Segítségnyújtás és házelnök

Szabó Tímea hétfői képviselői hozzászólása két oldalról is felháborodást okozott. Egyik oldalról a tartalma, egyesek szerint kifejezetten határon túli magyarok ellen uszító tartalommal szólalt fel, másik oldalról az Országgyűlés reakcióját – hogy majdnem a teljes fennmaradó beszédidejét végigtapsolta és így nem hagyták befejezni a mondandóját – és Kövér László cinikus megjegyzését bírálták. A két eset teljesen összefolyt, holott valójában itt két nagyon különböző kérdésről van szó. Az egyik egy politikai kérdés a szolidaritásról és az egészségügyről, ami mellett és ellen is lehet érvelni. A másik egy nyilvánvalóan jogellenes magatartás, ahol nincs miről beszélni és vitatkozni. A következőkben mindkét kérdésben kifejtem a véleményem.

Kell-e támogatni ebben a helyzetben a határon túli magyarságot?

Igen komoly közéleti vita alakult ki arról, hogy indokolt-e a határon túli magyarság számára segítség nyújtása ebben a veszélyes helyzetben. Erre az én válaszom egyértelmű: igen. Magyarországnak a lehetőségeihez mérten kötelessége segíteni a határon túli rászorulókat. Ennek az indoka egyszerű: a szolidaritás azokért az emberekért, akik határon túlra kerültek. De e mellett az Európai Unió tagjaként is kötelességünk a bajba jutott tagállamokon segíteni, főleg, ha a lakosságával egyébként egy nemzetet képezünk. Teljesen egyértelmű tehát számomra, hogy akik azt mondják, hogy semmilyen segítség nem jár a külhoni magyaroknak, azoknak nincs igaza.

Ugyanakkor, ahogyan mondtam, úgy gondolom, hogy kötelességünk a lehetőségeinkhez mérten a segítségnyújtás. És ennek kapcsán már az előző kérdést fel lehet tenni másként: indokolt-e a határon túli magyarság számára segítség nyújtása akkor, amikor Magyarországon belül a lakosság sok helyen maga sem tud hozzájutni szájmaszkokhoz, fertőtlenítőkhöz, amikor sok helyen az önkormányzatnak kell ezeket beszereznie, és amikor még orvosi szinten is több területen tapasztalunk hiányosságokat? És bizony így feltéve a kérdést már jóval kevésbé egyértelmű a válasz. Persze tegyük hozzá, ez nem azt jelenti, hogy ne segítsünk, csak azt, hogy a kérdés feltétele alapjáraton nem egy ördögtől való cselekedet.

De ez a valódi kérdés?

Noha ez a dilemma a nemzeti kérdésre hegyeződött ki, egyáltalán nem biztos, hogy itt csak erről van szó. Több okból is ezt gondolom. Egyrészt, mert Magyarország segítséget nyújtott többek között Horvátországnak, Észak-Macedóniának és Bosznia Hercegovinának is, márpedig ezeken a helyeken nem sűrűn találkozunk határon túli magyarsággal, vagy legalábbis nem olyan méretekben, mint amennyi segítséget nyújtottunk (ketten ráadásul nem is EU tagállamok). Tehát itt már a nemzet iránti szolidaritás, mint érv, megszűnik létezni. Persze válasz erre is van, méghozzá a jó öreg migráns kártya: mivel a migráció ezeken az országokon keresztül halad, fontos, hogy a megfelelő határvédelem meglegyen, különben a magyar határokat fogja támadni a migránsáradat. Ezzel kapcsolatban viszont már tényleg feltehető a kérdés: miért mi segítsük más országok határvédelmét? Főleg addig, amíg nálunk hiány van.

De egyáltalán hiány van Magyarországon? A vicc az, hogy erre a kérdésre sem tudunk egyértelmű választ adni. Hiszen napról napra azt halljuk, hogy hány százezer meg hány millió maszk érkezett, és már csak le kell vámolni őket. Ehhez képest szökő évente látom azokban az üzletekben eszközöket, ahova néha-néha járni szoktam. Akkor most mi van?

Úgy gondolom, hogy minden komment és vélemény ellenére ez a kérdés nem a határon túli magyarságról szól. Egy nagyon egyszerű kérdést kell feltenni: rendelkezésre áll-e Magyarországon a szükséges védőeszköz? Ha igen, akkor el kell intézni, hogy ez a lakossághoz eljusson és a maradékot nyugodtan küldjék el azoknak, akiknek szüksége van rá! Ha viszont nincs, akkor észben kell tartani, hogy Magyarország kormányának az elsődleges feladata Magyarország megvédése, és a másoknak való segítségnyújtás nagyon szép dolog, de csak azután kerüljön rá sor, hogy a legfőbb kötelezettség teljesítve lett. Zárójelben jegyzem meg, számomra még mindig sokkal elfogadhatóbb opció a másoknak történő segítségnyújtás, mint a korábban emlegetett kikötőpénzek, stadionépítések és a Városliget-project folytatása.

Szabó Tímea is azt írja az oldalán, hogy ő úgy akarta folytatni a félbeszakított mondandóját, hogy „semmi baj nincs azzal, ha a kormány segít másokon, azzal viszont igen, hogy az állítólagos hazai 20 milliós maszkkészlet hetek óta raktárban áll, nem osztják szét, miközben a kórházak, háziorvosok és az emberek nem jutnak hozzá a megfelelő védőfelszereléshez.” Nyilván ezt utólag vagy elhiszi valaki, vagy nem, lehet azt mondani, hogyha ez lett volna a fő mondandó, akkor felesleges volna felhozni a külföldre vitt szájmaszkokat, de az is lehet, hogy mindez igaz, csak szerencsétlen megfogalmazás volt. Mivel nem tudta a mondandóját befejezni, ezt már biztosan sosem tudhatjuk meg.

Kövér viselkedése elfogadhatatlan

Az előző kérdéstől azonban teljesen független az, ami ezután történt. Ugyanis Szabó Tímea beszédét a Fidesz hangos tapsvihara megállította, ő pedig udvariasan megvárta, amíg befejezik a tevékenységüket. Ugyanakkor mire befejezték, a képviselőnek márcsak néhány másodperce maradt, amennyi idő alatt nem tudta befejezni a mondanivalóját, majd annak végén Kövér László azonnal elvette tőle a szót, és enyhe kacaj mellett közölte, hogy ezzel a szituációval nem tudott mit kezdeni. Nos, mi is itt a probléma? Nagyon egyszerű.

Az Országgyűlése törvény rögzíti az alábbiakat:

„45. § (1) Az Országgyűlés ülésén az ülés zavartalan lefolytatásának biztosítása és az Országgyűlés tekintélyének megőrzése az ülést vezető elnök feladata, amelyben őt az ülés vezetésében közreműködő jegyző, valamint az általa a tárgyalási rend fenntartására felkért bármely, az ülésteremben tartózkodó jegyző, alelnök és háznagy is segíti.”

46/E. § Azt a képviselőt, aki az ülés, a vita vagy a szavazás menetét zavarja, vagy az Országgyűlés ülésének résztvevőjét az üléstermi jogai gyakorlásában vagy kötelezettségei teljesítésében zavarja, az ülést vezető elnök az adott ülésnapról vagy ülésről kizárhatja vagy a képviselő azonnali hatályú kitiltását rendelheti el.

Innentől két kérdést kell feltenni! Ülés volt az országgyűlésben? Igen. A Fidesz magatartása zavarta az ülés lebonyolítását? Igen (hiszen egy képviselő nem tudott felszólalni). Ennyi, itt nincs több kérdés. De Kövér mégsem alkalmazott semmilyen szankciót, még egy nyamvadt figyelmeztetést sem. Lehet velem vitázni minden kérdésben, amit a korábbiakban felvetettem. De ezen a szituáción nincs mit védeni! A beszédidőben történő folyamatos tapsolás objektíve megsérti az ülésrendet, de a házelnök mégsem tett semmit, sőt, még a látszatát sem keltette annak, hogy ezt a jogellenes állapotot helyre akarja állítani.

Mindezt tette úgy, hogy ráadásul utána a képviselő szemébe hazudott, mert azt mondta, nem tudott mit kezdeni a szituációval. Dehogynem, Kövér úr, megírom, hogy mit lehet ebben az esetben tenni, bár azt gondolom, hogy 10 év házelnöki teendő után ezt talán illett volna megjegyezni: megállítja az órát, figyelmezteti a rendbontókat arra, hogy ezt nem tehetik meg, adott esetben kiszab rájuk valamilyen büntetést (tiszteletdíj-megvonást), visszatekeri az órát a rendbontás kezdetéig, majd visszaadja a szót a képviselőnek. Ennyi! Persze valójában egyértelmű, hogy nem arról van szó, hogy Kövér ezeket nem tudja, hiszen több alkalommal alkalmazta már. Nem ’nem tudott’, hanem nem akart mit kezdeni a kialakult szituációval.

Persze lehet mondani, hogy oké, de az ellenzék is volt már, hogy sípolt, dobolt, táblákat mutogatott, kiabált. Igen, így van. Amiért meg is büntették a részt vevő képviselőket. Most a Fidesz vétett a szabályok ellen. Tehát a tiszta logika is azt diktálja, hogy most is szankciónak kellene következnie. De erre nem került sor.

Ami egy újabb problémát vet fel. Nevezetesen, hogy a házszabály előírja az alábbiakat is: 2. § (2): A házelnök f) megnyitja és részrehajlás nélkül vezeti, majd berekeszti az üléseket; engedélyezi a felszólalásokat, ügyel a házszabályi rendelkezések betartására, kihirdeti a szavazás eredményét, és ügyel az ülések rendjére. Márpedig ez, ami itt történt minden, csak nem a részrehajlás nélküli vezetés.

Uszító volt-e Szabó Tímea?

A kormánypárti oldalakon sok esetben az az érv, hogy Szabó Tímea a beszéde alapján ezt megérdemelte. Egyeseket az zavarta, hogy hangosan beszélt. Erre nehéz mit mondani, de maradjunk annyiban, hogy sem az Országgyűlési törvény, sem a Házszabály nem tartalmaz a beszéd hangerejére vonatkozó utasítást. A másik érvelés már érdekesebb, ugyanis arra hivatkozik, hogy Szabó Tímea uszító beszédet mondott, amit nem lehet az Országgyűlésben megtenni. A törvény valóban tartalmazza, hogy azt a képviselőt, aki „az Országgyűlés tekintélyét, az ülés méltóságát, valamely személyt, csoportot – így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget – kirívóan sértő vagy megfélemlítő kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, az ülést vezető elnök az adott ülésnapról vagy ülésről kizárhatja vagy a képviselő azonnali hatályú kitiltását rendelheti el.” De vajon itt ez történt?

A válasz nagyon egyszerű: már csak azért sem kerülhetett erre sor, mert nem hagyták befejezni a mondandóját. Ami addig történt, az az, hogy a képviselő tényszerűen felsorolta, hogy hova küldött szájmaszkokat a magyar állam, ezzel kapcsolatban értékítéletet nem közölt. És lehet azt mondani, hogy akart ilyet, de egyrészt, erre semmi bizonyíték nincs, másrészt képviselőt szankcionálni csak a már elhangzott gondolatokért lehet. Márpedig ilyen irányú gondolat nem hangzott el.

Ezenkívül, ha esetleg fenn is állt volna ez a szándék, sőt, ha elhangzott volna bármilyen sértő kijelentés, arra is legfeljebb a házelnök reagálhatott volna szómegvonással, esetleg kizárással. Tehát a képviselőknek még ebben az esetben sincs joguk arra, hogy magatartásukkal akadályozzák a másik képviselőt a felszólalásukban. Ez ugyanolyan, mint anno Hadházy Ákos táblás akciói. Teljesen egyértelműen házszabály-ellenes volt az összes, ugyanakkor ez nem jogosította volna fel egyik képviselőt sem, hogy fizikai úton akadályozzák meg a tevékenységében. Ezért járt is büntetés, bár megjegyzem, az is nevetségesen alacsony összegű volt, ezzel is jelezve, hogy nem egyenlő mércével mérik a képviselőket az Országházban.

Mit lehet tenni ezután?

Az a gyanúm, hogy ennek az ügynek már csak a médiában lesz folytatása, ami elég nagy baj. Hiszen mégiscsak egy képviselői jog korlátozására került sor, még ha nem is olyan nagymértékben. De a jogsértés ténye nem annak a mértékén múlik.

Szerintem a minimum az lenne, hogy Kövér László nyilvánosan bocsánatot kér Szabó Tímeától és visszamenőleg vizsgálja és szankcionálja az esetet. De egy normális jogállamban – főleg a házelnök múltbéli eseteit figyelembe véve – akár a házelnök leváltása és egy új, valóban pártatlan elnök megszavazása sem lenne túlzás. De az a gyanúm, hogy ez már csak naív ábrándozás a részemről.

Ami meg az alapkérdéseket illeti, továbbra is azt mondom, hogy a két ügyet nem szabad egy kalap alá venni. Teljesen természetesnek tartom, ha az első felvetett kérdésben valaki nem ért velem egyet és drasztikusabb véleménye van, akár pro, akár kontra, hiszen – mint arról már korábban is írtam – ez egy évtizedek óta megosztó kérdés. A második kérdésben viszont azt gondolom, hogy nincs két út, ezt a képviselői – és főleg házelnöki – magatartást párthovatartozástól függetlenül csak elítélni lehet.

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/