Vissza a múltamba 19. – Árnyak közül

 

Nemrégiben láttam, hogy újabb rajongói könyvet fordítottak le a zagor.hu-n, az Árnyak közül címűt. Gondolkodtam, hogy várjam-e meg a Farkaséhséget – amit szintén fordítanak – a következő elemzésig, vagy értékeljem szólóban az Árnyak közült. Végül érkezett hozzám 1-2 üzenet, hogy mikor fogok kritikát írni, ezért úgy döntöttem, hogy nem várom meg a másik kalandot, hanem erről írok. Szóval lássuk, hogy sikerült ez a rajongói mű, és mennyire hozza vissza az Allansiában játszódó történetek hangulatát. Ha valaki már elfelejtette a pontozási szisztémámat, itt megtalálja!

 

Történet (3): Egy Tareg Vilett nevű kereskedőnek dolgozunk, aki épp Kőhidafalvára tart néhány üzletet nyélbe ütni, de a mostanában egyre aktívabb sötét elfek miatt a törpök jóval kevésbé bizalmasak, mint korábban. Ebben a sötét időszakban épp a mi látogatásunk idején érkezik meg a faluba Yaztromo, aki jó, de rossz híreket is közül. Malbordus ugyan meghalt (tényleg?), de a sötét elfek ettől még élnek és az új vezetőjük talán még rosszabb, mint az előző. (Komolyan úgy „imádom”, amikor egy korábbi kalandunk sikerét 2 mondatban bagatelizálják, ráadásul itt még csak nem is teltek el évtizedek a két történet között, hanem éppen most tart hazafelé Malbordus legyőzője). Nemrégiben Yaztromot megpróbálta egy sötét elf hadnagy meggyilkolni, ám nem sikerült neki. Az elfnél talált rúnákkal barázdált fogból kiderítette, hogy a sötét elfek a legendás káoszkaput szeretnék megnyitni, ahonnan az alvilág minden gonosz teremtménye elárasztja Allansiát. Ezt kell megakadályozni! Yaztromo a kapu helyét nem tudja ebből az egy fogból megállapítani, kellene még több, de azok három további hadnagynál vannak, akik 5 potenciális helyszín valamelyikén tartózkodnak: A feketehomok kikötő, Salamonis, Iszapköves, Zengis, illetve Fang. Be kell járni ezeket a helyeket, és le kell győznünk minél többet közülük, hogy megállítsuk Allanisa pusztulását! Természetesen, bár még az életben nem láttunk sem sötét elfet, sem különleges mágikus teremtményeket, azonnal elvállaljuk (logikus…). Maga a kapu-történet kellőképpen sablonos, nem az első olyan sztori, ami egy alvilágba nyúló kapu megnyitását akarja megakadályozni, nem csigázott fel és annyira az sem, hogy a Rémület útvesztője nyomvonalán halad. Viszont a könyv mentségére legyen szólva, hogy nem próbál meg hajazni az elődre, tényleg csak történetében utal a klasszikus kalandra (ami nekem az első könyvem volt…tudom, ez senkit sem érdekel J ). Nem egyszerű feladatot vállalt magára az író, amikor az 5 legendás helyszínt fejenként kb. 50-60 fejezetpontban próbálta meg kidolgozni, ez volt, ahol jól sikerült, máshol viszont kissé vázlatosnak éreztem. SPOILER!!! A Salamonisi rész szerintem nagyon jól kidolgozott, minden karakter ül. Ennek ellenpéldája a Feketehomok kikötő, ahol mind Nikodémusz, mind a tolvajok vezetője totálisan karakter- és életidegen módon viselkedik. Az egyik békává változtat annak ellenére, hogy Yaztromo küldött minket, a másik meg kinyír, miután elmondta az infot, mert túl sokat tudunk. Hagyjuk már… Spoiler vége! Hasonló érzéseim voltak a hadnagyok kapcsán, kettőnek szerintem elég jó hátteret adtak, és összességében tetszett a karakterük, az egyik SPOLER!!! Targamis Rovane Spoiler vége! ténykedése viszont nagyon kisstílűnek tűnik a másik kettőhöz képest. Vannak a műben még érdekes karakterek, ilyen például a negyedik, aktív szerepet betöltő sötét elf, akitől információt vásárolhatunk. Szerkezetileg egyébként bejárható minden helyszín, az időnek szinte semmi jelentősége. Ez engem kicsit zavar is, ugyanis ha belegondolunk, nagyon nem ugyanannyi idő telik el, ha mondjuk Zengisből megyünk Iszapkövesre, onnan vissza Fangba, majd Salamonisba, mintha egy félkörívben haladunk, de ennek itt semmi jelentősége. A részletgazdagság viszont a könyv mellett szól, van benne aranygazdálkodás, az élelemre is figyelni kell, és éjszakánként fenevadak is felfigyelhetnek ránk. Szintén a részletesség érzését növeli a sok nagyon hosszan megírt fejezetpont, bár én ezek közül 1-2-t már túlzottan soknak tartottam, inkább szócséplésnek értékeltem, mint valódi olvasói élménynek. Összességében tehát nagyon vegyes a kép, de a nyomozás lehetősége, a legendás helyszínek és az ellenfelek azért eléggé felcsigáztak az elején.

 

Gondolkodás/szerencse (4): Nagyon örülök, hogy az író nem akart szerencsejátékot csinálni a könyvből. Ez több helyen is látszódott: sehol sincsen kötelező tárgy, aminek a megszerzése csak a szerencsén múlna, azonnali halált általában az okoz, ha két tárgyból egy sincs meg, vagy ha egy rossz döntés után nincs meg valamink. Ugyanígy nagyon nagy pirospont azért, mert nincs kötelező sorrend, minden egyes helyen a hadnagy legyőzhető, illetőleg a fontos tárgy megtalálható akkor is, ha elsőként megyünk oda SPOILER!!! bár Salamonisban azért nehéz annyi bizonyítékot gyűjteni, hogy az elég legyen, de az sem lehetetlen Spoiler vége. Az is jó, hogy vannak taktikai elemek a könyvben, például a pénzköltés, de egy megfelelő kérdés feltétele vagy egy kulcspillanatban meghozott döntés vagy tárgyválasztás is ilyen lehet. Két dolog van, ami kicsit árnyalja ezt a képet, az egyik a rengeteg harc és próba, amiknek igen komoly jelentőségük lehet a végkimenetel szempontjából is, a másik pedig, hogy az egyik hadnagy megtalálása egy nagyon véletlenszerű döntésen múlik SPOILER!!! hogy nézőként veszünk-e részt először az Aréna küzdelmein, vagy rögtön harcolni megyünk Spoiler vége!. Ezek annyira nem tetszettek.

 

Nehézség (5): Azt gondolom, hogy ezt sikerült jól kioptimalizálni. Ahogyan arra már utaltam nincs olyan tárgy, amit ha nem szerzünk meg, akkor esélyünk sincs teljesíteni a kalandot, szinte minden pótolható valami mással, vagy elkerülhető az a szituáció, amikor életmentő szerepet tölt be. Ugyanígy pozitívum, hogy nincs azonnal vége a kalandnak, ha az egyik hadnagyot esetleg nem sikerül legyőznünk, csak nehezedik a dolgunk (hogy miként, arról majd később). Azonnali halállal csak az jár, ha egyiken sem tudunk felül kerekedni. Ez már csak azért sem valószínű, mert a háromból az egyiket nagyon könnyű felderíteni, és a legyőzése sem akkora probléma. A másik kettő már keményebb dió azért, de nem teljesíthetetlen. A másik oldalon viszont ott van, hogy az életpontunk nagyon könnyedén el tud fogyni, a harcok a könyvben kemények, és mindez azért megnehezíti, hogy küldetésünk elsőre sikerüljön, ráadásul a legvégén nem csak a szükséges tárgyak közül kell legalább egynek meglennie, hanem egy jó döntést is kell hozni. Tartalmaz annyi kihívást, amennyi kell, de nem vitték azért túlzásba sem, szerintem ez így pont jó.

 

Játékélmény (3): Az előzőekből is sejthető, hogy nagyon vegyes a kép. Van egy jó alaptörténet, egy korrekt kivitelezés, viszont véleményem szerint egy csomó kihagyott lehetőség és egy nagyon széttördelt játékmenet is. Egyes részei nagyon tetszenek a kalandnak, a Salamonisi történet eszméletlenül jó, szinte minden momentumra oda kell benne figyelni, ravasz és kegyetlen az egész, egyértelműen a kaland legjobb része volt. Tetszett a bányarabok felszabadításának feladata is, és a fangi arénának is megvolt a maga hangulata, bár a végjátékkal itt már akadtak gondjaim SPOILER!!! tényleg egy ilyen döntésen múlik, hogy megtalálunk-e egy elf hadnagyot vagy nem, minthogy megnézünk egy showt…ne már! Spoiler vége! Viszont a Feketehomok kikötő így, hogy gyakorlatilag csak átrohantunk rajta, nekem nagyon színvonalon aluli volt, és az sem tetszett, hogy a birodalmak sémája teljesen azonos. Elmegyünk, mehetünk kocsmába vagy piacozni, majd eljutunk valahova és ott kell csinálni valamit. Az meg külön zavar, hogy a vége szinte mindenhol egy harcban csúcsosodott ki, ami viszont sehol nem volt igazán drámai, mert a szabadon meghatározható sorrend miatt az egyik helyre sem lehetett igazán komoly főellenséget tenni. Ez egy kicsit a hadnagyok karakterének is rovására ment, nem éreztem őket annyira erősnek, amennyire az alaptörténetből számította. A másik pedig, hogy ha már van 5 különböző helyszínünk és mindenhol van egy hadnagy vagy fontos tárgy, esetleg információ, amit érdemes begyűjteni, akkor lehetett volna, hogy ezt 5 (vagy legalább 3-4) különböző fajta próbával kelljen megszerezni. A szekeres jelenetből sokkal többet ki lehetett volna például hozni, de abban is lett volna fantázia, hogy ha már egy hadnagynak annyira kell egy különleges varázsfegyver, akkor megpróbál minket megölni, ha őt beelőzve jutunk hozzá, nem pedig a karddal a kezünkben hagyjuk el zavartalanul az adott birodalmat. Ha már a harcokról beszéltünk, engem nagyon bosszantottak azok a városok közötti epizódok, ahol minden éjszaka dobni kellett, hogy jön-e valami Elsőre még jó poén volt, de hosszú távon teljesen széttördeli a játékot, elveszi a figyelmet a lényegi küldetéstől és egyáltalán nem élmény a 12345. ilyen küzdelembe belemenni. És sajnos a végjátékban is azt éreztem, hogy folyamatosan kockával dobálok, nem pedig valódi döntéseket hozok. E mellett az is életszerűtlen nekem, hogy ügyesség és életerő pont csökkenéssel jár, ha a lovagok próbálják segíteni a küldetésünket, és az ellenfelek ügyességének növelésével, ha felfedezik ténykedésünket. Érti ezt valaki? Ugyanezt a módszert alkalmazza a kaland a végjáték előtt, ahol az értékeink nőnek vagy csökkennek annak függvényében, hogy mennyi fogat találtunk végül meg. Miért? Simán el tudtam volna képzelni például egy az Árnyékharcosok legendájához hasonló térképes játékot, ahol a fogak számának függvényében tudjuk szűkíteni a lehetséges helyek számát és az eltelt idő dönti el, hogy mennyi területet tudunk még bejárni. Szerintem nagyon illett volna a játék hangulatához és valódi súlyt ad a megtalált fogaknak és a gyorsaságnak is. Egyébként azt gondolom, hogy az is egy óriási írói fogás lett volna, ha mondjuk az utolsó pillanatokban megérkezik a Rémület útvesztőjének főhőse segíteni nekünk, aki szintén Yaztromotól tudta meg, hogy baj van, és egy aktív szerepet kap a kalandban valamilyen abban a történetben megjelenő varázslattal vagy tárggyal, és nem csak a 400. fejezetpontban bukkan fel (ott meg már minek?). És szerintem ezekre lehetett volna fejezetpontokat áldozni, ha mondjuk Yaztromo tornya és a küldetésünk végső helye közötti részt kimarad a kalandból, ami szintén nem több egyszerű bolyongásnál. Mindezekkel együtt sem akarom lehúzni a kalandot, mert nem érdemli meg. Van benne fantázia, a városok hangulatát remekül visszaadja, optimálisan lőtte be az aranyszerzési- és költési lehetőségeket, a benne lévő mágikus tárgyak kreatívak, az is tetszik, hogy néha csak korlátozott felszereléssel mehetünk valahova, ami gondolkodásra késztet minket. Szóval bőven az élvezhető kategória. Csak az zavar, hogy még ennél is többet ki lehetett volna ebből hozni.

 

Összességében: 15/20

 

A könyv letölthető itt: https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=157

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

UPDATE: Utólagos olvasást követően vettem észre, hogy lehet az időnek szerepe, mert ha az észak-dél távolságot többször tesszük meg, akkor nagy valószínűséggel kifutunk az időből. Szóval az ezirányú kritikám részben visszavonom. Ugyanakkor azt fenntartom, hogy az idő-tényezőből ebben a kalandban többet is ki lehetett volna hozni!