Vissza a múltamba 13. – A bíbor áradat, A rettegés háza, Az álmok erdeje

Utolsó előtti kör jön, még egy hármas van vissza, plusz még amit esetleg a Zagor.hu kiad. Kicsit fura szitu, kb. egy éve ilyenkor találhattam meg az oldalt (talán ápr. 20. körül), azóta játszottam le a könyveket és mindjárt befejezem őket. De azért élvezzük ki azokat, amik még vannak! Köztük az utolsó előtti hivatalos könyv fordítás (tehát nem rajongói mű), a Bíbor áradat. Azzal fogom kezdeni, utána jön a 2 funfact mű, ami két klasszikus előzménye. A pontokat szokás szerint itt nézhetitek meg.

A bíbor áradat:

Történet (5): 13 éves gyerekként kezdjük a kalandot. A falunkat lemészárolja egy barbár zsoldosbanda és megfogadjuk, hogy bosszút állunk apánk halálán, és kiszabadítjuk édesanyánkat. Igen ám, de 13 évesen 1-6-os ügyességgel és egy fakarddal kezdünk. Így a könyv gyakorlatilag arról szól, hogy miként építjük fel magunkat ebben a szituációban. E tekintetben nagyon sokfele eljuthatunk, dolgozhatunk kosárkötőként, kereskedőként, tanulhatunk kolostorban, tanulhatunk mágiát, lázadáshoz csatlakozhatunk, de akár magához a bandához is, és közben szépen lassan sok mindent megtanulunk az életről. Míg végül eljuthatunk oda, hogy a bosszú nem irányít már minket, és már mások a fő preferenciánk. Mindezt a könyv olyan hitelesen dolgozza fel, hogy tényleg minden pillanatban azonosulni tudtam a 13 éves gyerekkel, majd a folyamatosan felnőtté váló karakterrel, és amíg az elején magam is bosszút akartam állni, a végefele egyre inkább azt éreztem, hogy mások a preferenciáim, van miért harcolni. Nagyon ritka, hogy egy könyvbe ilyen szinten bele tudom élni magam. Tetszett, ahogy Maior királyt is újra behozta Paul Mason a Kétélű jóslatból, és szerintem a karaktere is jóra sikeredett, ahogy az utolsó döntések is bejöttek. Meg úgy kb. minden epizód, minden karakter. A szabályok tekintetében a vadság pontok is tetszettek, meg az életkor változása is jó ötlet volt. Úgyhogy egy szó mint száz, jól kidolgozott, izgalmas, érdekes és egyedi az egész.

Gondolkodás/szerencse (4): Nagyon örülök, hogy a legtöbb esetben a mű nem ösvényválasztásokkal apellál, hanem valódi, érdekes választási lehetőségekkel. Dönthetünk az életünkről több ízben, és a bosszúnk tekintetében is sokszor hozhatunk döntést, hogy mit akarunk. És ezek mind racionális, logikus döntések. Ezt még megfejeli 1-2 rejtvény, és az utolsó döntések, amelyek erkölcsi dilemma elé is állítanak minket. Meg persze fel kell ismerni még valamit, amiről majd a következő részben értekezem…  Persze sajnos van 1-2 ösvényválasztásos szituáció is, a szerzetesek próbáját például csak akkor tudjuk teljesíteni, ha egy helyen jó irányba megyünk. De azért mindent egybevetve nekem nem tűnt szerencsejátéknak a könyv.

Nehézség (2): No, ez viszont konvertál a szadista kategóriával. Eleve ha csak abból indulunk ki, hogy lehet, hogy 1 ügyességünk van, hát ebben az esetben Isten irgalmazzon. De már a könyv korai szakaszában belefuthatunk egy rettenetes, 6/6-os lénybe (hú, de fura ezt így kimondani), ami ellen könnyen ott hagyhatjuk a fogunkat. A könyv rengeteg közepes zárással is operál, amikor valamiféle életünk azért lesz, de bosszúnk elmarad. Beállhatunk kosárkötőnek, szerzetesnek, tengeri kereskedőnek, vagy lehet belőlünk rabszolga, esetleg gladiátor (na jó, az utóbbi kettő inkább kudarc), de az is lehet, hogy a másik felét teljesítjük a küldetésünknek, vagyis a bosszúnkat ugyan beteljesítjük, de az életünkkel fizetünk ezért, vagy mi magunk válunk a gyilkos bandavezérré. A teljes sikert nehéz teljesíteni. Kell hozzá egy aranypenge, egy fa plakett és egy vörös köpeny, hogy az uralkodó színe elé kerülhessünk. Ami után jön a „most nézünk nagyot” effekt, ugyanis valószínűleg meghalunk és fogalmunk sincs, hogy mi rontottunk el. Valójában azonban van megoldás. Spoiler!!! A könyv során végig különböző szavakat gyűjthetünk össze, amiknek más a jelentése, mint a legtöbb könyvben. Ennek valójában az a jelentősége, hogy a szavakat összeolvasva kijön, hogy amikor a király felajánlja a kardot, lapozz majd a 198-as fejezetpontra (utóbbi a fás rejtvény megoldása). A 218-as fejezetpont kicsit súg, és hozzáteszi, hogy „talán ismersz más lehetőséget”. Szerintem azonban ezzel együtt nem feltétlenül jön rá az ember, hogy itt mit kell tenni, adhatott volna a könyv egy kis segítséget. Nem beszélve arról, hogy ennek a 6 szónak a megszerzése nagyon lineárissá és nehézzé teszi a történetet. Az is igaz persze, hogyha az ember rájön, hogy a szavak mondatot alkotnak, akkor 1-2 kihagyásából is összeállhat a kép, ha az utolsó rejtvényt jól megválaszolják. Csak valahogy a logika hiányzik az egészből. Bár talán arra gondolt az író, hogyha ezeket a szavakat megszerezzük, akkor vagyunk olyan érettek, hogy lebuktassuk az árulót. Végülis jól felépített ez, csak kicsit túl lett tolva. Spoiler vége! Ezek összességében elég nehézzé teszik a könyvet. Igaz, azért nem Pusztító szintűvé.

Játékélmény (5): Paul Mason könyvei nagyon végletesek. A Mélység rabszolgáit – eltekintve a többszöri olyan opcióktól, ahol az elbukott próbákkal járunk jobban – nagyon szerettem, a Kétélű jóslattal már több bajom volt, a szükségesnél elborultabbnak, túlbonyolítottnak éreztem, a Mágusvadászt meg egyenesen minden idők legrosszabb KJK könyvének tituláltam. Itt azonban megint visszatért a pozitív hangulatom, még az előbb felvázolt elborult siker-opció ellenére is. Nagyon fontos nálam, hogy mennyire tudom beleélni magam a kalandba, mennyire érzem át a főhős karakterét, ami nemcsak a történeten múlik, hanem az egész könyv szerkezetén, hitelességén. És nekem ez itt nagyon működött. De az egyes epizódokat is szerettem, élveztem, amikor rabszolgákat kellett kiszabadítani, amikor a kolostorban vendégeskedtem, és az egész folyamatot, ahogy szép lassan saját lábamra állok és bosszúálló gyerekből érett felnőtté válok. A könyv atmoszférája hangulatos, lebilincselő, és ezek összességében a kedvenceim közé repítették ezt az alkotást. Méltó zárása volt ez Paul Mason munkásságának (számomra), és bár több könyve az őrület határára kergetett, mégis, nagyon értékelem benne azt, hogy mert az árral szemben úszva egyedi, drasztikus változásokat végigvinni.

Összességében: 16/20

És annyira megfogott ez a világ, atmoszféra és küldetés, hogy rögtön be is teszem a TOP 5-ös listámra az 5. helyre, a Halállabirintus bajnoka helyére. A listám jelenleg így néz ki:

1.      A nekromanta éjszakája

2.     Éjsárkány

3.     Vihargyilkos

4.     A pusztítás tornya

5.     A bíbor áradat

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=67

A rettegés háza:

Történet (2): Egy rajongói műnél, ami tiszteletet ad egy másik klasszikusnak, ez nyilván relatív. Ez a könyv bevallottan az Elátkozott ház előzménytörténete, amit egy nagy rajongó a mű iránti tiszteletből írt meg. Így aztán az alaptörténet is hasonló, azzal a különbséggel, hogy itt munkaügybe megyünk a házba Pravemi grófhoz (illetve azt nem tudjuk, hogy hozzá, de oda), és kiderül, hogy tévedés történt (na persze), de ha már így alakult, meg is vendégelnek minket. Aztán a szobánkból kimenet bebarangolhatjuk a házat, ahol gonosz ügyletek folynak, de ha megszerzünk egy különleges fegyvert, akkor lehet esélyünk ellenük. Végül találkozunk a főellenségekkel, akik közül az egyik egy Pokoldémonná változik. Mondanom sem kell, a kópia-érzet nagy, már-már túlságosan is, ugyanakkor vannak olyan elemek, amik kifejezetten tetszenek. Az egyik ilyen a Stringiamano, ami a Démonlovagok orgyilkos tőréhez hasonlóan követ minket, de azzal ellentétben a végén akár hasznunk is lehet belőle. Tetszik, hogy kicsit „maibb” környezetet kapott a ház, gondolok a mesére és a labdarúgás megemlítésére, vicces a Tolkien összes művének megjelenése is, de szerettem a másik világban lévő minikalandot is. Azonban nagyon zavar a kópia már-már túlzó mértéke. Most az, hogy itt is a fehérbor nyír ki minket, valahol nem meglepő (ok, ennyi spoiler belefér), de például az, hogy a ghoul-t, ha megöljük, akkor itt is nekimegy a polcnak és a csörömpölésben bukunk le, kicsit sok volt, ahogy a börtön- és az áldozati jelenet is szinte majdnem ugyanaz. Sajnos azt kell mondjam, hogy a Halállabirintus bajnoka sokkal kreatívabb remake volt, mint ez. A 144-es fejezetpontot ennek ellenére imádom (mégha az ilyen típusú oldalakat továbbra is feleslegesnek tartom) J.

Gondolkodás/szerencse (4): Egy kicsit ilyenkor hajlamos vagyok az eredetihez hasonlítani, és szerintem itt kisebb a szerencse szerepe. Talán egy nagyon fontos döntés van SPOILER!!! ágy alá kell elbújni, hogy megtaláljuk a kulcsot SPOILER vége! valamint egy folyosóválasztás, ami fontos, de onnan is vissza lehet menni, onnan is el lehet jutni egyszer a kaland egy korábbi részére, tehát elég szépen be lehet járni a területet. Ezzel szemben többen próbálnak minket becsapni, fel kell ismerni egy potenciális segítőnket, vannak olyan csapdák, ahol résen kell lennünk, és sok dolgot kell megjegyeznünk, ha teljesíteni akarjuk a küldetést. Szóval szerintem nem rossz az arány.

Nehézség (3): Ha az eredetihez mérjük, akkor kifejezetten könnyű J Objektív mércével azért be kell látni, hogy finoman szólva sem egyszerű az alkotás. A sikerhez nem kevés tárgy kell, elsősorban gondolok a mágikus fegyverre, aminek a megszerzéséhez számos más eszköz kell, szükséges valakivel beszélni, kell egy üres tekercs, ahhoz, hogy oda eljuthassunk, kell egy kulcs, szükségünk van a végén a Stringiamano-ra, és egy bronz ötágú csillagra. Ez utóbbi volt az egyetlen, amit sokáig nem tudtam, hogy kell beszerezni, igaz, ennek hiánya is egyfajta félsikerként elkönyvelhető, ugyanis a gonosz e nélkül is legyőzhető, csak éppen mi sem éljük túl a ház pusztulását. Egyébként én azt hittem, hogy van egy második félsikeres szituáció is, hogyha kijutunk a házból, de nem tudjuk az elpusztítani…de mondanom sem kell, elég naív voltam J. Egyébként a könyv a válogatott halálmódozatok széles repertoárját kínálja nekünk, plusz ott van még nehezítésként a már jól ismert félelem pont is, igaz, ebben a könyvben több lehetőség adódott a csökkentésére, így messze nem tűnt akkora parának, mint az elődében. Mindent egybevetve jó nehéz, de azért az abszolút szadista könyvekkel nem említeném egy lapon.

Játékélmény (4): Talán ebben benne van a nosztalgia faktor is, de nekem összességében bejött. A félelem átjárja a könyvet, néhány helyen komolyan beleborzongtam a történésekbe, az atmoszférája a könyvnek itt is működött. Volt benne persze pár üresjárat, különösen azok a részek, amik nagyon durván koppintják az elődöt, de alapvetően szerintem élvezhető, úgyhogy bátran ajánlom. Nem mondom, hogy jobb, mint az elődje, de azért azt sem, hogy élvezhetetlen lenne az előző után.

Összességében: 13/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=93

Az álmok erdeje:

Történet (4): Iszapos és Kőhidafalva háborúját Iszapos uralkodója, Rancibrawn megpróbálja dülőre vinni, kihasználva Kőhidafalva és uralkodója, Gilibran gyengeségét. Végül egy tárgyalásra hívja őt, ahol a megadás feltételeiről beszél. Mi azonban a kalandunk elején erről mit sem tudunk. Alakváltóként az iszaposi törpék fogságában vagyunk, és próbálunk kiszabadulni, hogy a Fekete erdőbe kerüljünk, ami álmaink erdeje, és, hogy később megbosszulhassuk a törpéken, amit velünk tettek. A történet során az csak később derül ki, hogy mi pontosan Racibrawn célja és miként tudjuk őt ebben megakadályozni. Ez a könyv is egy rajongói mű, szintén egy előzménydarab, ami ezúttal a Végzet erdejének adózik tiszteletül. Viszont azt kell, hogy mondjam, hogy így kell feldolgozni egy korábbi történetet. A címválasztás is tetszik, hiszen relatív, hogy kinek mi a végzet és mi az álom. J A Végzet erdeje egyébként nekem egy kicsit egysíkú sablontörténetnek tűnt, amit itt nagyon jól sikerült felturbózni. Eleve az alakváltó mivolt és az abból adódó tulajdonságok egy nagyon jó feelinget adnak a műnek, jól kidolgozott lett. Nekem tetszik a táskaszerzés kötelezettsége is, és az időmúlás is jó, ahogy bolyongunk az erdőben, egyre inkább érezzük a súlyát. És valahogy az erdő nekem itt lüktetőbbnek, élettel telibbnek tűnik, mint az elődműben. Külön tetszett, hogy a Végzet erdeje Aragon-jelenete is kapott egy előzménytörténetet, ami kicsit viccesen is hatott. Persze van benne 1-2 másolt elem, de alapvetően a felhasznált alap ellenére is kellőképpen kreatívnak gondolom a könyvet.

Gondolkodás/szerencse (2): Sajnos 1-2 alakváltós dilemmától meg a törpék nevének megjegyzésétől eltekintve ez a könyv kb. semmilyen szellemi kihívást nem hordoz magában. Ösvényválasztást meg random faktort annál többet, ráadásul azok közül is a rosszabbik fajtából: kockadobással dől el, hogy milyen ellenséget kapunk, több helyen is és ezen győzelem vagy bukás múlhat. Mert hát lássuk be, nem mindegy, hogy egy 10/14-es Karomvad, vagy egy 16/18-as aranysárkány az ellenfél…

Nehézség (1): Azt mondom, hogy gyakorlatilag irreális a könyv. Most felejtsük el azt, hogyha az elején nem dobunk nagy értéket az alakváltás pontunknak, akkor kb. esélyünk sincs, mert nem tudunk alakokat megszerezni, nem tudjuk ezáltal fejleszteni a képességünket, azaz nem tudjuk az erősebb lények alakját sem felvenni…vagyis ördögi kör. Felejtsük el azt is, hogy a barlang végére 2 műkézre van szükségünk, méghozzá két meghatározottra, nem elég random találni kettőt! De még azt is felejtsük el, hogy ezek megszerzéséhez is szükség van több másfajta tárgyra! Szedjünk ki a könyvből egyetlen egy jelenetet, a törpemágus elleni csatát. Kell egy védőmágia, különben nyekk. Ha ez összejön, le kell győzni egy gólemet, oké. Ezután szükségünk van a látás kövére, különben bukó. Ha meg ez is megvan, tigrissé kell tudnunk változni. Na, itt álljunk meg! Tigris alakot egyféleképpen lehet szerezni. Ha egy adott éjszaka jó helyen vagyunk jó időben, és amikor egy hatoldalú kockával meghatározzuk, hogy ki támad ránk, akkor pont egy tigris jön, akinek meg tudjuk szerezni az alakját. Na, ezt mégis hogy gondolták? Persze, ha kicsit sportszerűen könnyíteni akarunk a dolgunkon, akkor a nagymacskát és a kardfogó tigrist is lehet tigrisnek tekinteni, hisz jól lát J. De ha ez megvan, még tudni kell a mágus gyengéjét, majd jön egy közelharc. Csak érzékeltetésképp: Tigrisként 9/10-es alakunk van (kardfogú tigris: 7/10, nagymacska: 5/5), ellenfelünk 11/15-ös. Sok sikert hozzá! Ha esetleg eljutunk a végéig, akkor még egy utolsó mágiával próbálkozik a mágus, amihez egy mágikus bot kell, hogy semlegesítsük. Na, vajon ezt hányan csinálták meg így becsületesen? Szerintem nem túl sokan. De ha ez összejönne, még akkor is jön a harc a másik alakváltóval, aki akár aranysárkányként is jöhet ellenünk, és a végén az utolsó csata, ami szintén nem egyszerű, bár okosan taktikázva egy adag szerencsével azért teljesíthető. És mellesleg megjegyzem, a könyv felénél azért belebotolhatunk egy 13/18-as vörös sárkányba. Jó, persze, van a végzet köve, ami kicsit segíthet, van a láthatatlanság itala, ami szintén, de ezzel együtt ez a szadista faktor sajnos nem kicsit volt túlzás. Nem tudom hányan pörgették ki ezt csalás nélkül, de javaslom nekik a lottószelvényt.

Játékélmény (3): Az előzőek ellenére is azért vállalhatónak gondolom. A nosztalgia faktor működik, Yaztromoval például öröm volt újra találkozni, az alakváltozások izgalmasak, az egyes területek és karakterek jól kidolgozottak. Ugyanakkor a nehézség meg az a tény, hogy jóformán csak csalással végigvihető, kicsit nálam rányomja a bélyegét az egészre. Én az a típusú játékos vagyok, aki szereti tisztességgel, dobókockával kidobni a dolgokat, de ha ezt megtettem volna, akkor szerintem még ma is próbálkoznék. Ha egy kicsit finomított volna rajta a szerző, akkor simán lehetett volna ez a könyv a jobbak között. Így sajnos minden jó ötlet ellenére csak a sor vége fele kapott helyett. De azért nem leghátul. Kicsit a Varázstörőre emlékeztet, ahol rengeteg kreatív, új elem volt, a benne lévő szadizmus azonban erősen rányomta a bélyegét.

Összességében: 10/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=96

Hamarosan jön az utolsó felvonás, a legújabb Livingstone-művel, a Veszedelmek kikötőjével, valamin a Halál kapujával és a Gyíkkirály visszatérésével. Kíváncsi leszek rájuk!