EP Választás Programértékelő – Jobbik Magyarországért Mozgalom


A Jobbik programjának elolvasása után ismételten azt mondhatom, hogy egy az országgyűlési választásoknál rövidebb programot láthatunk. Ebben azonban tulajdonképpen nincsen túl nagy meglepetés. Egy országgyűlési választáson ugyanis azt kell összefoglalni, hogy mit tesz valaki, ha kormányra kerül, vagyis amikor olyan többséget szerez, amivel irányítani tudja az országot. Ezzel szemben egy EP-választáson „csak” 21 mandátumról döntünk, tehát az Európai Parlamentnek csak a töredékéről, így aki konkrét intézkedések bevezetéséről ír, az nem mond igazat, mert ahhoz végig kell mennie az intézkedésnek az EU rendszerén is. Így ezekben a programokban a fő kérdés az, hogy kikhez csatlakozik a párt, és, hogy milyen célokért fog küzdeni az EU-Parlamenten belül. Ennek megfelelően fogom vizsgálni az összes programot, most a Jobbikét is.

A Jobbik programja ránézésre hosszabbnak tűnt, mint a legutóbb vizsgált MSZP-PM program, végigolvasva azonban láttam, hogy rengeteg képpel, illusztrációval, címoldallal tarkított a program, így tisztán szöveghosszúságra nagyjából egyformának tűnik a kettő. Az arányok ugyanakkor itt lényegesen jobbak. Az MSZP programja a problémákat remekül kidolgozta, a megoldási tervek azonban elnagyoltak lettek, sok kérdést vetettek fel. Itt a problémafelvetések rövidebbek, de olyan általános problémákról beszélnek, mint a korrupció, a klímaváltozás, amiket nem is kell különösebben magyarázni. Az egyetlen olyan programpont, amit probléma szintjén részletesen kifejtett, az az EU jelenlegi válságának az oka, erre azonban szükség is volt, és nagyon jó gondolatok vannak benne, és egy irányelv, miszerint az EU alapcéljaihoz kell visszamenni ezeknek a megoldása érdekében. Ez az elgondolás végigmegy a programon következetesen.

Erre a programra azért is voltam különösen kíváncsi, mert nem tudtam, mennyire lesz EU-szkeptikus. A Jobbik 2009-ben kifejezetten EU-szkeptikus programmal rukkolt elő, 2014-ben meg nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez most tulajdonképpen milyen program is. Itt most egyértelműen eldönthető. Ez egy szkeptikus, de nem Eu-szkeptikus program. Szkeptikus az EU jelenlegi működésével kapcsolatban, és rengeteg problémát felvázol, de nem a kilépést, hanem ezeknek a problémáknak a megoldását próbálja kifejteni egy olyan rendszer formájában, ami nagyobb egyenlőséget teremt a nyugati és a keleti tagországok között (pl. a sokat hangoztatott Bérunió is ennek az eleme). Még ha nem is értek egyet maradéktalanul minden gondolattal, ami ebben van, látszik rajta a tudatosság és a következetesség.

Szintén bejön a programban, hogy viszonylag nagy mennyiségben tartalmaz szociális elemeket. Hogy ezt miért tartom jónak, arról tegnap írtam, nem akarom magam ismételni. Külön öröm számomra, hogy a kis- és középvállalkozások támogatása célként és eszközként is megjelenik, célja ezeknek az embereknek a fenntartása, sikerük elősegítése, eszköz pedig a kivándorlás megakadályozásában és a Bérunió megvalósításában. Tetszik az is benne, amiket a határon túli magyarságról írnak és az ezzel kapcsolatos koncepció is jó.



Na, ideje áttérni az árnyoldalra. Apróság, és igazából ízlés kérdése, de nekem ez a túl sok képpel ellátott forma nem tetszik, kicsit elviszi a figyelmet a lényegtől. Persze kellenek az illusztrációk, jó, ha nem csak egy nyers szöveget látunk, de ez picit sok volt. De ennél többet ez a szakasz nem érdemel, úgyhogy lépek is tovább J.

Fontos szerepet tölt be a programban a jelenlegi kormány kritikája, ami nyilván egy választási kampányban kell. 1-2 helyen azonban egy kicsit túltoltnak érzem ezt a problémát, és óhatatlanul is felveti a kérdést, hogy ez miként kapcsolódik ehhez a választáshoz? Leginkább a médiás résznél leírtak kapcsán fogalmazódott meg bennem ez az ambivalencia. Oké, tény, hogy ma Magyarországon a médiahelyzet minden csak nem normális, és a pofátlanság netovábbja, hogy egy közmédia politikai tartalmát kb. 98%-ban a kormánypárti képviselők és álláspontok teszik ki. De mit fog ezen az változtatni, hogy a Jobbiknak hány képviselője lesz az Európai Parlamentben? Ha ezt nekem valaki megírja, azt megköszönöm, de az ismereteim alapján semmit. Ugyanis az EP nem igazán tud beavatkozni az egyes országok médiájának az ügyébe, maximum mint a jogállamisági kritériumának hiányát tudja felróni (lásd. Sargentini jelentés), de a helyzet valószínűleg ezáltal sem változna. És nem hiszem, hogy e tekintetben a Jobbik bármit el tudna érni az Európai Parlamentben.

Főleg a program „zöld” részénél éreztem azt, hogy elég felületes, szinte csak közhelyeket tartalmaz. Ez önmagában véve nem baj, nem kell minden programban a zöldpolitika, inkább csak azért említettem meg, mert a Jobbik tavalyi programjában ez sokkal jobban és részletesebben ki volt dolgozva, és kicsit az volt az érzésem, hogy ez a mostani program e tekintetben visszalépés ahhoz képest.

Végére hagytam a határvédelem és a migráció kapcsán megjelenő álláspontját a pártnak, nem véletlenül, mert ezt a részét érzem a programnak a legambivalensebbnek, egyszerre látok benne olyan gondolatokat, amivel nagyon tudok azonosulni, és olyanokat, amiket szinte már vállalhatatlannak gondolok. Kezdem a jó részével. Szerintem is egy kibékíthetetlen ellentmondás az, hogy a tagjelölt országoknak – ahol elvileg a biztonság egy alapvető kritérium, migráció szempontjából nem biztonságos országnak tekintik. Az embercsempészek esetén abszolute jó ötletnek tartom azt a gondolatot, amit a gépjárművek elkobzása kapcsán vetnek fel, úgy gondolom, hogy a helyzet specialitása simán alapot adhat egy ilyen drasztikusnak tűnő módszer követésére is. Kevésbé tetszik a gyarmatosítással, mint okkal kapcsolatos gondolat. Egyrészt feleslegesnek érzem, másrészt, bár kétségkívül van benne igazság, de azért a teljes migrációt a gyarmatosítás számlájára írni szerintem a probléma leegyszerűsítése, még legalább 4-5 különböző globális oka van ennek. Az a gondolat pedig, ami a migrációt kizárólag problémaként fogja fel, egész egyszerűen nem igaz. Jó, az igaz, hogy a 2014 óta jelen lévő migráció egyáltalán nem kívánatos, és valóban sokkal több problémát generál, mint hasznot, de magának a bevándorlásnak (nyilván a megfelelő mértékben) azért gazdasági, munkavállalási, tanulási, családegyesítési szempontból számos előnye is van. Úgyhogy az ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel azért óvatosan bánnék.

Mindent egybevetve egy érdekes, és tartalmas programot olvastam, több konkrétummal, mint tegnap. Ha a szubjektív érzéseimet kérdezik, akkor ki kell mondanom, hogy ebben azért több minden van, amivel személy szerint nem értek egyet, és amivel nem tudok azonosulni. Mindez azonban nem változtat azon a tényen, hogy egy alapos, következetes, a realitások mentén haladó, jól kidolgozott programmal van dolgunk, ami sokaknak el fogja nyerni a tetszését.



1-2 nap múlva érkezik a FIDESZ-KDNP programja. Előtte azonban lesz élő közvetítés az esti Eurovízióról, tartsatok velem akkor is!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról