Félidő

Eljött az idő, amikor kijelenthető, hogy a kolozsvári kalandjaim felén már túl vagyok. A kezdeti lelkesedésem nem csökkent, továbbra is imádom a várost. Annyi minden történt, nem is tudom, hol kezdjem, és hogy írjak egy rövid, de mégis tartalmas beszámolót. Azért megpróbálom.

Az első 1-2 hétben szinte minden időmet a könyvtárban és a tanórákon töltöttem. A legtöbb ismerősömnek nagyon elhavazós időszaka volt, egyedül meg nem igazán találtam meg az általam szimpatikus kikapcsolódási lehetőségeket. Ezenkívül mielőbb össze akartam hozni egy érdemi írást, ami megjeleníthető. Ez utóbbi azért is fontos, mert ha csak egy publikációm is megjelenik, akkor onnantól megvan az ösztöndíj-program minimális kreditértéke, és nem kell már ezzel foglalkoznom. Ez már sikerült, legalábbis magyar nyelven, most éppen a fordítás van folyamatban, remélem az is mielőbb meglesz.

Az utóbbi két hétben azért már elkezdtem jobban szocializálódni. A hallgatók egyre inkább megismernek, és a Hallgatói Önkormányzattal is elkezdtem dolgozni. Mint kiderült, a jelenlétem épp kapóra jött. Ugyanis az volt a terv, hogy a Sapientia egy 3 részből álló kvízest-sorozatot csinál, ugyanakkor nem volt olyan emberük, aki ebben a műfajban igazán otthon van. Én viszont Pécsett is kvízeket vezetek és volt már, amikor én írtam saját kérdéssorokat, így ki tudták használni a rutinomat. Az első alkalom nagyon jól sikerült, sokkal több csapattal, mint amivel előzetesen kalkuláltunk. A kvíz hivatalos neve Büfé Kvíz, de ha így folytatjuk, túlnőjük a büfét, és át kell nevezni „Osztályterem kvíz”-zé J. A hangulat jó volt, és szerintem a műsorvezetés is jól ment. A kérdéseket egy kicsit át kell gondolni, a magyar zenei kérdésekkel volt némi gond, ezeket kicsit vissza kell fogni, illetve egyszerűsíteni. De a többivel alapvetően nem volt probléma.

Apropo, kvízek. Észleltem, hogy Quiznightnak itt is van fordulója. Noha a Quiznight a konkurenciája a Quizzone-nak, amit én Pécsett vezettem, ez most nem igazán érdekelt. Mivel ez olyan rendezvény, ami tisztán magyar nyelvű, ezért nem volt kérdés, hogy részt veszek rajta. Volt amikor ottani csapatnak segítettem, máskor volt, amikor itteni ismerősökkel csináltunk csapatot. Szóval ilyen téren a komfortérzetem már megvan.

De más lehetőségeim is vannak a szórakozásra. A szabadtéri sportközpontba azóta is sokat járok, ha az időjárás engedi, de van, amikor a városban csak úgy spontán sétálok. És bár amikor a Sapientián vagyok, akkor az ottani menzát választom, de szeretem próbálgatni a helyi ételeket is. Ami a Street food vonalat illeti, itt a majonéz sokkal gyakrabban használt szósz, nagyon sok mindenhez adják. A másik ilyen a hasábburgonya, amit már gyros tortillába, hamburgerbe, szendvicsbe és hot-dogba téve is kaptam. Ezek kicsit furcsák voltak, és nem is nagyon tudtam őket értelmezni, de itt nyilván ez a szokás. A gasztroélményeimről fogok még külön kóstolós cikkeket írni, így ezekről most többet nem írok.

A román nyelvvel is próbálkozgatom, leggyakrabban a boltokban, éttermekben. Ezek a beszélgetések általában valahogy így zajlanak (románul):

-         Jó napot!

-         Jó napot, egy gyrost kérek!

-         Elvitelre vagy helyben?

-         Helyben!

-         Fűszeres vagy fehér szósszal?

-         Fehérrel.

-         ……………………? (valami számomra ismeretlen)

-         Bocsánat, vannak még problémáim a nyelvvel (ezt már angolul)

-         Ahhh (ő is angolra vált) azt kérdeztem, hogy üdítőt kér-e?

Volt már olyan szitu is, amikor az eladóval próbáltunk hol angolul, hol románul kommunikálni, aztán kiderült, hogy mindketten magyarok vagyunk. Ezek persze visszagondolva érdekes szituációk, de általában nem szeretek magyarul kezdeni egy beszélgetést. Valahogy úgy vagyok vele, hogy én vagyok itt a vendég, tiszteljem meg az ittenieket azzal, hogy a saját nyelvükön próbálok beszélni. És továbbra is azt érzem, hogy ezt azért értékelik.

Az elmúlt hetekben már aktívan foglalkoztam az oktatással is, büntetőjogból és kriminológiából is tartottam órákat. A létszám alacsonyabb, mint a Pécsi Egyetemen, de a hallgatóság nagyon érdeklődő, úgy érzem, vevők a stílusomra és a magyarországi tapasztalataimra, ezért én is hajlandó vagyok kicsit mesélősebbre venni a figurát. Ami még szokatlan, hogy itt a hallgatók szinte minden alkalommal kérdeznek az óra közben vagy utána, ezért nem is tervezek teljes órahosszra előadást, mert tudom, hogy el fog telni jónéhány perc a kérdésekkel. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez lenne a lényeg. Hiszen az oktató funkciója a mai digitális világban már elsősorban nem az, hogy elmondja a tananyagot, ami kb. 10 különböző helyen megtalálható, hanem, hogy megértesse azt, és a kérdésekre válaszoljon. Ez szerintem itt jól működik. Remélem az utolsó hetekben is tarthatok még néhány jó órát.

A következő hetek kicsit máshogy fognak kinézni, mint az eddigiek. A múlt hét végéig ugyanis a Sapientián laktam egy egyszemélyes szobában. Ennek előnye, hogy gyakorlatilag ott volt a könyvtár, az előadótermek, meg úgy kb. minden helyben. Hátránya viszont, hogy ezeket a vendégszobákat alapvetően rövidtávra, nem többhónapos ottlétre tervezték. Most egy lakásban vagyok egy ismerősöm rokonával, Evelynnel a város Monostori részén, busszal kb. 15-20 percre a Sapientiától. Az ismerőseimhez közelebb vagyok, a belvárostól távolabb. Kicsit a költségeim is megnőttek a tömegközlekedés miatt, de itt a buszjegy ára 2 lej (kb. 135 forint), úgyhogy nem gáz (az meg egy örök rejtély, hogyha itt ennyibe kerül a buszjegy, akkor nálunk otthon miért több mint kétszerese). A másik hasonlóan durva dolog a taxik ára. 15 lejből (1.000 forint kb.) szinte bárhova el lehet jutni taxival városon belül. Eközben Magyarországon…inkább hagyjuk! Az utakon rengeteg taxit látok, talán nem véletlenül. Ebből azért tanulhatnánk valamit.

Visszatérve a lakásra, az azért nagy öröm, hogy végre jól felszerelt konyhám van. A privátszféra kicsit csökkent, mert egy másik emberrel együtt lakom, de igazából szinte alig találkozunk. Evelyn kedves lány, de rengeteg időt tölt a szobájában a gépével és a mobiljával, ráadásul az órái zömmel délelőttönként vannak, nekem meg sokkal több a délutáni feladatom. Így szinte alig beszélünk. Eleve vannak nyelvi nehézségeink, mert ő nem beszél magyarul én meg alig beszélek románul, de az angol és a német azért mindkettőnknek megy, így ezt azért meg tudjuk oldani, ha kell.

A következő 4-5 hetem még több szakmai feladatot ad nekem. Szeretném magam beleásni a román büntetés-végrehajtási jogba, és saját egész estés előadást adni az egyik napon. Folytatom a kvízműsorok levezetését, és, ami a legnagyobb megtiszteltetés, hogy ha minden jól megy, akkor a helyi TDK-n együtt fogok zsűrizni Földi András Professzor Úrral és Székely Jánossal. Megtisztelő (lenne) egy ilyen illusztris társaság tagja lenni. De szeretnék visszatérni pár napra Marosvásárhelyre is, hogy az ottani disputásokkal foglalkozzak, végül pedig egy torockói, jogesetmegoldással összekötött szakmai táboron veszek részt, ahol a mellett, hogy lehet, hogy ismét zsűritag leszek, a PTE csapatát kísérem. Remélem, hogy az is jó lesz.

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/