Vissza a múltamba 25. – A vihar lovasai

 

Újabb zagor.hu által fordított KJK kaland látott napvilágot. A Vihar Lovasai, ami az általam nagyon „imádott” Pokol Tüze folytatása már az előélete miatt negatív hendikeppel indult, ugyanakkor éppen amiatt, mert úgy gondoltam, hogy a Pokol Tüzével ebben a formában ennek a kalandnak nem lehet vége, kifejezetten kíváncsi voltam, hogy ezt hogyan fogja tovább vinni a szerző. Lássuk! A pontozási szisztémámat már ismeritek, ezen nem fogok változtatni.

 

Történet (2): Évek teltek el azóta, hogy az Éjszaka Démona örök kárhozatra ítélt bennünket, és lebegünk a végtelen űrben. Az őrület utolért minket, mint az egyetlen állapot, amibe menekülni lehet egy ilyen kilátástalan, végeláthatatlan helyzetben. Aztán 3 varázsló kiragad minket ebből az állapotból. Megtudjuk tőlük, hogy régóta dédelgetett céljuk, hogy legyőzzék az Éjszaka démonát, de nincs meg hozzá az erejük. Egy prófécia szerint azonban a kiválasztott, akik mi volnánk, az ő segítségükkel képes lehet erre. A helyzet pikantériája, hogy nem csak minket mentettek meg, hanem az előző kaland főellenségét, a jó öreg Triniturt is, akinek hasonló sorsot szánt a Démon, mint nekünk (ez részben kompenzálja az előző kaland logikátlanságát, bár így is sok marhaság maradt benne), és aki szintén bosszúra áhítozik. A kaland jelentős része egy próbából áll, ami azt a célt szolgálja, hogy kiderüljön, méltók vagyunk-e erre az utolsó összecsapásra. Bevallom nagyon sokáig értelmetlennek gondoltam ezt az egészet, hogy miért kell ennyire nehéz próbát kiállni a semmiért, ám a történetben megjelenő szereplők ezt a kérdést számomra kielégítő módon válaszolják meg. Maga a kaland viszont annak ellenére, hogy egy labirintusból egy erdőbe került át, ugyanazt a sematikus labirintus-vonalat követi, mint az előző, ebből a szempontból sajnos sok fejlődést nem láttam, a kockadobásos részt meg inkább hagyjuk is. Szabályok terén kapunk egy segítő mágiát és egy gyűrű segítségével egy segítő társat (amikről teljesen elfeledkeztem a játék alatt), valamint az átlagnál jóval több gyógyitalt, illetve, hogy négyszer igénybe vehetjük Trinitur segítségét. Ez játékmechanikailag jó, ébren tartja az embert, de azért elég fura elképzelni a szitut, hogy kiáltunk egyet, mire egy négykarú debil állat előcsörtet valahonnan a semmiből, hogy segítsen nekünk. Illetve a 38-as fejezetnél vigyázzunk, mert ott először megpróbáltam Trinitur segítségét kérni, és az a 20-as fejezetponthoz visz, ahol Trinitur konkrétan szerepel, és azt hittem, ez egy jó fejezet, és időbe tellett, amíg rájöttem, hogy valójában nem, teljesen máshol vagyok, mint ahol lennem kellene. De ezeket a segítségkérő fejezetpontokat egyébként nagyon szerettem, az itteni párbeszédekben van humor. Sajnos még ez a történet is rengeteget merít más kalandokból, itt leginkább a Rémület útvesztője és a Gyíkkirály szigete, amikkel találtam párhuzamot, de azért némi Szamuráj kardja és Elátkozott ház is megjelent benne. Ennek ellenére itt azért több kreatív elemet találtam a kalandban, a játék közben megjelenő miniboss-ok képességei kifejezetten tetszettek, a kockateremtmény aranyosan bugyuta (de érdemes egyszer-egyszer megdobni, főleg a végefele) a végső csata meg kifejezetten egyedi eseményeket tartalmazott.  A szerző itt sem nélkülözi a nagyon hosszú fejezetpontokat, ezekkel kapcsolatban eléggé vegyes érzelmeim voltak. A mesét például nagyon szívesen olvastam volna még (azt viszont szerkezeti hibának tartom, hogy ide nem kötelező eljutni, pedig nagyon sokat megtudunk belőle azokról az ellenségekről, akikkel összefutunk), a Cserkésszel való harcnál is tetszett a hosszabb fejezetpont, de a főellenséggel történő csata előtti beszélgetéstől nekem szekunder szégyenérzetem volt a szerző helyett, e mellett Trinitur halálánál is azt éreztem, hogy ebből lehetett volna egy epikus fejezetpontot generálni, hiszen őt is elárulta a Démon, neki is érthetőek a motivációi, és akár még meg is lehetne sajnálni, de a csata horrorisztikus leírása nekem egyáltalán nem hiányzott, nem adott hozzá a történethez, annál inkább elvett belőle. Összességében még mindig sok a hiba, még mindig nem elég egyedi, de azért  érzek némi javulást. 

 

Gondolkodás/szerencse (3): Mind a kettő kell. A leginkább gondolkodós résznek a kaland elejét érzem, ahol a szövegkörnyezetből kell rájönni arra, hogy mikor lehet és kell Trinitur segítségét hívni. Ez sokkal jobban kitalálható, mint mondjuk a láthatatlanság megszüntetése varázslat az előző kalandban SPOILER!!! olyankor kell igénybe venni, amikor a méreteink vagy az erőnk miatt valahova nem tudnánk eljutni Spoiler vége!. A földelementál elleni harcban is hasznos, ha kicsit használjuk az eszünket és a végső csatában is van taktikai döntés. Ellenben a szerencse faktor is eléggé nagy, főleg amiatt, mert a kaland tele van ösvényválasztásokkal, és bár sok helyen vissza is lehet fordulni, de messze nem mindenhol. A könyv e téren egyébként több helyen logikátlan, van ahol ha egy ösvény után zsákutcába jutunk, akkor enged visszamenni bármerre, máskor viszont automatikusan egy visszafordulás után egy másik utat jelöl ki döntési helyzet nélkül. Ennek nem is értem, hogy milyen játékmechanikai szerepe van, azt sem zárom ki, hogy csak figyelmetlenség az egész.

 

Nehézség (3): Bár nem könnyű egyáltalán, az első kalandhoz képest ezen a területen nagy fejlődés történt. Ezzel együtt ez nem egy könnyű kaland. A kötelező tárgyak száma drasztikusan csökkent, én hármat találtam Spoiler!!! amelyeket összeköt, hogy mindegyiket Trinitur segítségével tudjuk megszerezni Spoiler vége! illetve egy olyan segítséget, ami egy kötelező halálpont esetén meg tud minket védeni (ebből kettő is van). Egy miniboss ellen van még szükség két tárgyból legalább egyre, ez szintén nem egyszerű, de ahogy nézem bármelyik irányban megtalálható az egyik. Ami viszont óriási nehézség, az a Halál küldönce, aki a Rémület útvesztői után ezúttal is önfeledten rejtegeti el előttünk a betűit, hogy végül ezzel nyírjon ki minket. Ez azonban most jóval nehezebb és szerintem gyengébben is kivitelezett, mint az elődjében. Főleg, azért, mert az Útvesztőnél elméletileg akár az összes betűt el lehet kerülni (gyakorlatban persze nem egyszerű, mert szobrok után kell kutatni, így óriási mázlista, aki úgy talál meg minden szobrot, hogy közben minden betűt elkerül), itt viszont úgy láttam, hogy 2 betű elkerülhetetlen fejezetponton van, kettő meg 1-1 kötelező tárgy mellett, amik tehát szintén elkerülhetetlenek. Így összesen egy olyan betű van, amit nem biztos, hogy megtalálunk (tehát gyakorlatilag az egész játék egy azonnali halált helyettesít, ennek így nem sok értelme van). Cserébe viszont van egy olyan tárgy, amivel legyőzhető a Halál küldönce, ez azért egy jelentős könnyítés. A kaland végén a Halál küldönce mellett a Halálvarázst is elkapjuk itt is, ami szívja az ÉP-nket rendesen és a Halál Küldönce által okozott sokkok mellett ez már elég morbid, van olyan fejezetpont, ahol 8 ÉP-t elveszítünk csak olvasás közben, ez azért eléggé szadista. Ugyanakkor a könyv itt is kompenzál, a kaland vége fele rengeteg gyógyital és egyéb gyógyulási lehetőség van, ami nagyon sokat segít. Így a végére, bár 12-es ügyességem volt, nem éreztem, hogy baj lenne az ÉP-mmel. Ugyanakkor megjegyzem, hogy vannak olyan szituációk, mikor vesztünk fixen 4 ügyességet, vagy 2-12 ügyességet, esetleg 4-24 ÉP-t, ezek egy része majdhogynem azonnali halált jelent (hacsak nincs valamilyen pótló italunk), ez annyira nem tetszett. A végső összecsapás viszont szerintem már nem annyira nehéz. Érdekesség, hogy van egy olyan ösvény, amire nehezen lehet eljutni SPOILER!!! a futóhomokkal kezdődő rész Spoiler vége! és ha azon megyünk, szerintem még nehezebb a kaland, mert elég sokszor ott lehet hagyni a fogunkat, a tűzelemetállal szembeni csatát pedig kis túlzással még meg is nehezíti SPOILER!!! ha bármit adunk a gendzsiknek, akkor egy felesleges varázslatot kapunk, amit ha elsütünk, az automatikus halál Spoiler vége! Ezenkívül nem egyszerűsíti a kalandot, hogy nagyon sok tárgy, amit megtalálhatunk, teljesen felesleges, és ha rossz pillanatban akarjuk használni, akkor nekünk kampó. Mindazonáltal a szerző itt jobban figyelt az arányokra, ami meg is látszik a végeredményben.

 

Játékélmény (3): Nagyon vegyes a kép. Főleg a játék elején éreztem azt, hogy nagyon egyhangú, mivel folyamatosan csak ösvények között kell választanom és ez erősen kísértett arra, hogy csaljak, mert tudtam, hogy több olyan út van, ahonnan vissza lehet fordulni, és ha azokat elsőre kiválasztom, akkor rengeteg mindentől elesek Ez pedig a kaland elején frusztrálttá tett többször. Ugyanakkor az egyes epizódok, amik vannak a könyvben, szerintem egész jók, voltak kifejezetten élvezetes részek. A minibossokkal való küzdelmek javarészt jók és kell hozzá kissé taktikázni is. Tetszett a szobros-agyagedényes játék is, ahol lehetőségünk van többet választani, de rendesen megkéri a kaland az árát. Az ellenségeink tényleg komoly kihívás elé állítanak minket, nekem az is bejött, hogy az elementálokat komoly erővel ábrázolja a könyv, nem lehet csak úgy egyszerűen lekardozni egyiket sem. És nekem a végjáték is bejött, mert bár nem volt benne semmi világrengető, éreztem a súlyát, kellett picit taktikázni és az Éjszaka Démona azért valóban szívós ellenfél, de az is érződött, hogy a mágusok varázslata jelentősen meggyengítette. A rengeteg koppintás más kalandokhoz hasonlóan itt is jelen van, de jóval kevésbé bosszantott (az kifejezetten aranyos, hogy az előző kalandban elűzött Éjszaka rémét ebbe a világba üldöztük, így újra szembe kell vele nézni), talán azért, mert erre már lélekben fel voltam készülve, de lehet, hogy az is benne van, hogy ezúttal számomra kedvesebb könyvekből válogatott a szerző, ami így kevésbé volt frusztráló hatású. Szerintem ebben a kalandban megvoltak a kreatív ötletek és az élvezhető részek, csak egész egyszerűen egy hiba volt mindezt egy labirintusos szerkezetbe tenni, ahol ezeknek egy jelentős részét ki lehet hagyni (tudom már írtam, de a mese opcionálissá tétele nagy hiba, mert így nem érezzük át a fontosságát jónéhány győzelmünknek). Szerintem egy Vihargyilkoshoz vagy az Árnyak közül-höz hasonló játékmechanika, ahol vannak fix helyek, amiket be kell járni és meg kell találni értékes eszközöket, mielőtt egy főpróba elé kerülünk, sokkal jobb lett volna ezekhez az eseményekhez, sokkal inkább át lehetett volna élni az egész kalandot. E mellett nekem kicsit a vége is gyenge volt. Noha a Pokol tüzéhez képest ebben is hatalmas is előrelépés (ez nem volt nagyon nehéz), de valahogy számomra életidegen, hogy két ilyen küldetés, hosszú évek eltelte és ennyi tapasztalat után az ember visszaül a kovácsműhelyébe, mintha mi sem történt volna. Egy Aradin-nál a Karavánkísérőkben ez még elfogadható, mert ő eleve csak kisebb kalandokra vágyott és főleg a pénz motiválta, amit itt megszerzett, de ennek a kalandnak a logikájától szerintem életszerűtlen. Ettől függetlenül azért nem utálom ezt a művet egyáltalán, bár tény, hogy a kedvenceim szintjétől  messze van.

 

Öszességében: 11/20

 

Ezzel nem került fel a TOP-listámra, amit ennek ellenére leírok:

 

1. A nekromanta éjszakája

2. Éjsárkány

3. Vihargyilkos

4. Drumer átka

5. A pusztítás tornya

 

A könyv letölthető itt: https://zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=174

 

Jelenleg hezitálok még, hogy miről fog szólni a következő cikkem. Gondolkodom a Viszályok idején, mert bár arról árt írtam, a hivatalos kiadás bővült és némiképp változott is. De gondolkodom pár top-listán is, akár olyanon is, hogy kedvenc/legkevésbé kedvenc „klasszikus” KJK könyvek, illetve a régóta dédelgetett erkölcsi dilemmás listán is.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/