Kolbász Séf módra – Séf Étterem, Budapest

 

A múlt héten több budapesti plázaéttermet bemutattam, ahol az elmúlt időszakban kóstoltam, szerencsére néhányuk igencsak sztereotípia-bontóra sikeredett, ugyanis kellemes élményekkel távoztam onnan. Ezeken a helyeken egyébként általában azért eszem, mert rögtön ott van egy elég jelentős kínálat, amiből választhatok, így biztos találok valami fogamra valót, akár hagyományos, akár Street Food ételre vágyom. Néhány héttel ezelőtt a Duna Plázában jártam és néztem körül, hogy milyen helyek vannak. A szokásosak mellett találtam egy olyan éttermet, amit máshol nem láttam, ami egyszerűen „Séf Restaurant” néven szerepelt. Ez az étterem nem összekeverendő a Séf asztalával, amiről már többször is írtam (apropo, most láttam, hogy a West Endben megszűnt a hely, ha valaki tudja, mi történt vele, írja meg), ez egy hagyományosabb kifőzde jellegű étteremnek tűnt. Benéztem hát, hogy mi a kínálat, és rögtön nagyon sokféle ételt láttam, köztük szép sült kolbászokat, amit nagyon szeretek, szóval nem sokat gondolkodtam. Köretnek hasábburgonyát rendeltem mellé, egy kis mustárt, és a napi desszertet, ami mogyorókrémmel töltött gombóc volt (az utolsó adag jutott nekem ebből, úgyhogy azért örültem).

 


Az étel egy minimális mikrózás után már a kezemben is volt, és megmondom őszintén ez egy picit zavart. Oké, sajnos egy létező jelenség a plázaéttermekben ez a „frissítési technika”, de valahogy azt gondoltam, hogy egy olyan étterem, ami a „séf” szót használja, talán az elnevezésből adódóan egy ennél jobb minőséget képvisel. A komoly séf ismerőseim – akikből szerencsére egyre több van, mióta a Bahíron tevékenykedem – nem nagyon szoktak mikrót használni a vendéglátás során. De ezen túl kell magam tenni, nézzük, mi lett a végeredmény.

 

A sült kolbászon szerencsére nem érződött, hogy melegítették, nagyon friss étel hatását keltette, külön örültem, hogy – hasonlóan a Jam Döner sült kolbászához, amiről korábban írtam – mertek egy fűszeresebb verziót adni, nem a populárisra törekedtek, éreztem benne a paprikát, amit mindig nagyon szeretek, ha sült kolbászról van szó. Sajnos jóval kevésbé tudom dicsérni a sült krumplit. Szeretem, ha egy hasábburgonya ropog, de ez nem ropogott, hanem csontkemény volt, pár kisebb darabját alig-alig tudtam elharapni, ráadásul egyáltalán nem tűnt frissnek. Sajnos erről a burgonyáról simán el tudom képzelni, hogy nagyon hosszú ideig várakozott az elkészülése után, mielőtt a tányéromra került volna. Ennél az ételnél ez nagyon kiérződik. A mustár egyszerű bolti termék volt, de annak oké, jól esett az ételhez.

 


A desszert kicsi gombóckái tulajdonképpen hagyományos tésztagombócok voltak, egy olyan krémmel megtöltve, amin inkább éreztem a csokoládé ízét, mint a mogyoróét. Ez engem mondjuk egyáltalán nem zavar, mert a csokit sokkal jobban szeretem, mint a mogyorót. Egyébként ízre nagyon kellemes, de sajnos itt is érződött kicsit az – szerencsére közel sem annyira, mint a krumplinál – hogy már régebben készült és nem a legfrissebb. De összességében az árához képest egy abszolute korrekt desszert volt.

 


Az ételért kereken 2.000 forintot fizettem, amiben benne volt egy bőséges főétel és egy szintén bőséges desszert. E miatt azért azt gondolom, hogy különösebb panasz nem érheti a helyet a mai árak mellett. Sajnos azonban minőség tekintetében egy olyan helytől, ami „séf” néven adja el magát, többet várok, azt meg tudni kellene, hogy egy hasábburgonyát mennyi idő után lehet még kiadni (és nem gondolom, hogy olyan szintű piaci veszteség lenne egy új adag elkészítése. Nagyon ambivalens érzéseim vannak, mert egyébként nem gondolom, hogy ez a hely rosszabb lenne egy átlagos plázaétteremnél, ha odamész, biztosan jól laksz, nem fogsz rossz ételt kapni, ha pedig a köret is frissen készül, biztos azzal sem lesz semmi gond. De azt a különlegesség-faktort amit én vártam a helytől és ami miatt ezt választottam, sajnos nem kaptam meg. A pontozásom azért igyekszem ettől elvonatkoztatni.

 

Értékelésem: 7/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

Bővebben a helyről: https://www.facebook.com/S%C3%A9f-%C3%89tterem-Duna-Pl%C3%A1za-102360414473113/

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról