"Érdemes elmenni szavazni?" Néhány információ a jelenlegi választási rendszerről.

Ahogy tudatosult a fejemben, hogy az idei év a választások éve, rögtön felmerült bennem egy gondolat: hogyan fogok én szavazni? Hiszen február végétől május elejéig Kolozsváron leszek. Mivel levélben csak a külföldön született magyar állampolgárok szavazhatnak, számomra ez a lehetőség nem nyílt meg, marad tehát a konzulátus. Amikor már éppen elkezdtem volna utánanézni, hogy pontosan mi a teendőm, kiderült, hogy a választás április 8-án lesz. Mivel a kolozsvári egyetemen április 2-től 8-ig szünidő van, így én is haza tudok jönni. Így szerencsére nem kell semmit tennem, csupán elmennem nyolcadikán az otthonomtól kb. 3 percre lévő választási körzetbe és leadni ott a voksomat.

Miért tartottam fontosnak ezt megírni? Csak azért, mert amikor egy ismerősömnek ugyanezt elmeséltem az ő válasza az volt: "Te hülye vagy, hogy ez érdekel. Mindegy kire szavazunk, egyik sem lesz jobb a másiknál. Én el sem megyek szavazni."

Akkor ott nagyon megdöbbentett ez a reakció, de sajnos nem annak a tartalma, hanem az, hogy ez a válasz egy nagyon intelligens és modern felfogású, a társadalomtudományokban is jártas embertől jött. Óhatatlanul feltettem a kérdést: ha a kiábrándultság már nála is ilyen szinten jelen van, akkor társadalmi szinten ugyanez az érzés mennyire lehet erős? Nyilván még erősebb. Ez adta meg az ihletet arra, hogy klaviatúrát ragadjak és kifejtsem álláspontomat azzal kapcsolatban, hogy miért is tartom fontosnak, hogy mindenki részt vegyen a választásokon. Mindegy (legalábbis ebből a szempontból), hogy kire szavaz, de vegyen részt benne!

Azok a már-már közhelyszerű általános igazságok mellett, hogy országgyűlési választások csak négyévente vannak, így ki kell használni, meg, hogy a választás a demokrácia egyik alapköve, nem lehet elmenni az a tény mellett sem, hogy a 2014-től alkalmazandó választási rendszer komolyan megreformálta az addigi szabályozást. És ebben az új rendszerben tényleg minden szavazat számít, és a korábbiakhoz képest most hatványozottan igaz, hogy igazán reprezentatív eredmény csak egy nagy létszámú választáson születhet. Ezért a mostani írásomban bemutatom azokat a változásokat, amik 2014-ben életbe léptek, ezeknek a következményeit, és ebből próbálom levezetni, hogy miért fontos, hogy minél többen elmenjenek szavazni.

A magyar választási rendszer a Rendszerváltás óta vegyes felépítésű, vagyis egyéni képviselőkre is szavazhatunk, meg pártlistára is. Az egyéni szavazás esetében a legtöbb szavazatot kapó képviselőé a parlamenti mandátum, a listáról a listás szavazatok alapján arányosan jutnak be az egyes pártok képviselői a Parlamentbe. Ami 2014-ben egy érzékelhető változás volt, hogy a korábban kétfordulós választási rendszert egyfordulóssá tették. Korábban az első fordulóban a szavazást csak akkor tekintették érvényesnek, ha a választásra jogosultak több mint 50%-a részt vett rajta és e mellett az egyik képviselő megkapta a szavaztok több mint 50%-át. Magyarán szólva, ha egy képviselő az első fordulóban nyerni akart, akkor legalább a választókerület szavazóinak legalább 50%-át, illetőleg a teljes lakossá legalább 25%-át maga mellé kellett állítania (csak érzékeltetésként: ha 2014-ben is ez a szabály lett volna érvényben, akkor ezek a szabályok alapján az első fordulóban csak 21 képviselő szerzett volna mandátumot). Ha ez nem történt meg, akkor került sor a második fordulóra, ahol már 25%-os részvétel mellett elegendő volt az egyszerű többség, vagyis a legtöbb szavazat megszerzése. Azonban itt már nem indulhatott az összes jelölt, csupán az első forduló első 3 helyezettje, valamint akik rajtuk kívül legalább az egyéni szavazatok 15%-át megszerezték (ez utóbbi eset meglehetősen ritka volt). Tehát általában itt már csak 3 képviselő versenyzett a mandátumért, ami azonban gyakorta még kevesebbé vált. Ugyanis nagyon sokszor egy képviselőt a pártja visszaléptetett, hogy a koalíciós partnerét segítse, vagy, hogy a legnagyobb ellenfele riválisának nyújtson támogatást. A legdrasztikusabb ilyen lépést Torgyán József tette meg az 1998-as választások során, ahol 82 egyéni képviselőjét léptette vissza, hogy a Fidesz képviselői ezáltal megnyerjék az adott választókerületeket, és ez az akciója a legtöbb helyen eredményes is volt. De 2002-ben és 2006-ban az MSZP és az SZDSZ vonatkozásában is láttuk, hogy rendszerint a második fordulóban választókerületenként már csak az egyik párt jelöltje küzdött a parlamenti helyért (értelemszerűen amelyik az első fordulóban az eredményesebb volt). Mindezekből adódóan nem volt ritka, hogy a második fordulóban már csak két jelölt küzdött a mandátumért. Mindezek alapján a mandátum megszerzéséhez a részt vevő választók minimum 35-40, de inkább 50%-ának a szavazata volt szükséges.

A jelenlegi választási rendszer sok tekintetben megváltoztatta a szabályokat. Egy forduló, nincs minimális részvételi limit, és a legtöbb szavazatot kapó képviselő nyer. Hogy jobb-e ez a rendszer a korábbinál? Egyszerűbb és költséghatékonyabb, az tény. A politikai mozgolódások tekintetében semleges maradok, szerintem egy izgalmas része volt a választásoknak, de el tudom fogadni, hogyha valakinek nem hiányzik. Az viszont egyértelműen negatív, hogy így sosem derül ki az, hogy akik egy kisebb pártnak a szimpatizánsai, azok is egyetértenek-e a többségi döntéssel? Főleg 1998-ban és 2002-ben számos alkalommal láttuk, hogy az első fordulóban akár a szavazatok több mint 40%-t birtokló képviselő végül mégsem tudta megszerezni a mandátumát, mert a 2. fordulóra nem nőtt jelentősen a támogatása, így a 40% körüli szavazat másodszorra már kevés volt. Ez már nem történhet meg, hiszen akár a szavazatok 15-20%-ával be lehet jutni a Parlamentbe (elméletileg), ha a többi szavazat sok képviselő között oszlik meg. Ennek azonban több hátránya is van. Egyfelől mindig megkérdőjelezi, hogy vajon tényleg a többség által támogatott jelölt nyer-e, másrészt egyéni szinten nehezebb helyzetbe hozza a kisebb pártok képviselőit, hiszen okvetlenül felmerül mindenkiben a kérdés, hogy "miért szavazzak oda, ha úgysem kerül be". Ezenkívül a korábbi rendszer második fordulója megadta a lehetőséget, hogy azok is kinyilvánítsák a véleményüket, akik egy bizonyos képviselőnek nem akartak mandátumot adni, hiszen két jelöltnél ez már a másik jelöltre adott szavazattal is kifejezhető. Erre a jelenlegi rendszerben, ahol minden eddiginél több párt képes elindulni a választásokon, már nincs lehetőség (hacsak nem egyértelmű, hogy a küzdelem 2 jelölt között dől el).

Ami viszont álláspontom szerint még nagyobb probléma, az az, hogy a választás a szavazók létszámtól függetlenül érvényes. Most nagyon sarkítok, de lehetséges, hogy egy választókerületben van 10 jelölt, szavaz a választásra jogosult lakosság 10%-a és a győztes megkapja a szavazatok 15%-át és így a lakosság 1,5%-ának támogatásával nyer. Noha nem tartom valószínűnek, hogy egy ilyen bekövetkezne, de az elméleti lehetőség fennáll, ami szerintem nem kicsit aggályos.

Ezeket a rendszerbeli hibákat csak egyféleképpen lehetne kiküszöbölni: ha a lakosság döntő többsége, akár 80-90%-a részt venne a választásokon (persze, tudom, hogy ez egy naív elképzelés a részemről, de játszunk el mégis egyszer ezzel a gondolattal)! Ezesetben ugyanis, bár az továbbra sincs garantálva, hogy egy képviselő 50% feletti eredményt ér el, de legalább a győzelemhez nagyszámú választópolgár támogatása szükséges, és nem lehet arra hivatkozni, hogy az otthon maradottak miatt lett az az eredmény, ami. 

Egy másik komoly újítása volt a 2014-ben alkalmazott választási rendszernek az úgynevezett győztes-kompenzáció intézménye. A régi választási rendszerben élt az a szabály, hogy az egyéni választókerületekben a mandátumot nem szerzett pártok képviselőire adott szavazatokat és a területi listás helyek elosztása után maradt szavazatokat egy ún. országos kompenzációs listán összesítették és ezek alapján további mandátumok kiosztására került sor. Az új szabályzatban területi listák nincsenek, de az egyéni képviselők szavazatait szintén figyelembe veszik az országos listán. Ami viszont drasztikus változás, hogy a mandátumot szerzett képviselő után is visz magával a pártja szavazatokat az országos listára, szám szerint eggyel kevesebb szavazatot, mint az általa és a második helyezett képviselő által szerzett szavazatok különbsége. Tehát ha egy képviselő 80.000 szavazattal nyer, és a második helyezett képviselőnek 60.000 szavazata van, akkor a győztes képviselő után is kap a pártja 19.999 szavazatot az országos listán (a többi párt meg az összes képviselőjére érkezett szavazatot továbbviszi a listára). 

Személy szerint súlyos aggályaim vannak ezzel a rendszerrel kapcsolatban. Az egyik az, hogy így az egyéni képviselőkre leadott szavazatok mandátum szempontjából sokkal többet érnek, mint a listára adott szavazatok. Eleve a 199 mandátumból 106 az egyéni szavazásnál kerül kiosztásra és csak 93 a listáról. Ráadásul amíg a listára érkezett szavazatok nem befolyásolják az egyéni képviselők versengését, addig a listát befolyásolják az egyéni jelöltekre leadott, mandátumot nem érő szavazatok, és most már a győztesekre leadott, "felesleges" szavazatok is. Így, bár nem számoltam ki, de szerintem ha összesítenénk, akkor kijönne, hogy a mandátumok kb. 60-65%-a az egyéni szavazatok alapján dől el és csak a többi a listáról. A másik probléma, hogy ez az egész ellentétes a töredékszavazatok rendeltetésével. A régi szabályozásnak az volt az indoka, hogy mivel minden kerületben csak a győztes kap mandátumot, ne vesszen el a többi képviselőre adott szavazat, hanem az országos listán vegyék őket figyelembe. Ezáltal kompenzálja az egyéni szavazás azon hátrányát, hogy csak a győztest jutalmazza. Az új szabály viszont tesz egy lépést az egyéni győztes felé, aminek a következményeit már 2014-ben is láthattuk. Már a régi választási rendszerrel kapcsolatban is az volt a legnagyobb kritika, hogy a győztes pártok arányosan az indokoltnál több helyet kapnak a Parlamentben. Ez két választáson volt megfigyelhető kiemelkedő mértékben. 1994-ben az akkor nyerő Magyar Szocialista Párt a 209 parlamenti képviselőjéből 149-et az egyéni választókerületekben szerzett meg, ez segítette őket hozzá a Parlamenten belüli abszolút többséghez (listán csak a szavazatok 33%-t szerezték meg, ebből lett a végén mandátumok szempontjából több mint 54%-os eredményük). 2010-ben pedig a FIDESZ-KDNP kettős került hasonló helyzetbe, akik listán a szavazatok 52,73%-át szerezték meg, mialatt a mandátumoknak több mint 68%-a került a kezükbe. Az új szabályozás azonban nem csupán nem kompenzálta az eddigi hibát, hanem még fokozta is azt. A 2014-es választáson a FIDESZ-KDNP koalíciónak a listás szavazatok 44,36%-a elég volt ahhoz, hogy a mandátumok 66,8%-át megszerezzék. Azaz még a szavazók 50%-ának támogatása sem kellett a kétharmadhoz. 

Ez azért akárhogy nézzük, elég aggályos. Persze, túlzottan nagy jelentősége ennek 2014-ben nem volt. A kormánypártok egy időközi választáson viszonylag hamar elvesztették a 2/3-ot, az abszolút többsége pedig a régi rendszerben is meglett volna. De a rendszer nyilvánvaló aránytalansága ezekben a számokban abszolút megjelenik. És ezek az aránytalanságok az egyéni mandátumok arányának növelésével, és a győzteskompenzáció bevezetésével valósulhattak meg (a határon túli magyarok szavazatát most szándékosan nem veszem ide, elvégre ők is tudtak az összes pártra szavazni).

Mindazonáltal ennek a szabályozásnak van egy elvitathatatlan előnye. Itt már tényleg minden egyes szavazat számít. Nem vesznek el a győztes egyéni képviselőkre adott szavazatok sem, és innentől nem mindegy, hogy egy egyéni képviselő 1 vagy 100.000 szavazattal nyer. Ahogy nem veszik el az összes többi képviselőre leadott szavazat sem (kivéve azoké, akik a listás küszöböt sem érik el). Sőt, a második helyezettre leadott szavazatok - kicsit sarkítva - kétszer annyit érnek. Hiszen nem csak a favorit képviselőnek ad egy szavazatot, hanem ezzel párhuzamosan elvesz egyet a győztestől (hiszen eggyel csökken a két képviselő közötti szavazatkülönbség). Mindezen előnyök azonban csak akkor számítanak, ha az ember él a szavazati jogával.

Persze tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sokan ábrándultak ki a magyar politikából, és ezért nem akarnak részt venni a választásokon. De mégis: négyévente egyszer van lehetőségünk arra, hogy a parlamenti képviselőinket megválasszuk. Bár kicsit közhelyes, de aki ezzel nem él, az az egyetlen lehetőséget dobja el magától, hogy változtasson a jelenleg fennálló helyzeten, ha akar, és segítsen annak megőrzésében, ha nem akar. Azt meg, hogy nincs kire szavazni, nem hiszem el. Elégedett vagy és úgy érzed, hogy az elmúlt időszakban jobb lett az életed? Akkor szavazz a jelenlegi kormánypártokra és jelöltjeikre! Változást akarsz? Akkor szavazz valamelyik ellenzéki pártra! A korábbi kormányokban csalódtál? Akkor szavazz valakire, aki eddig még nem kormányzott! Csalódtál a teljes Országgyűlésben? Akkor szavazz valakire, akinek eddig még nem volt lehetősége bizonyításra! De egész egyszerűen nem akarom elhinni, hogy a jelenlegi hatalmas felhozatalban nincs egyetlen olyan párt se, aki ne érne meg annyit, hogy néhány percet rászánj arra, hogy elmenj a szavazó helységbe és élj állampolgári jogaiddal!

Úgyhogy ezek alapján én mindenkit csak arra tudok sarkallni, hogy ne dobja el ezt az alkotmányos jogát, és használja ki a lehetőséget, hogy ez egyszer ő (is) dönthet. Én is ezt fogom tenni!