Vissza a múltamba 5. – A vérfarkas üvöltése, A Kétélű jóslat, A káosz ura

Hosszú idő telt el, mire át tudtam magam rágni a következő 3 könyvön, de az elemzés azért ezúttal is jár. Lássuk, milyen meglepetésekkel szolgált a következő sorozat! Aki még nem tudná a pontozási szempontjaimat, itt megtekintheti.

A vérfarkas üvöltése:

Történet (5): Az alapsztori nem bonyolult. Üldöz minket egy csomó farkas, majd már kezdődik is a kaland és védekezni kell. Ezután megsebesülünk az első csatában és kiderül, hogy hamarosan menthetetlenül vérfarkassá válunk, hacsak nem teszünk ellene. A megoldás Lupravia, az Ős-likantróp elpusztítása, ez a kalandunk fő küldetése, miközben számos apró kis epizódon verekedjük át magunkat, harcolva a bennünk szunnyadó gonosz ellen. Maga a könyv alaptörténete és leírásai brilliánsak, a feszültség és a belőlünk kitörni vágyó farkas jelenléte minden pillanatban érződik, és az is tetszik (persze van ebben némi logikátlanság is, de szerintem ez nem gond), hogy egyes döntéseinkkel is befolyásolhatjuk az átalakulásunk mértékét. A farkasképességek is jók, és a megjelenő mellékkarakterek is (Van Richten ismételt betétele szimpatikus volt, jó karakter). A könyvben több lehetőségünk is van társat szerezni, igaz, hogy ezek a társak jó KJK-s módon kb. 10 fejezet után feldobják a talpukat, így hosszú távon nem élvezhetjük a jelenlétüket. Mindent összevetve eredetiségben soha rosszabb könyvet!

Gondolkodás/szerencse (3): A könyv egy egyedi dilemmát állít elég sokszor elénk. Bevalljuk-e az embereknek, hogy mik vagyunk valójában? Mert van, amikor ez nagyon nagy segítséggel jár, máskor a pusztulásunkat akarhatják azok, akiknek elmondjuk, vagy épp félelmet vált ki belőlük. Ez néha persze random faktor, de van, amikor logikusan végiggondolva is meg lehet hozni a helyes döntést. Ezt leszámítva azért nincs túl sok gondolkodás a könyvben. Van egy rejtvény, egy szörnyeteg megtalálásának a döntése, és kb. ennyi. Nem kell túl sokszor használni az eszünket, de néha azért igen.

Nehézség (4): Nagy dilemmában voltam ennél a pontszámnál. Én elsőre megcsináltam halál nélkül, úgy, hogy szinte semmikor nem éreztem az életem komolyan veszélyben és az átváltozás pontjaimat is végig alacsonyan tudtam tartani, és azt gondoltam, hogy már-már nevetségesen könnyű ez a könyv. Viszont nagyon sok kommentet olvastam arról, hogy mások meg mennyire szenvedtek ezzel a könyvvel, és milyen nehezen teljesítették, meg, hogy mennyi azonnali halál van benne. És azért az is tény, hogy nekem sikerült a maximum ügyességet kidobnom, amivel azért minden könnyebb. De ha az egészet végigveszem, kötelező cucc szinte nem is kell, jó, egy ezüsttőr nem árt ha van, de 5-öt lehet szerezni, így ez nem akkora kihívás. Az azonnali halál mezők száma sok, de nem annyira randomok, így szerintem ez sem teszi igazán nehézzé. Ha az átalakulás pontjainkat kordában tudjuk tartani, akkor nem lehet nagy baj. Ez utóbbi kicsit nehezebb, mert ha egy helyen nem sikerül, akkor onnantól kicsit generálja magát a pontok száma a könyvben és a végén a halált (illetve átváltozást…mindegy, lényeg, hogy kalandunk véget ér) jelentheti. De talán ez az egyetlen igazán komoly kihívása a könyvnek.

Játékélmény (3): Talán meglepő ez a viszonylag alacsony pontszám az eddigiek után. Azt továbbra is fenntartom, hogy a könyv megkomponáltsága kiváló, hangulata remek, stílusa egyedi. De ha csak a játékot, a közben lévő élményfaktort nézem, akkor nekem ez nem sokat adott. Eleve fura volt, hogy ahhoz képest, hogy 515 fejezetpont van, nekem rövidnek tűnt, sokkal rövidebbnek, mint a következő 2 darab 400 fejezetpontos mű, amiről írni fogok. És közben sem történt túl sok izgalom. Bejártam 1-2 falut, megnézegettem, mi van ott, jártam egy érdekes barlangban, ami azonban picit labirintus-szerűvé vált, szóval úgy jól elvoltam de úgy igazán izgatottá egyik alkalommal sem váltam a könyvben. Nehéz elmagyarázni, de valahogy úgy éreztem, hogy miközben a háttér lenyűgöz, addig maga a játék, maguk a döntéshozatalok meg egyáltalán nem, ezeknek a többségét már láttam. Ráadásul túl sok irányban ágazik el a könyv, így akár 2-3 alkalommal is lejátszható, de valahogy én ezt már annyira nem szeretem. Persze rossznak sem nevezném, de szerintem a körítéstől eltekintve sok rendkívüli azért nincs benne.

Összességében: 15/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=53

A kétélű jóslat:

Történet (3): Ha kihagynám ezt a részt, akkor sem tévednék sokat. Az elején ugyanis semmit nem tudunk, a könyv in medias res vág bele a sztoriba, felébredünk egy szarkofágban, nem emlékszünk semmire. És nagyon sokáig szinte semmit nem is tudunk magunkról. Ez egy kicsit a Pusztítóra emlékeztet, de itt az emberi énünk megmarad, viszont a helyzetből ebből adódó céltalanság érződik. Később kiderül, hogy egy zsarnok ifjabbik fia vagyunk és a bátyánk, Faior pusztulást hozhat a világra, és őt kell ebbe megakadályozni. Ő viszont igyekszik megtenni mindent annak érdekében, hogy azért eltegyen bennünket láb alól. A kétélű jóslat arra utal, hogy ha mi kerülünk hatalomra, béke lesz (vagy nem…), ha a testvérünk, akkor zsarnokság. Maga a történet akár jó és érdekes is lehetne, de sajnos a kivitelezésbe számos hiba csúszott. Már eleve zavaró az, hogy az elején nem kapunk semmilyen pontot, hanem a kaland elején dobáljuk ki a pontjainkat, majd mindegyik után rögtön próbákat is teszünk. Erre mi szükség volt? Ha ez lett volna az első KJK könyv, akkor érteném, de így ebben a formában vártam valami igazán különlegeset, ami történni fog az adatainkkal, de azon túl, hogy nem a kaland elején, hanem 4-5 fejezetponttal később kaptuk meg őket, konkrétan semmi különlegesség nem volt benne. Ez így ebben a formában inkább lehangoló, felesleges reménykeltéssé vált bennem. Ezzel párhuzamosan meg rengeteg rész nagyon kidolgozatlan, például két olyan karakter is van, akivel egyik pillanatban még beszélünk, aztán minden felvezető nélkül eltűnik, mint szürke szamár a ködben. Vannak nagyon epikusan kidolgozott részek (pl. a végén a varázscsata), de eközben vannak nagyon elnagyolt jelenetek is. Szóval szerintem vagy kellett volna még 20-30 fejezetpont ennek a könyvnek, vagy ezt a játék elején lévő adatdobálgatást kellett volna kihagyni, hogy igazán működőképes legyen.

Gondolkodás/szerencse (3): Nehéz erről a könyvről ilyen szempontból írni. Rejtvény nem igazán van benne, sőt, talán egy sincs. Nagyon sok esetben kellene okosan dönteni benne, azonban az a tény, hogy nem tudunk magunkról semmit, ezt jelentősen megnehezíti. Az igazán gondolkodós rész a megfelelő varázslatoknak a kiválasztása az adott helyeken, azonban a varázslatainkat mi sem ismerjük igazán tökéletesen, így okozhatnak meglepetést. Mindent egybevetve sok helyen kellene gondolkodni, de a hiányos múltunk ezt a képet azért jelentősen árnyalja.

Nehézség (2): Érdekes ez a helyzet. Egészen a könyv utolsó harmadáig azt mondanám, hogy nem egy túl nehéz olvasmány ez. Azonban ami ezután történik, az már olyan szinten szadizmus, hogy néha még a Pusztító szintjét is eléri. Nézzük meg, mi kell a végén! Kell két különböző sereg, akiknek a vezetői nem vesznek össze, SPOILER!!! és kell az is, hogy a zsoldos sereget ne béreljük fel, mert ők meg ellenünk fordulnak és kinyírnak minket…és a templomban sem ér minket túl sok kellemes élmény, sőt… SPOILER VÉGE! kellenek a haditervek, kell az, hogy a varázslós-szobros kalandot túléljük (szintén nem sétagalopp), és utána jön az a varázspárbaj, amit el lehet bukni úgyis, hogy meghalunk, és úgyis, hogy megöljük a tesót. De ha ezek egyike se jönne össze, még a végén egy kis időutazás is lehet, aminek a vége a halál vagy az újrakezdés (a játéknak ebben a szakaszában már nehezen döntöttem el, melyik a rosszabb kb. 10 halál után). A játék elején a -2 ügyesség a legtöbb könyvhöz képest is olyan, hogy nem igazán értem a logikáját, főleg azért nem, mert bár az tény, hogy 12-14 ügyességes ellenfelek nincsenek, de az átlag szörnyek nem kisebbek, mint a klasszikus KJK könyvekben, így ezt is nehezítésnek éltem meg. Az meg különösen bosszant, hogy egy elrontott ügyességpróbával lehet megszerezni egy olyan sebet, ami nélkül, ha nem is halunk meg, de elég veszélyes szituba kerülünk a végén. Én ezt nagyon nem szeretem!

Játékélmény (4): Rapszodikus, de mindenképpen egyedi. Ha megnézzük, mi mindent zsúfoltak itt bele 400 fejezetpontba, szinte leesik az állunk. Van itt minden, menekülés, klasszikus kalandozás, hadseregek összecsapása, mágikus csata, álomkép. Nagyon összetett, nagyon sokszínű, élményből élménybe megy át az ember. És van benne 1-2 nagyon jó jelenet is, igazi best off-om volt, amikor büdösen próbáltam kereskedni erre megfogtak és beba bedobtak a fürdőbe. E mellett azonban zavart, hogy sokszor nem értettem, hogy tulajdonképpen mi is történik körülöttem. Ennek az oka részben a múltban leledző bizonytalanságok, de maga a történetvezetés is hozzátesz, hogy sokszor nem értem, mi a fene folyik körülöttem, és mi miért van pontosan. Ez pedig az amúgy remek játékélményt is tönkre tudja tenni. De ennek ellenére sem rossz, itt egy kicsit a fordítottját érzem annak, amit az előző könyvnél. Ott egy remek hátterű könyv játéka nem volt annyira élvezetes, itt egy sokkal gyengébben kidolgozott mű adott egy jobb élményt. Legalábbis ebből a szempontból.

Összességében: 12/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=52

A káosz ura:

Történet (4): Harcosként jelenünk meg a varázslók ülésén, ahol rögtön a főmágus halálának lehetünk tanúi. Utána mondja el egy fiatalabb varázsló a lényeget. A gonosz varázsló, Shanzikuul, démoni mágiát használva ellopta az Uralom botját, ami az ő kezében a Birodalom létét fenyegető veszély. Ezt kell mindenáron visszaszerezni, de egy varázsló erre nem alkalmas, mert a gonosz mágus megérzi a jelenlétét. Ezt hány KJK könyv háttértörténetébe lehet beilleszteni más névvel és tárggyal? Ennyit a kreativitásról. A kidolgozottság azonban annyira jó, hogy muszáj ennyire magas pontot adnom neki. Már az eleje is nagyon bejön, hogy gályarabként, megszökve kell eljutni a városig. Ezután a könyv egy komoly városi bevásárlással és kalandozással folytatódik, ahol azonban vigyázni kell arra, hogy ne legyünk túl híresek, mert akkor kénytelenek leszünk idejekorán távozni a városból. Utána a sivatag és a rejtekhely megtalálása kicsit sablonosabb, de azért vállalható, a leírások szuperek, van benne 1-2 igazán jól eltalált karakter (pl. a sötételf és Jasper). Tetszenek még benne az extra képességek, amikből választani kell, nekem ezek minden könyvben bejönnek, most sincsen ez másként. Meg, bár olvastam olyan kritikát, amiben ez inkább negatív volt, de nekem bejön az élelemnek ez a fajta használata. Elvégre a sivatag közepén az élelem (és a hozzá tartozó víz) nagyon fontos, és örülök, hogy ennek itt van súlya, és nem maradok életben hosszú napokat kaja nélkül. Nem gondolom, hogy minden könyvben ennyire szigorúnak kellene, hogy legyen a kaja-szabály, de ide ez most kívánkozott. Szóval nem rossz.

Gondolkodás/szerencse (2): Oda kell figyelni arra, hogy a városban ne legyünk túl hamar hírhedtek, mert akkor elég hiányos felszereléssel indulhatunk el. Ezt leszámítva azonban sehol egy rejtvény, egy igazán komoly taktikai döntés. Szóval szinte alig kell a fejünket használni. Szerencsére a könyv a legtöbb helyen megengedi, hogy szinte mindent bejárjunk, így akkora szerencse faktor sincs benne.

Nehézség (4): Nem gondolom, hogy túl nehéz könyv lenne, az optimálisnál valamivel könnyebb. A hajóúton bár jó sok Ép-t elveszíthetünk, de azért egyáltalán nem túlélhetetlen a szituáció SPOILER!!! főleg, ha a seggeden maradsz SPOILER vége!, utána a város már valamivel veszélyesebb, de szintén nem reménytelen dolog életben maradni, a sivatagi út nem annyira vészes, ha az ember rendesen felkészül élelem ügyén, és annyira sok kellemetlenség később sem érhet minket. Az utolsó két ellenfél értékei azért nem rosszak, ezenkívül a nekromantára kell odafigyelni, meg nem árt egy varázsfegyver sem, de ha ezek megvannak, akkor nagy baj nem lehet ebben a könyvben.

Játékélmény (4): Egyszerű, de nekem mégis bejön. A Harcos Képzelet könyvek közül a Shivo a Holtak Urára emlékeztet engem, ami hasonló, hogy egy hajóút után egy városban tölthetünk el rengeteg időt, ahol felkészülhetünk, aztán egy kis kalandozás, amíg eljutunk a célunkig, majd ott ismételten egy kis barangolás jön, végül a sikeres (vagy nem) küldetés. Ez a könyv azonban minden szempontból jobban kivitelezett. A város lehetett volna sablonos, de az ismertség-pontokkal azért sok minden megváltozik, az utazások módjai is tetszenek, és örülök, hogy a második fele, bár kevésbé izgalmasabb, mint az első, nem ment át egy labirintus játékba, hanem tényleg mindent bejárhatunk és összerakhatjuk a szálakat. Az aranyak beosztása szintén egy nagyon fontos elem, ami újabb stratégiai játék a könyv elején. Nem gondolom, hogy ez lenne a legepikusabb KJK-s élmény, amit valaha olvastam, de letisztult, szépen kidolgozott, vannak benne izgalmas jelenetek, ami a Kétélű jóslat után kifejezetten üdítően hatott rám. Szóval jár a pacsi a könyvnek!

Összességében: 14/20

A könyv letölthető itt: http://www.zagor.hu/?oldal=konyv&konyv=62

Remélem mindenkinek tetszettek ezek a leírások, néhány hét múlva jön a következő hármas, aminek az első kötetéről már most tudom, hogy nem leszek rossz véleményen.