5 ok, amiért óvatosan kell bánni az előválasztással

 

Nemrégiben én is belefutottam a Momentum hirdetésébe, amiben petíciót kezdeményeznek, hogy minden egyes választókerületben és listán is előválasztással dőljenek el a fontosabb pozíciók. E mellett vannak érvek, hiszen ezáltal el lehetne kerülni, hogy olyan ember kerüljön egy választókerületben az ellenzék jelöltjének, akit amúgy a lakosság nem támogatna. Ugyanakkor a pro érvek mellett nem mehetünk el a mellett, hogy bizony az előválasztásnak számos hátulütője is lehet. Ezek nem jelentek meg 2019-ben, de ott csak 2 kerületben került sor előválasztásra, szóval nem tekinthető igazán releváns mércének. De előválasztások tömegével ezek a hibák jobban előtérbe kerülhetnek. Most ezeket próbálom felvázolni és a végén néhány javaslatot ezeknek a kiküszöbölésére.

 

1. Jó kérdésre ad választ az előválasztás?

 

A kiindulópontja az ellenzéki pártoknak az, hogy mindenhol induljon az, akire a legtöbben szavaznának. És az előválasztás ennek a személynek a megtalálására jó. De vajon valóban így van? Egy közös jelölt szavazatai nagyon leegyszerűsítve két helyről érkeznek: a saját pártja szavazói és azok a választópolgárok, akik hajlandóak átszavazni. De vajon ez a két szám összhangban van egymással? Leegyszerűsítve a történetet: ha az egyiket jelöltet támogatja a választók 60%-a, de senki más hajlandó rá átszavazni, míg a másikat 40%, de a többi szavazó ¾-e hajlandó lenne rá átszavazni, akkor az előválasztást megnyeri a 60%-os, de később neki lenne kisebb esélye.

A példa persze nagyon sarkított és ilyen végletes átszavazási hajlandóság-különbségre sehol sem számítok, de azért ne feledjük, hogy ha nincsenek előválasztási együttműködések, akkor akár 6 jelölt (az 5 parlamenti párt és a Momentum) is indulhat egy előválasztáson. Az pedig azt jelentené, hogy valaki extrém esetben 20-25%-os támogatottsággal is tudna nyerni előválasztást. Na, ebből hogy derül ki, hogy valakire a maradék 75-80% átszavazna-e? Sehogy.

Egy ilyen probléma közvetlenül jelenik meg a Vas megyei egyes körzetben, ahol a DK Czeglédy Csabát akarja indítani. Van annyira erős jelölt, hogy egy előválasztást szerintem meg tudna nyerni. De ha van olyan ember, akit a szövetséges pártok szavazói aligha támogatnának, az pont ő, egyrészt az előélete, másrészt az emberi stílusa miatt. Ki merem jelenteni, én sem szavaznék rá, az az ember számomra vállalhatatlan (mondjuk nem Vas megyei vagyok, így ettől nem kell tartania). Lehet, hogy egy kevésbé ismert, de botrányok nélküli személy összességében sokkal nagyobb előnnyel indulna.

 

2. Végletes eredmények rizikója

 

A mai választási rendszer legnagyobb kritikája, hogy sokkal nagyobb arányban képviselteti magát egy győztes párt, mint amit a társadalmi támogatottsága indokolttá tenne. Nos, az előválasztásnak pont ugyanez lenne a következménye. A nagyobb pártok nyilván nagyobb eséllyel nyernek több kerületet, és lehet – az előző pont érveléséből levezetve – hogy egy ellenzéki párt 20-25%-os támogatással megszerzi a kerületek 80%-át, valaki meg semmit. Innentől kezdve felmerül a kérdés: ha egy ellenzéki erőnek egy kerülete sincs, ahol küzdhet, és listán sincs senkije vagy legfeljebb 1-2 embere van, aki releváns eséllyel bekerülhet, az nem fog inkább elindulni önállóan? És a szavazói fognak az ellenzéki együttműködésre voksolni, ha a pártjuk ebből gyakorlatilag kimarad? Nem hinném. Éppen ezért ezzel óvatosan kell azért bánni, hogy ne legyenek belső ütközések.

 

3. Konfrontáció a kampány során

 

Az előválasztásokat is meg fogja előzni egy kampány, ahol mindenkinek az lesz a célja, hogy legyőzze a riválisait. És ennek a kampánynak óhatatlanul a részévé válhat nemcsak az, hogy saját maguk alkalmasságát bizonyítják, hanem, hogy az ellenfeleket is betámadják. Persze a politikai szövetség mérsékelheti ezt a fajta kampányelemet, de teljesen kiküszöbölni nem lehet. Ez két szempontból is aggályos. Egyrészt minden egyes ilyen esetre a Fidesz könyörtelenül le fog támadni, mind az ellenzéki összefogást, mind a jelölteket megpróbálja támadni majd. A másik, hogyha eldurvul egy kampány, akkor vajon a vesztes politikus szavazói rá fognak szavazni a győztesre? Egyáltalán nem biztos. Itt ideológiailag nagyon különböző politikai erők kerültek egymás mellé, és szövetségüket az antidemokratikus kormányzás, a választási törvény és az óriási kormánypárti médiatúlsúly váltotta ki elsősorban. A béke nagyon érzékeny téma, és kérdés, meddig lehet elmenni a saját sikerünk érdekében.

 

4. Nem fogja a Fidesz meghekkelni az előválasztást?

 

A budapesti előválasztáson körülbelül 67.000 résztvevő volt, ami nem rossz szám, de jócskán elmarad a rendes választástól, a vidéki választókerületekben meg vélelmezhetően ennél sokkal kevesebb résztvevő lesz. Az is belátható, hogy a Fidesz azért minden választókerületben széles körű támogatással fog rendelkezni. Innentől kezdve jogosan merül fel a kérdés: nem fog-e Fidesz mozgósítani azért, hogy a számukra leginkább szimpatikus, illetve leginkább támadható jelölt szerezze meg a legtöbb szavazatot? Benne van a pakliban, hiszen képtelenség olyan rendszert kidolgozni, ahol Fidesz-szavazók nem szavazhatnak (meg nem mellesleg jogalapja sem lenne). Ennek a legnagyobb erénye a Fidesz számára, hogyha nagyon sok helyen jön ki a várthoz képest teljesen másfajta eredmény, akkor az újabb belső ütközéseket okozna, amibő profitálni tudnának.

 

5. Mindez pénzbe kerül

 

Az elmúlt évek valamennyi választása során a Fidesz nem kis helyzeti előnybe hozta magát. A közmédia gyakorlatilag az ő propagandájukat fújta, és amíg a képviselőkre fordítható kampány összege maximalizált volt, ők közpénzen társadalmi célú reklámok címén még extra kampánylehetőséget teremtettek maguknak. Ne legyen szemernyi kétségünk arról, hogy ez 2022-ben is így lesz, és nagyon komoly anyagi és médiahátránnyal kell az ellenzéknek szembenéznie. Ilyenkor pedig óhatatlanul minden egyes forint, amit az előválasztás kampányára költenek egy másik ellenfél – aki kvázi szövetséges – legyőzésére, az fordítható lenne jobb célra, mondjuk egyenesen a választásokra. Azt gondolom, hogy ez az az érv, amit nem kell magyarázni, ha a korábbi indokokat valaki mondvacsináltnak tartja is, ezzel nemigen lehet vitatkozni.

 

Mi lenne a megoldás?

 

Semmiképpen nem gondolom azt, hogy az előválasztástól teljes körűen vissza kellene lépni a megegyezésre, mert az előválasztásnak is megvan a maga előnye, és 2019 bebizonyította, hogy tud ez jól működni. Viszont megvannak a maga hátrányai is, amik ennyire sok előválasztás esetén óhatatlanul meg fognak jelenni, legalább részben. Ezért én alapvetően egy kompromisszumos megoldással próbálkoznék.

Nem szabadna minden helyen előválasztást tartani, hanem azokban a kerületekben ahol van egy hiteles jelölt, őt kell támogatni előválasztás nélkül is. Ezzel egyrészt jelentős költségeket lehetne spórolni, másrészt el lehetne érni, hogy minden párt induljon valahol egyéni EVK-ban, így mindenki magáénak érzi majd az összefogást.

Formátum tekintetében azt mondanám, hogy vagy kétfordulós előválasztást kellene tartani, vagy eleve úgy kéne egyezkednie a pártoknak, hogy egy előválasztáson kettő, vagy maximum három személy vesz részt. Ezzel elkerülhető lenne, hogy valaki 25-30%-os támogatottsággal nyerjen és legalább a többségi rendszer hátrányát sikerülne kiküszöbölni (az más téma, hogy az embereknek lehet egy idő után elege lesz a választásokból).

Végül pedig a listaállítás mindenképpen megegyezés alapján kell, hogy történjen, az nem való előválasztásra. A lista adná meg azt a lehetőséget, ha valahol nem sikerül megegyezni, vagy furcsa eredmény jön ki, akkor lehetne az egyéni választások aránytalanságait valamilyen szinten kompenzálni. A lista előválasztásnak csak az lenne a vége, hogy a legerősebb ellenzéki politikai erők a népszerűségükhöz mérten még aránytalanabb részvételi lehetőséget kapnának az előválasztásokon.

 

Te mit gondolsz? Előnyös az előválasztás, vagy jobb lenne a megegyezéses döntés?

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/