Hibrid ételek minden mennyiségben


Különösen street food kajáldákra jellemző, hogy időnként hajlamosak az egyes ételeket mixelni, ezzel bővítve a repertoárjukat. Láttunk már gyrosburgert, kebabos pizzát, lángosburgert és még sok ilyet. Ezek az ételek elsülhetnek nagyon jól és nagyon rosszul is, ezért mindig kíváncsian kóstolom meg őket. Azt szeretem, hogyha a két különböző étel, amit vegyítenek, egyaránt érződik a kaján és az ízek kiegészítik egymást. Kevésbé jó, de még bőven fogyasztható, hogyha az egyik étel lenyomja a másikat, ami kevésbé érződik. Ami nagyon rossz lehet, ha a két étel elegyéből valami totál diszharmonikus képződmény lesz. A mai cikkemben összefoglalom, hogy milyen benyomásaim voltak nekem a Pécsett készült mix-ételekről. Ezeket az fogásokat kb. 1 év alatt kóstoltam meg, csak még egyiket sem értékeltem, így úgy gondoltam, ideje ezt megtenni egy szép nagy csokorban. Sajnos nem mindegyikről készítettem képet, így amiről csináltam, ott belinkelem azt, ahol nem, ott próbáltam a neten keresni az adott ételről képet, néhánynál sajnos nem lesz kép. Ezenkívül a kebabos pizza vonulatot most kihagyom, ebből elég sok van Pécsett, szeretnék egyszer majd egy külön fejezetet szentelni nekik. No, lássunk neki (a sorszám ezúttal nem rangsor, a világon semmit nem jelent)!



1.      Amerika Pizza – Amerika étterem

Forrás: enelmentem.blog
Mondhatjuk, hogy a hely névadó pizzája, ami egy hamburgermenüt mixel össze egy pizzával. Az összetevői: hamburgerhús, hasábburgonya, paradicsomkarikák, és a szokásos pizzatészta-sajt-szósz hármas. Amikor ezt olvastam, rögtön kíváncsivá váltam, de ez egy kicsit félelemmel vegyes kíváncsiság volt, nem tudtam, hogy működhet a pizza és a hasábburgonya együtt, főleg hamburgerhússal. 

Sajnos azt kell mondanom, hogy nem igazán jól. Nekem a pizzatészta annyira nem jött be, az átlagnál kicsit vastagabbnak és sósabbnak tűnt. A szósz és a sajt rendben van, nem kiemelkedő, de oké mindkettő. Viszont egész egyszerűen nem tudtam értelmezni ezt a „sült krumplit a pizzatésztára” témát. Az a baj, hogy a krumpli – ami szerintem egyszerű mirelit termék – igazából ízben semmit nem adott hozzá az ételhez, csak némi sós ízt, amit már a tészta is megadott. De pont emiatt teljesen feleslegesnek érezném, ha az egészséges táplálkozás szemszögéből akarnám megközelíteni, akkor kb. dupla adag szénhidrát a semmiért. Ehhez pedig még hozzájött a hamburgerhús, ami itt igen rendesen el van borsozva. Ez egy sima hamburgerben még annyira nem is érződik, de itt az édeskésebb paradicsomszósz mellé a két sós elem és még ez a hús…nekem teljesen diszharmonia volt. A paradicsom egy kicsit javított ezen a dolgon, de sajnos így sem tudtam azonosulni ezzel az étellel. Bevallom, egy negyed szelet után már nem nagyon kívántam, ami azt is jelzi, hogy nagyon tápláló, de sajnos mást is…egyébként 1.800 forintba kerül, ez ár/mennyiség arányban szerintem oké.

Értékelésem: 5/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

Bővebben a helyről: http://www.amerikaetterem.hu/



2.     New York pizza – Amerika étterem

Korrekt embernek vallom magam, ezért ha egy hely elsőre nem teljesít igazán jól, adok neki még egy esélyt. Ezenkívül az étlapon szerepelt még egy izgalmas pizzatákolmány, amit leginkább „breakfast pizzának” neveznék. Az alapokon kívül bacon, tojás, virsli találhatóak benne, vagyis klasszikus meleg reggelis ételek, amik pizzában sem hangoznak rosszul. Viszont az előző élményem után egy kicsikét már féltem ettől az ételtől. 

Szerencsére ezúttal a benyomások sokkal jobbak lettek, és ez nagybetűsen a tojásrántotta miatt lett így. Kíváncsi voltam, hogy ezt hogyan teszik fel a pizzára, de megoldották, viszonylag az aljára került (kicsit a tojáslepényre emlékeztetett állagban), de szinte a teljes pizzánk jelen volt, és aminek örülök, hogy csínján bántak a sóval, mert a bacon és a tészta ezúttal is a sósabb elemeket képviselték. A virsli is finom volt és roppanós. Összességében azt mondanám, hogy finom, de még ennél az ételnél is a sómennyiség egy nagyon picit túl volt tolva, amit főleg akkor éreztem, amikor egy falatra nem jutott tojás. Lehet, érdemes lenne egy édesebb elemet, mondjuk édes paprikát rátenni a pizzára, és akkor szerintem nagyon király lenne! De az előzőhöz képest ez azért egy lényegesen pozitívabb élmény lett. Egyébként 1.800 forintba kerül ez is, de szerintem simán elég 2 étkezésre.

Értékelésem: 8/10



3.      Hot-dog pizza, Don Pepe

Erről gyorsan kell írnom, ugyanis ez egy szezonális ajánlata a Don Pepének, ami csak ebben a hónapban van az étlapon, aztán ki tudja. Ebben a pizzában a hot dogot és a pizzát keverik, méghozzá nem is akárhogy: a pizza szélébe (!) sütik a virslit. a feltétnél meg ott van a pirított hagyma (amit nem kértem), paprika, sajt, szósz, bacon, mustár, ketchup. Nagyon jól hangzik, kíváncsivá tett.

Ugyanakkor valamit, mielőtt az ételt elkezdem elemezni, muszáj kimondanom: ezúttal az budapesti újhegyi Don Pepében rendeltem az ételt. Az feltűnő volt, hogy ez a hely alapvetően nem helybeni fogyasztásra van, hanem kiszállításra, ugyanis mindösszesen egy asztal volt a helyen. Ami viszont zavart, hogy konkrétan kiküldtek, miután elkészítették, mondván, hogy ez nem helyben fogyasztós hely. Oké, utóbb megnéztem, a weboldalon ez tényleg fenn van, de magára a helyre ez sehol nem volt kiírva, meg azért úgy gondolom, hogy azért a XXI. században ez mégis kicsit abszurd, hogy nem tudnak egy kisebb sarkot kialakítani legalább 1-2 fogyasztó vendégnek, ahol leülhet. Ezenkívül a hangnem, ahogy elküldtek, is hagyott kívánnivalót maga után…

No, de térjünk vissza az ételre. A virsli nagyon jól megsült a pizzában, és 6 darabot is tettek bele, szóval ez is simán kétszemélyes kaja. A bacon jól átsült, ízlett a paradicsom és a paprika is, bár egy klasszikus hot doghoz nekem a csemege uborka jobban illik, mint a paprika, de az utóbbi édessége ide nagyon kellett. A mustár/ketchup is hozzátette a magáét, de nem veszett el pizzaszósz sem, ezek jó szaftossá tették az ételt, de még nem borult fel a szószoktól. Két kisebb kritikám azonban van az étellel kapcsolatban. Az egyik, hogy nekem a sajtszósz elveszett az ételben (vagy nem kaptam rá), nem éreztem az ízét, a másik, hogy sajnos, ami a pizza nagy egyedisége, az akadályozta meg a teljes harmóniát. Ugyanis a virsli a szélen volt, a többi hot-dogos feltét a közepén. Így hacsak nem tettem rá a virslit a pizzára (ami nyilván nem rendeltetésszerű fogyasztás), akkor nem érezhettem egyben az ételt, és nem kapott el az a hot-dog fehling. Ezzel együtt ajánlom, különleges élmény!

Értékelésem: 8/10

Bővebben a helyről: https://www.donpepe.hu/



4.      Souvlaki kis gyros tál – Mr. Remy Gyros

forrás: mr. Remy Gyros facebook oldal
Mára elég volt a pizzákból, nézzünk valami mást! A görög konyha hagyományos csirkenyársa a souvlaki, amihez fokhagymát is szoktak tálalni. Ezt egy másik hagyományos görög étellel, a gyros-szal mixelte Mészáros Csaba, a Mr. Remy Gyros bár tulajdonosa. Elsőre kicsit meglepett a próbálkozás, később viszont végiggondoltam, és rájöttem, hogy igazából nincs benne azért akkora kockázat, hiszen a souvlakit is szokták tzatzikivel vagy pitával tálalni, ezenkívül a sült krumpli, a saláta azért sok húshoz jó összetevő, nyilván ehhez is. Úgyhogy itt nem voltak olyan szkeptikus gondolataim, mint amiket a hamburgeres pizzánál írtam. De ez persze másodlagos, a lényeg az íz.

Amikor megkaptam az ételt, rögtön láttam, hogy sült fokhagyma is járt a húshoz, nagyon jó pont. A másik, amit észrevettem, hogy nagyon nagy mennyiségű húst kaptam, amik 2 nyárson voltak elhelyezve. Első pillanatban azon is elgondolkodtam, hogy nem lehet, hogy Csaba véletlenül nagy tálat készített, miközben én kicsit kértem? A végén kiderült, hogy nem, ugyanannyi húst használ fel, mint amit a gyroshoz, csak a gyros hús sütése során sokkal nagyobb a „veszteség”, miközben a nyárson megsütött csirkénél ez gyakorlatilag minimális. A hússal együtt bacon is sült, ami nem tudom, mennyire van benne a hagyományos görög konyhában, de nem érdekel, mert szeretem J. A csirkehús jól fűszerezett és jól átsült, de nem volt száraz, kapott egy kis sajtot is a tetejére, a pita, a szószok és a saláta meg olyan volt, amiről már korábban írtam. Az ételért 1.490 forintot fizettem, de igencsak meg kellett magam erőltetnem, hogy megegyem egyszerre. Csabi ezúttal sem okozott csalódást.

Értékelésem: 10/10




5.     Lángburger – Maci lángosozó

Na, kezdjük meg a lángosvonalat. A Maci lángosozóról korábban már írtam. Már korábban is láttam, hogy vannak hamburgerhúsos lángosaik is, de első alkalmakkor még a klasszikusabb verziókat próbálgattam, amikkel maximálisan meg voltam elégedve. De erre is kíváncsi voltam, ezért ki is próbáltam nemrégiben. Ezúttal a telefonos előrendelést vettem igénybe, és nem is csalódtam benne, mire megérkeztem, frissiben elkészült a lángosom, nem is hűlt ki, de várnom sem kellett rá. Sajnos dolgom volt, ezért nem tudtam frissében megenni, így kb. 1 órával később otthon kellett nekilátnom, kicsit melegítenem kellett, de ez meglepő módon szinte semmit nem vont le az élvezeti értékéből.

A lángos tésztája ezúttal is finom, ropogós, de belül mégis puha, mint a múltkor. A hamburgerhúshoz is hamar eljutottam. Nagy pozitívum volt, hogy a húspogácsa ugyan nem volt túl vastag, viszont épp emiatt egyenletesen oszlott el a lángosban, nem pedig egy kis részén volt az egész. Az íze is oké, a fűszerezése is rendben van, azonban nekem az állaga egy kicsit inkább a vagdalt húséra emlékeztetett. Nem mondom, hogy rossz volt, de azt sem, hogy ez a legfinomabb hambihús, amit valaha ettem. Ugyanakkor magam is tisztában vagyok azzal, hogy egy 1.400 forint körüli ételnél nem angus marhahúst vár el az ember, vagy ha igen, akkor nem gondolkodik reálisan. A paradicsom, uborka és a kencék mind rendben voltak, minőségben és mennyiségben egyaránt. Ami meg a mennyiséget illeti, ez is abba a kategóriába tartozik, amit egyszerre nem tudtam megenni, maradt belőle másnapra is.

Mindent összevetve nagyon meg vagyok elégedve, viszont egy aprócska hiányérzetem mégis van, aminek az alapja egy kicsit ironikus. Amikor múltkor kóstoltam egy ennél olcsóbb ételt itt, az nagyon nagyon ízlett, és ilyenkor az ember óhatatlanul is ehhez hasonlítja a többit. És amikor ehhez képest egy drágább ételt választ, akkor várja az előzőekhez képest is a többletet. És ez a többlet most elmaradt, úgy éreztem, hogy a marhahús ehhez az amúgy kiváló ételhez már nem igazán adott hozzá. Persze azt sem mondom, hogy rosszabb volt annál, de mégiscsak egy magasabb árkategória. Ezért – és csak ezért – most nem tudom megadni a maximális pontszámot.

Értékelésem: 9/10.




6.      Gyros lángos – Panda Fast Food

Egy másik lángosozót is úgy döntöttem, hogy kipróbálok. A Panda étteremről sokáig nem hallottam, igazából csak a Netpincéren vettem őket észre, de akartam írni egy olyan helyről, ami a töltött lángos tesztemből kimaradt. Itt hamburgeres töltött lángos nincs, de gyrosos van, így gondoltam, ezzel teszek egy próbát. Sajnos itt már sokkal kevésbé voltak jó tapasztalataim. Először is: amit kaptam, az nem egy töltött lángos volt, hanem egy félbehajtott lángos, benne a töltelékek. Korábban már írtam, hogy ezt mekkora sumákolásnak tartom, újra nem szeretném kifejteni, de a véleményem nem változott. De sajnos más jellegű problémáim is voltak vele. A lángostészta íze és állaga teljesen oké volt, de a gyros hús nekem fűszerezésében eléggé gyengére sikeredett, egyáltalán nem emlékeztetett sem a hagyományosabb csirkehúsra, sem a keletiesebb fűszerezésű pulykahúsra. A zöldségek rendben voltak, bár a hagymánál itt megjelent az a kis „fonnyadás”, amiről már a Pizza Di Casa esetében írtam, sajnos itt sem okozott nagy élményt, és ugyanezt tudom elmondani a szószról is, ami nekem kicsit fapados volt, egy fokhagymásabb szószt jobban tudtam volna értékelni.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy az igazsághoz muszáj hozzátennem, hogy ez a rendelés már elég régen történt, és mindösszesen egy alkalommal, így lehetséges, hogy azóta sok minden változott, vagy, hogy csak épp rossz napot fogtam ki, így valószínűleg fogok még próbálkozni velük. De itt sajnos csak azt tudom értékelni, amit kaptam.

Értékelésem: 5/10



7.     Mákosguba-torta – Jelen Bisztró, Budapest



Ez egy kicsit kilóg a mai sorból, mind jellege, mind a helye miatt, de úgy gondoltam, beteszem a mai cikkbe, egyrészt, mert szerettem volna egy desszertet is a listára tenni, másrészt, mert nemrégiben ettem a Jelen Bisztróban, de az elő- és főételről korábban már írtam, és azokból ugyanazt rendeltem, csak a desszert tekintetében újítottam, ezért erről külön cikket nem akartam.

A mákosguba-torta esetében lehet vitatkozni arról, hogy mennyire hibrid étel, hiszen önálló tortaként is ért el sikereket, és egyébként is van divatja, hogy klasszikus desszert ételekből manapság tortákat csinálnak, ezek egyike a 2013-as Év Tortája, a szilvagombóc torta is. De már joghurtból is látunk például almáspite ízűt. Nagy általánosságban bevallom, ezt nem szeretem, ha én mákos gubát akarok enni, akkor mákos gubát eszek és bár lehet kicsit maradi vagyok, de úgy érzem, hogy ezekhez a klasszikus édességekhez nem igazán ad hozzá, ha tortaként készítik el, jobb az alapétel őszinte és egyszerű formában.

No, ez viszont egy kivétel. A torta „mákos guba” része hozza azt a tipikus édeskés-kesernyés ízt, fölfele pedig folyamatosan édesedik, a vanilia krém, ami fölötte van az édesség mellet lágyságot és krémességet ad az ételnek, a rá tett habcsók meg tényleg az „I”-re a pont. Mellé meggyes mártást tálalnak, ami kellemes, fanyar, remekül kiegészíti az ételt. Szóval ez nagyon ízlik, és ahhoz képest, hogy menüben adják, az adag is több mint tisztességes.

Értékelésem: 10/10

A helyről bővebben itt: https://www.facebook.com/jelenbisztro/



Mindent egybevetve 1-2 negatív élmény mellett az összkép pozitív, így szívesen kísérletezem máskor is hasonló jellegű ételekkel. Ha van hely, amit ilyen téren tudsz ajánlani, nyugodtan írd meg kommentben vagy privát üzenetben!

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról