Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2023

Érted morgok, nem ellened!

Kép
  A keddi közgyűlésen egy olyan esemény történt, ami kiváltotta a nemtetszésem és ennek több platformon is hangot adtam. És kaptam is emiatt kritikát, hogy miért hajtom a Fidesz malmára a vizet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy elsősorban nem én vagyok az, aki ezt tette, hanem mások, és ha nem mondjuk ki, hogy itt valami nagyon gáz dolog történt, akkor sokkal nagyobb kárt okoznunk, mint ha csendben maradunk. A következőkben leírom, hogy mi is történt, és miért aggályos a történet.   Mi is történt?   Majdnem este fél 11 volt, amikor a közgyűlésnek vége lett. Ennek több oka volt. El lehet ott kezdeni, hogy a későn kezdődő és elhúzódó Környezetvédelmi és Innovációs Bizottság ülése miatt eleve háromnegyed órával később kezdődött a közgyűlés. Folytatni lehet azzal, hogy 42 percig tartott egy napirendi pont, aminek a fő témája egy logopályázat ötödik zsűritagja volt. Hozzátehetjük azt, hogy a 45 perces ebédszünet közel 75 perc lett és a kérdések órája is majdnem másfél óra lett. De az

Irány a Street Food világa – Bacchus pinceétterem

Kép
  Mindig kíváncsi vagyok arra, hogy amikor egy alapvetően hagyományos ételekkel operáló hely street food kínálattal kedveskedik, abból mi lesz. Vajon ez csak a marketing és a piaci verseny, vagy ugyanaz a gondosság és minőség jelenik meg, ami a hagyományos éttermükben. Erdélyben a Petry étteremben egy nagyon kellemes élményem volt ennek kapcsán, de voltak már kellemetlenek is. A Bacchus pinceétterem az új megnyitása óta egy nagy kedvencem, amit Vági Márton kollégám cikkére fedeztem fel, mind a hagyományos ételeiket, mind az ebédmenüjük nagyon bejött nekem. És a velük készített interjúban letten figyelmes arra, hogy van hamburgerük is. Egy éhes napomon pedig kiszállítással rendeltem is tőlük egyet.   Az étel elég hamar megérkezett, bő 40 perccel később már a kezemben is volt a menü, ami itt egy burgerből, egy adag krumpliból és egy üveg kólából áll. A sült krumpli jó, rendesen megsütött, só mennyisége optimális, és a szállításhoz képest eléggé frissen is érkezett. Ez a része az éte

Egy ajánlás nyomán – Aberna grill étterem

Kép
  A budapesti török kebabosokat mostanában eléggé gyakran vizsgálom, és ez alatt ti is több ajánlást adtatok. Ennek jegyében próbáltam ki nemrégiben a Lurdy háztól nem messze lévő Aberna kebabot. Bár az ismerősöm a kínálatból az adana kebabot ajánlotta, de első alkalommal inkább megpróbáltam a sima kebab tálat. Az alapanyagok alapvetően itt is azok, mint bárhol máshol, hús, zöldségek, szószok, pita, sült krumpli (vagy igény szerint más köret). Azt már az elején láttam, hogy az adag brutális, itt aztán tényleg nem spórolnak semmivel.   A kóstolást a sült krumplival kezdtem, és sajnos ezzel el is értünk a leginkább negatív ponthoz. Ízében nem volt rossz, viszont szinte teljesen hideg volt, és egyáltalán nem éreztem frissnek sem. Azt gondolom, hogy viszonylag hosszú ideje várta a sorát, és mire hozzám került, ennek meg is látszott az eredménye. A pita terén is vegyes érzéseim voltak, ez alapvetően jó volt, örülök, hogy picit rápirítottak, viszont a megfeketedett rész nagyon keserű vol