Bejegyzések

sült kolbász címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kolbász Séf módra – Séf Étterem, Budapest

Kép
  A múlt héten több budapesti plázaéttermet bemutattam, ahol az elmúlt időszakban kóstoltam, szerencsére néhányuk igencsak sztereotípia-bontóra sikeredett, ugyanis kellemes élményekkel távoztam onnan. Ezeken a helyeken egyébként általában azért eszem, mert rögtön ott van egy elég jelentős kínálat, amiből választhatok, így biztos találok valami fogamra valót, akár hagyományos, akár Street Food ételre vágyom. Néhány héttel ezelőtt a Duna Plázában jártam és néztem körül, hogy milyen helyek vannak. A szokásosak mellett találtam egy olyan éttermet, amit máshol nem láttam, ami egyszerűen „Séf Restaurant” néven szerepelt. Ez az étterem nem összekeverendő a Séf asztalával , amiről már többször is írtam (apropo, most láttam, hogy a West Endben megszűnt a hely, ha valaki tudja, mi történt vele, írja meg), ez egy hagyományosabb kifőzde jellegű étteremnek tűnt. Benéztem hát, hogy mi a kínálat, és rögtön nagyon sokféle ételt láttam, köztük szép sült kolbászokat, amit nagyon szeretek, szóval ne...

Ez már disznóság! – Fekete lovag étterem, böllér-tál

Kép
  A Fekete lovag ebédmenü kínálatát többször néztem a Netpincéren, de sokáig nem volt kedvem kipróbálni. Aztán pár hete láttam egyszer egy böllér tálat a hely kínálatában. Bár szeretem a változatos és sokszínű kulináris élményeket, de azért mégiscsak az az ember vagyok, akit egy jó disznótorossal le lehet venni a lábáról. Így aztán úgy döntöttem, hogy próbálom ki az étterem naponta változó kínálatából. A rendelést leadva apró érdekesség volt, hogy rögtön meg lehetett jelölni a borravaló összegét is, ami szintén bankkártyával kifizethető. Ilyennel eddig még nem találkoztam. Remélem, ez tényleg a futárnál marad :).   A kiszállítási időnél meglepődtem, hogy 20-30 perc volt kiírva, ezt gondoltam, hogy mérem. És valóban, 26 perc után csöngött a kaputelefonom és 1 perccel rá már kezemben is volt az étel. Amikor viszont átvettem, meglepődtem a súlyán. A dobozára az volt írva, hogy 5-600 grammos az étel egyáltalán nem zárom ki, hogy ezt még alá is lőtték. Amikor meg kinyitottam, a...

Kolbászból a kerítés? – Jam döner Kebab, kolbászos „jamburger” grilltál

Kép
A Jam Döner tavalyi megjelent új étlapjáról a pljeskavica burger menüt már kóstoltam , és bár a kiszolgálás nem volt az igazi, az étellel nagyon meg voltam elégedve. Már akkor említettem, hogy nem a szokványos hamburger vonalban gondolkodnak, hanem a házi lepényükből és többféle húsból lehet választani. A grillezett csirke, a tarja, a grillsajt vagy a csülök is csábító opció, de még kíváncsibb voltam a házi kolbászra. Egyszerű, hagyományos étel, de jól elkészítve mégis nagyon kellemes. Azonban, hogy legyen valami változatosság is, ezúttal nem burger menüben kértem az ételem, hanem grilltál formájában. Ehhez hasábburgonya nem jár (illetve járhat, de én lepénnyel kértem), helyette a kolbászt, a zöldségeket, a lepényt és a szószt tálon kapjuk meg, kissé nagyobb mennyiségben, és azért az elfogyasztása is kényelmesebb. Ami még mindig járhat a menühöz, az az üdítő, ahol a hagyományos palackozott italok mellett továbbra is választhatók a Grappa üdítők. Amióta utoljára írtam, már p...

Osztrák hangulat (?) Kolozsváron – Bistro Viena

Kép
Múlt héten egy ír bisztró kínálatát kóstoltam meg Kolozsváron és nagyon pozitív élményekkel gazdagodtam. Ekkor azonban észrevettem, hogy nem sokkal az O’Peters mellett van egy másik étterem is, ami az osztrák hagyományokat próbálja bemutatni a vendégeknek. Borjú bécsi, kolbász, grízgombóc, gőzgombóc, rétes, ki tudna ezekre nemet mondani? Jó, biztos van ilyen ember, de nem én. Éppen ezért az előzőhöz hasonlóan ezt a helyet is kétszer próbáltam ki, viszont mindkétszer a kolbász vonalon mozogtam, először egy ebédmenüvel, majd az A’la Carte étlappal próbálkoztam. A hely menüje 25 lejes és tartalmaz egy levest és egy sült kolbászt körettel, a kóstolásom napján grízgombócos csirkehúslevest és egy chilis kolbászt krumplisalátával. Gondoltam, hogy e mellé még egy desszertet is rendelek, egy almás pitét választottam vanília öntettel. Egyébként egy kolbász és egy köret eleve 25 lej a helyen, így a menüben tulajdonképpen egy ajándék leves van (és gondolom kicsivel kevesebb köret). A leve...

3 az erdélyi igazság – Bistro Café, Szamosújvár, sült kolbász menü

Kép
Szamosújváron jártam a hétvégén az ottani építészeti remekműveket megcsodálni. Tetszett, amivel találkoztam, sőt, még ad hoc módon egy tárlatvezetésnek is részesévé váltam. Ugyanakkor kicsit meg is éheztem és hétvégén túl sok nyitott éttermet nem találtam a városban. Végülis a Bistro Café nevű helyet találtam meg, ami egy klasszikus gyorsétterem benyomását keltette. Mivel más helyet nem láttam hirtelen, és egy pillanatra egy kedvesnek tűnő csinos hölgy jött ki az ajtón, úgy gondoltam, egy próbát megér. J Benn különböző menüajánlatokat láttam. Volt sonkás szendvics, rántott húsos szendvics, gyros lepényben, tálban, sült kolbászos szendvics, sült kolbászos tál, hot-dog, szóval tényleg a klasszikusok. Desszertek között a palacsintát és a gyümölcssalátát láttam, de most nem kívántam a desszertet. Amit viszont észrevettem – és ez nem igazán tett rám jó benyomást, hogy a gyros-hús és a rántott húsos szendvics előre elkészített. Ezt nem szeretem igazán, mert soha nem tudja az ember, h...