Vissza a múltamba 21. – A Pokol tüze

 

Nemrégiben jelent meg a zagor.hu-n a legújabb KJK könyv, egy rajongói kötet, a Pokol Tüze. Az 500 fejezetpontos történet szerzője azóta már látta a mű magyar fordítását és az illusztrációkat és nagyon pozitív volt róla a véleménye. De vajon nekünk rajongóknak mennyire pozitív a véleményünk a műről? Ezt fogjátok hamarosan tőlem megtudni (legalábbis a sajátomat). Mivel hosszú kalandról beszélünk, a régebbi, 20 pontos pontozási szisztémát fogom használni. Nézzük, a legújabb kötet milyen meglepetéseket képes nekünk okozni!

 

Történet (1): Calah városában egy idő óta folyamatosan zuhog az eső, ám egyik nap a helyzet még ennél is súlyosabbá válik: vér kezd el hullani az égből. E mellett egyre többen számolnak be halottak feltámadásáról, a tengerek forrongásáról és egyre több eltűnt emberről esik szó, álmunkban meg egy idő férfi kéri a segítségünket, így hát hosszas edzések után útnak indulunk (hova is?). Később egy vézna öregember állít meg minket, hogy ő Trinitur (csak nekem feltűnő, hogy most mondják ki először a nevét az előzménytörténetben? Honnan tudjuk, hogy így hívják?) szolgája, majd elteleportál minket egy labirintus bejáratához, ami Trinitur birodalma, hogy ha ki akarjuk hívni a mesterét, induljunk hát el. Ezután bemegyünk a labirintusbba és megkezdődik a kaland. A KJK kalandok egy állandó ellentmondása, hogy miért zárkózik be egy főgonosz egy olyan labirintusba, ahol minden megtalálható, amivel el lehet őt pusztítani. Ugyanakkor ez az ellentmondás én úgy érzem, hogy hallgatólagosan elfogadott az olvasók között, mivel kell ahhoz hogy a játék kellőképpen kalandos legyen. Viszont pont emiatt az az ideológiai magyarázat, ami az egész kalandon végigmegy – Trinitur élvezi végignézni a kalandorok küzdelmét és szenvedését, ezért csinálja ezt – számomra inkább kínos, nem feloldja ezt az ellentmondást, hanem még inkább a figyelem központjába helyezi azt. Mert gondoljunk bele, hogy egy a világ pusztítására törekvő démon lordnak az a legfőbb dolga, hogy nézze a kalandozók szenvedését és esélyt adjon nekik az elpusztítására?! Mennyire logikus ez? Szerintem semennyire. Maga a kaland sajnos eléggé megmarad az egyhangú labirintus vonalnál, legtöbbször folyosók és ajtók közül választhatunk és ha megtalálunk megfelelő tárgyakat akkor jók vagyunk, ha nem, akkor nem. A harcértékeink kicsit magasabbak, mint az átlag, és a csatáknak egy speciális szabálya van, hogy nincs döntetlen, egy páros-páratlan dobás dönt, ha az ügyességi értékek egyenlőek. Ezenkívül élelem helyet gyógyital van, bár a funkcióját tekintve gyakorlatilag ugyanaz a kettő. Összességében sajnos mind a történet, mind a kaland menete igencsak a sablon kategóriát képezi, ahogy a főellenségben sincs túl sok egyedi, azon kívül, hogy nagy és erős. Ami igazán meglepő, az talán a vége, de az…jó, arról majd még beszélek később.

 

Gondolkodás/szerencse (3): Az elején is van rá utalás, hogy Trinitur szereti a bátorságot, de megveti az ostobaságot. És az volt a kaland során az érzésem, hogy az író próbál változtatni a túlságosan nagy szerencse-orientáción, és több gondolkodást belevinni a műbe, mint egy klasszikus labirintus-kalandban. Ugyanakkor, amíg a Halállabirintus bajnokánál úgy éreztem, hogy ez jól sikerült, addig itt ez inkább csak részben valósult meg. Tetszettek a rejtvények, amibe belefuthatunk a kaland közben, a szellem életkorának kitalálása is egy érdekes, odafigyelést igénylő feladvány volt, és számos picit rendhagyó döntési helyzet elé is állít minket a könyv. Az is tetszett, amikor egy résztvevő egy fondorlatos trükkel próbálja meg megszerezni tőlünk az egyik győzelemhez elengedhetetlen tárgyunkat SPOILER!!! az öreg harcos az ismeretlen varázslatot tartalmazó tekercset Spoiler vége! Ugyanakkor ezt a képet jelentősen árnyalja néhány körülmény. Az egyik, hogy több döntéshozatalnál azt éreztem, hogy nem annyira a logika, inkább a megérzés számít, például Trinitur fejben megszólaló tanácsainál is ez volt az érzésem. Másrészről a gondolkodás szintjét néha igen alacsonyra tették SPOILER!!! ahhoz azért elég idiótának kell lenni, hogy valaki belerongyoljon 6 Nandi medvébe, vagy cápává változzon a szárazföldön Spoiler vége! Valamint az is zavaró, hogy e mellett rengeteg az ösvényválasztós döntés, a legintelligensebb játékkal is simán lehetséges, hogy végül a szerencse fogja eldönteni a végkimenetelt. Arról meg már ne is beszéljünk, amikor egy tárgy rendeltetésszerű használata a halálunkat okozza… SPOILER!!! a jogar és a sav esete Spoiler vége!

 

Nehézség (1): Hát jó nehéz könyv, meg kell hagyni. Eleve ahhoz, hogy egyáltalán megvívhassunk Triniturral, kell, hogy legyen nálunk 6 nélkülözhetetlen varázstárgy, valamint egy hetedik, ami mindezeket aktiválja. Ezenkívül a Pokol Tüzének eloltásához is kell egy tárgy, ráadásul el kell jutnunk valakihez, aki elmagyarázza a működését, aki pedig ezért kér valamit, így a gyakorlatban ez három különböző dolog. Ezenkívül a savas tavon való átkeléshez is kell valami. Akárhogy számolom, ez már minimum 11 tárgy és azért reálisan Trinitur ellen nem jön rosszul még egy tizenkettedik sem. Ez azért barátok között sem kevés, nem sokkal kevesebb, mint az ilyen téren abszolute horrornak számító Bajnokok próbája. A csaták egyébként az emelkedett értékek miatt kevésbé vészesek, bár a végefele azért van néhány eléggé kemény küzdelem, így a magas értékek itt is jól jönnek.

Nehézség (1): Őszintén szólva, amikor írtam, még nem tudtam teljesen szabályosan végigjátszani a kalandot és azt hittem, hogy csak valami elkerülte a figyelmemet. Azonban nemrég elolvastam Sang kritikáját és most kettőnk közül ő volt a figyelmesebb. Leírom szó szerint az ő gondolatait: "A másik, hogy a kaland során tetemes mennyiségű kódot jegyezhetünk fel, amiket előbb-utóbb persze mind bezsákoltam, ennek ellenére egy ponton nem tudtam túljutni, nevezetesen a savfolyón. Hiába kutattam, nem találtam a kihagyott kódra, így szégyenszemre utána kellett nézzek a megfejtésnek, és láttam, hogy egy Láthatatlanság Felfedése varázslatra lenne szükség. Ez oké, de hol van, amikor az égvilágon mindenhol jártam már, és nem találtam? A megfejtés a következő: voltam egy szobában, ahol rá is jöttem magamtól egy rejtvény nyitjára, amiért kaptam egy idő varázslatot, amit „majd tudjuk, mikor kell használni”. Gondoltam magamban, biztos valahol az út legvégén, vagy a végső összecsapás alatt, lásd még Királyok koronája és hasonlók. De nem. A helyzet az, hogy BÁRMIKOR. Ugyanis ha használjuk, visszatérünk az 1-es pontra. Aham, ez tök jó… és..? Nos, itt található egy bezárt ajtó, ami nyitható a későbbiekben megszerzett Bezárt Ajtó Nyitása varázslattal. És eme ajtó mögött leledzik a Láthatatlanság Felfedésének két tekercse. Anyukád, az." Ennek türkében én sem tudok mást írni, hogy ez nem normális és az inkorrektség legalja. Így változtatok a korábbi értékemen. Egyébként maga az ötlet nem is lett volna feltétlenül rossz, hogyha van valami arra utaló jel, hogy ezzel az ajtóval még kezdeni kell valamit. De így nem volt korrekt.

Játékélmény (2): Az elején még egész jól el voltam a kalanddal, mert azt éreztem, hogy szinte mindenhova vissza lehet érni, minden kalandot át lehet élni, mint mondjuk a Vámpír kriptájában. A játék végefele azonban már egyáltalán nem volt szórakoztató, sőt, inkább a haragot és a gyűlöletet szította bennem, ami továbbra is a Sötét oldalhoz vonz. Picit azt éreztem, hogy a szerző próbálja kijavítani a labirintus-kalandok hibáit újdonságokkal, csak ezeket annyira túltolja, hogy az újdonságok egyáltalán nem válnak ezáltal élvezetessé. Egy példán levezetve: nekem baromira tetszett az illúziós játék, hogy 3 tekerccsel bármelyik szörnyet, amiről azt gondoljuk, hogy illúzió, elűzhetjük. És ez a kis lapozgatás szerintem jó volt. De amikor már a negyedik-ötödik olyan tárgyam volt, amit ha használni akarok, valahova lapozni kell, de az vagy jó, vagy rossz, és bárhova érkeztem, legalább 4-5 opcióm volt, hogy hova lapozzak (azokon kívül, amit a fejezetpont megengedett), az már nem volt élvezetes, sőt, kifejezetten idegesítő volt, hogy akkor most folytassam a dolgot a hagyományos szabályok szerint, vagy keressek valami mást. Másik példa: a legtöbb kalandban van valami nagyon erős Miniboss, akivel el kell bánni. Találkoztunk már a Verembestiával, a Vérvaddal, T-Rex-szel, a Gargantisszal, Manticore-ral. A könyv ezek mindegyikét próbálta betenni a kalandban. Csakhogy ez tipikusan az az eset, amikor sok ilyen szörnyeteg nem megnöveli a kaland élményét, sokkal inkább degradálja az óriási lények erejét – és ezzel a legyőzésük felett érzett örömöt is – az a tény, hogy szinte napirend-szerűen nyírunk ki belőle egyet-egyet. Ez megint nem adott hozzá a kalandhoz, inkább elvett belőle. Ugyanígy, amikor harmadszor kell adni valakinek valamit, harmadszor kell benyúlni valahova, az már inkább idegesítő, főleg többedszerre eljátszva egy kalandon belül. Vannak benne jó részek, tetszett az alakváltó ital (bár sajnos ezzel is találkoztunk már máshol), a karakterek alapvetően jól kidolgozottak, de ez nem tudta elvenni azt az érzést, hogy egy labirintus-kalandban vagyok, amiben nagyobbak a szörnyek, de semmi extra. E mellett volt pár igen kínos jelenet a könyvben, például, ahogy Triniturral beszélgetünk, hogy mink van és mink nincs…csak én éreztem nagyon cikinek? Ezenkívül muszáj pár szót említenem a végéről. Ennél rosszabb befejezést nem tudom, olvastam-e valaha KJK művekben. Konkrétan fél órán át keresgéltem a könyvben, hogy mit rontottam el, hogy ez a vége, mire rájöttem, hogy semmit. SPOILER!!! Az a győzelmünk jutalma, hogy az örökkévalóságig lebegünk az űrbe egy másik démon jóvoltából. Hát köszönöm! Azóta már tudom, hogy a könyvnek van egy folytatása, de nem lehetett volna akkor azt odaírni, hogy „hogy megtudd, hogyan szabadulhatsz ki ebből az állapotból, keresd az XYZ könyvet.” Rögtön egy fokkal jobb, mert legalább tudom, hogy egy folytatásos kalandban vagyok és helyén kezelem a végét. Spoiler vége! Ez így…maradjunk annyiban, hogy kiábrándító volt.

 

Összességében: 7/20

 

Nyilván ezzel nem kerül fel a könyv a TOP-listámra, de azért nézzük meg, hogy állunk!

 

1. A nekromanta éjszakája

2. Éjsárkány

3. Vihargyilkos

4. Drumer átka

5. A pusztítás tornya

 

Hamarosan, ha minden igaz, újabb Zagoros rajongói fordítást láthatunk, a Borzalmak házával, ami az Elátkozott háznak egy folytatása. Nyilván ellentmondásos lesz a Drumer átkával, de mivel itt két rajongói műről van szó, akiknek a szerzői aligha ismerik egymást, ezt nem fogom figyelembe venni az értékelés során, ha a Dragon Ball meg a Star Wars megérdemel két idővonalat, akkor az Elátkozott ház is! J Meglátjuk, az milyen lesz!

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/