10 olyan alternatív befejezés lapozgatós könyvekben, ami emlékezetes maradt

 

A szerepjáték-könyvek vége alapvetően kétféle lehet. Teljesítjük a küldetésünket, vagy elbukunk (utóbbi többségében a halálunkat jelenti). Azonban nincs mindig így. Vannak olyan szituációk, amikor a küldetésünket nem teljesítjük, vagy nem úgy, ahogyan terveztük, de egy olyan szituációba kerülünk, amit mégsem lehet – vagy legalábbis nem teljesen – kudarcnak tekinteni. Ezekben az esetekben a könyvek is különbözőképpen reagálnak. Van, ahol ilyenkor is sikeres zárásról írnak, máskor egy eléggé köztes fejezetponttal zárul a történet, de van, amikor inkább kudarcnak tekinti ezt a zárást is a szerző. Ezekről az alternatív zárásokról készítettem egy TOP-listát. Listámon az alábbi művek szerepelhetnek.

 

·         Minden hivatalosan megjelent KJK könyv;

·         minden megjelent Harcos-Képzelet Könyv;

·         minden zagor.hu-n megjelenő fordítás;

·         minden zagor minikaland;

·         minden egyéb olyan mű, amiről az oldalamon készült elemzés.

 

A listámra csak olyan befejezések kerülhetnek, amelyek nem utolsó fejezetpontosak és nem olyanok, ami a könyv alapvető céljaként megjelenik. Klasszikus félsikereket (mint pl. az Éjsárkányban az elmenekülés a végén) nem teszek bele, csak olyanokat, ahol az eredeti célhoz képest más, de nem negatív irányba megy el a végkifejlet. Főszabály szerint olyan befejezés, ami a halálunkkal jár, nem szerepel benne (bár ez alól lesz egy kivétel). Ezenkívül még egy olyan szabályt bevezettem, hogy ugyanabból a könyvből két alternatív befejezést nem teszek a listámra. Lássuk, mik az én kedvenceim! Az írás természetesen erős spoilereket tartalmaz, amiket itt nem lehet majd „fehéríteni”, ezért aki nem játszott végig egy könyvet, annak azt a részt érdemes kihagynia.

 

10. A Péntek Klán tagja leszünk – Hatlövetű Péntek

 

A banditák elleni küzdelem során elképzelhető, hogy lehetőségünk lesz egy speciális opcióra: a helyett, hogy megpróbáljuk legyőzni őket, is beállunk közéjük. És bár ez első pillanatban egy kapásból elutasítandó ajánlatnak tűnik, valamilyen módon mégis logikus választás: egyrészt abban a pillanatban, amikor ez az ajánlat elhangzik, hat fegyver mered ránk, másrészt a luxusélet azért elcsábíthatja az egyszerű marsallként dolgozó karakterünket. Így ha beleélem magam a helyzetbe, ez egy reális alternatíva, és a mű is azért szépen részletezi ennek a pozitív hozadékait (bár a végén árnyalja is). Ami még külön tetszik, hogy ez az opció akkor áll rendelkezésünkre, ha a klán 3 tagját is megsebesítettük már előtte. Tehát egyfajta sajátos respektálás kell hozzá, vagyis, hogy a bűnözők elismerjék a tevékenységünket. Ez a fajta „betyár cinkosság” nekem tetszett.

 

9. Elmenekülünk Döberkből – Sötét herceg

 

„A Sötét herceg elszabadult a kastélyban és mindenkivel végzett. Minden vámpírral”. No elemezzük ezt a szituációt kicsit! Adott Döberk rengeteg vámpírral, köztük több igencsak erős és harcképzett. És adott a Sötét herceg, aki egyedül végez az összessel. Mi a reakció. Odamegyünk mi is? Mi van? Logikusan gondolkodva itt egyetlen intelligens döntés születhetne, hogy megyünk, amerre látunk és bízunk benne, hogy a báró esetleg megoldja a helyzetet. Totál logikátlan dolog odamenni, hiszen valószínűleg egy nálunk sokkal erősebb ellenfél vár ránk. A könyv végül a helyzetet úgy menti ki, hogy Lord Swomah a korábbi harcokban annyira kimerült és megsebesült, hogy így már van esélyünk ellene, de összességében mégis úgy gondolom, hogy racionálisan itt a menekülés, ami az életben maradás, sokkal inkább védhető magatartás, mint a kastélyba való visszatérés.

 

8. Megöljük Bakót – A Skorpiók mocsara

 

A könyv elején ugyebár a fő célunk az, hogy kihasználjuk a megszerzett rézgyűrűnket és lehetőség szerint pénzt is szerezzünk belőle a mocsár felderítése segítségével. Ha ebből a szempontból nézzük, akkor abban az esetben, ha a gonosz varázsló ajánlatát fogadjuk el, és a kaland a mágus halálával végződik, aligha sikeres, hiszen nem keresünk egy buznyákot sem vele. A másik oldalon viszont sikerül megszabadítanunk a világot egy gonosz teremtménytől és nem nyújtunk segítséget neki abban, hogy a Mesterek Amulettjeivel még tovább növelje az erejét. Ráadásul, ha belegondolunk, hogy jó eséllyel azért kerülünk vele a végén konfliktusba, mert megpróbál minket átverni, akkor azt mondhatjuk, hogy duplán megérdemli. Így szerintem egyáltalán nem negatív a történet ekkénti befejezése.

 

7. Beletörjük a kulcsot a zárba – Rémkirály

 

Na, ez volt az a befejezés, amit nem hittem el, amikor először olvastam. Adott a kapu, ami ha kinyílik, gyakorlatilag vége a világunknak. Adott két alak (oké, eddigre már csak egy), akik együttesen próbálják bezárni a különleges zárat, szemlátomást nem nagy sikerrel. Mi meg odamegyünk, elfordítjuk…és beletörjük...na ezt se nyitja már ki senki! Ezek után mondja valaki, hogy nem a legegyszerűbb módszer a leghatékonyabb! A gordiuszi csomó lvl. 100-as barbár megoldása nem tartozik a játékkönyvek történetének legdrámaibb, legepikusabb zárásai közé, de a mai napig szakadok a röhögéstől, ha rá gondolok. És már csak emiatt is helye van a listámon.

 

6. Az ork törzs tagjai leszünk – Út a dicsőségbe

 

Kiszabadulunk Zagor szolgálatából és egyből vezetni akarunk egy törzset? Nem sok ez kicsit? Nincs itt egyfajta szamárlétra? Szerencsére a kaland azért megadja az alternatív lehetőséget, hiszen az is lehet, hogy csak azért küzdünk meg, hogy tagok legyünk. Bár ezt kezdetben cselszövésként titulálja a mű, végül meghozhatjuk azt a döntést, hogy egyáltalán nem törünk a törzsfő életére, hanem beérjük azzal, hogy a sereg részévé válunk. És ha belegondolunk…vajon az ork törzs megbocsátaná, ha idegenként odamennénk és kinyírnánk a főnöküket? Erre azért nem vennék mérget. De tagként biztosan örülnek nekünk, a tisztelet meg kiharcolható. Fentiek miatt nekem annyira nem tetszik a műben az, hogy ezt a megoldást „könnyebbik út”-ként könyveli el, maga a lehetőség azonban, hogy így is dönthetünk, annál szimpatikusabb.

 

5. A szellem nem lel gazdatestre – Szellemjárás

 

Nézzük, mire van szükségünk a városban lakozó szellem elpusztításához: kell először is egy mágikus palack, amibe befoghatjuk. Aztán tudni kell a nevét, végül pedig nem árt egy kis védelem, nehogy a tudatunkat az irányítása alá tudja vonni. Nos, ebben az alternatív győzelemben úgy pusztíthatjuk el az ellenfelünket, hogy ezek egyike sem áll rendelkezésre, ráadásul egyáltalán nem válik nevetségessé vagy komolytalanná a győzelmünk. Ha ugyanis a szellem sokáig nem lel gazdatestre, magától pusztul el. És bár a leütögetős módszer elég komikusnak tűnik, a pánikkeltés nagyon leleményes megoldás a kínálatok közül, és így végül egy olyan alternatívát nyújt, amely váratlan, mégis működőképes (és lehetséges opció arra az esetre, ha az Éjfélből nem kapunk segítséget).

 

4. Az orgyilkos tanítványa leszünk – Ork gyilkosok

 

A mű elég sok alternatív befejezést kínál, de talán ez az egyetlen, ahol a Véreskezűek vezetőjének megölése hosszú távon el lesz napolva. A körülmények annyira nem tetszenek – könnyen lehet, hogy azután fogad a tanítványaként az orgyilkos, miután majdnem megöltük őt, ez így kicsit ellentmondásos – de a szituáció szerintem elgondolkodtató. Akkor ott egy forrófejű karaktert látok magunkban, akinek csak egy cél lebeg a szeme előtt: a bosszú. És bár ez kétségkívül jogos, de valahogy mégsem tudok azonosulni a karakterrel. Aki viszont maga mellé veszi, ő egy igazi hidegfejű profi. Vajon mit fog tőle tanulni a módszereken kívül? Lehetséges, hogy a végén már nem is fogja őt érdekelni Taghoran halála? Vajon mennyiben változik a főhős jövője ahhoz képest, hogyha beteljesíti a bosszúját? Sajnos a könyvben nem kapunk ezekre a kérdésekre választ, de ha kicsit elgondolkodunk, lehet ez a befejezés hosszú távon hasznosabb a karakterünk számára, mint a beteljesített bosszú.

 

3. Mi magunk válunk a gonosszá – A bíbor áradat

 

Ami az Ork gyilkosokból hiányzik, az a Bíbor áradatban hiánytalanul megvan. Egy komplett karakterfejlődést láthatunk, ahogyan a még bosszút forraló gyerekből valódi férfivé válunk, sőt, a történet végén eljutunk oda, hogy életünk már a bosszú nélkül is teljessé válik, csupán meg kell állítanunk a gonoszt. A könyv számos alternatív lezárást tartalmaz, de különösen hatásos számomra az, amikor a bosszúnk beteljesedése után a fekete maszk ránk telepszik és mi magunk válunk az új fővezérré. Látszólag teljesítettük a küldetést, valójában kudarcot vallottunk. Noha ez nyilván egy kitalált történet, de a való életben erőszakos bűnelkövetők, sőt, még sorozatgyilkosok esetében is látjuk nagyon sokszor, hogy az első bűntényük olyan volt, ami ideológiailag, morálisan még valamilyen szinten megmagyarázható (azt nem mondom, hogy elfogadható), de a tapasztalat hozzásegíti őket ahhoz, hogy később újra megtegyék ugyanezt indokolatlan szituációkban is. A könyv mintha csak ezt mutatná be ezzel a kudarccal a mágia nyelvére fordítva. Vajon ez véletlen vagy Paul Mason tudatosan próbált tanmesét írni? Lehet ez a kérdés örökké kérdés marad.

 

2. Alternatív befejezés a Végzet prófétáiban

 

A 200. fejezetpont sikeres befejezése az új magyar könyvnek, de van benne az az ominózus tekercs, amit nem tudunk elolvasni. No már most, van egy olyan szakasza a könyvnek, ahol bizonyos emberünk megtanulhat egy speciális írást, és ahol megmondják, hogy hova kell lapozni, ha a „nem tudod elolvasni” részt látjuk a szövegben. A kaland közben egyszer lehet alkalmazni ezt a képességét, de itt a legvégén is lehet és akkor egy másik „győztes” mezőre jutunk. Ez technikailag is tetszik, ritka, hogy még az utolsó fejezetponton is figyelni kell valamire (ilyen talán csak a Szalamandra szentélyében található), de ami igazán tetszik, az a kontraszt a két befejezés között. Az egyik egy hagyományos önfeledt, boldog vég, gazdagok vagyunk, embereink mulatnak, minden sikerült, fantasztikus. A másik pedig lerántja a titkot egy sokkal mélyebb összeesküvésről, amely a remélhetőleg jövőben megjelenő következő kalandokra vonatkozik. Ez jóval komorabb, gondterheltebb és ezt a jövőre koncentráló zárást elolvasva a 200-as befejezés már annyira felszínesnek tűnik…ez a kontraszt viszont a lapozgatós könyvek egyik legemlékezetesebb zárását adta nekem, még annak ellenére is, hogy a Végzet prófétái kritikámba elfelejtettem megemlíteni. Ez meg az én kontrasztom J

 

1. Elutasítjuk a lidérclord ajánlatát – Kriptaszökevény

 

Szögezzük le: játéktechnikailag totálisan feleslegesnek tartom ezt a fejezetpontot, hiszen már az első lapozást követően véget vet a kalandnak, ráadásul teljesen kiszámítható módon. De ahogyan ezt teszi, az mégis a lista elejére tette ezt a könyvet. Véres csatában meghalunk és egy lidérclord azzal a feltétellel adja vissza az életünket, ha teljesítünk neki valamit. Eleve megszólal a büszkeségem, hogy akkor tényleg hagyom, hogy egy halálontúli förmedvény irányítson? Egyáltalán megbízhatok benne? Másrészt minden barátom meghalt, milyen lesz ezután az élet? Egyáltalán avatkozzunk be így a természet rendjébe? Nagyon helyénvalónak tartom, hogy a könyv megadta ezt a választást, szerintem korántsem olyan egyértelmű ez a kérdés. És erre a dilemmára utal az is, hogy amíg a küldetésünk feladását a lapozgatós könyvek általában egyértelműen kudarcnak kezelik, itt az a fejezetpont, ami ezt leírja, ennél sokkal árnyaltabb. És bár ez egy halálmező, abból az egyik legszebb (mondjuk nem sokra tehető a szép jelző) a játékkönyvek közül.

 

Neked mi a véleményed? Van-e olyan, amit szerinted kihagytam, vagy aminek más helyen kéne lennie a listán (esetleg nem is férne rá)? Vagy lenne más olyan szempont, amiből szívesen olvasnál TOP listát? Írd meg kommentben!

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/