5 indok, amiért a választási rendszer jelenleg a kormánypártnak kedvez

A választásokhoz közeledve ismételten felerősödnek azok a kritikák, amik az új választási rendszer megalkotása óta folyamatosan jelen vannak. Ennek lényege, hogy a FIDESZ-KDNP koalíció a saját érdekei szerint alakította ki a jelenlegi választási rendszert és ebben a rendszerben esélytelen, hogy bárki is legyőzze őket. Szeretném már az elején leszögezni, hogy ezek a kijelentések túlzóak. Ha a kormányzó pártok valami váratlan esemény folytán mondjuk elvesztenék a szavazóik felét, akkor ez a rendszer sem tartaná őket hatalmon, sőt, a saját rendszerük könnyen ellenük fordulhatna. Ugyanakkor a tények ettől még tények maradnak: a választási rendszer megalkotásakor a kormánypártok népszerűsége 40% környékén volt, és nem volt egyetlen olyan ellenzéki erő sem, ami 20%-nál jobb eredményt tudott volna elérni önállóan. És, ki kell mondani, ezt a rendszert bizony úgy alakították ki, hogy amíg ez a státusz ebben a formában megmarad, addig ezzel a támogatottsággal is stabilan megszerzik az abszolút többséget, sőt, még akár a kétharmadot is. És ez nem közhely, nem propaganda, hanem tény. Ennek igazolására több kimutatást készítettem a 2014-es évi választások adatainak felhasználásával. Ezek alapján alakítottam ki az 5 pontomat, ami szerintem a választási egyensúlyt felborítja.

Hangsúlyozom, hogy itt csak az új választási rendszerrel bevezetett szabályokat veszem górcső alá. A régi rendszernek is hibája volt, hogy a választás győztesei a támogatottságukhoz képest felülreprezentáltan kerültek be a Parlamentbe, aminek az egyéni kerületek túl hangsúlyos szerepe volt az oka. De mivel ez egy 1990 óta fennálló probléma, erre a listára nem kerül fel. Alapvetően megpróbálom jelentőségük szerinti sorrendbe állítani az 5 pontot, de mivel ezek csak becslések, ezért utóbbit nem tudom garantálni.

(Ui.: Az MSZP-DK-Együtt-PM-Liberálisok szövetséget ebben a cikkben „Baloldal”-ként fogom nevezni. Tudom, nem teljesen pontos az elnevezés, de az egyszerűség kedvéért most fogadjuk el ezt tőlem.)

 1.          Egyfordulós választási rendszer

Érdekes, hogy erről beszélnek a legkevesebbet, holott szerintem ez az, ami a legnagyobb segítség volt az aktuális kormányzópártnak. Ugyanis egy laza ellenzéki együttműködésnek ez a legnagyobb hátulütője. Ha lenne egy második forduló, akkor egyvalamiben kellene megállapodniuk az ellenzéki pártoknak: az első forduló után a legtöbb szavazatot kapó ellenzéki képviselő kivételével mindenki visszaléptetné a saját képviselőjét. Ez egyébként minden kerületben egy képviselő lenne, hiszen a régi rendszer alapján is csak az első 3 képviselő vehetett részt 2. fordulóban. Nem kellenének közös jelöltek, közös lista, semmi. Ezesetben az első forduló egy ellenzéken belüli előjáték lenne minden kerületben és a második lenne az igazi választás, ahol 1-1 ellen küzdhetne meg a legerősebb ellenzéki képviselő a kormánypártival. Ez pedig aktivizálná azokat a szavazókat is, akiknek mindegy, hogy ki van hatalmon, de ne kormánypárti legyen.

A jelenlegi rendszerben azonban erre nincsen lehetőség. Ugyanis közös jelöltek indítására csak akkor van lehetőség, ha közös listán indulnak a pártok, különben elvesznek a pártszövetség jelöltjére adott egyéni töredékszavazatok. Azt persze meg lehet csinálni, hogy listán mindenki külön indul, az egyéni kerületeket meg felosztják az ellenzékiek maguk közül és törekednek arra, hogy csak 1 komoly jelölt legyen. De ennek is van két hátulütője. Az egyik, hogy országos listát csak az a párt készíthet, aki legalább 27 választókerületben szerepel, tehát ha 4 párt összefogna, akkor az egyik már nem indíthatna országos listát (27*4=108, és csak 106 kerület van). A másik pedig, hogy az ellenzéki pártok ezzel a visszavonulással értékes töredékszavazatokat veszítenének, ami a listás mandátumoknál számítana. Így teljes összefogásra ebben a rendszerben sem racionális, sem eszmei síkon (azért az hogy nézne ki, ha Vona Gábor és Gyurcsány Ferenc egy listán indulnának…) nem lehet számítani. Viszont ennek megvan az a nagyon egyértelmű következménye, amit 4 éve

láttunk: hiába van egy olyan képviselő, akit az emberek 60%-a nem akar, ha a 60% különböző emberekre szavaz, akkor 40%-kal mandátumot lehet nyerni…

Hány mandátumot jelentett ez a kormánypártnak 2014-ben? Nehezen megválaszolható ez a kérdés. Ha a Jobbik és a Baloldal képes lett volna arra, hogy visszaléptessék a képviselőiket a fenti szisztéma alapján egymás javára, és felszólítják a híveiket, hogy szavazzanak egymásra (és mindezt eredményesen teszik), akkor akár 70-80 választókerület is nagyon izgalmasan alakulhatott volna. Ennek 2014-ben nem volt realitása, ezért azt vizsgáltam meg, hogy ha azt feltételezzük, hogy az LMP szavazói a második körben a Baloldalra szavaznak, akkor hány helyen fordult volna a kocka. 14 helyen történt volna meg, hogy vagy előnybe kerül így a Baloldal, vagy legalábbis nagyon szorossá válik a küzdelem. Persze arról nem szabad elfeledkezni, hogy ezek a kerületek egy részében az LMP volt a harmadik erő, tehát nem biztos, hogy visszaléptek volna,  ezenkívül arra sincs garancia, hogy az LMP szavazói második körben a Baloldalra szavaztak volna. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy megfelelő együttműködéssel legalább 10 kerület megszerezhető lett volna a FIDESZ-KDNP kettőstől egy kétfordulós rendszerben.

2.                A győzteskompenzáció

Előző cikkemben erről már írtam, de most kicsit részletezzük jobban! A listás szavazatokat az alapján osztják szét, hogy összesen hány szavazata van az országos listán az adott pártnak. Erre a listára 4 helyről lehet szavazatot gyűjteni:

•A pártlistára leadott szavazatokkal

•A vesztes képviselők töredékszavazataival

•A nyertes képviselők maradék szavazataival

•A kettős állampolgárok által leadott listás szavazatokkal

Az első kettő – picit megváltozott formában – régebben is jelen volt (+ a területi listák töredékszavazatai, de ez megszűnt), a harmadik és a negyedik 2014 óta létező eleme az országos listának. A korábbi választási rendszerben csak a vesztes képviselők szavazatai jelentek meg a listán. Ennek egyszerű oka volt: a győztes mandátumot szerzett, a többiek nem. Az egyéni kerületek nagy hátránya önmagában, hogy a vesztes személyekre leadott szavazatok semmit nem érnek, ezt kompenzálja az országos lista, ahol a listás szavazatok mellé ezek a szavazatok is bekerülnek, így ezek a szavazatok is jelentenek néhány mandátumot.

A győzteskompenzáció lényege azonban, hogy a győztes is továbbvisz magával annyi töredékszavazatot amennyire nem volt szüksége a győzelemhez. Magyarán szólva eggyel kevesebbet, mint a győztes és a második képviselő által kapott szavazatok különbsége. Ez ismételten egy stabilan vezető pártnak jó, mert hiába van neki mondjuk csak 40%-a, ha a második helyezett 25% körül van, akkor a kapott szavazatok 15%-át továbbviszi a listára. Ezzel az a gáz, hogy az egész listás kompenzáció lényegét veszi el, hogy a vesztes képviselők szavazatai mellé a győzteseké is megjelenik.

Hogy ez mennyit számít? Rengeteget. A FIDESZ-KDNP-nek 2014-ben a győzteskompenzációból 759.139 szavazata lett. Ez majdnem háromszor annyi, mint ahány szavazatot listán az LMP összesen kapott, közel harmada a FIDESZ-KDNP listás szavazatainak, és kb. 15%-a az összes leadott listás szavazatnak! És ehhez tegyük hozzá, hogy győzteskompenzációból a FIDESZ-KDNP-n kívül kizárólag a Baloldal kapott szavazatokat, összesen 11.304-et. Azt hiszem, ezt nem kell különösebben kommentálni.

Hány mandátumot jelentett ez a kormánypártnak 2014-ben? Ez a jelenlegi szabályok alapján könnyen kiszámítható. Győzteskompenzáció nélkül 7 mandátummal kaptak volna kevesebbet a kormánypártok, ebből 3-at a Baloldal, 3-at a Jobbik, egyet az LMP szerzett volna meg. A teoretikus eredményt itt tekintheted meg. A listás helyek elosztásáról itt olvashatsz bővebben.

3.                A választókerületek átalakítása

Mivel az országgyűlés létszáma kisebb lett, a választókerületek száma is lecsökkent, emiatt pedig szükség volt új választókerületek meghatározására. Ezzel önmagában véve nincs is baj. Amivel viszont van, az az, hogyha ezt nem következetesen teszik meg, hanem megpróbálnak trükközni. Néhány trükk, amit el lehet követni:

• Megyén belül a választókerületek számának meghatározása. Magyarországon átlagosn kerületenként a 76.923 szavazó volt a 2011-es népszámlálási adatok alapján. Nyilván a kerületek meghatározásánál kritérium, hogy a lehetőségekhez mérten extrémen magasan, vagy alacsonyan ne térjenek el ettől a létszámok, de a lakosságszámok, illetőleg a földrajzi elhelyezkedés miatt nyilván nem lehetséges mindenhol. Azonban ahol messze vagyunk valamilyen irányban az átlagtól, ott egy döntéshozatalra kell, hogy sor kerüljön. Egy egyszerű példa: van egy 340.000 fős (csak a választójoggal rendelkező lakosságot figyelembe véve) megyénk. Lehet oda csinálni 4 db 85.000-es választókerületet, ami kicsit átlag feletti létszámú lesz, vagy lehet csinálni öt darab 68.000 főset, ami meg átlag alatti lesz (megyehatárokat nem lehet a választókerületi határokkal felülírni). Mégis mi dönti el, hogy melyik lesz a kettőből? A törvényalkotó. Ez pedig már visszaélésre adhat lehetőséget.

•Trükközés a kerületek létszámaival – nyilván extrém eltéréseket itt sem lehet produkálni, viszont egy párt szemszögéből nézve, ha vannak olyan területek, ahol várhatóan egy adott párt nyerni fog, érdemes minél kisebb kerületeket kialakítani ott, hogy ezeket a mandátumokat a lehető legkevesebb emberrel elvigyék. Ha meg egy terület nagyon masszívan ellenzékinek tűnik, akkor azt meg a lehetőségekhez mérten célszerű bővíteni, hogy minél több szavazatba kerüljön nekik a megszerzett mandátum.

•A kerületi határvonalak meghúzása. Ha nagyjából tudja valaki, hogy egy megyén belül hol és ki élvez nagyobb támogatottságot, akkor ezzel is lehet játszani. Egyszerű példa: tegyük fel, hogy egy megyében a lakosság 40%-a a megyeszékhelyen és a környékén él, és ők az egyik párttal szimpatizálnak. A maradék 60% a külterületeken, ami a másik párttal. Egy igazságos rendszerben, ha itt 3 választókerületet kell kialakítani, lesz egy olyan, ami többségében a belváros, és kettő, ami a többségében külterület, és így 2 mandátumot szerez a külterületi, egyet a belvárosi párt. De ha én külterületis törvényhozó vagyok, akkor kialakíthatok egy olyan rendszert, ami 3 részre osztja a belső részt és mindegyikhez hozzácsatol kb. hasonló lakosságú külterületi területet. És akkor mind a 3 választókerületben kb. 60-40% arányban a külterületen támogatott párt nyer. De ha nekem a belterületi párt sikere az érdekem, akkor megpróbálkozhatok azzal, hogy kettéosztom a belterületet, mindkettőhöz csatolok egy keveset a külterületekből és a harmadik választókerületnek meg egy óriási külterületi központot hozok létre. Azt nyilván elveszítem, de ha a másik két kerületben csak a külterületi szavazók 1/4-1/4 része szavaz, akkor a belső többség őket még le tudja győzni, és a 40%-kal megszereztem a 3 mandátumból kettőt. Ez persze nagyon leegyszerűsített példa, mert általában nem csak 3 választókerület és nem csak 2 párt van, de a lényeg, hogy a kerületekkel nagyon is lehet trükközni, szerintem átjön.

A következőkben megvizsgáltam, hogy melyik választókerületben mekkora különbséggel nyert a győztes képviselő, és ezt összevetettem a szavazóképes lakosságszámokkal. Utóbbinál sajnos csupán a 2011-es népszámlálás adatait tudtam alapul venni, mert a 2014-es választásra jogosultak létszámát nem találtam meg, a választókörzetekből külön-külön ezeket kinézni irreálisan hosszú munka lett volna, így ezek az eredmények csupán körülbelüliek, de azért ez is sokat elárul. Az eredmények alapján a 106 körzetet az alábbiak szerint csoportosítottam:

•    Szoros – ahol az első és a második helyezett közötti szavazatok száma nem éri el a szavazóképes lakosság 5 %-át. Összesen 23 ilyen kerület volt, és ebben az összes baloldali győzelem, a másik 2 kategóriában csak FIDESZ-KDNP győzelmek vannak.

•      Egyértelmű – az első és a második helyezett közötti szavazatkülönbség eléri az összes választásra jogosult 5 %-át, de nem éri el a 15%-át. A legtöbb kerület, szám szerint 65 ebben a kategóriában volt.

•    Fölényes – az első és a második közötti szavazatkülönbség meghaladja a választásra jogosultak 15%-át. Összesen 18 ilyen kerület volt.

Alapvetően úgy gondoltam, hogyha a FIDESZ-KDNP kormány a maga javára írta a rendszert, akkor megfigyelhető lesz, hogy a kisebb választókerületekben lesz a legfölényesebb FIDESZ-KDNP győzelem, és a szorosabb küzdelmek, illetve a baloldali győzelmek a nagyobb létszámú választókerületben lesznek. Ha tisztességes rendszerben voltunk, akkor ilyen összefüggéseket nem lehet találni.

Az eredményekből néhány statisztikai adat:

•     A 20 legkisebb választókerületből összesen 1-ben született szoros eredmény, az is a 20. legkisebb kerület volt. A 18 fölényes győzelemből azonban 7 itt található meg.

•  A 20 legnépesebb választókerületből 8-ban született szoros eredmény (több, mint a szoros eredmények 1/3-a). Fölényes győzelem mindösszesen 1 volt itt.

•  A baloldalnak összesen 1 olyan választókerületben volt győzelme, ahol a lakosság az átlaglakosság alatti. Ez a budapesti 16. kerület, ahol a lakosság 75.923 fő, ez egyébként az 51. legkisebb választókerület.

•    A szoros kerületek átlaglakossága 81.057 fő volt (4.134-gyel több, mint az átlag), míg a kerületek lakosság szerinti sorszámának átlaga 71 (1. volt a legkisebb, 106. a legnagyobb, minden szám egyszer szerepelt, így az optimális átlag az 53,5 lenne).

•     A 18 fölényes győzelemmel rendelkező kerület létszáma 72.129 fő (4794-gyel kevesebb, mint az átlag), a rangsorszám átlaga 29.33 (az 53,5 helyett)

Azt gondolom, hogy ezek a számok önmagukért beszélnek. Azért egy nagyon picit mégiscsak muszáj megvédenem a kormányunkat, mert vannak bizonyos torzító körülmények. Ilyen volt például Tolna megye, ahol a kb. 190.000 választópolgárra nyilván nem lehetett 2 kerületet szabni, ezért 3-at kellett, így az ottani lakosság 62-63.000 fős választókerületekben szavazhatott. Mivel a FIDESZ-KDNP mindegyiket megnyerte, így lehetne ezt manipulatívnak nevezni, holott valójában csak nem lehetett másként kihozni. Ugyanakkor a korábban említett 3 manipulációs technika egyaránt megfigyelhető:

•Megyén belüli választókerületek számának meghatározása: sokatmondó adat, hogy a 3 legkisebb átlaglakosságú választókerülettel rendelkező megye Somogy, Tolna és Bács-Kiskun megye volt, három FIDESZ-fellegvár. A 2 legmagasabb átlaglakosságú kerülettel rendelkező terület pedig Csongrád megye és Budapest volt. 2 olyan hely, ahol a Baloldalnak a legrosszabb időszakában is volt keresnivalója. Azért ez gyanús. Bár azt beismerem, hogy Tolna megyével nem nagyon lehetett volna mit kezdeni, de sem Somogy, sem Bács-Kiskun megye átlagos választókerületi létszáma nem haladta volna meg Budapestét, vagy Csongrád megyéét, ha eggyel kevesebb kerületük lett volna.

•Trükközés a kerületek létszámaival: erre jó példa Borsod Abaúj Zemplén megye, ahol a legnagyobb létszámú kerület az volt, amit végül a Baloldal nyert. De Baranya megyében is megfigyelhető, hogy a két szorosabb kerület lakossága több ezerrel meghaladta a két egyértelműét.

•A kerületi határvonalak meghúzása: azok a földrajzi ismereteim országos szinten nincsenek meg, amivel meg tudnám ítélni, hogy itt mennyi manipuláció volt. Lokálpatriótaként viszont Baranya megyét tudom. Azzal, hogy a belváros egy részét hozzácsatolták Komlóhoz, rögtön két kerületet hoztak el. Komló tradicionálisan FIDESZ-es város, ott rendre a jobboldal nyer, ezen a kerületbe bekerülő baloldaliak sem változtattak, viszont a belvárosi szavazókerületből ők kikerültek, ahol így szintén, nagyon kevéssel ugyan, de a FIDESZ-KDNP koalíció tudott nyerni.

Hány mandátumot jelentett ez a kormánypártnak 2014-ben? Nehéz válaszolni, de szerintem ez azért annyira sokat nem. Az azért látható, hogy a legtöbb helyen fölényes FIDESZ-győzelem született. Kérdés, hogy a máshol meghúzott határok mit változtattak volna. Szerintem kb. 3-4 mandátum változott volna.

4.                Következetlen szabályozás a határon túlról szavazókkal kapcsolatban

Bár még gyerek voltam, engem nagyon feldühített a 2005-ös népszavazás, annak előzménye és következménye. De nem csak kizárólag az MSZP politikája. Hanem az, hogy a nemzetiségi értékeket mennyire képes mindkét oldal belpolitikai célokra felhasználni. Érveltek itt mindennel, a hazafiasság eszméjével, az extra szociális teherrel, egyvalamivel nem. Ami igazából mindkét oldalt irányította: ha a kettős állampolgárok megkapják a szavazati jogukat és élnek vele, minimum a 80%-uk a FIDESZ-re szavazna. A FIDESZ azért érvelt ez mellett, mert kellett nekik a szavazat, az MSZP azért ellene, mert ezt el akarta kerülni. Persze utólag lehet ezt toldozgatni-foltozgatni, meg nemzetárulásnak tekinteni, de én még emlékszem arra, amikor Mikola István azt mondta, hogy meg kell adni a határon túli magyaroknak a választójogot, és akkor „20 évre minden eldőlne ebben az országban”. Bár ez a beszéd akkoriban nagy port kavart, Mikolának valójában igaza volt. Ha minden személy felvenné a kettős állampolgárságot, aki felveheti és elmenne szavazni, akkor itt tényleg nehéz lenne legyőzni a FIDESZ-KDNP-t. A helyzet azonban az, hogy sokkal kevesebb ember élt ezzel a jogával, így összesen 128.429 leveles szavazat érkezett, ezek többsége viszont valóban a FIDESZ-KDNP kettősre, szám szerint 122.638.

A határontúli magyarok választójoga tekintetében én egyébként egy köztes álláspontot képviselek. Adnék szavazati jogot nekik, de 1, vagy 2 egyéni mandátumra összesen, többségi alapon, nem pedig pártlistára. Ezzel megmaradna a gesztusértéke, hogy szavazhatnak, és 1-2 képviselőjük képviselhetné az érdekeiket a magyar Parlamentbe, de megszűnne annak a veszélye, hogy az ő szavazatukkal egy a Magyarországon élő választókéval homlokegyenest ellentétes kormány állna fel.

De az én problémám nem is a határon túl született magyarok szavazati joga, hanem a kettős szabályozás a határon túl született magyarok és az országot elhagyó magyarok között. Előbbiek egy nagyon egyszerű online regisztráció után levélben szavazhatnak, és a regisztrációt 10 évig meg sem kell ismételniük. Utóbbiaknak viszont egy bonyolultabb eljárással kell jelezni a szavazati szándékát, majd a legközelebbi konzulátuson adhatja le a voksát, ami lehet, hogy több száz kilométerre van tőle. Hol itt az egyenlőség? De még jobb példa az, ami most velem történik. Én most éppen Kolozsvárról írom ezt a cikket, ahol több hónapos tanulmányúton vagyok és nem szavazhatok levélben, haza kell jönnöm, vagy a konzulátuson kell intéznem, ha voksolni akarok. A mellettem lévő, itt született tanuló, aki még életében nem járt Magyarországon, meg minden további nélkül leadhatja a voksát levélben. Ezt racionálisan nehéz megmagyarázni. Persze, pártpolitikai szempontból meg lehet: a határontúliak többsége FIDESZ-szavazó, nekik érdekük megkönnyíteni a szavazást, míg akik elhagyták az országot, többségében épp a kormány miatt tették ezt, így aligha számíthatnak tőlük szavazatokra, az ellenzék annál inkább. Így az ő szavazásukat a lehető legjobban meg kell nehezíteni. Azt gondolom, hogy pártpolitikai hovatartozástól és a határon túli magyarok iránti elkötelezettségünktől függetlenül ki lehet jelenteni: ez így nagyon nem oké.

Hány mandátumot jelentett ez a kormánypártnak 2014-ben? A határon túliak szavazatával egy mandátumot szerzett a FIDESZ-KDNP. Ha a 2. pontban foglaltak éltek volna, akkor ez az LMP kezébe került volna (lásd itt), ha a győzteskompenzáció sem létezne, akkor a Jobbik szerezte volna meg (lásd itt). Az viszont meghatározhatatlan, hogy mi változott volna, ha a külföldre költözők is olyan egyszerűen szavazhattak volna, mint a határon túl született magyarok.

5.                „Kamupártok” indulásának elősegítése

Az új szabályozással az egyes választókerületek lakossága körülbelül másfélszereésre emelkedett. Így a logikus az lett volna, ha a jelölés szabályai is szigorodnak. De nem ez történt, sőt. A 750 ajánlószelvényt 500 aláírás váltotta fel, tehát a kétharmadára csökkent a megszerzendő támogatások száma, ráadásul, amíg korábban egy választópolgár csak egy pártnak adhatott ajánlószelvényt, addig idén már bármennyinek aláírhat (én is 3-nak írtam alá, pedig csak a jelöltállítás első napján tartózkodtam Magyarországon).

Ennek a következménye, hogy az eddig sem túl nehéz jelöltállítási kritériumok nevetséges szintűre csökkentek, így gyakorlatilag boldog-boldogtalan elindulhat a választásokon. Ennek a pártfinanszírozási vonzatáról most nem értekezem, a választás szempontjából viszont fontos, hogy azok, akik ezekre a kispártokra szavaznak, gyakorlatilag egyéniben esélytelen képviselőkre szavaztak, így kvázi elment a szavazatuk. Ez persze nem volt sok, összesen nagyon maximum a lakosság 2-3 %-a, de a jelenlegi rendszerben ez is számít.

Hány mandátumot jelentett ez a kormánypártnak 2014-ben? 1-2 nagyon szoros kerület kivételével kétlem, hogy ez bármit számított volna, ráadásul nem tudhatjuk, hogy ezek a szavazók ténylegesen kire voksoltak volna. Ezért most nagyvonalúan azt mondom, hogy szerintem ez nem jelentett mandátumot, de idén lehet, hogy még több ilyen kispárt indul és lehet, hogy lesz, ahol ennek döntő szerepe lesz.

Azt azért mindenképpen hozzá kell tenni, hogy aki ezekből azt a következtetést vonja le, hogy 2014-ben a FIDESZ-KDNP kettős kizárólag a választási törvény miatt nyert, annak nincs igaza. A legtöbb egyéni kerületet stabilan hozták, és a listás szavazatok többségét is ők szerezték meg. Nincs olyan választási rendszer, ahol ne az övék lett volna a legtöbb mandátum. És a leírt pontok kapcsán hangsúlyozni kell, hogy minden mindennel összefügg. Ha lett volna 2. forduló, ellenzéki visszalépések, és emiatt kormánypárti egyéni mandátumvesztés, akkor a győzteskompenzációból jóval kevesebb szavazatuk van, így ahhoz képest, amit ott leírtam, borul minden. Az viszont nagyon jól játszik, hogy a kormánypártok úgy alkották meg a választási törvényt, hogy azzal a jelenlegi népszerűségük megtartása mellett stabilan tudják tartani a hatalmukat. Épp ezért a rendszer nem biztosít egyenlő feltételeket a résztvevők számára.