Vissza a múltamba 20. – Farkaséhség

 

Nemrégiben jelent meg a zagor.hu-n egy újabb rajongói lapozgatós könyv, a Farkaséhség fordított verziója. Azóta már le is játszottam, így természetesen a kritika sem marad el. A címe alapján azt hittem, hogy a Vérfarkas üvöltésének lesz valamilyen sajátos folytatása, vagy előzménye, ám végül egy másik örök klasszikus, a Skorpiók mocsara előzménytörténete keveredik egy leszámolással. Hogy ez miként sikerült, arról hamarosan olvashattok, az az érzésem, hogy sokat, mert van miről írnom. Pontozás most is lesz, ezúttal a 400 fejezetpontos szisztémát használom, amiről itt olvashattok.

 

Történet (3): Egy barbár törzs vezetői voltunk és magasztos terveinket szőttük, amikor egyik vezérünk, Saul, elárult minket. Keresztre feszítve a Skorpiók mocsara mellett várjuk a halált, amikor egy prémekbe bújt alak – akiről hamar kiderül, hogy a Farkasok mestere – kiszabadít minket. Innentől kezdve célunk, hogy bosszút álljunk Saulon. A kaland során előbb vagy utóbb kiderül, hogy a Farkasok mestere is Saul halálát kívánja, és más tervei is vannak velünk. De ne szaladjunk ennyire előre! A kaland tulajdonképpen négy nagyobb szakaszra osztható. Az egyik a Skorpiók mocsarából való kijutás, és a felkészülés az utunkra. Ezt követi a Ximoranba vezető út, ahol minél többet tudunk meg Saul terveiről, annál jobb helyzetben leszünk később. Ezt követi maga az ostrom, ami nekem az egyik kedvenc részem ebből a kalandból. Végül pedig egy váratlan meglepetésben lesz részünk: a Farkasok mestere megátkozott minket, ezért miután beteljesítettük a bosszúnkat Saul ellen, magunk is farkassá válunk, és a szolgái leszünk. Innentől kezdve a farkasként hozott döntéseink, valamint a korábban szerzett tapasztalataink döntik el, hogy öntudatra ébredünk-e és bosszút állunk a gazdánkon, vagy pedig örök életre a szolgái maradunk. A könyvnek vannak olyan részei, amik egyértelmű koppintások. A Mocsáron belüli ellenségek gyakorlatilag egy az egyben másolatai az előzménykötet szörnyeinek (mondjuk ugyanott vagyunk, szóval valahol oké), ezenkívül az ember-ork elleni küzdelem is egy átemelése a Vértengerek küklopsz-csatájának (ez annyira nem zavart, mert szerettem azt a küzdelmet). Van benne ugyanakkor pár olyan elem, ami kifejezetten egyedi, maga a kiinduló küldetés tetszik, az ostrom jelenetét jól sikerült megoldani és az utazás során is számos izgalmas rész van. Külön tetszik az, hogy bár Saul elárult minket, a seregben még mindig vannak hozzánk lojális katonák, így sosem tudhatjuk biztosan, hogyha egy egykori katonánkkal találkozunk, hogy segíteni próbál-e majd nekünk, vagy meg akar ölni. Tetszett a barbár karakter is, akinek a bőrébe bújhatunk, erős, büszke, bár szerintem a múltjához képest túlságosan is jó szamaritánus, mert azért lássuk be, Saul előtt nem épp a Világbékét akarta elhozni, ehhez képest sok helyen segít.

 

Gondolkodás/szerencse (4): Aminek nagyon örülök, hogy nincs olyan random ösvényválasztás, ami egyből a halálunkat okozza, vagy megkerülhetetlen tárgyat adna nekünk. Ami kötelező tárgy/információ, azt olyan helyen találhatjuk meg, amit fixen be tudunk járni, minden mást pedig ösvényválasztástól függetlenül valamennyi úton meg lehet szerezni. Gondolkodós részek azonban vannak. Leginkább ilyen téren az aranygazdálkodás emelhető ki, messze nem lesz annyi pénzünk, hogy mindent megszerezzünk, amit akarunk, így nagyon végig kell gondolnunk, mire szánunk pénzt és mire nem. De Ximoranban is jó, hogyha okosan felépítjük, hogy mit akarunk csinálni és mit nem. Ezenkívül a Békák mesterénél még egy kis rejtvény is vár minket, ahol az agyunkat kell használni. (Bár ennek a logikáját továbbra sem értem, ha valaki segíteni akar, miért nem teszi meg, ha nem akar, miért áll velünk egyáltalán szóba.) Ami kicsit ellentart ennek a pontszámomnak, az a viszonylag sok próbadobás, rengeteg ügyesség- meg szerencsepróba van (az mondjuk pozitív, hogy a szerencsepontjaink száma a kaland során gyakran növekedhet), illetve még pár random kockadobás is színesíti a kalandot. A kaland (főleg az ostrom) kaotikus hangulatához ezek egyébként illettek, de úgy éreztem, itt azért muszáj megemlítenem ezt is.

 

Nehézség (4): Egész jól lett belőve, bár egy picit végletes, vannak a kalandnak nagyon könnyű és nagyon nehéz részei. Az elején a Mocsárban azért több opció is van arra, hogy ott hagyjuk a fogunkat, itt keményebbnek tűnik a lápvidék, mint az elődjében. Ez kicsit ellentmondásosnak is tűnhet akár, de ne feledjük, hogy ott egy fontos varázstárggyal vagyunk olyan erősek, amilyenek, ami itt nincs meg. Cserébe viszont barbárok vagyunk, akinek képességei egy átlagember felett állnak. A következő részek nem olyan vészesek, azonnali halál csak alig van pár, és ezekhez is nagyon meggondolatlannak kell lenni, ugyanakkor a sok harc miatt ebben a szakaszban azért jócskán benne van, hogy becsületesen játszva ott hagyjuk a fogunkat. Talán a legszűkebb keresztmetszet ebben a kalandban egyértelműen a vége. Ott ugyanis ahhoz, hogy öntudatra ébredjünk kell, hogy egy szó meglegyen nekünk (optimális esetben 2, de az egyik szerencse próbával kiváltható), valamint egy fontos döntés is szükséges SPOILER!!! az óriás sas ellen szembe kell szállni, hogy elvigyen minket és megpróbáljon rávenni arra, hogy emlékezzünk Spoiler vége! És még utána sem árt minél több segítséget szerezni, mivel a legvégén ha Fenris-szel és a Farkasok mesterével is meg kell küzdenünk 10-es ügyességgel, akkor maximum a szerencse vagy a csalás istene segíthet nekünk. Összességében azért teljesíthető kaland, de egyszerűnek nem mondanám, ráadásul azt gondolom, hogy minimum 10-es ügyesség kell a sikeres végigjátszáshoz. A kalandnak egyébként lehet pár speciális vége, erdei tündérek házőrzőivé válhatunk, vagy a Kertek mestere legjobb barátjává lehetünk. Utóbbi kifejezetten humánusnak tűnik a másik két lehetséges úrhoz képest, de igazi sikernek azt sem lehet tekinteni, mert így is életünk végéig farkasok maradunk.

 

Játékélmény (4): Ahogyan említettem négy különböző szakaszát tudtam megkülönböztetni a kalandnak, és ebből három összességében nagyon tetszett, egy azonban jóval kevésbé. A Skorpiók mocsarában való kezdeti bolyongás és a láphatári kalandok nekem tetszettek. Előbbi jóleső nosztalgia volt az egyik kedvenc klasszikus KJK könyvem irányába, utóbbi pedig izgalmas információgyűjtés, de tetszett az ember-orkkal való birkózás és az íjászverseny is. A végén a ló megszerzésének különböző módozatai is jók SPOILER!!! nem ajánlom rákölteni a 30 aranyat a piacon, a többi szerzésmód sokkal izgalmasabb Spoiler vége! A városig vezető út is kellőképpen kalandos, tetszenek a benne lévő epizódok, amint egyre több mindent derítünk ki az ostromról, ahogy találkozunk különböző katonáinkkal, és a végén a városba jutás is meglehetősen izgalmasra sikerül. A Ximoranban játszódó rész is nagyon izgalmas. A Tanács előtti jelenet érdekes, az is tetszik, hogy – jobb esetben – választhatunk, hogy íjászok vagy gyalogosok leszünk az ostrom során, de az ostrom előestéjén történő barangolás is jó, külön kiemelendő, ahogyan a háborús helyzetet leírja a könyv, hogy a kereskedő vételi és eladási árai között milyen horribilis a különbség, hogy a katonáknak csak milyen étel jár, a fogadók árai mekkorák. Aztán az ostrom maga a tetőpont. Bár tény hogy sok benne a kockadobás, de a leírások, és a kialakult szituációk miatt nagyon feszült része ez a kalandnak, és végül az egész kicsúcsosodik a Saul elleni küzdelemben, ami ugyan csak egy sima csata, de ide nem is kellett több. És az is lehet, hogyha itt lezárul a történet, akkor a játékélményre megadom a maximum pontot. De jött az utolsó szakasz, a farkas-kaland, és bizony ez nem zárta magát a szívembe. Az elgondolás, hogy farkasként küzdünk, még akár jó is lehetett volna extra pontokkal, képességekkel, vagy bármi hasonlóval. De itt összesen egyetlen változás volt, hogy fixen 10/14-es értékeink lettek. Őszintén kérdezem: mit adott ez hozzá a kalandhoz? Szerintem semmit. Ezenkívül pedig kb. az egyetlen dolog, ami arra emlékeztetett, hogy farkas vagyok, az az, hogy nem tudtam beszélni. Ráadásul itt a Farkasok nagymesterének kell teljesítenünk egy küldetést a mocsárban. De most komolyan: bejártuk egyszer már a Skorpiók mocsarát az eredeti könyvben. Körülnéztünk már egyszer benne a kaland elején. Ki akart harmadszor is visszamenni, hogy itt teljesítsünk egy küldetést? Abszolute motiváció-vesztettnek éreztem magam a kalandnak ezen a részén. Az öntudatra ébredés után valamilyen szinten azt éreztem, visszatér a lelkesedésem, de a végén azért belegondoltam, hogyha ez nincs, akkor teljesítünk egy extra küldetést, hogy a végén egy halálponttal zárjunk…anyád hogy van? Azt gondolom egyébként, hogy ezt a történeti elemet lehetett volna jobban kivitelezni, kétféleképpen is. Az egyik, hogy a játék elején kicsit hosszabb a mocsári rész és a kaland közben derül ki (jobb esetben), hogy a Farkasok mestere megátkozott minket. És ha valahogy meg tudjuk törni az átkát, akkor a végén megküzdhetünk vele (vagy csak elmegyünk), ha nem, akkor farkassá változunk és kudarc. Ebben az esetben a farkasos kaland elmaradt volna, de ebben a formában talán annyira nem is hiányozna. Ha pedig a szerző ragaszkodik ehhez a részhez, akkor én ezt korábbra tettem volna, mondjuk, hogy a nagymester már az elején farkassá változtat minket, teljesítünk egy küldetést, valamiféle erőpróbaként, majd visszaváltoztat minket emberré, hogy végezzünk Saullal és megígéri, hogyha megtesszük, visszakapjuk végleg emberi alakunkat. Persze hazudna, de a kaland közben valahogy lehetne találkozni a Madarak és a Kertek mesterével, akik megvédenek minket az újabb visszaváltozástól. Nem akarok elmenni könyvírónak, de úgy érzem, ilyen történetben jobb ívet lehetett volna adni a kalandnak, mert így az volt az érzésem, hogy Saul legyőzése az igazi tetőpont, utána már lefelé ívelt a játék, és kicsit lerontotta azt a kiváló kalandot, ami addig fel lett építve. Ugyanez volt az érzésem a 400-as fejezetpontnál is. (Apropó, a Skorpiók mocsarában női karaktert alkotunk? A történet alapján kétlem.) Ez a „megöltem, de mégsem és jobb elmenekülni” egyáltalán nem volt egy dicsőséges vég. Persze értem én, hogy nem halhatott meg a mester, mert az ellentmondás a folytatással, de mivel ez nem „kánon”, csak egy rajongói mű, én megbocsájtottam volna ezt a kis logikai bukfencet. De hogy ne érezzétek, hogy nagyon negatív vagyok, és hogy érzékeltessem, hogy összességében azért tetszett a könyv, mindenkit kérek, hogy zárásul vizuálisan képzelje el a 387-es fejezetponton történő eseményeket!

 

Összességében: 15/20

 

A könyv letölthető itt.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/