Volt egyszer egy doboz…

Körülbelül 6 éve történhetett, hogy a pécsi irgalmasrendi szerzetes, Morvay Imre Pio Atya kitette az irgalmasrendi kórház kerítésére az úgynevezett ételládát. A képlet egyszerű, mégis hatékony: nem romlandó ételeket lehetett betenni a ládába, amiket a rászoruló hajléktalanok kiszednek, majd elfogyasztanak. Legalábbis a terv ez volt. A héten tudtam meg, hogy a ládát leszedték a helyéről. Személyesen is megtekintettem a láda egykori helyét, és ott már csak egy kiírás van, miszerint kérik az embereket, hogy a továbbiakban ne tegyenek oda ételt, mert az akciónak vége van. A mellett, hogy aki ezt írta, annak nem ártana egy kis helyesírási szeminárium, mély szomorúság töltött el. Miért kellett ennek így történnie? Erre a kérdésre keresem a választ ebben a bejegyzésben.

Mi volt a baj?

Így kezdődött...

Óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy egy ilyen remek kezdeményezésnek mi a gátja, mi a problémája? Hiszen kinek árt ez? Ha minden a tervek szerint működött volna, semmi. De számos probléma volt ezzel. Nézzük meg, hogy pontosan mik?

1.     Nagy létszámú hajléktalan megjelenése a környéken – rögtön le kell szögezni: korábban is voltak arrafele hajléktalanok, de miután megtudták, mi van ott, a számuk megnövekedett. De ami még rosszabb, nem csak odamentek, kivettek valamit és elmentek, hanem néhányan konkrétan a láda közelébe költöztek, és amint valaki betett valamit, azt ki is vették. És azért lássuk be, nem kellemes élmény úgy odamenni a ládához, hogy látom, hogy már a környéken ott figyel engem 3-4 hajléktalan. Az ott lakóknak is probléma volt ez, mind a hangoskodás, mind a higiéniai viszonyok miatt, és a környékbeli vendéglátóhelyeknek sem kedvezett a jelenlétük.

2.   Maffiaszerű biznisz – az előző pontból szinte már következik a probléma: sajnos nem minden hajléktalan annyit vett el a dobozból, amennyi neki kellett, hanem néhányan vettek el mindent. Ebből újabb problémák lettek. Ezek az emberek ugyanis nyilván jóval több mindent vettek el, mint amennyire nekik szükségük volt, amiket utána eladtak (!) a náluk is rászorulóbb hajléktalanoknak és szegény embereknek. Jó, nyilván valamivel a bolti ár alatt tették, de ezzel együtt is gusztustalan, hogy valaki a szeretetből adott ételt üzleti célokra használja fel. Ami meg megmaradt, azt jobb esetben megették, rosszabb esetben szétdobálták, nem kevés szemetet produkálva ezáltal. Így az eredetileg jó szándékú kezdeményezésből egy rétegcsoport üzelme lett, ráadásul erős a gyanúm, hogy nem is a valódi rászorulóké.

3.   Utcai atrocitások – ez megint valamennyire következik az előző kettőből. Nem egy embertől lehetett hallani, hogy a hajléktalanok leszólították őket, hogy miért nem tesznek be valamit a dobozba. Ez pedig jobb esetben csak idegesítette a járókelőket, rosszabb esetben akár félelmet is keltett bennük.

Mindezek a problémák annyira elharapóztak, hogy végül az egyetlen reális megoldás a doboz megszüntetése lett.

Mit lehetett volna másként csinálni?

...és így lett vége

Óhatatlanul felmerül a kérdés, mit lehetett volna tenni annak érdekében, hogy ez a probléma megszűnjön és az adományokat ténylegesen a rászorulók kapják. Talán valamiféle felügyelettel meg lehetett volna oldani, ha mondjuk a rendőrség gyakran járőrözik ott. Esetleg egy kamerával lefülelni a gyakran visszatérőket, aztán figyelmeztetni őket. Csakhogy ezek sem igazán reális opciók. A rendőrségtől sem várható el, hogy mindig ugyanott járőrözzön (ráadásul egy olyan helyen, amit eleve nehéz kocsival megközelíteni), és a program elindítójától sem, hogy még arra költsön külön pénzt, hogy az emberek által adott dolgok jó helyre kerüljenek. Hisz ő már eleve jó szándékkal kezdett el dolgozni, áldozatot hozott, nem reális továbbiak elvárása. Sajnos hibásnak csupán azok az emberek tekinthetők, akik vannak annyira mocskosul aljasak és gátlástalanok, hogy egy jótékonysági akciót is képesek olyan szinten tönkretenni némi pénzért, hogy az egészet be kelljen szüntetni. Ugyanakkor sajnos az előzmények ismeretében meg lehet érteni Pio atya döntését.

Mi lesz ezután?

Igazából minden visszatér a korábbi kerékvágásba. A hajléktalanok bizonyosan elhagyják a térséget és folytatják máshol a hagyományos tevékenységüket. Akik pedig eddig adakoztak, azok vagy személyesen mennek oda a kéregetőkhöz, vagy alapítványokon keresztül támogathatják tovább a (remélhetőleg valódi) rászorulókat. Pio atya is azt nyilatkozta, hogy a TÁMASZ-alapítványon keresztül próbál még segíteni. Én biztatnék mindenkit hasonlókra, mert így legalább valószínű, hogy az adomány tényleg a rászorulókhoz kerül. Egyébként meg sajnálom, hogy egy ilyen önzetlen, segítő tevékenységnek így kellett véget érnie.

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/