Vissza a múltamba 8. – A pusztítás tornya, A sötétség tőrei, A zombik vére


Hosszú idő telt el, mire el tudtam jutni egy újabb hármas elemzéséhez sajnos sok dolgom volt. De ami késik, az nem múlik, úgyhogy készen állok a folytatásra. Miközben olvasgatom ezeket a könyveket, most már egyre jobban odafigyelek arra, hogy ki is írta ezeket. Gyerekkoromban ezt nem néztem, abban a tudatban voltam (szerintem nem egyedül), hogy mindegyik Steve Jackson-Ian Livingstone mű. De most már nagyon figyelek, és megadom a tiszteletet, hogy megjegyzem őket. És a Pusztítás tornya előtt szembesültem azzal, hogy talán ez az egyetlen olyan Keith Martin könyv, amit még nem olvastam (amiket még nem olvastam el, azokról nincs listám, egy régi listát vettem alapul). Az ő könyveit rendszerint nagyon szeretem, aminek a két fő oka a nagyon alaposan kidolgozott történet és eseményszál, valamint, hogy kevés random labirintusos elemet tett bele, megengedi sok minden bejárását. Így kíváncsian vártam ezt a könyvet. Vártam már a Zombik vérét is, de megmondom őszintén attól kicsit féltem, hogy csak egy agyatlan zombilövöldözgetés lesz. Hogy melyik vágyamból/félelmemből mi valósult meg, azt mindjárt olvashatjátok. A pontozásomat szerintem már ismeritek, de aki nem, annak itt a segítség.



A pusztítás tornya:


Történet (4): Kereskedelmi utunkról térünk vissza falunkba, valahova a jégvilág kellős közepére. Ábrándozunk az otthon relatív kényelméről, amikor a fejünk fölött megjelenik egy meteorszerű képződmény, ami felettünk elhaladt és majdnem porig rombolja falunkat. Úgy döntünk, utánajárunk annak, hogy mi okozta ezt. Útközben kiderítjük, hogy a meteor, amit látunk, pusztán egy kísérleti stádium. A gonosz varázsló, Zeverin, egy ennél sokkal nagyobb hatékonyságú repülő tornyot épített, ami hogyha bevetésre kerül, sokkal nagyobb pusztítást okoz. Ezt kell megakadályozni. Annak ellenére, hogy van benne 1-2 sablonelem (gonosz varászló, különleges fegyver), mindent egybevetve eredetinek tartom a művet. KJK vonalon eddig csak a Hóboszorkány barlangjai játszódott jégvilágban, így ilyen szempontból relatíve új a helyszínt. A könyvben 3 fontos helyszínt is végigjárunk és mindegyik nagyon jól kidolgozott, különösen a jégpalota nyerte el a tetszésem. Bejött nekem a jégmadár karaktere, meg Zeverin illúziómágus mivolta is tartogat izgalmakat a könyvben. A szabályok közé ismét bekerül a becsületpont, amit szeretek, mindig jó zsinórmértéket ad a viselkedésünknek, ugyanakkor azt gondolom, hogy ennyire jól talán még senki nem használta korábban (később kifejtem). Ezenkívül sok egyedileg használható tárgy is található (Kőpárduc forever!). Tetszenek az íjpuskás harcok is, ennek a jelentősége is nagyobb, mint az eddigi könyvekben. A végjáték vált kicsit laposabbá a számomra, ott a Relem démon utáni harc már annyira nem tetszett, viszont az a pillanat, amikor már rosszul álltam Relem ellen és nálam volt egy különleges fegyver…nagyon bele tudtam élni magam. Jó lett ez, na.

Gondolkodás/szerencse (4): Nagyon kevés olyan elem van a könyvben, ami  csak a véletlenen múlik. Talán 1 folyosóválasztás a toronyban (de azért az is sejthető, ha gondolkodunk), illetve a Jégpalotában a sorrend nem mindegy, de ez azért KJK szinten nem túlságosan sok. Ellenben gondolkodni annál többször kell. Főleg a becsület-dilemma, ami nagyon tetszik, hogy mennyire áldozzuk fel a becsületünket a végső siker érdekében SPOILER!!! Hány sírt rabolunk ki a 4-ből? Mindegyik becsületpontba kerül, de az egyikben kulcsfontosságú tárgy van. Viszont ha mind a 4-et kifosszuk, lehet nem kapunk meg egy várt segítséget Spoiler vége! Ezenkívül van 3 különböző rejtvény is, egy órás, egy számolásos, és egy hangjegyes (na jó, utóbbi elég szadista, de erre majd visszatérek). Szóval összességében meg vagyok elégedve!

Nehézség (5): Szerintem ilyen nehéznek kell lennie egy KJK könyvnek. Sok kötelező tárgy nincs benne, talán csak egy fegyver, de annak a megszerzése is egy egyéni döntésen múlik, nem egy random elemen. Kevés benne az azonnali halál, azonban ha sok helyen hozunk rossz döntést, akkor az az értékeink erős csökkentését eredményezi, amivel nem fogjuk tudni befejezni a küldetést. Egyébként a könyv egyetlen komoly nehézsége a kezdőértékek. A végén azért belefutunk egy 13 ügyességes ellenfélbe, akit nem túl egyszerű legyőzni, illetve az életpontunk a végére igen rendesen el tud fogyni. De hát kell a kihívás is, nem?

Játékélmény (4): Isten látja lelkem: ha nincs az a hangjegyes rejtvény, akkor megadom az 5 pontot! Csak az egy közel félórás nettó szenvedés volt, mire feladtam. Amikor a zagor.hu oldalon megnéztem a megoldást, akkor pedig rájöttem, hogy ilyen típusú megoldás még csak eszembe se jutott volna! Azt gondolom, ez már egy rossz rejtvény, ugyanis a kitalálója nagyon a saját egyedi logikáját használta, ami egész egyszerűen egy másik embernek valószínűleg az eszébe se jut. Általában szeretem a rejtvényeket, de ez nem kicsit volt túlzás. Minden más tekintetben viszont maximálisan meg voltam elégedve. A választási lehetőségek tetszettek, a könyv komplexitása, hogy mikor melyik tárgyamat használom (akár harcok közben is) mindig adtak valami pluszt az amúgy hétköznapi kalandhoz, így egy pillanatig nem éreztem, hogy unatkoznék. Az pedig, hogy az elején nem tudtam, mi történt és a kaland közben kellett kinyomoznom, mindig egy olyan extra, ami megnöveli a kíváncsiságomat, és éberen tart a játék közben. Összességében kijelenthetem, hogy Keith Martin ezúttal sem okozott csalódást, sőt az én listámon az Éjsárkány után a 2. helyre került a Martin-könyvek közül, ami a felhozatal tekintetében nem kis érdem.

Összességében: 17/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=66


A sötétség tőrei:



Történet (3): Rögtön in medias res belecsap a könyv a lecsóba. Alszunk, és hirtelen arra ébredünk, hogy egy alak egy különleges tőrt szegez nekünk. Életünket egy odaérő cimboránk, Gally menti meg, ám az orgyilkos tőre így is megkarcolja a vállunkat. Ez okozza bonyodalmakat. De mint tudjuk, mindennek oka van, az orgyilkos támadás sem véletlen irányult ellenünk. A Kazan birodalmon belül Segrek uralkodó meghal és a hagyomány szerint kiválasztottak közül kerül ki az új uralkodó. Az egyik kiválasztott személyét testesítjük mi meg, csak van valaki (Chingíz vezír), akinek ez kevésbé tetszik, így orgyilkosokat küld a kiválasztottakra. Az egyik ilyenbe botlottunk bele. Eddig lett volna választásunk, hogy mit csinálunk, innentől viszont nincs, ugyanis akár akarunk uralkodók lenni, akár nem, ha nem visszük vissza a tőrt a vezírnek, akkor menthetetlenül meghalunk a tőr mérge miatt. Ahhoz, hogy ezt megtegyük érdemes minél több törzs medálját megszerezni, amit próbákon és labirintusokon keresztül lehet kivitelezni. A helyszínek érdekesek nagyon a könyvben és már az elején lenyűgözött, hogy mennyi mindent bele tudnak majd nyomni egy KJK könyvben. Aztán sajnos kiderült, hogy amilyen izgalmas az előzmény, annyira gyenge a kivitelezés. A medálok közül jó eséllyel egynél vagy kettőnél többet lehetőségünk sem lesz megszerezni, és ezek a próbák és labirintusok nem többek ösvényválasztásnál és kockadobálgatásnál. Aztán a történet vége ad még egy fordulópontot, de ennek a kidolgozása is felületes marad. Az a probléma, hogy ez a könyv annyi mindent akart egybe belesűríteni, hogy a vége az lett, hogy ezek közül egyik sincs igazán rendesen kidolgozva és egy átrohanásos kaland benyomását kelti az egész. Ezt nagyon sajnálom. Azért volt 1-2 egyedi elem, például a varázslás lehetőségének módja, ha oda eljutunk, vagy az italkeverés.

Gondolkodás/szerencse (1): Kis túlzással az értő olvasás az egyetlen skill, ami ehhez a könyvhöz kell. Na jó, ez tényleg túlzás, de úgy érzem, hogy annyira random az egész, hogy az már elmondhatatlan. Eleve tisztán ösvényválasztáson múlik, hogy melyik amulettet szerezzük meg (ha egyáltalán…). A legtöbb próba gyakorlatilag kockadobásokból áll, kihívás bennük szemernyi nincs, a labirintusok pedig ösvényválasztásokból állnak, ami megint random (oké, 1-2-nél kiderülhet a jó sorrend valami információ segítségével, de ez is főleg a szerencsén múlik). Ha szerzünk két medált, már jók vagyunk, ha nem, akkor jön az italkeverés, ahol 6 alapanyagból 9 féle ital keverhető, amiből kettőt kell kikeverni, de amiből 3 halálos. Tehát min múlik, hogy életben maradunk? Szerencsén. Gyakorlatilag a teljes könyv szerencsejáték, talán az utolsó döntés nem, de ez is elég evidens, hogy mit kell tenni, ráadásul valaki le is súghatja nekünk. Szóval a gondolkodást kb. teljesen ignorálja a könyv.

Nehézség (3): Felemás érzéseim vannak ennek kapcsán, talán kicsit szigorú voltam itt. Ugyanis ha mondjuk összehasonlítom egy másik „3 pontos” könyvvel, mondjuk a Vérescsonttal, ott volt vagy 6-7 kötelező tárgy, amit meg kellett szerezni, ez tette nehézzé. Itt egy ilyen sincs. Akkor mégis miért nem kapott ez a könyv magasabb pontot? Sajnos amiatt, amit előbb már kicsit kiveséztem. Nagyon sok olyan eset van, amikor dobni kell magamnak és másnak 2 kockával, ha a miénk a nagyobb túléljük, ha nem, akkor nem. De olyan is van, hogy négyszer kell 2 kockával dobni, és ha valamelyik egyezik, akkor felnyársalódtunk. És még sorolhatnám, lenne egy szép lista ha ezeket összegyűjteném. Az italos problémáról pedig már korábban írtam. Ezeket pedig, mint ahogy már erről korábban értekeztem, szigorúbban értékelem, mint a sima ösvényválasztásos halált, mert ezekbe akár kétszer egymás után is bele lehet esni. Úgyhogy emiatt gondolom ezt egy elég nehéz, de még nem szadista könyvnek.

Játékélmény (2): Azt gondolom, hogy az első pár ösvényválasztáson múlik sok. Az is lehetséges, hogy sikerül egy hosszabb, kicsit kalandosabb ösvényt kifogva végigjárni a könyvet. De van egy olyan útvonal is, ami nagyjából fél óra alatt végigjátszhatóvá teszi a könyvet. Úgyhogy erre is csak annyit tudok mondani, hogy rapszodikus. Viszont most már ott tartok, hogy 4 alkalommal, játszottam le, különböző ösvényeken, és az egyik ösvényt sem tudnám hármasnál nagyobbra értékelni a saját listámon. Így az összesítésre sem tudok ennél magasabb pontszámot adni.

Összességében: 9/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=58



A zombik vére:


Történet (3): Angol egyetemistaként kezdjük a történetünket, aki különleges lények után kutatva járja be Görögországot, Magyarországot, és Erdélyt. Sokáig semmit nem találunk, aztán azonban amikor Drakula kastélyában kutatunk – eredménytelenül – váratlanul megtámadnak minket és bebörtönöznek egy másik kastélyba. Ebből a kastélyból kellene kiszabadulnunk. Legalábbis először így gondoljuk, aztán viszont kiderül, hogy a helyzet ennél sokkal rosszabb. Egy őrült tudós, név szerint Gingrich Yurr, kifejlesztett egy zombi vírust, amivel a meggyengül embereket zombivá tudja változtatni, és uralma alá hajtani őket, és akinek a szervezetébe zombivér kerül, hasonló sorsra jut. A tudós az őrülettől vezérelve magának is be akarja adni a vírust, és elpusztítani az emberiséget (Vagy uralma alá hajtani? Ki tudja ezeknél az őrülteknél…). H nem sikerül őt, és az összes zombiját elpusztítani, akkor itt a vége. Hogy ez mennyire eredeti történet, arról lehet vitatkozni. Ha KJK-s szempontból nézzük, akkor az. Jelenben játszódik, így nagy élmény az egyébként is itthon lévő eszközeinket használni egy KJK könyvben, illetve jobban is lehet azonosulni az egyetemi hallgatóval. Másrészről viszont ez teszi kicsi irracionálissá (oké, KJK könyvekben ez nem akkora bűn, de azért ha már a valóságban játszódik…), valahogy nem nézem ki egy másodéves hallgatóból, hogy modern Rambóként túlél 5 nap kínzást, majd géppisztollyal lövi szitává a zombikat. Ezenkívül maga a zombivírusos sztori már egy nagyon lerágott csont (volt már a könyv megírásakor is), és Livingstone ehhez most nem adott igazából semmit hozzá, csak egy olyan területre tette be, ahol eddig még nem volt jelen. Ráadásul én a végén örültem volna egy kis romantikus szerelmes zárásnak, de lehet csak túl érzelmes vagyok J És azért magában a történetben sem voltak nagy meglepetések, bár azért viccesek voltak a korábbi KJK-s könyvekre utaló Easter Eggek (pl. a játékteremben, meg ha jól tudom, Heydrich báró neve is felmerül egyszer). Úgyhogy összességében ilyen szinten felemás az élményt.

Gondolkodás/szerencse (1): A könyvben nem csak a zombik agyatlanok, de maga a játék is eléggé. Gyakorlatilag a kastély egy klasszikus labirintus-játékká alakult, amiben megyünk és gyilkoljuk a zombikat halomszámra. A döntési helyzetek többsége sajnos nem igazán valódi. Hogy jobbra vagy balra megyünk-e az teljesen random döntés, ahogy az is egyértelmű, hogy benyitunk-e valahova vagy sem, hiszen azzal, hogy ki kell nyírni minden zombit, gyakorlatilag nincs választásunk, mindent be kell járni. Az ilyen kaliberű döntésekről meg, hogy „segítesz-e a lánynak”, vagy hagyod meghalni, illetve, hogy harcolsz vagy menekülsz-e zombiknál, megint teljesen evidens döntéseket kell hozni. Az elején a vásárlásnál kell kicsit gondolkodni, de igazából ott sem nagyon lehet tudni, hogy melyek azok a tárgyak, amik nélkül nem kicsit nehéz dolgunk lesz, vagy ne adj isten túl sem élhetjük a kalandot SPOILER!!! a csiga kötelező elem SPOILER vége! Szóval gyakorlatilag teljesen észnélküli játéknak gondolom.

Nehézség (2): Azt gondolom, hogy ez a pont erősen jóindulatú. Amikor zsinórmértéket veszek alapul, akkor azt mondom, hogy a legnehezebb még 2 pontos könyv a Bajnokok próbája és (eddig) a legnehezebb 1 pontos a Pusztító. Úgy érzem, hogy a Zombik vére kb. egyszinten van nehézségben a Bajnokok próbájával. Persze mindkettő más szempontból nehéz. Itt kötelezően megszerzendő tárgy kevés akad, míg ott van vagy 20. Itt viszont más nehézségek vannak. Mindenek előtt az, hogy nagyon nehéz ebben a fajta harcban megőrizni az életerőnket. Hiszen amikor egy k6-2-es bicskával ugrottam neki 8 zombinak, ott már alapból elvesztettem 14 életet, maradt 17, ezután szinte reménytelen. Hiszen mégha van valami erős stukkerünk, akkor is egy 15-20 fős zombicsapat ellen, ha elsőre kicsit dobunk, simán bukunk 10 körüli Ép-t. És mindezeket a harcokat úgy kell megvívni, hogy közben tudjuk, hogy ha nem nyírunk ki minden zombit, akkor baj van a végén! Tehát nem kerülhetjük el ezeket a csatákat sehogy. És úgy gondolom, hogy ezzel eljutottunk arra a pontra, ami miatt ezt a könyvet én a szadisták között tartom számon. Ha csak annyi lenne a feladat, hogy jussunk ki élve valahogy a kastélyból, vagy, hogy öljük meg a főellenséget valahogyan, akkor ez egy 3-4 pont körüli, az optimálisnál valamivel nehezebben teljesíthető könyv lenne. De az, hogy MINDEN létező zombit le kell ölni, nagyon nehezen teljesíthetővé teszi az alkotást. És egyébként nem is logikus. Mert ha ott marad egy hadseregnyi zombi az tényleg para, de most mi van akkor, ha 4-5 megmarad? Gond nélkül bántunk el több százzal és ezek meggyengített emberek! Ne mondja már nekem senki, hogy nem tudja egy paraszt bácsi fejbe csapni egy kaszával! J Vagy ha tudjuk, hogy este támadnak, akkor oda kell állni a kastély elé a géppisztollyal és kilőni a maradékot! Jó, nem akarok elméleteket gyártani a zombiinvázió megállítására, így maradjunk annyiban, hogy ez a feltétel azért nem volt túl reális.

Játékélmény (3): Noha eddig elég szépen lehúztam a könyvet, igazán mégsem tudok haragudni rá. Jó, persze nem sok mindenről szó azon kívül, hogy gyilkolásszuk a zombikat, de tulajdonképpen sokkal többet nem is lehetett várni tőle. Meg végülis, ha belegondolunk, a lövöldözős számítógépes játékokkal is sokan játszunk, holott abban sincs semmi intelligencia. És mégis megvan a funkciója, nekem személy szerint remek agykikapcsolás. És valami hasonlót éreztem a Zombik vérénél is, hogy előtört az agresszív énem, és néhol még élveztem is, hogy nem kell gondolkodni, csak gyilkolászni a zombikat. Persze nyilván ez nem összevethető a komplexebb KJK könyvekkel (ezért is nem adok rá több pontot), nem is vágyom több ilyen könyvre, de egyszer oké volt. Ha rám hallgattok, ignoráljátok a 400-as fejezetpont után a maradékot, és akkor nem keserűséggel fogjátok letenni a könyvet.

Összességében: 9/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=80

Most már bízom benne, hogy a néhány hét tényleg néhány hét lesz, de majd jövök a következő 3 könyvvel.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Házhoz a pofonért – Pizza King Expressz, Húsleves + palacsinta

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról