Pilótaértékelés, 1-4. futam

 

Az elmúlt években a Formula 1-es szezonok végén mindig írtam egy versenyzői értékelést, hogy kiket tartottam az adott évben a legjobbaknak és kiket a leggyengébbeknek. Idén úgy döntöttem, hogy megnövelem a cikkek számát és minden 4. futam után írok egy hasonlót (kerekítések lehetnek a versenyszámtól függően). Azonban mivel elég hosszú lenne egy 20-as listát csinálnom és 4 futamból nem is feltétlenül lehet reális sorrendet adni, ezért most minden alkalommal csak az első és az utolsó 4 pilótát fogom kiemelni. Az év során 5 ilyen cikkem lesz, és mindig csak azt a 4-5 futamot vizsgálom, ami az előző cikk után lement (tehát mindenki tiszta lappal indul, a korábbiak nem számítanak). Lássuk, szerintem kiknek sikerült a legjobban a szezonnyitó négyes!

 

1. Lewis Hamilton


 

A Red Bull a szezonnyitóra igencsak felzárkózott a Mercedesre – különösen egykörös tempóban – és úgy tűnik, ez a hétszeres világbajnokot is magasabb szintre kapcsolta. Bár Verstappen egyértelműen rámenősebbnek és agresszívabbnak tűnik a brit versenyzőnél, Hamilton tapasztalattal és versenyintelligenciával kompenzálja ezt. Tökéletes módon hajtja végre a csapata stratégiáit és akkor sem megy a szomszédba, ha éppen pozícióért kell küzdenie. Egyetlen komolyabb hibája az imolai kicsúszás volt, de abban azért Russell is benne volt és sokan kicsúsztak ott, elég szerencsétlen dolog volt, hogy csak Hamilton ért el a falig (utána meg nagyon nagy mázli, hogy a piros zászló révén visszakapta a versenyét). De amit a hiba után csinált, az megint egy tökéletes versenyzés volt. És amíg tavaly sokan mondták, hogy akkora a technikai fölény, hogy ezt Bottas is megcsinálná, addig idén egyértelmű: ez nagyon nincs így.

 

2. Lando Norris

 


A középmezőny pilótái közül eddig annyira kiemelkedik, hogy ha nincs a kicsit gyengébb spanyol futama, simán az első helyre tettem volna őt a listán. Az egyetlen versenyző, aki dobogós helyet tudott elérni a Mercedesek és Verstappen mellett, a 4 nagy mögött több alkalommal ő ért célba a legjobb helyen, és bár az időmérőkön voltak apró hibái, a futamokon nagyon stabilan vezet. Úgy érzem, hogy egyértelműen szintet lépett tavaly óta. A kérdés majd az lesz, hogy amikor Ricciardo igazán elkezdi érezni az autót, akkor milyen küzdelem lesz közöttük. Az eddigiek alapján izgalmas.

 

3. Max Verstappen

 


A Red Bull jó autó, csak a pilóták, akik Max mellé kerültek, ennyire gyengék? A Red Bull nem is olyan jó, csak Verstappen ennyire kiemelkedik? Annyira Verstappenre építenek a Red Bullnál, hogy ez a többi pilóta számára okoz nehézséget? Ezek a kérdések most már több mint két éve állandóan megjelennek, amikor a Formula 1-ről beszélünk. Ám egy biztos: Verstappen jelenleg az egyetlen komoly ellenfele a két Mercedesnek. A rajtjai remekek, tempóban most már szinte folyamatosan egyenrangú ellenfélnek bizonyul, Bottast rendszeresen le tudja győzni, ráadásul már időmérőn és futamon is van elsősége a holland versenyzőnek. Ami miatt nem tettem őt az élre, azok az apróbb hibái, amikből idén mintha több lenne neki. Két időmérőbe is belehibázott, Portimaóban futam közben is így vesztett pozíciót Hamiltonnal szemben, és volt egy szerencsés megúszása Imolában is. Talán érzi, hogy idén több esélye van győzelmekre, vagy akár VB-címre is, ezért nagyobbak az elvárások? Nem lehet tudni. Mindenesetre az apró hibák ellenére is az egyik legjobb teljesítményt nyújtó pilóta a mezőnyben.

 

4. Charles Leclerc

 


A monacoi versenyzőt korábban sokat kritizáltam, mondván, hogy gyors, de elkerülhető hibái vannak. Idén azonban úgy tűnik, összekapta magát, az első négy futamon legalábbis igencsak jól teljesített, stabilan veri új csapattársát és mindig felér a pontszerző helyekre, a spanyol futama meg egyenesen kiváló volt. Ha így folytatja, idén még a korábbi, rossznak eddig sem nevezhető, éveinél is sikeresebbet zárhat.

.

.

.

.

.

.

17. Sebastian Vettel

 


Idén az a tendencia eddig megfigyelhető, hogy a csapatot váltott pilóták rendre alulmaradnak az eddig is ott lévő versenyzővel szemben. Ezt látjuk Sainznál, Ricciardonál, de akár Alonsonál is. Azonban Vettel lemaradása tűnik talán a legnagyobbnak. Oké, egyértelmű, hogy az autó is lényegesen gyengébb annál, amilyen a tavalyi Racing Point volt, de a német teljesítménye is nagyon messze van a jótól. Az első futama katasztrofálisan sikerült, de két másikon is simán kapott ki mind időmérőn mind futamon a veretesnek nehezen nevezhető csapattársától. Jelenleg a 3 leggyengébb csapat pilótái mellett csak ő nem szerzett pontot. Talán a portugál futam adhat némi reményt számára, ha kicsit összeszokik az autóval, még megélhet jobb pillanatokat. Talán…

 

18. Yuki Tsunoda

 


Nagy reményekkel (és nagy arccal) érkezett az ifjú japán a királykategóriába, de eddig nem igazán váltotta be azokat. Pedig milyen jól indult. Az első futamon az elrontott időmérője után versenyen kifejezetten imponáló volt, számos szép előzéssel és remek felzárkózással. De ami azóta történt, az maga a tragédia. Az időmérőkön rendre alulmarad a csapattársaival szemben, futamokon meg bár volt, amikor a korai búcsú esélytelenné tette, de azóta semmi rendkívülit nem mutatott. A Red Bull Juniorok gyors fluktuációjából kiindulva mielőbb össze kell kapnia magát, ha nem akar a szezon végén lapátra kerülni.

 

19. Nicolas Latifi


 

Ha gonosz akarok lenni, ott folytatja, ahol tavaly abbahagyja. Edzéseken és futamokon folyamatosan lassabbnak bizonyul, mint csapattársa, de idén, hogy a Williams picit fejlődött, még jobban kijönnek a különbségek. Míg Russell rendre bejut a Q2-be, sőt, futamon is volt már pontszerzésre esélyes (amit szerintem saját hibából dobott el), addig Latifi mindig ott van a végmezőnyben. Rendre az Alfa Romeok is megverik, sőt, Portugáliában Mick Schumacher is megelőzte az abszolút utolsó Haasban . No comment.

 

20. Nyikita Mazepin

 


Az orosz versenyző királykategóriába kerülése nem kis vitákat váltott ki. Egyrészt azzal, hogy gyakorlatilag befizették, másrészt azzal, hogy a bejelentést követő hetekben minden a nőügyeiről és a viselkedéséről szólt. Akkor tettem egy olyan megjegyzést, hogy legalább a versenyeken biztos jobb lesz, mint a médiában. Nos, ma már nem vagyok ebben ennyire biztos. Az első két versenyhétvége minden pillanatában – legyen az szabadedzés, időmérő vagy futam – azt vártam, hogy mikor csapja magát a falhoz és nem kevésszer meg is tette ezt. Az utóbbi 2 versenyen már kevesebb rossz megoldása volt, ám mind az edzéseken, mind a futamokon látványosan kikap csapattársától. Oké, gyenge az autó, de amíg Mick Schumacher legalább egy-egy előzéssel vagy jó rajttal észreveteti magát, addig Mazepint legtöbbször a pálya szélén látjuk. Eddig semmi jelét nem adta annak, hogy érdemes volna a Forma 1-re, de van még lehetősége javítani.

 

És ti mit gondoltok? Ki hiányzik erről a listáról akár pozitív, akár negatív oldalon? Írjátok meg kommentben!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról