Legyen inkább ebédszünet – Szünet Coffee&Break (Kávészünet), csirkés-zsályás wrap

 

A Szünet Coffee&Break nevű helyről korábban még nem hallottam, de mint utóbb kiderült, ez inkább az én hiányosságom volt, a hely ugyanis létezett korábban, csak nem nagyon figyeltem fel rá. Amikor azonban átköltözött a Ferencesek utcájába, rögtön megtaláltam. Egyszerű kis hely, sokféle, válogatott kávé- és italkülönlegességgel, de némi harapnivaló is akad ott, húsevőknek és vegetáriánusoknak egyaránt. Ezenkívül ebédmenüt is kínálnak, levessel és wrappel (meg néhány húsmentes étellel). Ezt úgy gondoltam, mindenképpen kipróbálom. Sajnos aznap, amikor mentem, akkor a leves egy kapros uborkaleves volt, ami nem a kedvencem, ezért maradtam csak a tortillánál, abból is a csirkés-zsályás változatnál, amelyben a fent említett két alapanyag mellett főtt sonka, paradicsom és saláta is volt. E mellett egy citrom-narancsos limonádét is kértem.



Az ital gyorsan megérkezett, külön piros pont a lebomló szívószálért. De a lényeg nem ez, hanem az íze. Nagyon finom, érződik, hogy valódi gyümölcsből készül, nem csak valamilyen szörpöt tesznek bele, kellemes, hűsítő és nagyon friss, savanykás. Igazi nyári ital, szerencsére jó meleg volt, amikor kóstoltam.



A wrapet frissen melegében kaptam meg, ami szintén nagyon jó pont. Szépen elegánsan félbevágták, ami látványra is pozitív. A tésztája friss, ízletes, más, mint a hagyományos tortillák, még némi mag is található benne. A zsályától nagyon féltem, hogy hogyan fog beleilleni egy ilyen kajába, de nagyon jó volt, különösen a főtt sonkával alkotott nagyon jó kombót. Tetszett a paradicsom és a saláta is, mindkettő hagyományos alapanyag, funkciójukat ellátják, finomak.



Az egyetlen eleme, amivel nem voltam teljesen kibékülve, az a csirkehús. Jó minőségű, és az elkészítése se volt rossz, de egy icipicit „túlment”, volt egy kis száraz érzésem, ami csirkénél nem ritka, és sajnos itt is előjött. És ezzel talán összefüggésben áll egy másik kritika: hiányoltam valamiféle szószt vagy mártást az ételhez vagy az ételben, ami ezen a helyzeten javított volna. Ahogy egyébként megnéztem a wrap-kínálatot, a másik, padlizsánkrémes verzióban volt azt hiszem tejföl (azt nem tudom, hogy hozzá, vagy az ételben magában, de igazából mindegy is) és más wrapoknál is láttam ezt, úgy látszik, csak ebből maradt ki (illetve lehet a zsályának szánták ezt a funkciót, de azt nem éreztem annyira krémes állagúnak).



Összességében így is egy finom ételt ettem 1.390 forintért és egy 10% körüli szervízdíjért, ami nem egy vészes ár, főleg egy frissen készített, egyedi wrapért. A vendéglőben, ahogy néztem, minden nap szerepelnek ezek a wrapek a menük között, így bátran ki lehet próbálni és összességében nagyon kellemes étel, erről mindenkit biztosíthatok. Ahogy néztem a napi menüket, láttam, hogy szoktak a menüben gyümölcskrém-levesek is lenni, így biztosan azt is kipróbálom egyszer. Ami a pontomat illeti, ez most kizárólag az ételnek szól, az italokat általában nem szoktam értékelni, viszont a limonádét mindenkinek ajánlom megkóstolásra, tényleg mennyei.

 

Értékelésem: 8/10 (hogy ez mit jelent, azt itt megnézheted)

 

Bővebben a helyről:  https://www.facebook.com/szunetpecs/

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gondolataim a Horror-Cirkuszról

10 olyan lapozgatós könyv, ami sokkal jobb lett, mint amire az alaptörténete után vártam

Horror után víz – egy újabb pécsi cirkuszlátogatásról