A Rezesova ügy margójára

Bár már rég volt, de mégis olyan, mintha tegnap történt volna. A másodfokú bíróság 9 év börtönbüntetésre ítélte Eva Rezesovát, miután ittas állapotban, 165 km / órás sebességgel közúti balesetet okozott, 4 ember halálát okozva ezáltal. Néhány hete azonban Rezesova feltételesen szabadulhatott. Jogos a kérdés, hogy miként, amikor az ítélet óta még csak 4 év telt el? Erre is ki fogok térni ebben a cikkemben, de igazából nem emiatt gondoltam úgy, hogy ennyi idő után terítékre helyezem újra ezt az ügyet. Amikor a szabadulásról szóló cikkeket olvastam, rengeteg gyűlölködő és értetlen kommentet olvastam. Miért nem kapott életfogytiglant? Ennyit ér 4 ember? Mi volt ez a szakértői bohóckodás? Egy ilyen ügy természetes, hogy mindenkiből kivált valamilyen érzelmet. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy még ilyenkor is félretegyük az érzéseinket, és próbáljunk meg higgadtan, az esetet átgondolva beszélni az ügyről. Ez volt annak az oka, hogy klaviatúrát ragadok, és megpróbálok akár az árral szemben úszva is tisztázni pár kérdést. Természetesen nem kell velem egyetérteni, el tudom fogadni, ha valaki nem úgy gondolkodik ezekben a valóban megosztó kérdésekben, mint én, de kérem mindenkitől, hogyha vitába szálltok velem, maradjunk meg a kulturált stílusnál!

Mi történt?

Erről csak nagyon röviden szeretnék írni. Az, hogy pontosan mi történt, és ez kinek a felelőssége, főként szakértői kérdés. Mivel a közlekedéshez nem értek, ódzkodnék attól, hogy az egyes szakértői véleményekről hosszasan foglalkozzak. A lényeg, hogy 2012-ben Eva Rezesova terepjárójával 165 km/h sebességgel haladt az M3-as autópályán és belerohant az előtte haladó Fiat Puntóba, ami teljesen kiégett, utasai közül hárman a helyszínen, a negyedik a kórházban halt meg. A per során számos vitás kérdés volt. Rezesova azt mondta, hogy nem ivott a vezetés előtt, csak az ütközés után kellett neki a szíverősítő, de felmerült egy másik autó vagy kerékpár jelenléte és a sértettek indokolatlan irányváltásának lehetősége is. A másodfokú bíróság azonban minden ilyen érvet megcáfolt, és a teljes felelősséget Rezesovára hárítva ítélte őt 9 éves börtönbüntetésre.

9 év 4 emberét? A közlekedési bűncselekmények dilemmája

Ezt a kérdést sokan feltették. Az origo például a – hozzájuk méltó igénytelenséggel megírt tartalmilag kb. értékelhetetlen cikkükben – ugyanezzel a mondattal kezdte a cikkét, csak kijelentő mondatként. Azt persze nem tudom vitatni, hogy ez így ebben a formában tényleg kevésnek tűnik, ugyanakkor ahhoz, hogy a megfelelő kontextusba helyezzük az esetet, érdemes kicsit a közlekedési bűncselekmények mögé nézni.

Talán még másodéves joghallgató voltam, amikor egy fiktív jogeset ítéletét elemeztük egy büntetőjog szemináriumon Tóth Mihály professzor úrral. Abban az ügyben egy buszsofőr két és fél évet kapott, miután figyelmetlenségből átment egy piros fénysorompón és a vonat nekiment a busz hátsó részének és 2 ember meghalt. Megkérdeztem, hogy nem aránytalanul enyhe ítélet ez 2 ember haláláért? A professzor úr (nem szó szerint) azt mondta, hogy ez is egy érv, de azért vegyem azt is figyelembe, hogy onnantól kezdve, hogy megszegte a közlekedési szabályt a buszsofőr, a balesetben az áldozatok számára már nincs ráhatása, ez már a szerencse kérdése. És ha ebbe belegondolunk, bizony van benne igazság.

Stubeczky Sarolta bírónő a Stohl-ügy után ismét
médiaérdeklődéssel kísért ügyet kapott

Hogy egy másik példával szemléltessem: Hasonlítsuk össze az itteni eseményeket a Stohl András-féle ügy eseményeivel! Mind Stohl, mind Rezesova ittas állapotban vezetett, Stohl ráadásul bizonyítottan kokaint is szívott előtte (mondjuk Rezesova esetén is találtak a szervezetében ópiumszármazékot, de itt nincs arra bizonyíték, hogy ez befolyásolta az akkori állapotát), mindketten próbálták hárítani a felelősséget. És van még egy hasonlóság: a másodfokú tanács elnöke ugyanaz a bírónő volt. Persze azért különbségek is akadnak szép számmal. A Stohl-féle ütközésben több autó sérült, és neki ez bizonyítottan nem az első ilyen ügye volt. Ellenben ő nem lépte túl jelentősen a sebességhatárt, Rezesova viszont igen, ugyanis 165 km/h-val haladt (autópályán). Látható tehát, hogy a közlekedési szabálysértések és egyéb körülmények figyelembevételével nagyjából egyformán súlyos a 2 ügy. Azonban, van egy óriási különbség a 2 között: amíg a Stohl-ügyben mindösszesen egy súlyos sérült volt, addig a Rezesovánál 4 halálos áldozat. De mennyire múlott ez a szabálytalankodó sofőrön? Nem azt mondom, hogy semennyire, de azért valami látni kell: ha Rezesova neadjisten egy önműködő autóba hajtott volna bele, aminek nincs sofőrje, akkor valószínűleg közérdekű munkával, esetleg felfüggesztett szabadságvesztéssel, és járművezetéstől eltiltással megúszhatta volna a dolgot. De ha egy olyan autóba megy bele, amibe csak 1 ember ül, akkor is kisebb az áldozatokat száma. Félreértés ne essék, a legkevésbé sem arról van szó, hogy a sértetteket szeretném hibáztatni az esetért, Isten ments! Csak arra próbálok rávilágítani, hogy onnantól kezdve, hogy megtörtént a baj, már az elkövetőnek sincs ráhatása az áldozatok számára, egy közlekedési ügyben sokkal több a véletlen faktor, mint bármilyen más bűncselekmény esetében. Tehát nem lehet ezt úgy kezelni, mint egy négy emberen elkövetett emberölést.

Ugyanakkor nyilván a másik véglet sem megoldást. Nem lehet ugyanis egy vállrándítással elintézni azt, hogy „4 ember meghalt, de hát lehetett volna kevesebb is, csak peche volt”. Tehát, annak ellenére, hogy nyilván nem akarta Rezesova a 4 ember halálát, a cselekményének az eredménye ez lett, és ennek a következményét viselnie kell. De milyen mértékben?

Nem a bíróság, hanem a törvényhozó feladata, hogy az ilyen esetekre megtalálja azt a büntetési keretet, amely figyelembe veszi azt a tényt, hogy itt emberek haltak meg, de mégsem veszi egy kalap alá az emberölésekkel. A törvényalkotó pedig ezt (már nagyon régen) meg is tette. Rezesova tette a büntető törvénykönyv alapján a „járművezetés ittas vagy bódult állapotban” elnevezésű bűncselekmény minősített esete, méghozzá annak az a fordulata, amikor a bűncselekmény kettőnél több ember halálát vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz. Ezt a törvény 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti. Ez lényegesen súlyosabb, mint egy sima ittas járművezetés (ami maximum 2 év lehet), viszont jóval enyhébb egy 4 emberen elkövetett emberölésnél (ami minimum 10 év, de akár életfogytiglan is lehet).

Mik voltak az enyhítő és súlyosbító körülmények?

Mindezek alapján a bíróságnak a maximális büntetés, amit adhatott, az 10 év szabadságvesztés volt, a minimum pedig 5 év (illetve van egy szabály, amivel akár 5 év alá is mehettek volna, de nyilvánvaló volt, hogy az itt nem kerül alkalmazásra). Innentől azt kellett eldönteni, hogy ebben a keretben milyen büntetést szab ki. Az irányelv ilyenkor az ún. középmérték elve, azaz, hogy a minimális és a maximális büntetési tétel számtani közepét kell viszonyítási pontnak tekinteni (ez jelen esetben 7,5 év), ha több és nyomósabb a súlyosító körülmény, akkor ennél súlyosabb, ha több vagy nyomósabb az enyhítő körülmény, akkor ennél enyhébb szankciót kell alkalmazni.

A megbánás is hiányzott a vádlottból a bíróság szerint

Rezesova esetén súlyosító körülményként értékelhető, hogy 4 ember halt meg a balesetben, vagyis eggyel több, mint amennyire alkalmazható a „kettőnél több ember halála” kifejezés. További súlyosító körülmény volt a megbánás teljes hiánya. Ehhez rögtön hozzáteszem, hogy önmagában véve az nem minősül súlyosító körülménynek, ha valaki nem ismeri el a bűncselekmény elkövetését és védekezik, még az sem, ha a védekezése nem az igazságon alapul. Rezesova azonban több alkalommal változtatta a vallomását, a korábban tett kijelentésivel ellentmondó vallomásokat tett, nem egy fizetett szakértővel próbálta ezeket igazolni, több emberre, illetve körülményre próbálta hárítani a felelősséget, és bocsánatkérés is csak egyszer hangzott el tőle, de az is inkább a büntetéstől való félelem miatt, és nem őszinte megbánásból. Ezt a fajta viselkedést azért érthető, ha egy bíró a vádlott terhére értékelte. Szintén elég nyomatékos súlyosító körülmény volt, hogy Rezesova több mint 100 kilométert tett meg ugyanezen a sebességen, ugyanebben az állapotban, tehát a KRESZ-t igencsak súlyosan szegte meg. Mind a 3 súlyosbító körülmény elég nyomatékos egy ítéletkiszabás során.

Volt még egy negyedik súlyosbító körülmény is, ami pedig a közfelháborodás. Azt a bírónő is kiemelte, hogy nyilván nem lehet fórumkommentek alapján ítélni, ugyanakkor határozott véleménye volt, hogy ha valami általános közfelháborodást vált ki, azt értékelnie kell a bíróságnak, ha mást nem generálprevenciós szempontból is, ez a bírói gyakorlatban is így van. Hogy tényleg így van-e a bírói gyakorlatban azt nem tudom, de ha igen, akkor itt nagyon súlyos gondok vannak. A magam részéről nem tartom szerencsésnek összekeverni a generálprevenciót (annak elérése, hogy más ne kövessen el bűncselekményt) a közfelháborodással. Főleg azért nem, mert a közfelháborodás egy teljesen véletlen faktor. Az elkövetett cselekmény súlyán kívül függ attól, hogy milyen karakter az érintett személy, mennyire szimpatikus az ügyben még résztvevő személy, és mennyire tolja az ember képébe a média (vagy épp a politika).  Ezek mind olyan tényezők, amin nem múlhat ítélet. Csak érzékeltetésképpen nézzük meg ennek a fordítottját: Ambrus Attila tevékenysége volt az Magyarországon, ahol a közfelháborodás szintje nagyon alacsony volt, sőt, sokan egyenesen szimpatizáltak vele. Tehát csökkenteni kellett volna Ambrus büntetését csak azért, mert az emberek szeretik? Nyilván teljesen abszurd a gondolat. De épp ezért a fordítottját sem tartom helyesnek. Azt meg már tényleg csak halkan jegyzem: 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ha itt egy magyar ember okozza 4 szlovák ember halálát, akkor a közfelháborodás – noha a cselekmény súlya pontosan ugyanannyi lenne, mint itt – lényegesen kisebb lett volna. Tehát egy ilyen szubjektív és random szempontot felhozni, véleményem szerint nagyon aggályos. Azt azért elismerem, hogy generálprevenciós szempontból annak valóban lehetett volna súlya, hogyha mondjuk elkerüli a büntetést, vagy egy jelképes büntetéssel megússza, de annak, hogy valaki 8, 9, esetleg 10 évet kap…szerintem kb. semmi. Azt meg már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy ugyanez a bírónő mondta ki a Stohl ügyben, hogy „a kritikus közvélemény nem szabad, hogy befolyásolja a bíróság döntését”. Most akkor ez hogy is van? Egyszer így, egyszer meg úgy?

Enyhítő körülménykén túl sok mindent itt nem lehetett felhozni, főleg nem jelentőset. Első fokon még ide tartozott a sértetti közrehatás és Rezesova pikkelysömöre (utóbbi nem is igazán a büntetés mértéke, hanem annak fokozata miatt volt jelentős). Másodfokon azonban egyértelműen megcáfolták, hogy bármilyen súlyú sértetti közrehatás lett volna, a pikkelysömört meg nem érezték olyan horderejűnek, ami a büntetés során aránytalan terhet róna Rezesovára, így ezek eltűntek. Megmaradt még a büntetlen előélet, de mivel csak a magyarországi előélete volt ismert, sokat nem jelentett. Enyhítő körülmény volt még az idő múlása, az, hogy a vádlottnak 2 gyereke van, valamint, hogy ő maga is megsérült a balesetben, de ha valaki ezeket összeveti a korábban felvázolt súlyosító körülményekkel, akkor azért érzi, hogy ezeknek az enyhítő körülményeknek a súlya a közelébe sincs a korábban említett körülményeknek.

Így tehát egyértelműen egy olyan büntetést kellett kiszabni, ami meghaladja a 7,5 évet, de a kisebb enyhítő körülményekre tekintettel a maximumot azért nem éri el. A 9 éves szabadságvesztést ebből a szempontból reálisnak tartom, a közvéleményes súlyosító körülménnyel szembeni aggályaim ellenére is.

Miért szabadulhatott 6 (ill. 4) év után?

Ennek igazából nagyon egyszerű az oka: a magyar törvények alapján a nem visszaeső és nem bűnszervezetben bűncselekményt elkövető személy, akit határozott idejű szabadságvesztésre ítéltek, jó magaviselet esetén a büntetés letöltésének 2/3-a után szabadulhat. Bár a szabadságra bocsátás iránti kérelemről a Ripost úgy írt, mintha ez valami döbbenetes dolog lenne, valójában minden elítélt ezt teszi. Rezesova is ezt tette, és meg is kapta a kedvezményt, azonban ha 3 éven belül megint elítélik, akkor ezt a maradék 3 évet is le kell töltenie.

Az már más kérdés, hogy Magyarországon a feltételes szabadságra bocsátások száma nagyon magas. Romániai látogatásom során azt tudtam meg, hogy Romániában ezt a kedvezményt kb. az elítéltek fele kapja meg. Magyarországon ez rendre meghaladja a 80%-ot, tehát nem jól kell a börtönben viselkedni, hanem – kis túlzással – csak nem szabad teljesen hülyének lenni benn, és megkapjuk a kedvezményt. Hogy ez rendben van-e így, arról lehet vitatkozni, mindazonáltal a konkrét ügyben ennek nincs relevanciája.

Hogy ebből a 6 évből hogy lett végül 4, az egyszerű: mivel közel 2 évet töltött előzetes letartóztatásban az elítélt, és előtte még egy keveset házi őrizetben is, ezért ezeket be kellett számítani.

Mi volt ez a szakértői hercehurca?

Ez inkább költői kérdés, mint valós, de tény, hogy ilyen szintű fejetlenséget és álságosságot szakértőknél még nem láttam, mint ebben az ügyben. Már az elején szeretném leszögezni, hogy szerintem – ellentétben a tanácselnök véleményével – semmi gond nincs azzal, ha egy védekezés a sértetti ráhatásra épül, és azzal sincs, hogy egy halálos közlekedési balesetnél az elhunytak felelősségét is vizsgáljuk. Sőt, kifejezetten vizsgálni kell, hiszen a halálos áldozat önmagában nem lehet ok egy személy elítélésére, ha nem ő volt a felelős. Azonban mivel egy ilyen esetben az elhunyt hozzátartozói számára nagyon kényes területen vagyunk, itt aztán nagyon fokozottan figyelni kell arra, hogy semmilyen olyan ok és körülmény ne jelenjen meg, ami a szakértők függetlenségét, illetőleg szakmai kompetenciáját bármilyen szinten megkérdőjelezi. Az elsőfokú bíróság finoman szólva sem tett eleget ennek az alapelvárásnak számító kritériumnak.

A történet ott kezdődött, hogy Melegh Gábor szakértőként nem fogadta el a sértetti hozzátartozók felkérését, hogy az ügyben szakvéleményt készítsen, mindezt összeférhetetlenségi okokra hivatkozva. Ezzel még nem is lenne baj, ha nem sokkal később nem vállalta volna el Rezesova felkérését ugyanebben az ügyben azzal, hogy azóta megtudta, hogy nincs összeférhetetlensége. Hozzáteszem, engem még az sem zavarna önmagában, ha valaki egy ügyben az egyik oldal felkérését nem vállalná, a másikat meg igen, de ne ilyen álságos kamudumával, amit senki sem vesz be! Ha csakis és kizárólag egy összeférhetetlenségi ok miatt nem vállalok valamit, és megtudom, hogy megszűnik, akkor felhívom az eredeti ügyfelet, hogy mégis tudom vállalni, nem pedig elfogadom az ellenoldal megbízását! De ha ez még nem lett volna elég, az elsőfokú bíróság később kirendelte őt független (!) szakértőnek. Most komolyan, ezt hogyan? Ennyire nem figyelnek oda az előzményekre? Majd miután elkészíti a szakértői véleményét, hirtelen 2 másik szakértő véleménye is közelebb kerül az ő Rezesovát pártoló véleményéhez. What???!!! Majd ezekre hivatkozva hozta meg az elsőfokú bíróság a nagyon méltányos 6 év fogházbüntetésről szóló ítéletét. Eközben pedig a sértettek hozzátartozói – jogosan – úgy érezhették, hogy folyamatosan forgatják bennük az amúgy is éles kést. Ehhez csak gratulálni tudok…még jó, hogy a másodfokú bíróság határozottan helyrerakta ezeket a problémákat.

A politika megint közbeszólt

Na, erre semmi szükség nincs!

Az elsőfokú bíróság az ítéletét követően nem rendelte el Rezesova előzetes letartóztatását, nem látta indokoltnak, a házi őrizetet elégnek ítélte. A másodfokú bíróság – arra hivatkozva, hogy a szökés veszélye reálisan fennáll – mégis elrendelte a vádlott előzetes letartóztatását. Ezzel nem is lenne semmi gond, ha a kettő között nem történt volna valami más is. Konkrétan az, hogy Rogán Antal a Prestige Tower előtt videót készített, amelyben háborgott az elsőfokú döntés igazságtalansága ellen és megígéri, hogy az alkotmánybíróság elnökének és az igazságügyi miniszternek levelet fog írni, hogy vizsgálják felül, hogy ez jogos volt-e, és ha igen, akkor szigorítani kell a házi őrizet szabályait, hogy ilyen példátlan eset többet ne forduljon elő. Ezután néhány órával elrendelték Rezesova előzetes letartóztatását, és több facebook-kommentelő köszönetet mondott Rogán idővonalán.

Ezzel nekem három problémám is van. Az egyik, hogy bár valóban vitatható, hogy ebben az ügyben a házi őrizet elegendő volt-e, de azért ha fel kéne sorolnom a 21. század 10 legnagyobb magyar bírói tévedését, ez biztos nem lenne köztük. Másrészt egy esetleges jogalkalmazói tévedés sem teszi indokolttá, hogy jogalkotói szinten módosítsunk a szabályokon (főleg, hogy Magyarországon vannak eleve az EU-n belül talán a legkeményebb szabályok az előzetes letartóztatás elrendelése vonatkozásában).

A harmadik érvem pedig mindkettőnél aggályosabb. Rogán a másodfokú bíróság döntését úgy kommentálta, hogy „sok embernek a magyar igazságszolgáltatás józanságába vetett hitét állította helyre ez a döntés". Nos, nekem nem, sőt, a magyar bíráskodás függetlenségébe vetett hitemet ingatta meg. Ugyanis nézzük meg mi történt: nem rendeltek el előzetes letartóztatást, megszólalt Rogán, majd mégis. Azért szerintem itt érezzük a problémát. Akár egyetért valaki a másodfokú döntéssel, akár nem, súlyosan aggályos, hogy egy politikai szereplő megszólalását követően született meg ez a döntés. Ha ez a videó befolyásolta a bíróságot, akkor komoly baj van.

Persze, nem zárható ki, hogy a bíróság eleve ezt a döntést hozta volna, Rogán nélkül is. De ha így is van, ezt az összeesküvés-elméletet megcáfolni már nem lehet. És pont emiatt kéne már végre valahára megtanulnia Magyarországon mindenkinek, főleg a közszereplőnek, hogy ne tegyünk olyan kijelentéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a független bíróságok döntését befolyásolják! Nem tudom, hogy Rogán Antal itt a népszerűségét akarta-e kihasználni a közvélemény vagy a bíróság befolyásolására, vagy épp fordítva, a Rezesova-ellenes közvélemény felhasználásával próbálta a saját népszerűségét növelni, de bármelyik is az igaz, ne tegyen ilyet! Egy politikai szereplő tegyen már meg annyit, hogy befogja a száját (legalábbis mint közszereplő) mindaddig, amíg egy jogerős bírói döntés meg nem születik! Ez is része a bírói függetlenségnek! Jogosnak tartom az ügyvédi kamara és a Magyar Bírói Egyesület kritikáját Rogán akcióját követően.

Konklúziók

Biztos vagyok benne, hogy ez az ügy sokáig nem fog még távozni a köztudatból. A cselekmény súlya, az áldozatok száma, a szlovák-magyar ellentétek, a nagy médiahírverés, és a benne lévő nyilvánvaló problémák miatt elfelejteni aligha fogjuk. Azt ugyanakkor fontosnak tartom, hogy amikor visszagondolunk erre az ügyre, higgadtan és objektíven tegyük ezt.

Magam is mélyen elítélem Rezesovát a figyelmetlensége, gondatlansága, szabályszegései és a halálos áldozatot követelő baleset okozása miatt. Másik oldalról viszont azt gondolom, hogy a büntetés amit kapott, az jogos és arányos. Azt gondolom, hogy az írásomban kifejtettem, miért nem lett volna indokolt egy ennél is súlyosabb büntetés, enyhébb meg szintén nem igazán jöhetett szóba.

Ami miatt fontosnak tartottam ezt a cikket, az az, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy minden ügyet két oldalról kell vizsgálni. Rengeteg hiba volt ebben az ügyben, de van, amelyiket a sértettek szenvedték meg, és van, amit az elítélt. Ezeket mind össze kell gyűjteni, és tanulni belőlük. Reméljük, hogy ez megtörténik és a bíróságok számára az itt megtörtént hibák intő jelek lesznek, a közvélemény pedig ezek ismeretében tovább tud lépni az eseten. Mert ezt kell tenni, tovább kell lépni! Bár nyilván az áldozatok hozzátartozóinak ez egy ennél sokkal hosszabb folyamat lesz (ha egyáltalán megtörténik valaha). A részvétem kinyilvánítása mellett őszintén remélem, hogy nekik is sikerülni fog!

Biztos vagyok benne, hogy a cikk terjedelme ellenére még messzemenőkig nem válaszoltam meg minden kérdést, így, ha maradt bennetek bármi, tegyétek fel kommentben!