Retro burger, mai árak – La Casa De Pizza

 

A kijárási korlátozások ideje alatt nagyrészt a kiszállítás az, amire az éttermek kénytelenek átállni, emiatt a Netpincéren is megfigyelhető, hogy hirtelen megnőtt az éttermek listája. Ez persze a rendelőket nem zavarja, minél szélesebb a repertoár, annál jobb. Ezért egyik nap úgy gondoltam, én is kipróbálok valami újdonságot. A La Casa De Pizza új étteremnek tűnt, elsősorban pizzákkal, de néhány hagyományos étellel meg hamburgerrel megspékelve. Ezek közül egy igen csábító hawaii burgert láttam, nagyon sok összetevővel és egy igen csábító promóképpel, így e mellett döntöttem.

 


A felületen azt írták, hogy kb. 70 perc a kiszállítási idő, ami aránylag sok a kiszállítós helyek mellett, épp ezért is zavar, hogy még ezt is sikerült „túlszárnyalniuk” és közel 90 perc volt, mire megérkezett a kaja. Ez azért nem kevés. A csomagolást nem bonyolították túl, egy alufólia oszt jó napot, de ez nem zavar. Amikor láttam, akkor már egy kicsit problémásabbnak éreztem a dolgokat. Összehasonlításként ez a promókép, amit a Netpincér oldaláról szedtem le (sajnos ezt csak képernyő-fotóval tudom):

 



És ez, amit kaptam.

 

Kétségkívül van némi hasonlóság, de azért lássuk be, nagyon nem ugyanaz. Ettől függetlenül az étel látványos, jó nagy, és szemlátomást minden alapanyagból elég tisztességes adagot tettek bele. Na, de nézzük egyesével!

A buci egy méretes termék, de szerencsére ahhoz elég levegős, hogy ne érezzem fullasztónak az étel fogyasztása közben. Ízben viszont nagyon nem voltam vele kibékülve, az volt a benyomásom, hogy vízízű volt az egész, élvezeti értékről nem igazán tudtam beszélni. És az sem segített, hogy semmilyen pirítást vagy más olyan eljárást sem alkalmaztak, ami picit javított volna a helyzetet.



A hús a felirat alapján egy kevert marha- és sertéshús pogácsa volt, ízében és fűszerezésében azonban sokkal inkább éreztem benne a sertést, mint a marhát. Önmagában véve ezzel sincs baj, sőt egyébként finom és fűszeres húst kaptam, viszont ha abból indulok ki, hogy ez egy hawaii burger volt, akkor az ananászhoz és a majonézhez nekem a sertéshús nagyon nem illik. Ami viszont fura volt, hogy a burgerbe volt 2 szelet bolti (gép)sonka. Ennek a funkcióját valaki kérem írja meg e-mailben, én nem jöttem rá!

Az étel többi összetevője hagyományos bolti termékekből állt, de azokból a jobbak közül való. A zöldségek közül mindegyik friss és finom volt, a hagymát szerintem picit nagy darabokban hagyták az ételben, de ezen nem veszünk össze, a sajt is elég kellemes volt és szép adagot tettek belőle, és a majonéz meg az ananász is tök oké. Tulajdonképpen azokat a retro burgereket juttatta eszembe, amiket általában a strandon kap az ember, csak valamivel nagyobb volt és jobbféle hússal.



Cserébe viszont jóval drágábban. Az ételért 2.190 forintot fizettem, ami csak a burgert tartalmazta, sem köret, sem üdítő nem járt hozzá. Ez azért furcsa, mert a legöbb helyen már a marhaburgerek sem kerülnek ennyibe, 1.500-2.000 forintból a nagyobb verziókat megkapja az ember. Az igaz persze, hogy az a nagyobb verzió sem akkora, mint ez, de a mennyiségi fölény ebben az esetben nálam nem tudja kompenzálni a minőségben és árban megjelenő hiányosságokat. Egész egyszerűen többet várok egy hamburgertől annál, hogy a helyben készült húson kívül teletömik boti termékekkel. Persze egy ilyen étel is tud finom lenni, és megvan a létjogosultsága…csak nem a 2.000 feletti árkategóriában. Így nekem inkább negatív érzésem voltak ennek kapcsán, amit a kiszállítási idő csak fokozott. De mivel a hely fő profilja alapján pizzéria, adok nekik még egy esélyt, hogy a saját területükön is bizonyítsanak.

 

Értékelésem: 5/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

Bővebben a helyről: https://www.facebook.com/La-Casa-De-Pizza-P%C3%A9cs-104314861488842  

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról