Ne vitatkozz? De igen, csak ne veszekedj!

Immáron tizedik éve tartok vitaszakköröket gyerekeknek. Az elmúlt 5 évben a bemutató foglalkozásokon az első kérdésem mindig az, hogy "mi jut eszetekbe a vita szóról?" Nem vezetek statisztikát, de meggyőződésem, hogy a leggyakrabban az alábbi 3 szó hangzott el (ebben a sorrendben):

- veszekedés

- verekedés

- kiabálás

Tényleg ez volna a vita?

A 3 kifejezésből kettőnek nyilvánvalóan nincs köze a vitához (vagy legalábbis nem szabadna, hogy köze legyen). A veszekedésről azonban sokan gondolják úgy, hogy a vita szinonimája. Ugyanakkor egy nagyon kedves tréner-barátom a Demokratikus Ifjúságért Alapítványból hangoztatta többször is, hogy egy vita több mindenben hasonlít egy barátságos futballmeccshez, mint egy vita egy veszekedéshez. Noha ez a kijelentés elsőre hihetetlennek tűnik, valójában mélységesen egyetértek vele és remélem, hogy a bejegyzést követően még többen fogják ugyanígy gondolni.

Mi is a vita?

A vita lényege, hogy a vitapartnerek az eltérő véleményüket ütköztetik. Ennek módszere az érvek felhozatala, illetve azok megcáfolása. A vitának a célja nagyon eltérő lehet. Időnként a vitapartnerünket próbáljuk meggyőzni a magunk igazáról, máskor egy semleges harmadik felet igyekszünk meggyőzni arról, hogy nekünk van igazunk a vitapartnerünk ellenében, de van, amikor a meggyőzés célja nélkül, csupán egymás álláspontjának megismerése végett vitatkozunk, sőt, az is lehetséges, hogy éppen egy közös nézőpont kialakítása a cél.

Ugyanakkor mindezt csak akkor lehet vitának nevezni, ha teljesül néhány feltétel.

1. Végighallgatjuk a másikat. Ha ugyanis nem hallgatjuk meg, akkor nem tudjuk, hogy mit akar mondani, így érdemben reagálni sem tudunk rá.

2. Meg kell érteni, amit a vitapartner mond. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyet kell vele érteni, de el kell fogadnunk, hogy ő ezt így gondolja, és azt is értenünk kell, hogy miért gondolja így.

3. Világosan meg kell tudnunk indokolni a saját álláspontunkat, hogy az a másik fél számára is érthető legyen, és tudjon érdemben reagálni.

4. Végül pedig a vita során végig nyitottnak kell lenni! Ez persze egy versenyhelyzetben nem valósulhat meg minden esetben, de minden más szituációban el kell fogadunk, hogy bár meg akarjuk győzni a vitapartnerünket, az igazság szinte sosem fehér vagy fekete, van olyan kérdés, amiben neki van igaza, sőt az is előfordulhat, hogy egyes kérdésekben te vagy az, aki téved. És ami a legfontosabb, hogy ezeket higgadtan kell kezelni. A vitapartnered sosem az ellenséged.

A kezdeti focis példából kiindulva, a hasonlóság rengeteg. A hangulat ott is barátságos, és persze be akarjuk bizonyítani, hogy mi vagyunk a jobbak, de nem minden áron. A versengés jelen van, de ettől még sportszerűek maradunk és nem romlik meg a köztünk lévő jó viszony. Ezenkívül mind a vitának, mind a labdarúgásnak vannak olyan írott és íratlan szabályai, amit egy jó játékos minden körülmények között betart.

Ezek után fel lehet tenni a kérdést: a vita rossz? Egyáltalán nem, sőt! Ha nem vitatkoznánk, sosem értenénk meg mások problémáit. Ha nem vitáznánk, sosem ébrednénk rá a hibáinkra és nem tudnánk őket a megfelelően kezelni. Ha nem vitáznánk, akkor a társadalom sem fejlődne, mert sosem hallgatnánk meg mások véleményét, amelyek előbbre vihetik az egész rendszert. Azt én sem mondom, hogy minden egyes élethelyzetben a vita a lehető legjobb megoldás, de, hogy összességében egy nagyon hasznos módszer, ahhoz nem fér kétség. 

Megint más kérdés, hogy amit a legtöbben vitának neveznek, az valójában nem vita. Az iskolai veszekedések, családi perpatvarok, de még az Internetes fórumviták döntő többségére is azt kell, hogy mondjam, hogy nem valódi vita, ugyanis nagyon sokszor már a korábban felírtak közül az 1. pont sem valósul meg. És sajnos, bármennyire is furcsa ez elsőre, a legtöbb parlamenti vita sem valódi vita, mert – néhány üdítő kivételtől eltekintve – szinte alig-alig reagálnak érdemben a képviselők a másik oldal által elhangzottakra, inkább csak önmagukat ismétlik, valamint személyeskedéssel igyekeznek kompenzálni az érdemi válaszok hiányát. 

Ezzel eljutottunk az alapkérdéshez, a veszekedés és a vitatkozás közötti különbséghez. Az alapfelállás a veszekedésnél is ugyanaz, mint a vitánál: két vagy több személy valamilyen kérdésben nem ért egyet. Ezzel azonban ki is merítettük a hasonlóságokat. A veszekedés módszere nem az érvek józan, logikus összeütköztetése, hanem a düh, az arrogancia, a személyeskedés, a vitapartnerrel kapcsolatos sérelmeink kinyilatkozása, és ez néha agresszióba, verekedésbe is átcsap. Nem nyitottan, konstruktívan állnak hozzá a felek a nézeteltérésükhöz, hanem mindketten abban a tudatban, hogy csak nekik lehet igazuk. Ellentétben a vitával, ennek egyáltalán nincs jó hatása, sőt, minden tekintetben kártékony.

Ezek alapján én azt mondom, vitatkozzatok nyugodtan bárkivel, bármikor, bármiről. De mindezt a vita szabályainak a betartása mellett. Mert nem az a baj, hogy az emberek sokat vitatkoznak. Nem is az, ha nem értenek egyet. Sőt, még csak nem is az, ha nem tudják meggyőzni egymást. Hanem az, hogy a legtöbben csupán egy ideig vagyunk képesek intelligens keretek között vitázni, és egy elhúzódó vitában ez átmegy az íratlan szabályok megszegésébe, és végül veszekedésbe torkollik. Ez az, amit mindenképpen el kell kerülni! A jövőben több bejegyzést is írok arról, hogy mindez hogyan kerülhető el.