Vissza a múltamba 15. – A Gyíkkirály visszatérése, Drumer átka

Ennek a cikksorozatnak a befejező részét olvashatjátok, legalábbis egy ideig biztos. Ugyanis végére értem annak a végeláthatatlannak tűnő KJK könyvnek, ami a zagor.hu-n található. Bő 1 éve ez még elképzelhetetlennek tűnt. De azt mondom, nagy öröm volt, hogy ennyi új könyvet lejátszhattam és ennyi új élménnyel gazdagodtam. Vége azért még nincs teljesen. A zagor.hu játékoldalán 2 olyan könyvet is láttam, amit még nem olvastam el, de már régóta érdekel, készültek a Magányos Farkas sorozatnak is új elemei (mármint a régi könyveknek a fordításai), azokat is elolvasom majd. Hogy ezekről írok-e cikket, illetve, hogy kielemzem-e a Zarknod minikalandokat, azt még nem tudom. Írjátok meg kommentbe, hogy szeretnétek-e!

De azért maradt még 2 KJK könyv, ami mindkettő Fan made és mindkettő egy régi klasszikus feldolgozása. Lássuk, miként szerepelnek! Aki ennyi idő után sem ismerné a pontozási rendszeremet, annak itt egy kis segítség.

A gyíkkirály visszatérése:

Történet (2): A rettenetes Gyíkkirály feltámadt, és élőholt harcosként ugyanaz a célja, mint korábban, meghódítani az Osztriga öblöt, de talán az egész Feketehomok kikötőt. Mindezt egy kétfejű gyíkpap segítségével teszi. Nikodémusz pedig minket bízott meg a feladattal, hogy megállítsuk őt, sőt, még lángpallost is kapunk az elején. Hát lehet nemet mondani egy ilyen felkérésre? Természetesen nem, így nem sokkal később már úton is vagyunk, hogy belefussunk egy csomó már ismert szörnyetegbe, és végigjárjunk egy labirintust. A könyvben szinte semmi eredetiség nincs. A gyíkkirályt továbbra is a lángpallos sebzi meg, fél a majomtól, ami persze megint található egy a közvetlen közelébe (milyen logikus…). Előtte pedig szokás szerint a fekete oroszlánt kell legyőzni. Az találkozót megelőző rész meg sok tekintetben egy másik klasszikusra, a Halállabirintusra emlékeztet, a trogloditás rész már-már kínosan. A mérgezett labirintus ad némi kreativitást a történet 2. felének, de ezt is sokkal jobban ki lehetett volna dolgozni annál, hogy ha találunk 2 adag ellenmérget, akkor jók vagyunk, ha nem, akkor nyekk. Így sajnos azt kell mondjam, hogy nem egy kreatív mű.

Gondolkodás/szerencse (2): Összesen egy rejtvény van a történetben (ott mondjuk 2 kérdéssel), és nem nagyon emlékszem olyan harcra, szituációra sem, ahol igazán gondolkodnom kellett volna azon, hogy mit kellene tennem. Ehhez képest a labirintusban kb. minden megtalálása a vakszerencsén múlik. Szóval jóval több a véletlen faktor, mint amit ténylegesen befolyásolni tudunk.

Nehézség (3): Az elődéhez képest mindenképpen nehéz, de objektív mércével sem egyszerű. A gyíkkirály legyőzéséhez lángpallos kell, de azt maximum elveszíteni vagy elhasználni tudjuk (ez utóbbi azért szimpatikus elem volt, hogy még egy fegyver sem tart örökké). Viszont majom nélkül olyan erős értékei vannak, hogy szinte biztosan kikapunk tőle, főleg, ha előtte az oroszlánnal is meg kell küzdeni. Persze a szerencse forgandó, a kocka bármikor kedvezhet nekünk (ill. csalhatunk is J). Ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy 2 adag ellenmérgünk legyen. Az elsőt még viszonylag könnyű megszerezni, de az maximum a félsikerhez elég, a második viszont elég rendesen el van rejtve, és nem elég csupán jó helyen lenni, de konkrétan tudni kell, hogy kit keresünk. Ezenkívül az ellenségek harcértékei magasak és még kell néhány kötelező tárgy. Szóval nem egyszerű, de azért nincs a legszadistábbak szintjén.

Játékélmény (2): Sajnos ez a könyv nem tartozik a jól sikerült remakek kategóriájába. Eleve azt gondolom – bár ezért lehet, hogy páran csúnyán néznek majd rám – hogy a Gyíkkirály szigete bár nagy klasszikusnak számít, inkább a régisége, és nem a színvonala vagy az egyedisége miatt lett az, így nem a legjobb könyvek egyike került feldolgozásra. De ez a kisebb baj. A nagyobb, hogy a régi könyv nagyjából legjelentéktelenebb elemei (majom, lángpallos, oroszlán) maradtak meg, míg azok az izgalmas részek, mint a sámánpróbák vagy a bányák, kimaradtak ebből. A maradékot meg teljesen random labirintusjáték formájában próbálták kitölteni. Ezzel viszont sikerült egy olyan könyvet gyártani, ami már szinte semmilyen extra új élményt nem adott számomra.

Összességében: 9/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=98

Drumer átka

Történet (4): Ismételten egy feldolgozás, de az a véleményem, hogy ez sokkal jobban sikerült, mint az előző. Megbeszélésre megyünk egy helyre, amelyről nem tudjuk, hogy a néhai Drumer gróf birtoka. Egy lokálban ugyan figyelmeztetnek minket a veszélyre, de hiába. Amikor odaérünk, nagyon közel kerülünk ahhoz, hogy elkapjanak minket az Elátkozott házból már megismert szektások, és a kínzómester. A menekülés után pedig elhatározzuk, hogy megakadályozzuk, hogy Drumer befejezze a tervét. Ehhez felfegyverkezünk, de ahhoz, hogy sikerüljön, be kell szereznünk egy különleges fegyvert is (amiből ebben a könyvben kettő is van, de az igazi legendás eszköz a Hreinleika). De közben elkapnak, így a szabadulás mellett vissza is kell szereznünk a felszerelésünket, ha sikerre akarjuk vinni a küldetésünket. Noha a remake jelleg egyértelműen érezhető, mégis sikerült a műnek újat adnia. Ennek több oka is van. Egyrészt, hogy az Elátkozott Ház tényleg egy igazi klasszikus, az egyik legegyedibb, legkülönlegesebb hangulatú könyve a sorozatnak, tehát van miből meríteni. Ugyanakkor ez már a második remake a Rettegés háza után, így mégis féltem tőle, és határozott véleményem volt, hogy egy harmadik lassú horrorra már nem vágyom. Ez viszont nem az. A könyv egy klasszikus horror helyett egy igazi akciófilmbe visz minket. A jelenetek pörgősek, és van benne minden, lőfegyver, harcok, jó beszólások, vicces jelenetek (a boszorkány esete a Rózsák háborújával fergeteges), sőt, még egy mini Vérfarkas üvöltését is kapunk, ha megfertőződünk a likantrópiával. Azt pedig, hogy a kínzómestert végre kinyírhattuk, egy nagy örömként éltem meg, már az eredeti sztoriban is a bögyömben volt. Tehát, ha a háttértörténet nem is, a történetvezetés egyedire sikeredett.

Gondolkodás/szerencse (4): Viszonylag kevés random faktor van a könyvben, a legtöbb helyet be tudjuk járni, ráadásul gyakorlatilag az összes ösvényen megtalálhatunk egy olyan különleges fegyvert, ami a végén kell. E mellett viszont van benne két rejtvény és néhány izgalmas döntési helyzet. Nekem ennyi bőven elég.

Nehézség (4): Nem egy kimondottan nehéz mű. Az elején mondjuk rá kell jönni a szórejtvényre, különben már meg is halunk, de onnantól kezdve azért viszonylag kevés alkalommal hagyhatjuk ott a fogunkat  műben. A csaták nem túl vészesek, főleg, ha már varázsfegyverünk van, kivéve az utolsó, démonok elleni küzdelem (ha az megvan, akkor utána Drumer már nyeretlen kezdőnek tűnik). A könyv egyébként viszonylag sok félsikert is kínál, vagyis, amikor a küldetésünket ugyan teljesítjük, de mi magunk szökevénnyé válunk, vagy épp a likantrópia végez velünk. Mindent egybevetve azért nem egy nehéz könyv, az elődéhez képest pedig már-már nevetségesen könnyűnek tűnik.

Játékélmény (5): Nem gondoltam volna, hogy ez a könyv tud valami újat adni már 100+ szerepjáték-könyv lejátszása után, de tudott. Ilyen pörgős, akciókkal teli, eseménydús könyvben csak nagyon ritkán van részem. A tempója tényleg lüktető, akciós, és csak néha 1-1 megbeszélésen éreztem azt, hogy megállunk egy pillanatra, és összefoglalja a könyv, hogy éppen hol tartunk és mit kellene csinálni. Nagyon tetszett, hogy inkább csak karaktereket merített az Elátkozott házból, és nem akart kifejezetten rá hasonlítani. Bejött még a vámpír a könyvben, ami több ízben keserítheti meg az életünket, a kínzómester, akivel szintén többször is összefutunk a könyvben, az utolsó csata a démonokkal pedig kifejezetten epikusra sikeredett. Ezenkívül a félsikeres halálpontok mindegyike nagyon érzelmes és terjedelmes, és van, amelyikben a humor sem veszik el. Tetszett még a könyvben a társak szerepeltetése, akik rendhagyó módon nem patkolnak el 2-3 fejezetponttal a megismerésük után, ehhez a könyvhöz rengeteget hozzátesz, hogy többségében nem egyedül csináljuk végig a veszélyes küldetéseket. Nagyon jó kaland, és jópár részen azt éreztem, hogy felért az original Elátkozott Ház szintjére. Ennél nagyobb dicséret pedig azt hiszem, nem kell egy ilyen kritikában.

Összességében: 17/20

Ezzel pedig felkerült a mű a TOP-listára. Jelenleg pontegyenlőségben áll a Vihargyilkossal és A pusztítás tornyával. Ezek közül a Vihargyilkos szintjét szerintem nem lépte túl, a Toronyét viszont igen, így a 4. helyre teszem, miközben A bíbor áradat – kis szívfájdalmamra – lekerül a listáról.

A sorrend tehát ez:

1.      A nekromanta éjszakája

2.     Éjsárkány

3.     Vihargyilkos

4.     Drumer átka

5.     A pusztítás tornya

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=99

Hogy ennek a rovatnak mi lesz végül a sorsa, azt nem tudom, de annak örülök, hogy méltóképpen zárult egyelőre. Mint ahogy már említettem, ha kommentben megírjátok, hogy szerintetek milyen szerepjáték-könyves vonalon tudok még írni, akkor megpróbálok eleget tenni a kéréseknek.

Addig is, ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/