Az étel jó… - Maestro Pizzéria, Pécs
2-3
évvel ezelőtt több alkalommal ettem a Maestro pizzériában, azonban az elmúlt
időszakban nem nagyon. Aztán tavaly év végén, amikor a család nyaralásból
érkezett haza, egy pizzarendelés mellett döntöttünk, és akkor úgy gondoltam,
érdemes tenni egy próbát velük ismét. Kétféle pizzát is rendeltünk, az egyik a
farmer becenevet viselte, ami a hagyományos pizza összetevőkön kívül
bacon-kolbász-kukorica-paprika négyest tartalmazza, én azonban kukorica nélkül
kértem. A másik egy vegetáriánus pizza volt, teljes kiörlésű tésztával.
Az
étel kb. 40 perc alatt érkezett meg, teljesen korrekt. Mindkét pizza szépen
nézett ki, de már a legelején észrevettem valamit, amit nagyon nem akartam
látni, konkrétan a kukoricát a farmer pizzán. No ez az, amit soha nem tudok
megérteni. Egy telefonon sem szerencsés, ha egy extra kérést nem vesznek
figyelembe, de ott talán még mindig meg lehet magyarázni, hogy nem értették,
elfelejtett szólni, vagy valami…de amikor az ember egy online rendelési
felületen konkrétan LEÍRJA, hogy mit nem kér, akkor hogy nem lehet azt
észrevenni? Ez nettó hanyagság, és annak is a rosszabb fajtája, mert nyilván az
ember nem véletlenül írja oda egy elemhez, hogy azt nem kéri. Ezzel az egész
ételt tönkre lehet tenni, és bizony nekem sem volt nagy élmény egyesével
kiszedegetni az ételből a kukoricaszemeket…
Nem
kezdett innentől túl magasról a hely, szerencsére azonban sikerült
feltornásznia magát. A tésztája nagyon friss, kicsit sósabb, mint az átlag, de
a valamivel édesebb szósz mellett ez kifejezetten kellemesen hatott. Aminek még
külön örültem, hogy a szélére is jó sok sajt jutott, így az ételnek az a része
is kifejezetten élvezhető maradt. A szósz szintén folytatja ezt a pozitív
irányt, édeskés, de e mellett a paradicsom ízét kiérezni belőle, és a
fűszerezése is rendben van. Sok helyen érzem azt, hogy a pizzaszósz inkább csak
„ott van” az ételben, de nem ad hozzá túl sokat, itt szinte minden falatban
érzem. Baconből és kolbászból egyaránt elég sok került az ételre, mind a kettő
ízletes. A két elem sósságát pedig a paprika édessége remekük kompenzálta.
Nagyon ízlett. A vegetáriánust én nem kóstoltam meg, de kinézetre az is
szimpatikusnak tűnt és édesanyámnak is nagyon ízlett.
A
vega pizzáért 1.590-et, a farmerért 1.790-et kellett fizetni (sajnos a válság
itt is megemelte az árakat, így azóta már valamivel drágább). Alapvetően meg
voltam elégedve az ízekkel, a feltétek minőségével és mennyiségével egyaránt,
és nagyonis jól lehetett vele lakni, sőt, átlag étvágyú embernek egy bő fél
pizza bőven elég, így akár kétszemélyes ételnek is tudnám ajánlani. Ki merem
jelenteni, hogy az egyik kedvenc pizzám lett a városban. Ugyanakkor az
értékelésen jelentőset ront az a tény, hogy nem úgy készítették el, ahogyan én
kértem.
Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/
Megjegyzések
Megjegyzés küldése