találni valami mást, így mondhatjuk, hogy 2 kötelező tárgy van, de az voltaképpen egy. Vannak még ezenkívül 5 kulcs, de azok egy permutációs játékban segítenek, így igazából, ha 4 megvan belőlük, akkor már biztos megoldjuk, ha 3, akkor van ½ esélyünk, ha 2, akkor 1/6, ha 1, akkor 1/24, ha 0, akkor 1/120…na jó, 3 azért nem árt közülük. Az ügyességpontok könnyen visszanyerhetők, én szinte az elején elbuktam 4-et, de mire összecsaptam a könyv legerősebb (12/24-es) szörnyével, már én voltam több ügyességgel. Úgyhogy a sikerélmény valószínű, de van benne pár kihívás. Nem rossz ez így.

Játékélmény (4): Minden sablonossága ellenére azt kell, hogy mondjam, hogy szerettem. Persze lehet, hogy ebben az is benne van, hogy ügyességes könyvvel talán 2-3 éve játszottam utoljára, így a nosztalgia faktor itt még nagyon erős volt. De azért élveztem bekukucskálni az ajtók mögé, volt néhány hangulatos karakter, kaptunk egy társat, aki rendhagyó módon nem dobta fel a talpát 3 fejezetponttal később, az utolsó próbát meg sokan gyengének tartják, de nekem az is bejött. Úgyhogy nálam így belefért még egy labirintusos könyv.

Összességében: 12/20



Visszatérés a Tűzhegybe:


Történet (2): Jelentem, megkaptuk a 12346. labirintusos kalandot is! Örüljünk neki együtt! De ha ez vígasztal titeket, akkor legalább van egy új főellenség…ja, nem, már megint Zagor. De legalább megismerhetünk egy új embert, aki segít nekünk…oh wait, már megint Yaztromo! És most még csak varázslatokat meg varázstárgyakat sem ad, csak néhány tanácsot! Már a bölcs öreg varázsló sem a régi, kérem szépen. Van társunk is…aki 2 fejezetponttal később elpatkol. A labirintus szokásos rendszerű, gyakorlatilag semmi extra nincs benne, és engem a végén az elementál-csata sem hozott igazán lázba. Külön logikai bukfence a könyvnek, hogy nagyon könnyű benne cheatelni, ugyanis a sárkányfogak sorszámát a használati utasítások oldalain is megtalálhatjuk, így ha nincsenek nálunk a fogak, akkor is tudjuk a végén, hogy milyen fejezetpontok kellenek, ha ezek az oldalak megvannak (apropo, itt igazán jó lett volna, ha valamit kell csinálni – mondjuk szorozni vagy osztani a számokat – mert így ha megvan a 4. fog, azzal szinte nyertünk is J ). A másik logikátlansága a sztorinak a próbamester(ek) jelenléte. Ezt egy Szukumvit-féle pénzdíjas labirintusnál még csak-csak értem, de itt? Ha valaki Zagor szolgája, miért nem nyír ki minket rögtön, mit tesz próbára? Ha meg nem akarja a hatalmát, miért nem segít nekünk automatikusan? Teljesen logikátlan. Amiért mégsem adtam meg neki a végső lealázást, az az, hogy azért a könyvben van 1-2 egyedi jelenet (a best offom a fokhagymától tőrré váló és megölő ékszer…ez beteg), illetve a 400-as fejezetpont utolsó pár mondata igazán nagy poén (a Zagor legendája ismeretében).

Gondolkodás/szerencse (3): Ez egy kicsit jóindulatú pont, mert itt is rengeteg dől el a megfelelő ösvényeken. Viszont nem akarok szemet hunyni a fölött, hogy azért van két tudáspróba (igaz, ez elkerülhető szakasz), van egy képes megfigyelős teszt, és van 1-2 olyan része a könyvnek, ami azért jól át tud minket verni, ha nem figyelünk, az egyik barlangban lévő fog pedig csapda, SPOLER!!! hiszen bronzból van és nekünk csak az aranyfogak jók, így ha azt dobjuk el a harcban, akkor kampó SPOILER VÉGE!. Ezenkívül azt sem árt kilogikáznunk, hogy melyik sötét elementált melyik jó elementál győzi le (bár ezt az előbb említett oldalakkal is kideríthetjük). Szóval, bár nem az ész dominál, de egy kevés nem árt belőle.

Nehézség (3): Azt elmeséltem, hogy miként lehet csalni, de becsülettel lejátszani nem könnyű. Kell ugyanis kötelezően a 4 sárkányfog, kell egy dobótőr, két fog megtalálásához 2 másik tárgyra is szükségünk van, továbbá van még valami, ami egy ajtón belül kell nagyon, ha oda belépünk. A szörnyek a könyvben nem olyan vészesek, és szerintem annyira Zagor sem faszagyerek, bár ha belegondolunk, azért fél kézzel ez se rossz.

Játékélmény (2): Sajnos, ami a Sárkány szeménél a nosztalgia-faktor miatt működött, az itt már nem. Kicsit olyan érzésem volt, mint a SW Ébredő Erő nézése közben. Egyfajta jubileumnak felfogva (50. KJK könyv) a Tűzhegy varázslója nosztalgiájára épült a dolog, de semmi újat nem kaptam ahhoz képest. Megint járkálok a labirintusban, gyűjtöm össze a cuccokat, és a végén találkozom Zagorral, akit vagy megölök, vagy nem. Nem hozott lázba az elementál csata sem, a Szamuráj kardjában a Síkok Közti Lovagi Torna kategóriákkal izgalmasabb. Van benne 1-2 kiemelkedőbb momentum, például a logikailag kritizált próbamestert azért szerettem, de ez nekem kevés.

Összességében: 10/20



A Pusztító:


Történet (5): A könyv egy nagyon hosszú bevezetővel indít, amelyből számos helyet, szokást, népcsoportot megismerünk, valamint Zharradam Marr-ról, a nekromantáról is hallunk, akinek még komoly jelentősége lesz a történetben. Aztán kiderül, hogy mindez csupán általános információ. Mi egy szörnyeteg karakterét öltjük magunkra, aki semmit nem tud magáról, azonban a kaland során szép lassan fejlődik, megtanul önálló döntéseket hozni, majd kommunikálni, majd morálisan is elkezd fejlődni, az ösztönlény-mivolta csökken (bár nem annyira, mint kellene…szegény hobbitok L), végül teljesen öntudatra ébred. Eközben egyre többet megtudunk magunkról. Ki merem jelenteni: a legeredetibb történet, amit KJK könyvben eddig olvastam, egy sincs talán még a közelében sem. Ahogyan a karakterfejlődés szép lassan megtörténik, kicsit néha olyan, mintha kívülről szemlélnénk, máskor ízig-vérig magunkénak érezzük. Az ismert lényeken kívül számos új szörny, és új döntési szituáció van a könyvben, ami még inkább növeli az eredetiséget.

Gondolkodás/szerencse (3): Azért ebben a könyvben nagyon sok gondolkodós jelenet van. A titkosírások megfejtése önmagában ez a kategória, de a virágválasztás is ide tartozik, az utolsó döntésnél a helyes ajtó kiválasztása is ilyen, meg még van a könyvben 1-2 hely, ahol észnél kell lenni. Sajnos azonban rengeteg a szerencsefaktor benne, az elején szinte csak egy helyes út van, a kezdeti dobókockás döntések a teljesen random kategóriába tartoznak, és még rengeteg hely van, ahol minden a helyes ösvényen múlik. Szóval azért a szerencsével sem szabad hadilábon állnia annak, aki ezt a könyvet teljesíteni akarja. A magas harcértékek itt nem olyan fontosak, az ellenfelek nem durván erősek, ráadásul az azonnali halál szabály ezen még javít egy kicsit.

Nehézség (1): Ez a könyv a megtestesült szadizmus! Valószínűleg Steve Jackson az összes létező gyerek- és felnőttkori traumáját átélte mialatt ezt megírta, és sokszorosítva rázúdította az olvasóra (habár még mindig jobb, mintha egy erőszakos bűncselekményben vezette volna le). A Bajnokok próbája, az Elátkozott ház és a Pusztítás maszkjai nehézségben nyeretlen kezdők ehhez a könyvhöz képest! Csak, hogy érzékeltessem a szenvedésemet, amit ez a könyv okozott: már az elején meghaltam, mert a nem megfelelő kockadobások miatt egy mágus szolgája lettem. Később több azonnali halált követően eljutottam egy olyan helyre, ahol bárhova megyek, vagy egyből halál, vagy zsákutca, vagy szép lassú ÉP csökkenéssel halál. Egy újabb játékban rájöttem, hogy találnom kellett volna valamit, ami megnyitja a titkos ajtókat. Ezután szerencsésen eljutotta egy olyan helyre, ahol választhattam, hogy addig küzdök Káoszharcosokkal, amíg meg nem halok, vagy beállhatok életem végéig rabszolgának, vagy beleesek egy szennyezet vizű tóba. Csodás karrierépítési lehetőség mindhárom. Kb. újabb 3-4 halál után rájöttem, hogy nem találtam meg valamit, ami megadja nekem a beszéd képességét. Ez egy óriási érzés volt, hogy az addig ismeretlen titkosírásokat hirtelen értelmezni tudtam, és rájöttem, hogy így sokkal több infóra és tárgyra tehetek szert. Ezután kinyírtam valakit, akivel addig nem tudtam mit kezdeni és kijutottam a szabadba! Úgy éreztem eztuán, akkora arcom van, hogy nem fér be a szobába, amibe játszom. De azt is tudjuk, hogy minél nagyobb az arc, annál nagyobb a pofára esés. A küldetésem első részét ekkor tudtam meg, de ezután ismételten kb. 10-15 halálon voltam túl, mire megtaláltam a helyes utat. SPOILER!!! Ugyanis ha az elején a 4 útból nem a jót válasszuk ki, és nem vágunk át anélkül a falun, hogy semmit sem csinálunk ott, akkor megölik a félorkot, aki segíthetne nekünk, mielőtt még odaérnénk. Hát köszönöm. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy egy halálfejezetről kell visszalapozni, így mégis életbe maradunk, ez sem hiszem, hogy mindenkinek leesik. SPOILER VÉGE! Ezek után kiderült, hogy a hely, ahol többször jártam halálos kalandjaim során, fontos, de előtte még egy infot meg kell szerezni, így pedig eljutunk oda, ahol le kell számolni az utolsó ellenségünkkel. És bár a helyes ajtót kiválasztottam, itt fogalmam sem volt, hogy hogyan tovább. És megint kb. 10 halál. Végül rájöttem, hogy azért mert a történetnek az első harmadában nem szereztem meg titkosírást, amit megfejtve tudtam volna, mit kell tennem. Mindezt azért, mert egy helyen rossz folyosót választottam. Köszi! Csak hardcore játékosoknak ajánlom, ha kezdő játékos ezt a könyvet a kezébe (khmmm számítógépére) veszi, akkor ez lesz az utolsó, azt garantálom.

Játékélmény (4): Itt most úgy érzem, el kell vonatkoztatom attól, hogy a könyv irreálisan nehéz. És ha ettől eltekintek, akkor a játékélmény azért jó. A szörny szerepébe bele lehet élni magunkat, a helyzetével egy idő után remekül azonosulunk, a rejtvényfejtések izgalmasak, a kaland közbeni folyamatos infók mindig megadják az új lelkesedést a könyv minden szadizmusa ellenére, meg úgy általában az a rengeteg különböző hely, izgalom, kihívás abszolute élvezhetővé teszi a művet. Engem leginkább az elején lévő kockadobálgatás zavar, mert nem mintha én nem kockadobással dönteném el, hogy melyik folyosót választom, amikor nincsen infóm, de azért mégis…

Összességében: 13/20. Itt most muszáj megjegyeznem, hogy sokak szerint a Pusztító a valaha készült legjobb KJK könyv. Azt elismerem, hogy az általam olvasottak közül messze ez a legegyedibb és legkülönlegesebb. Viszont nem a legjobb, és ezt a nehézsége miatt mondom. Az a baj, hogy nem tudok elmenni a mellett, hogy ez a könyv ha a benne lévő szadizmus felét kivennénk, akkor is a legnehezebbek között lenne, hát még így. És bár nem gondolom, hogy egy jó könyvet elsőre le kell pörgetni hibátlanul, de azért az nem normális, ha a küldetés 35. alkalommal lesz sikeres.


Pár hét múlva jövök a következő adaggal!

Megjegyzések

  1. Ha megvan a helyes út, akkor azért már egész könnyen végigvihető, én sokkal jobban utáltam az olyanokat mint a Varázsló kriptája vagy a Varázstörő, ahol maxos statokkal is simán elpatkolsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ja, csak mire meglesz az az út, addig elpatkolunk vagy 30x :) Tény, harci szempontból nem nehéz.

      Törlés
  2. "Henry barátunk elmondása szerint a szörnyek többségét megölte"

    Nem mond ilyet. "He tells you of all the monsters he killed...", azaz mesél neked a szörnyekről, amiket megölt.

    Sajnos a Zagor kötetekre jellemző, hogy rosszabb minőségűek a fordítások, mint a Vénuszos és Rakétás kiadványoké.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házhoz a pofonért – Pizza King Expressz, Húsleves + palacsinta

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról