Vissza a múltamba 27. – A borzalmak háza

 

Újabb KJK kaland jelent meg a zagor.hu oldalán, méghozzá egy olyan, amiről nem tudtam eldönteni, hogy várom-e vagy nem. Vártam, mert az egyik legnagyobb klasszikus, az Elátkozott ház folytatása, az iránt tiszteleg, viszont féltem is tőle, mert egyrészt egy ilyen klasszikushoz nem könnyű hozzányúlni (bár van, akinek már jól sikerült), ráadásul Philip Sadler már okozott 1-2 kellemetlen meglepetést. De nyilván ez nem akadályozott meg abban, hogy lejátsszam, és abban sem, hogy írjak nektek róla. A pontozási szisztémámat már ismeritek, ennek mentén fogom értékelni ezt a kalandot is.

 

Történet (2): Az Elátkozott ház elpusztítójaként elmegyógyintézetben töltöttük az elmúlt időszakot, ugyanis senki nem hitte el azt, amit a házban tapasztaltunk. Az idő nem telt el nyomtalanul, és fóbiáink alakultak ki, sőt, néha mi magunk is azt hisszük, hogy ami történt, csak egy rossz álom. De a kétségeink nem hagynak nyugodni, ezért csak egyet tehetünk: vissza kell menni oda. Egy nap megszökünk és eljutunk az egykori házhoz. Na, eddig a pontig tetszett a történet, mert életszerű és nagyon meghozta a kíváncsiságom. De ami ezután történt, az az a kategória, amin nagyon kiakadtam. Még soha nem volt olyan, hogy már az előzménytörténet alatt azt éreztem, hogy felb… akarom mondani, felidegesítettem magam. Most igen. Először is a ház már megint ott áll, csak még nagyobb. Remek, volt értelme dolgozni az első elpusztításán. Annyira imádom, amikor 10 másodperc alatt sikerül kukázni egy kalandból származó sikerélményt. Aztán, bár ki tudja hány száz embert nyírnak ki éppen a házban, minket valamiért nem ölnek meg, hanem „beállítanak egy pályára”, hogy induljunk el teljesíteni egy küldetést (miért is?). Ez majdnem olyan kínos volt, mint a Pokol tüzénél az első jelenet. De amin végképp eldobtam az ékszíjat, azok a Halál Küldöncei. Már önmagában az is zavar, hogy másodszor lett ez az elem átvéve, tehát itt már a remake remakejéről beszélünk, ráadásul ez a kaland egy olyan világban játszódik, ahol eddig a Halál küldönce nem jelent meg, tehát még karakteridegen is az egész. Ezekkel még talán-talán együtt tudnék élni de az, hogy ezt az egészet még fokozzák azzal, hogy most már hárman vannak, és még Halál Küldöncébbek mint eddig…na ez aztán végképp kiégetett. Őszintén szólva ez az egész majdhogynem elvette a kedvem az olvasástól. Vannak más problémáim is ennél a résznél, majd a nehézségnél ezt részletesen kifejtem. Ami a kaland írását illeti, számomra ez is brutálisan túlírt, ilyen téren a Vihar lovasaihoz képest szerintem nem történt javulás, sőt, inkább visszaesés figyelhető meg. Ez két okból is zavart. Egyrészt egy idő után azt éreztem, hogy immunis vagyok a horror-jelenetekre, mert már annyi van belőle, hogy szinte csak vállat vonok, hogy a szokásos. Másrészt, ha tényleg annyi ember eltűnik rejtélyes módon a térségben, ahánynak itt a halálát ábrázolták, akkor már rég a hadseregnek kéne drónokkal figyelnie és tankokkal ostromolnia a helyet, nem egy szegény embert a diliházban tartani, hogy biztosan csak képzelődött. Azért az Elátkozott ház ilyen téren jóval mértékletesebb volt, de a másik két folytatás is. Azért, hogy pár pozitív dolgot is írjak, nekem működött a fóbiákkal való játék, illetve a kaland külső részének a kidolgozása is tetszett. Ezenkívül – hasonlóan a vámpír kriptájához – itt is tetszett, hogy a főellenség jelleméről, hátteréről, családjáról sok információt tudtunk meg. Ez nálam picit mindig életszerűbbé teszi a kalandot. De sajnos ezek csak arra voltak elegek, hogy ne a legalacsonyabb pontszámot kelljen adnom.

 

Gondolkodás/szerencse (3): Sadler korábbi kalandjaihoz képest nekem bejön, hogy sokkal többször lehet visszafordulni és bejárni kb. mindent, ami a házban és az udvarában található. Ez a szerencse effektust részben átviszi a tájékozódási és megfigyelési kihívásra, ami szerintem egy minőségi előrelépés. Tetszik ezenkívül, hogy próbál pár rejtvényt is hozni a könyv, az anagrammák nekem bejöttek (bár sajnos könnyű velük csalni, mert a betűk értékét sorrend nélkül is össze lehet adni), van néhány megfigyelést igénylő kérdés is. E mellett nekem a négy kezdeti tárgy is tetszik és bár azt hittem, hogy ezek nagyon random szituációk lesznek, mindegyiknél sikerült ráéreznem, hogy hol is kellene használnom, (lehet kezdem kiismerni Sadler stílusát :) ). De sajnos a szerencse szerepe is még mindig nagy, a játék minden szakaszában van egy pont, ahol már nem lehet visszafordulni, ha oda gyorsan érünk el, akkor sok mindent nem találunk meg amit kellene, ráadásul van jó pár olyan folyosó, ami azonnali halálhoz vezet, ezenkívül egyes szobákon belül, ha valami kellemetlenség történik velünk, gyakran azonnal ott hagyjuk a szobát, nem tudjuk végigkutatni, tehát egy első rossz választásnak komoly következménye lehet. Az meg zavar, hogy a halálbetűk elhelyezésében sincs egy állandó logika SPOILER!!! az egy gyakori jelenség, hogyha egy szobában találunk valamit, és folytatjuk a kutatást, akkor egy halálbetűbe botlunk. Ugyanakkor, ha sehol nem megyünk oda, hogy kutatunk tovább, akkor nem találjuk meg a mester szobájának a kulcsát, ami egy kötelező tárgy Spoiler vége! Szóval összességében még így is vegyes a kép, ez a 3 pont egy elég jóindulatú érték.

 

Nehézség (1): Őszinte leszek: én csak a halálbetűk ignorálásával tudtam teljesíteni a feladatot. Ezt értsük úgy, hogy nem írtam fel sem a betűt, sem a félelem pontot, csak striguláztam kíváncsiságból, hogy mennyit gyűjtök belőlük össze. De a durva az, hogy még így sem egyszerű, szerintem e nélkül a nehezítő körülmény nélkül is kb. Bajnokok próbája nehézségű a könyv, talán annál egy hajszállal könnyebb. Látszatra annyira nem nehéz a történet: kell egy mágikus fegyver két része, és három szám, amivel el lehet jutni a főellenséghez. Csakhogy a valóságban ahhoz, hogy mindez összeálljon, még rengeteg tárgy kell. Van a házban jónéhány SPOILER!!! 9 Spoiler vége! kulcs, amik közül, ha jól láttam, kb. az összes szükséges ahhoz, hogy teljesítsük a küldetést, mert vagy azonnali halált, vagy egy tárgy meg nem találását jelenti a hiányuk. Ezeknek a megtalálása azonban sokszor nem egyszerű SPOILER!!! a lányszoba kulcsát például úgy lehet megtalálni, ha egy kopogó szellem elől a szőnyeg alá próbálunk elbújni…biztosan mindenkinek ez az első, ami eszébe jut Spoiler vége! De más tárgyak is kellenek, egy Sárkánykódex, egy égő fáklya, vagy például egy aranygyűrű nélkül nem túl sok esélyünk van arra, hogy a küldetésünket sikerrel vegyük (kettő esetében konkrétan nulla). Ezenkívül van még pár igen szadista jelenet, vagy ellenfél, a Félelemdémon legyőzése becsülettel erősen a lehetetlenség határát súrolja, mert addigra már jó eséllyel elég sok félelempontunk lesz, de a Kérdező (na, hogy ezt az Ungoth-szerű karaktert miért kellett még ide citálni, azt valaki mesélje el) kérdései is a fair-play határát súrolják, főleg a harmadik, ott eszembe jutott az „anyád hogy van” kérdés. A vicces az, hogy mindezekhez képest a főellenség legyőzése már egyáltalán nem nehéz kihívás, ahogy az előtte lévő vámpír sem az.

És akkor a végére hagytam a kaland igazi szadizmusát, a halálbetűket. Ez eleve egy nehéz kihívás már a másik 2 kalandban is, ahol megjelenik, mert úgy kell különböző tárgyak után kutatni, hogy közben  nem szabad mindent megtalálni közülük. Viszont az azért nagy könnyítés, hogy elég egyet elkerülnünk, hogy megússzuk (a Rémület útvesztőjében ráadásul van például egy olyan, amit csak egy varázslat aktiválásával lehet megtalálni, így az eléggé könnyen kikerülhető).  De az, hogy itt már 15 betű van, amiből elég ötöt megtalálni, teljesen irreális. És még csak olyan szinten sem könnyít a könyv, hogy elválasztják a 3 küldött betűit (pl. sárga, vörös, kék), de még annyira sem, hogy mondjuk minden betűből 3 van, és „l”-ből hat. Nem, hanem mindegyik betű automatikusan a soron következővé formálódik, tehát tényleg legfeljebb 4-et szabad belőlük megtalálni és az ötödikre kampec. Nekem személy szerint már kettőt sikerült összeszednem a külső területen, hogy aztán az első szinten valami földöntúli csodának köszönhetően az összeset elkerüljem (nagyon sokszor épp azt a tárgyat nem vizsgáltam meg, ami betű lett volna). Viszont a felső szinten megint 4-et begyűjtöttem, ráadásul itt már olyan szinten válik a könyv inkorrektté, hogy van, amikor nem is kell szobán belül kutatni, hanem benyitunk egy szobába, és már mosolyog is a halálbetű. Hát nincs ennek a könyvnek lelkiismerete? És arról még nem beszéltünk, hogy ezekkel félelem-pontok is járnak, amik könnyen okozhatják a végső halálunkat (bár a félelem pontokat itt jóval könnyebb elveszíteni, mint az eredeti műben). Azt meg tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy tök random halálok tömkelege díszíti a könyvet, a külső részen is akad egy igen veszélyes szörny, a zombihordába többezerszer belefuthatunk, de időnként elég egy rossz ösvény és már a képünkbe is mosolyog egy legyőzhetetlen múmia. Szóval becsülettel teljesíteni kb. képtelenség, de valahogy belülről ez kevésbé feltűnő, mint mondjuk a Pokol tüze esetén.

 

Játékélmény (3): Nagyon ritka, hogy a játékélmény ennyire hullámzik nálam egy könyvön belül, óriási hullámhegyek és völgyek voltak benne. Az elején nagyon felhúztam magam, de aztán a kinti rész kifejezetten tetszett, egy kicsit olyan Keith Martinos menete volt a minden bejárás lehetőségével, amit mindig is nagyon szerettem és volt néhány érdekes epizód ebben a szakaszban. Nekem nagyon nagy bajom a ház földszintjével sem volt, talán ez hozta a legjobban az eredeti művet, hagyományos mechanika, de kiegyensúlyozva, és itt is azért sok lehetőség van a visszatérésre is. Ugyanakkor a Félelem démonás rész, majd a zombiüldözés közepette az az átrohanós szakasz nekem egyáltalán nem jött be, abszolute nem a rettegés érzés volt bennem, inkább egy akciófilm, de abból a „Zs” kategóriás, közel sem olyan jól kidolgozva, mint amit a Drumer átkában láthattunk. Az meg szerintem egy hibás ötlet volt, hogy ezután jön még egy ugyanilyen házbolyongás csak most már háromszor olyan szadista stílusban. Szerintem itt jobb lett volna egy Szamuráj kardjához hasonló fordulat, hogy van egy központi terem, onnan kinyílik kb. 10 szoba, amik egy része a kulcsokkal nyitható, azokban lehet kutatni, esetleg van valami próba, és ha sikerül, akkor a végén felszerelkezve küzdhetünk meg a főellenséggel. Egy újabb labirintusszerű vándorlásra semmi szükség nem volt. A végére azonban visszatért a pozitív hangulatom, mind a fóbiás-szimbólumos játék jó volt, mind a vámpír elleni harc, mind a főgonosz elleni, úgyhogy azért nem éreztem nagy csalódottságot a végére. Igazából minden hibája ellenére látszik a könyvön az igyekezet, és, hogy a szerző tényleg tisztelettel gondol erre az igazi klasszikusra, és nyomokban meg is tudta valósítani azt az érzést, amit az eredeti mű adott. De sajnos csak nyomokban, ráadásul a Sadlernél megjelenő örökletes hibákat ez a kaland sem tudja kinőni.

 

Összességében: 9/20

 

A könyv letölthető itt.

 

A közeljövőben – bár a zagoron nem látok új tervet – de várhatunk 1-2 Kaméleon Comicsos megjelenést, valamint egy ki nem adott Harcos-Képzelet könyv „vindgardiasított” (na, ezt levédetem :) ) változatát, ezekre nagyon kíváncsi leszek. Ha meg unatkozom, akkor írok majd addig is egy újabb TOP-listát.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/