Ez nem mese. Vagy mégis? - Mr. Remy Gyros Bár, Pécs, Aphrodité háromsajtos Gyros-tál


Vannak olyan helyek, amikről nehezen tud az ember elfogulatlanul írni. Nálam az egyik ilyen a Mr. Remy Gyros bár. Ennek az az oka, hogy a tulajdonost, Mészáros Csabát mostanra már jó barátomnak tekintem. Amikor megismerkedtünk nem gondoltam volna, hogy ez így van, de nagyon sok közös vonásunk van, a legfontosabb a hátrányos helyzetű emberek – főleg gyerekek – támogatása. A módszereink különbözők, ő főleg rendezvények szervezésével, adománygyűjtéssel és közvetlen adományokkal, én meg önkéntes munkával rendezvényen belüli programszervezéssel teszem ezt. De a cél ugyanaz. Ez és sok más miatt már nehezen tudok csupán ételkritikusként írni a helyről. Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy én őt úgy ismertem meg, hogy betértem a Mr. Remy Gyros Bárba és végül rendszeres vendég lettem, tehát nem a Mr. Remy előtti időszakból. Úgyhogy végső soron az ottani étel volt mindennek az alapja. Legutolsó látogatásom április elején volt, most arról fogok írni.

Az egyik kedvenc ottani ételemet rendeltem, a háromsajtos tálat. Meg kell jegyeznem, hogy én úgy vagyok a gyrosokkal, hogy inkább a pitás verziókat szeretem, valahogy az adja meg a gyros lényegét, a tálak sokszor a rengeteg hasábburgonyával, hússal, és az ahhoz képest viszonylag kevés zöldséggel inkább egy vasárnapi egytálételre, semmint egy gyrosra emlékeztetnek. Nos, a Mr. Remy Gyros egy kivétel, ott kifejezetten a tálak fogyasztását ajánlom. Az írásomban majd kielemzem, hogy miért.

Az Aphrodité háromsajtos tál különlegessége – meglepő módon – hogy háromféle sajt van hozzá, sőt, igazából négy. Ugyanis a tálon van grillezett sajt, feta sajt, és füstölt sajt, míg a hozzá kapott pita is sajttal töltött (ez a pita kifejezetten a tálakhoz van). Ezenkívül van hozzá hús, saláta, lilakáposzta, paradicsom, hagyma, tzatziki öntet, chilis öntet, valamint házi sült krumpli. Továbbá olívabogyó is, de azt én nem szeretem, úgyhogy nem kértem hozzá.

Az étel kb. 10 perc várakozás után megérkezett, megkóstoltam. Jól nézett ki, de mintha valami hiányérzetem lenne…erről lemaradtak a szószok! Megjegyzem, ezúttal nem a Csaba, hanem egy kolléganője volt ott és szolgált ki. Előfordul ilyen, nincs semmi baj, és mivel a hangulat, a légkör nagyon barátságos, egyáltalán nem éreztem gondnak, ha szóvá teszem. És valóban nem volt az, meg is kaptam utólag őket. Egyébként mind a két szósz ízletes. A tzatziki kissé savanykás, fokhagymás, karakteres ízű, nagyon bejön. A csípős szósz csípőssége számomra pont optimális, kiérződik a csípős íz, de nem veszettül, és van egy pikáns mellékíze is, nem csak a csípősség érezhető.

Térjünk rá a kapott pitára! Nem egy szokványos pita, egy téglalap alakú termék, sajttal töltve, tálalás előtt megpirítva. Kóstolva kicsit egy sajtos toast hatását kelti, ami azonban remekül illik az egész tálhoz. Egy kicsit mindig szoktam a végére hagyni „tunkolni” J.

Ha már háromsajtos gyros, nem mehetünk el a sajtok mellett. Az egyik ezek közül (ha jól tudom) mozzarella sajt, amit grillezve kapunk, egyfajta „kalapként” az ételre. Kifejezetten szeretem, külön öröm benne, hogy egy olyan sajtfélét, aminek egyébként az íze nem valami erőteljes, így sikerül felerősíteni. Amikor olyan ételt rendelek, amihez bacon van, akkor már tapasztaltam azt is, hogy a bacont és a sajtot együtt grillezték, úgy még finomabb az egész. A feta és a füstölt sajt kisebb-nagyobb kockákban van jelen az ételben, mindkettő kellemes ízű. Összességében valóban szinte az ételt minden falatjára jut egy sajtféle.

A hús szintén nagyon jó, puha, finom, fűszeres, több nem is kell. A zöldségek is hozzák, amit kell, a mennyiségük és a minőségük is teljesen rendben van, és mindig frissen állnak rendelkezésre. De a másik igazi nagy kedvencem a tálon a házi sült krumpli. Vékony chipsburgonyáról beszélünk, nagyon kellemes fűszerezéssel, amelyik ropogós, de a szószokkal érintett falatok nagyon finom puhák.

Bár egy gyrosra nem szokás a házias kifejezést használni, de erről az ételről mégis ez jut eszembe. Remekül ötvözi a klasszikus görög ízeket (tzatziki szósz, feta sajt, zöldségek) egy igazi jó magyaros ízvilággal (krumpli, füstölt sajt, hús), ami egy fantasztikus kombinációban tetőzik be.

Ami az árát illeti, 1.690 forintot fizettem érte, de ez egy olyan adag étel, amivel az ember kényelmesen jól lakik, én személy szerint alig tudom megenni, a V.I.P. tálakkal (amikben legalább kétféle hús van) pedig már nem is próbálkozom, ezeket inkább pitában vagy wrap tekercsként szoktam kérni (utóbbi elfogyasztás szempontjából célszerűbb). Az étterem rengeteg különböző árkategóriájú gyrost kínál, a 400 forintos wrap gyrostól a 7.000 forint körüli négyszemélyes tálig, utóbbival az időre megevéssel is lehet próbálkozni. Ezenkívül hamburger is van azok számára, akik éppen nem kívánják a gyrost.

Még fontosnak tartom megemlíteni, hogy a hely korábban az Uránvárosi piac mellett volt, most azonban elköltözött az ottani építkezési munkálatok miatt, és a Diána téri piac alatt található meg. Az új helyszínen még nem jártam, de hamarosan sort kerítek rá. De az étel nem változott.

Értékelésem: 10/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

Bővebben a helyről:  https://www.facebook.com/mr.remy.gyros/

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

  1. Köszönöm Barátom ! Nagyon tiszta és Őszinte. Tanítható ahogy fogalmaztál . Minden elismerésem . :)

    VálaszTörlés
  2. Továbbra is fordulhatsz bizalommal , támogatást a Kviz csapatnak . A te munkad is érdemleges és nagyra becsülöm!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról