Most már kép is van! – Semmi Extra, Extra húsos lepény + körtés karamellás torta


A Semmi Extráról még a Blog történetének elején írtam. Azóta nem tudtam ott enni, egészen decemberig, amikor egyszer télen sokat kellett várnom a Telekocsimra az Újbuda Centernél, ezért úgy gondoltam, inkább vacsorázom egyet. A helyet már ismertem, gondoltam, jöhet a második menet. Már csak azért is úgy gondoltam, hogy illik ezt megtennem, mert a múltkori értékelésemhez készített képek törlődtek a telefonomról, így csak a weboldal promóképeit tudtam használni. De ezúttal vannak fotók, ezért most teljesebb képet adhatok (szó szerint J) az étteremről. Mivel legutóbb marhahúst kóstoltam, most valami mást szerettem volna kipróbálni. A lepények felkeltették az érdeklődésemet, azon belül is az extra húsos volt szimpatikus, egyrészt azért, mert nagyon éhes voltam, másrészt a paradicsom-rukkola kettősre nagyon rákattantam az elmúlt időszakban, kíváncsi voltam, hogy itt mit képes hozni. Az ételt a múltkorihoz hasonlóan most is menüben kértem, amihez hasábburgonya és ital dukált. Utána pedig desszertként egy körtés karamelltortát is kipróbáltam.

A múltkorival ellentétben a kiszolgálással ezúttal semmi problémám nem volt, az étel kb. 15 perc alatt megérkezett. A lepényt kettévágva kaptam, és jó alaposan megtöltötték a húsokkal és a többi hozzávalóval. Ezenkívül jött a krumpli és a mártás is, amit múltkor kaptam. A szósznak az az aprócska fehér része ezúttal is egy sajtos mártás, a piros része pedig hozta azt a fűszeres paradicsomos ízt, amit már a múltkor is kedveltem. A krumpli is ugyanazt a minőséget hozta, amit múltkor. Tehát a kiegészítő elemekkel ezúttal sem volt semmi baj.

A lepény is igen komoly ízorgiát ad. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy a pikáns paradicsommártást én inkább nevezném csípősnek, mint pikánsnak. Jó, nem vészesen, nem marja szét az ember arcát, sőt, szerintem kifejezetten ízletes, nekem nagy kedvencemmé vált. Inkább csak a szokásos közérdekű közleményemet szeretném hozzá tenni, hogy gyerekeknek nem biztos, hogy ajánlom kikérni. Külön tetszik az ételben, hogy bár háromféleképpen megjelenik benne a paradicsom, ez 3 különböző variáció. A benne lévő paradicsom a klasszikus zöldség (gyümölcs? J) természetességével, a lepényben lévő szósz a maga csípősségével, a külső mártás meg az olaszos érzésével. Nagyon kellemes és harmonikus hármas.

A húsok közül nekem a csirke bejött, jól készült, apró, puha falatkák, viszonylag intenzív, de nem erős fűszerezéssel, amit remekül kiegészít a szalonna sóssága. A sonka már nem sokat tett hozzá ehhez az ételhez, de zavaró sem volt a jelenléte. A rukkola és a mozzarella hozta a formáját, adtak még egy kis extra ízt az ételnek, ezekkel is minden oké. A tészta pedig szintén pozitív eleme az ételnek, érződött a helyben sütött jelleg és frissen sütöttnek is tűnt (vagy legalábbis sok idő nem telt az elkészülés és a tányérra kerülés között), a ropogósságáért meg külön piros pont. Mindent egybevetve nagyon-nagyon jól működött nálam ez az étel.

A desszerttel sajnos már akadt problémám. Persze, nem volt rossz, egyáltalán nem. A karamellás krém nem túl édes, egy kicsit kesernyés is, de így illet hozzá a tortában lévő körte, a rajta lévő porcukor, valamint a mellette lévő gyümölcslekvár ízéhez. Tehát minden rendben volt e téren. Akkor mégis mi a problémám? Nos, leginkább a mennyisége. 850 forintot kértek el egy olyan tortáért, amit ha nagyon akarok, 3-4 falásra megeszek. Ez azért kicsit zavart, ár-mennyiség arányban számomra ez nem tűnt elégségesnek. Ezenkívül ha egy hely külsőségeiben, árában és tálalásában egy modern, de elegáns étteremnek tartja magát – márpedig itt nyilván erről van szó – ott nekem a porcukros díszítés kissé fapados. Persze nem vagyok sznob, meg nincs semmi bajom a porcukorral, csak ehhez a helyhez nem illet.

A főételért elvileg 2.350, a desszertért 850 forintot fizettem volna, de valahogy kijött egy 3.050 forintos számla, amit nem értettem. De sebaj, én nem bánom. A főételért abszolute megérte ennyit fizetni, a tortánál már leírtam a fenntartásaimat. Ami a hellyel kapcsolatban érdekes, hogy most pont az ellenkezőjét éreztem a múltkori kóstolásnak. Akkor a hamburgeremben több kifogásolnivalót találtam, az édességben – ami egy menüs desszert volt – gyakorlatilag semmit. Itt most megfordult, a lepényre semmi rosszat nem tudok mondani, a desszert miatt azonban kicsit húztam a szám. Azt vallom viszont, hogy egy helynél elsősorban a főételeket kell értékelni, az édesség inkább kiegészítő jelleggel jelenhet meg a kritikában. Ezért a múltkori kóstoláshoz képest mindenképpen nagyobb pont dukál a helynek.





Értékelésem: 9/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megtekintheted)

Bővebben a helyről: http://semmiextra.hu/

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról