Vajon mi változott? – Trójai Gyros, krumplis tál

 

Tavaly márciusban azt hittem, hogy a Trójai faló, Pécs egyik legismertebb Gyros bárja bezárja a kapuit. Mostanra azonban kiderült, hogy csak egy jó hosszú szünetet tartottak. Nemrégiben azonban újra kinyitottak, egyelőre még csak elvitelre, ugyanis a vendégeknek szánt tér még nem készült el, terasznyitásra pedig ott nincs lehetőség. Épp ezért megnéztem, hogy vajon nagyjából ugyanaz kapható-e mint tavaly, vagy újítottak.

 


Amikor bementem, a beltérben lévő változásokat pozitívnak ítéltem. Világosabb színek vannak és a „konyha” átkerült a hely másik oldalára (eddig a Centrum parkoló felőli oldalon volt, most a túloldalon). Ez utóbbi azért pozitív, mert eddig a fogyasztótérhez vezető lépcsőt egy elég szűk terület kötötte össze az alsó résszel, ahol az ételeket készítik, ami miatt először nem is tudtam a felső tér létezéséről, de néha, amikor fel akartam menni, lett ott egy kis tumultus. Így, hogy a konyhai rész a másik oldalra került, sokkal kényelmesebb az egész.

 

Étlap tekintetében nem láttam nagy változást, kb. ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt, az árak viszont emelkedtek. Ezen azonban nem kell csodálkozni, a pandémia miatt minden zöldség és húsféle ára nőtt, ami a vendéglátósokat is rákényszerítette az áremelésre. Igazból ez az emelkedés nem tűnik nagyobbnak, mint ez alatt az idő alatt más vendéglátósok árváltozásai, szóval nincs semmi gond, sajnos ez egy ilyen időszak.

 

Mivel elvitelre tudtam kaját kérni, ezúttal egy krumplis tál mellett döntöttem. Egy icipicit várnom kellett rá, de azért, mert a hasábburgonyát frissen készítették hozzá, aminek mindig örülök. De kb. 10 percet töltöttem el így is a helyen, ami nem sok majd vittem az ételt a munkahelyemre, ahol neki is láttam.

 


Ami nálam nagy piros pont, hogy a tálhoz is jár pita, nekem ez valahogy része a gyrosnak, nem szeretem, ha kimarad, még egy gyrostál esetén sem. Egyébként egy egyszerű, hétköznapi bolti termék, de kap egy rendes pirítást, így azért önmagban is ad némi ízélményt, a végén tunkolni meg kiváló. A hasábburgonya szintén bolti termék, de a friss elkészítés miatt ezzel sincs különösebb gondom.

 

A húst már múltkor is dicsértem, most is nagyon ízlett, friss, puha. A csípős szószból a tálhoz többet kaptam – talán arányaiban is – mint korábban a pitás gyroshoz, így jobban kijött a csípőssége, de megmaradt az a kis édeskés-pikáns íze, ezt nagyon szerettem. A joghurtos szósz is kellemesen savanykás, bár ahol a két öntet együtt volt jelen, ott a csípős nekem pici elnyomta. A zöldségek továbbra is finomak, az uborkával volt egy icipici ellenérzésem, kicsit az ecetes uborkasalátára emlékeztetett az íze, én gyroshoz jobban szeretem a friss, naturális uborka ízt.

 


Az egész ételért 1.750 forintot fizettem, ami a mennyiségéhez képest azért nem vészes ár, abszolute jól lehet vele lakni, ráadásul még finom is. Fenntartom, amit korábban más helyekről írtam, hogy én picit jobban szeretem azt, amikor egy gyros-bár több saját készítésű és kevesebb bolti termékkel dolgozik, de ez nem változtat azon a tényen, hogy ez a hely igényes, és szerintem a belvárosi gyrososok közül egyértelműen a jobbak között van. Szóval továbbra is bátran merem ajánlani, nagy újdonságok nincsenek, de amit régebben megszoktunk a helytől, azt még mindig megkapjuk.

 

Értékelésem: 8/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

 

Bővebben a helyről: https://www.facebook.com/pg/Tr%C3%B3jai-Fal%C3%B3-376263732470999/posts/?ref=page_internal

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/


Update: időközben beszéltem a hely egyik tulajdonosával, aki megírta nekem, hogy a pita is helyben készült, az édesanyja kovászos receptje. Úgyhogy ezúton elnézést kérek, hogy boltinak tituláltam. Sajnos ízben nálam nem tette hozzá azt a pluszt, mint más helyek saját pitái, ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy zuhogó esőben vittem 10-15 percen keresztül az ételt, és a pita volt a tetején, azt érte az eső, az hűlt ki leginkább. Szóval ezt ki kell még próbálnom frissen, ha már nyitva lesz a helyben fogyasztóknak szánt rész. Mindenképp sort kerítek rá! :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról