Dulakodás a Forma 1-ben


Bár a Formula 1-es világbajnokság már bő 2 hete eldőlt, a Brazil Nagydíj így is elég emlékezetes maradt. Nem a Mercedes konstruktőri bajnoki címe miatt, bár itt dőlt el. Nem a sokáig végletekig kiélezett verseny miatt, pedig bizony volt az is. Sokkal inkább a 44. kör és a futam utáni események váltották ki a biztosítékot sokaknál. Mi is történt? Röviden az, hogy Ocon megpróbálta egy előzési manőverrel visszavenni a körét Max Verstappentől, ami azonban balul sült el. Az ütközés következtében Verstappen elvesztette az addig biztosnak tűnő első helyét, és már nem is tudta visszaszerezni, Lewis Hamilton mögött csak a 2. helyen ért célba. A futam után Max idegesen ment oda Oconhoz, hogy számon kérje őt, e közben többször meg is lökte. Később ezért büntetést kapott. De vajon jogos volt Verstappen reakciója és az erre adott büntetés? Vagy olcsón megúszta ezzel? Szabályos volt Ocon tette, vagy a kapott büntetése is nagyon enyhe? Ezekre a kérdésekre keresem a választ a következő cikkemben.


Szándékosan okozott Ocon balesetet?

Erre nagyon könnyen tudok válaszolni: egy frászt! De azért nézzük meg kicsit jobban, hogy miről van szó! Esteban Ocon Mercedes nevelés, és az egyik legfőbb támogatója Toto Wolf, sokan azt is tudni vélik már most, hogy a 2020-as évet a Mercedes csapatnál fogja tölteni (ennyire én azért nem szaladnék előre). Toto ugyebár a Mercedes csapatának ügyvezető igazgatója, ez indította el a lavinát: miért ne okozhatott volna Ocon szándékosan balesetet? Ő kiüti Verstappent, neki már mindegy, Hamilton és a Mercedes nyer egy futamot, és mindenki boldog, sőt, még a konstruktőri bajnoki cím is a zsebben van.

Azonban ha egy kicsit jobban belegondolunk, rájövünk, hogy ez butaság. Még ha logikailag akár életképes is lenne az elmélet, felmerül egy jó kérdés: miért? Mégis mi érdeke lett volna a Mercedesnek, hogy ilyet tegyen? A konstruktőri világbajnokság igazából nem volt veszélyben. A Nagydíj előtt 55 pont előnye volt a Mercedesnek a Ferrarival szemben, tehát ha a Mercedes maximum 12 ponttal szerez kevesebb pontot, mint a Ferrari, akkor már világbajnokok. A 44. kör előtt Verstappen-Hamilton-Raikkönen-Bottas-Vettel-Ricciardo volt a sorrend, vagyis a Mercedes 30, a Ferrari 25 pontot szerzett volna. Ebből egyértelműen látható, hogy bajnoki cím nem volt veszélyben, sőt, ha valami csoda folytán Hamilton ennek a bolynak a legvégére került volna, akkor is 23 (15+8) pontot szerzett volna a Mercedes, miközben a Ferrarinak egy második és egy negyedik helye lett volna, ami 30 pont. Tehát még ez is belefért volna, sőt, még az is, hogy Vettel esetleg megelőzze Bottast. Szóval a csapat bajnoki cím már ez előtt kényelmesen megvolt.

Tehát voltaképpen az egyetlen előnye a Mercedesnek az lehetett volna, hogy Hamilton megszerzi a 72. futamgyőzelmét. De mit kockáztattak volna? Ha kiderül, hogy szándékosság van mögötte, akkor a Sportkódex 151/c cikkelye alapján nagyon súlyos pénzbüntetést, vagy akár eltiltást is kaphatott volna a Mercedes. Ráadásul Ocon kezében adnának egy olyan zsarolási adukártyát, amilyet anno Nelsinho Piquet is kapott 2008-ban és később ki is használta. Megér ez egy futamgyőzelmet? Nyilván nem. Szóval azt gondolom, hogy ezt az elméletet úgy ahogy van, el lehet felejteni.


A lekörözés fontos tényező...

Maga az eset kapcsán eléggé megoszlanak a vélemények. Egyesek egyértelműen Ocon hibájának látják az esetet, vannak azonban, akik inkább Verstappent látták ludasnak. Azt gondolom, hogy érdemes ezt a kérdést két aspektusból vizsgálni. Az egyik, hogy mi lenne a megítélése kvázi versenyszituációban, a másik, hogy ezen mit változtat a lekörözés ténye.

Ha versenyszituációban lett volna az eset, én azt gondolom, hogy nálam ez inkább versenybaleset lenne, sőt, talán inkább Verstappent tartanám hibásnak. Az esetet szinte premier plánból látó Hamilton az incidens kapcsán az alábbiakat nyilatkozta: „Nem indulhatsz ki abból, hogy az ellenfeled már nem lesz ott melletted a belső íven (…) Abban biztos vagyok, hogy nincs olyan szabály, amely tiltja, hogy visszavedd a köröd (…) Szerintem jogában állt, és nyilván nem akart balesetet, de ilyenkor helyet kell hagyni egymásnak, ilyen egyszerű. Valahol igaza van. Visszanézve az esetet, látható, hogy Ocon az ütközés pillanatában szinte már a pályán kívül volt, egész egyszerűen nem tudott hova menni. Verstappen a manőverével gyakorlatilag nem hagyott neki helyet. Szóval, ha ez egy versenyszituáció lett volna, akkor ha én valakit büntettem volna, az inkább a Red-Bull versenyzője.

Ugyanakkor ez nem egy versenyszituáció volt, hanem egy kör visszavétele. És ez egy picit más megvilágításba teszi a helyzetet. Noha valóban nem tiltja semmilyen szabály azt, hogy valaki visszavegye a körét, a lekörözött versenyzők esetében elvárás, hogy harc nélkül, az élen haladók nem vagy lehető legkevesebb zavarásával adják át a körüket. És ugyanez a szituáció a körvisszavételekre is vonatkozik. Hozzátéve rögtön, nyilván nem lehet egy kört úgy visszavenni, hogy az élen haladónak semmilyen idővesztesége ne legyen, de kockázatos manőverekbe, amelyek ütközéssel járhatnak, talán mégsem kellene kezdeni. Ez szerepelt Charlie Whiting indoklásában is: „Természetesen ilyenkor az az elvárás, hogy mindezt biztonságosan tegyék. Mindenekelőtt tisztán és harc nélkül kell megtenni. Nem harcolhatott volna az előzésért.” Ez is érthető. Lehet persze mondani, hogy most Verstappennek volt több vesztenivalója, neki kellett volna figyelni, meg ő eleve nem egyszer okozott már balesetet. De itt most ezek egyike sem releváns. Lekörözésnél egész egyszerűen nem veszélyeztetjük az élen haladókat és pont. Tehát szerintem az esetért egyértelműen Ocon a felelős.


De meg is büntették

Viszont ne felejtsük el, hogy Ocon ezért büntetést, méghozzá nem is kicsit. Csakhogy érzékeltessem: Verstappen Kínában 10 másodperces időbüntetést kapott Vettel kilökéséért, Vettel Franciaországban 5-öt Bottas kiütéséért, Raikkönen Silverstoneban 10-et Hamilton megtorpedózásáért. Ezekhez a büntetésekhez képest az Ocont sújtó STOP&GO büntetés időtartalma nagyjából 30 másodperc. Ez gyakorlatilag a fekete zászló utáni második legsúlyosabb büntetés, és a legsúlyosabb még nem fellebbezhető szankció. Persze a lekörözéses szituáció más, mint a sima versenybaleset, de ezzel együtt sem mondhatjuk, hogy nem szankcionálták keményen a tettét.

Sokan hozzák fel érvként, hogy oké, de ez Verstappennek nem segített, meg, hogy gyakorlatilag nem vesztett pontot vele. Ennek kapcsán azonban had kérdezzek vissza: Vettel előbbre került Kínában Verstappen megbüntetésével? Vagy Vettel vesztett pozíciót attól az 5 másodperctől, amit a Bottasszal való ütközés miatt kapott? A válasz mindkét kérdésre nem. Ez egy ilyen szankció. Néha nincsenek komoly következményei, máskor sokkal súlyosabbak (ld. 2010 Schumacher monacoi büntetése, ami a Saffety-Car miatt kb. az utolsó helyet jelentette). Arról persze lehet vitatkozni, hogy ez a büntetés ebben a formában oké-e, de én személy szerint nem gondolom, hogy pont ez az eset az, aminek a kiváltó oknak kéne lennie, hogy egy évtizedek óta működő szabályt megváltoztassanak.  Egyébként meg ha Ocon fekete zászlót kap, az jobb lett volna Verstapennek? Nyilván nem.


Verstappen viselkedése elfogadhatatlan

A híres Schumacher-Coulthard ütközés is egy lekörözés során történt
Akármit tett Ocon, úgy gondolom, hogy arra, ahogy Verstappen a pályán kívül viselkedett, nincs elfogadható magyarázat. Azzal még nincs problémám, hogy a rádióban leidiótáz valakit, a verseny hevében ilyen előfordul. De a verseny után odamenni lökdösődni, az sem nem szükséges, sem nem sportszerű. Sok kommentet olvastam arról, hogy ez mennyire férfias magatartás volt, hát ha ez minősül manapság férfiasnak, akkor szerintem óriási baj van. És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy 20 éve Schumacher, korábban meg Piquet, Senna is ezt csinálta! Attól, hogy ezek a versenyzők, ma már legendák, még nem volt minden egyes megmozdulásuk arany. Ez a viselkedés számomra Schumachertől is elfogadhatatlan volt 1998-ban. Ahogy azt az érvet sem tudom elfogadni, hogy legalább „emberi” a magatartás, nem olyan, mintha gépek lennének. Nem szeretem, ha az emberi magatartás valaki egy kalap alá veszi a kocsmai viselkedéssel, a kettő ugyanis nem ugyanaz. Attól még lehet valaki őszinte, hogy nem megy oda lökdösődni a másikhoz. Ezenkívül ne felejtsük el azt, hogy ezek a versenyzők a legtöbb fiatalnak példaképei is. És Verstappen, bár még nagyon fiatal, szintén ebbe a kategóriába tartozik, hiszen bebizonyította, hogy milyen fiatalon lehet itt jó eredményt elérni, emiatt pedig sokak számára ad inspirációt. Mit szólnak ezek a gyerekek ahhoz, ha azt látják, hogy kedvencük egy ilyen szituáció után erőszakoskodni akar? Már csak emiatt sem lehetett az esetet szó nélkül hagyni. Meg úgy általában, ne a lökdösődés legyen a konfliktusrendezés módja!

Ezenkívül, bár a pályán nem releváns az a tény, hogy Verstappen hány balesetet okozott idén, amikor ilyen kakasviadalokat látunk, akkor azért óhatatlanul eszünkbe jut, hogy nem egy és nem két alkalommal okozott ő balesetet, amivel dobogós helyeket vett el másoktól, sőt, ha kicsit máshogy alakul, akkor akár a világbajnokságba is beleszólhatott volna. Verstappen persze valamilyen szinten tét nélkül tehette ezt. Ő nem volt harcban a címért, így mindig az ellenfeleinek volt nagyobb vesztenivalója. És ezt ki is használta. Most egy kicsit minden szempontból fordult a kocka, neki volt több vesztenivalója, és őt fosztották meg egy győzelemtől. De ezt is el kell tudni viselni, ez is része a versenyzésnek. Ha belegondolunk, hogy hány atrocitása lett volna idén, ha mindenki így viselkedik vele, ahogy ő bánt Oconnal, akkor…azt hiszem nem kell tovább ecsetelnem ezt a témát.

Ami még külön nem tetszik ebben az az, ahogyan Helmut Marko és Christian Horner ehhez asszisztál. Az, hogy Verstappen kicsit heves egy ilyen szituáció után, az azért valahol érthető, de az, hogy a két vezető gyakorlatilag alá adja a lovat, jogosnak nevezi a sportszerűtlen viselkedését és még Ocont támadják, ezzel nem segítenek neki, sőt, csak fokozzák Verstappen állapotát. Márpedig létkérdés, hogy amikor a Red Bull ténylegesen esélyes lesz a bajnoki küzdelemre, akkor egy higgadt, nyugodt, a problémákat kezelni tudó Verstappen legyen ott, mert csak egy ilyen versenyző veheti fel a versenyt az elmúlt 2 évben nagyon komplex Lewis Hamiltonnal. Ezzel a lépésükkel most nem ezt segítették elő.


„Salamoni” büntetés Verstappennek

A versenybírák végül beidézték Verstappent az eset után és büntetésül 2 napnyi az FIA javára végzett közérdekű munkát szabtak ki rá. Ez egy viszonylag új szankció, amit eddig kevés alkalommal vetettek be. Sebastian Vettellel szemben azonban már 2 alkalommal is, egyszer 2016-ban a Mexikói Nagydíj után, miután a rádión melegebb éghajlatra küldte Charlie Whitingot, egyszer meg 2017-ben Bakuban, amikor Hamiltonra rántotta rá szándékosan a kormányt, mert azt gondolta, hogy Hamilton fékteszteli őt. Az esetekben közös, hogy egyiknek sem volt közvetlen befolyása a verseny alakulására, de mégis a sporthoz méltatlan viselkedést titulálókkal szemben szabták ki, így a versenyeredményükre nem volt hatással (bár a 2017-es esetre Vettel egy STOP&GO-t is kapott).

Rendben volt ez a büntetés? Nézőpont kérdése. Azt gondolom, hogy már csak generálprevenciós okokból is szankcionálni kellett Verstappent, adni egy jelet, hogy ez a viselkedés nem elfogadható. Én még attól sem riadtam volna vissza, hogy rajtbüntetést vagy eltiltást adjak neki. Kirívóan sportszerűtlen magatartás esetén más sportágakban is látunk hasonlót, pl. egy öltözői dulakodás esetén futballmeccsen is tapasztaltunk már olyat, hogy eltiltottak játékosokat. Ugyanakkor az is igaz, hogy mivel valamilyen szinten meg lehet érteni Verstappen állapotát, és matematikailag akár a bajnoki 3. helyezést is elérheti az utolsó versenyen, így valahol érthető, hogy ebbe a harcba nem akartak beleszólni. Úgyhogy ez egy szerintem enyhe, de elfogadható büntetés volt neki.


A kék zászlóról

A lekörözés probléma 2012-ben Hockenheimben is felmerült
Ez az eset, bár erről kevésbé szól a fáma, rávilágított egy másik problémára is. Jelesül arra a véleményem szerint abszurd felvetésre, hogy a kék zászló szűnjön meg a sportban. Az e melletti érvelés lényege, hogy így harc menne a lekörözött versenyzőkkel is, ami növelné a verseny izgalmát. Ugyanakkor itt láttuk, hogy egy harcnak bizony lehet következménye. Vajon ha egy ilyen balesetben esik ki egy élmenő, akkor mit tennének? Elfogadnák, hogy van ilyen és továbblépnének? Akkor nagyon csúnya visszaélések lennének az esetből, hiszen a nagyobb csapatok a „fiókcsapataikat” tényleg mozgó akadályként alkalmazhatnák a pályán. Ha viszont ezeket az eseteket szigorúan szankcionálnák, akkor valójában mégsem lenne verseny, hiszen a versenyzők inkább átengednék a helyüket, semmint, hogy egy büntetést kockáztassanak. De nem is kell elmenni az ütközésekig! Emlékszünk még Vettel és Hamilton 2012-es esetére Németországból? Ott egyszerűen csak visszavette Hamilton a körét Vetteltől, és abból is komoly viták kerekedtek. Úgy gondolom, hogy nem kellene kiengedni a szellemet a palackból azzal, hogy ezeket a csatákat teljesen legitimmé tesszük. Azt meg már tényleg csak említés szintjén jegyzem meg, hogyha már egy ilyen nyilvánvalóan jelentéktelen versenyen felmerült a szándékos csalás gondolata (nem csak a fórumozókban, hanem még Helmut Markoban is), akkor mi lenne, ha egy Vb-címért menő versenyen történne meg ugyanez? Szerintem ez az elképzelés nincs átgondolva, és remélem, nem lesz belőle semmi.

Ha neked bármiről más a véleményed, írd meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról