Eső után lyukas köpönyeg…

A győri kettős gyermekgyilkosság ismételten felrázta a közvéleményt. A mellett, hogy a cselekmény önmagában is alkalmas a közvélemény felzaklatására, a körülmények ezt még inkább fokozzák. Hiszen egy olyan személy követte el mindezt, aki egy életellenes bűncselekmény kísérlete miatt börtönben volt és nem sokkal az eset előtt bocsátották feltételes szabadságra. Azóta már az is kiderült, hogy sem büntetés-végrehajtási intézet, sem az ügyészségi vélemény nem támogatta az elkövető feltételes szabadságra bocsátását, de ezzel együtt mégis sor került rá (ugyebár nekik ilyenkor véleményezői szerepe van). Ezek a körülmények csak még jobban hergelték a közvéleményt.

Orbán Viktor a csütörtöki sajtótájékoztatóján már közölte az ezzel kapcsolatos kritikáit, és kijelentette, hogy az igazságügyi miniszter meg fogja tenni a szükséges lépéseket, hogy több ilyen ne fordulhasson elő. Nem is kellett sok, és Varga Judit is kijelentette, hogy felül fogják vizsgálni a feltételes szabadságra bocsátás szabályait, hogy több ilyen helyzet ne fordulhasson elő. Ezzel viszont könnyen lehet, hogy elindított egy újabb elégedetlenség-hullámot, de ezúttal nem a közvélemény, hanem a szakma körében. A mellett, hogy a probléma, amiről beszélünk, kétségkívül valós és az eset engem is mélyen felháborít, de a feltételes szabadságra bocsátás kizárása bizonyos bűncselekményeknél igazából nem a problémára reagál, e helyett viszont populista és figyelemelterelő. Következő cikkemben ezzel arról fogok írni, hogy miért tartom ezt az irányvonalat problémásnak és miért érzem azt, hogy ezt a kétségkívül valós krízishelyzetet nagyon rossz irányból kezelik.

Mi is ez a feltételes szabadságra bocsátás?

Nagyon egyszerűen megfogalmazva a feltételes szabadságra bocsátás egy lehetőség arra, hogy a határozott időre elítélt személyek korábban szabaduljanak a büntetés-végrehajtási intézetből (életfogytig tartó szabadságvesztés esetén meg az egyetlen lehetőség a szabadulásra, de erről most nem fogok részletesebben értekezni). Ennek időtartama főszabály szerint a büntetés 2/3 részének letöltése. Tehát ha valakit 6 évnyi szabadságvesztésre ítélnek, akkor 4 év után szabadulhat feltételesen. Visszaesőknél szigorúbb kicsit a szabály, ott a ¾ részét (a példában felvázolt esetben 4,5 évet) kell valakinek ahhoz letöltenie, hogy szabadulhasson. Ezenkívül különös méltánylást érdemlő esetben a bíróság dönthet úgy, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés letöltésének a fele, erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha az elítélt öt évnél nem súlyosabb büntetést kap.

A feltételes szabadságra bocsátás azonban nem alanyi jog, azt ki kell érdemelni. Ezt leginkább a börtönben tanúsított magatartással lehet, illetve azzal, ha az elkövetőnek szándékában áll normális életet élni a szabadulást követően. A feltételes szabadságra bocsátásról végső soron a büntetés-végrehajtási bíró dönt (aki személyében nem azonos az ítéletet kihirdető bíróval), de ezt megelőzi számos véleménynyilvánítás, köztük az ügyészségé, illetőleg pszichológiai vizsgálatra is sor kerül, hogy az elítélt alkalmas-e a szabadulásra. Amennyiben a bv-bíró úgy dönt, hogy nincs helye feltételes szabadságra bocsátásnak, úgy az elkövető meghatározott idő után ismételten kezdeményezheti, mindaddig, amíg meg nem kapja, vagy a büntetése eleve le nem telik.

Ha elnyeri a feltételes szabadságra bocsátást az elkövető, akkor a büntetéséig hátralévő idő próbaidőnek számít, vagyis hasonlóképp kell rá tekinteni, mint egy felfüggesztett büntetésre. Ha a próbaidőben nem követ el újabb bűncselekményt és az előírt kötelezettségeket sem szegi meg súlyosan, akkor nem kell letöltenie, ha viszont ezek valamelyike megtörténik, akkor a fennmaradó büntetést (amibe nem számít bele a próbaidő alatt eltelt időszak) le kell töltenie. Így tehát ha valaki ebben az időszakban újabb bűncselekményt követ el, azzal azt kockáztatja, hogy a bíróság által kiszabott büntetés mellett az előző büntetés „maradékát” is le kell töltenie.

Nem a jogintézmény a hibás

Fentiekből látható, hogy a feltételes szabadságra bocsátásnak megvan a maga funkciója: elérni, hogy az elítéltek jól viselkedjenek a börtönben és törekedjenek a tisztességes életmódra és, hogy biztosítson egy köztes állapotot a börtönbeli kontrollált és a szabad élet között. Hogy a jó magaviselet mennyire megbánásból származó, vagy színlelt, az egy más kérdés, de még az is jobb, ha valaki „színlelésből” vesz fel egy jogkövető magatartást a börtönben, mintha egyáltalán nem engedelmeskedik. Márpedig ennek meglenne a reális kockázata: hiszen ha nincs feltételes szabadságra bocsátás, akkor maximum a belső jutalmazással és fegyelmezéssel lehetne az elítélteket együttműködésre késztetni, ami nagyon csekély motiváció. Magyarul (kis túlzással): e nélkül egy elítélt gyakorlatilag következmények nélkül követhetne el bármilyen fegyelmi vétséget a börtönökben, amíg azzal nem valósít bűncselekményt. Én ezt azért semmiképp sem kockáztatnám meg.

A teljes igazsághoz persze hozzátartozik, hogy már most vannak olyan esetek, amikor egy elkövetőt nem lehet feltételesen szabadságra bocsátani. Ugyanakkor ezek nem az elkövetett bűncselekményekhez igazodnak. A bűnszervezetben való elkövetést – ami a szervezett bűnözés elleni harc miatt indokolt – kivéve az összes feltételes szabadságra bocsátást kizáró ok arra vezethető vissza, hogy az elkövető „rászolgált” arra, hogy ne kapja meg a kedvezményt. Vagy azért, mert többszörös visszaeső, vagy azért, mert az ítélet kihirdetése után követett el újabb bűncselekményt. De csak a bűncselekmény jellege miatt kizárni senkit nem lehet, ami érthető is, hiszen egy erőszakos bűncselekmény elkövetőjénél ugyanúgy fontos a jó magaviselet, mint mondjuk egy vagyon elleni bűncselekmény elkövetőjénél.

De akkor mégis mi a hiba? Sajnos az, hogy az elején tett kijelentésemet, miszerint a „feltételes szabadságra bocsátás nem alanyi jog”, akként kell, hogy módosítsam, hogy „a feltételes szabadságra bocsátás nem szabad, hogy alanyi jog legyen.” Az elmúlt évek statisztikájával sajnos nem vagyok képben, de korábban minden évben a feltételes szabadságra bocsátás iránti kérelmeknek több mint 80%-át elfogadták, és elrendelték a szabadlábra helyezést. Csupán érzékeltetésképpen, Romániában ugyanez a szám 50% körül mozog. Tehát nem kifogástalan magatartást kell tanúsítania annak, aki szabadulni akar, hanem csak nem szabad teljesen rossznak lennie. Ez azért nagyon nem mindegy.

A kimondott válaszlépés eltúlzott és aránytalan

Az nyilvánvaló, hogy a tragikus ügy előzménye több hibás döntés. És ezeknek a vizsgálata is vitán felül szükséges. Ugyanakkor mindezt oly módon megtenni, hogy a feltételes szabadságra bocsátást meghatározott keretek között teljes egészében kitiltjuk, semmiképp sem üdvözölendő. Főleg, mert beszélünk erről a szörnyű, de egyedi esetről, amikor egy szabaduló személy kioltotta egy másik személy életét. Arról viszont nem, hogy egy ilyen döntés több olyan embert is megfoszt a feltételes szabadság lehetőségétől, aki semmit nem követne el a szabadulása után. Ezt kb. ahhoz tudnám hasonlítani, mintha valaki kábítószert vásárolna a családi pótlékából, akkor válaszlépésként a hatalom megszüntetné a komplett családi pótlékot. Még gondolat szintjén is abszurd.

Főleg, mert az egész egy nem valós sztereotípiából indul ki, miszerint, ha egy gyilkos kiszabadul, nemsokára újra megöl valakit. Most lehet, hogy meglepetést fogok okozni, de valójában nem így van. Pszichológiai vizsgálatok és bűnügyi statisztikák egyértelműen alátámasztják, hogyha valaki hosszú időt tölt büntetés-végrehajtási intézetben (értsd: kb. 10 évet vagy azt meghaladó időszakot), akkor egy idő után magába fordul, passzívabb személyiséggé válik, és ez általában megmarad a szabadulását követően. Nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki egy hosszú időtartamú szabadságvesztés után súlyos, erőszakos bűncselekményt követ el (vagyon elleniek gyakoribbak, de ezek mögött ott vannak az elhelyezkedésbeli nehézségek is), most hirtelen nem is tudnék ilyet mondani Magyarországról. A visszaesések döntő többsége a rövid- és középtávú szabadságvesztések után történik, mint ahogy láthatjuk ezt ebben az ügyben is, hiszen az elkövetőt ötévi szabadságvesztésre ítélték, amiből hármat töltött ténylegesen le (amiből egy előzetes fogvatartás volt). Tehát a visszaesés problémáját nem a legsúlyosabb bűncselekményt elkövetőknél kell kezelni.

A felelősség összetett

Itt mindenki arról beszél most, hogy a bv-bíró mekkorát hibázott. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a kérdés ennél komplexebb. Azért, hogy egy ilyen eset megtörtént, rengeteg területet érhet kritika. Konkrétabban:

1. A büntetés-végrehajtást: Nem sikerült elérni a fogvatartás során, hogy az elkövető személyisége megváltozzon. Sajnos középtávú büntetéseknél ez nem egyedi eset, itt elég nagy a visszaesés amúgy is.
2. A döntést meghozó bv-bírót: Ezt a korábbiakban is említettem, hibának tartom, hogy valaki szembemegy a bv-intézet és az ügyészség javaslatával.
3. Az áldozatvédelmi rendszert: Egy ilyen ügyben azért kalkulálni kellene egy esetleges tragédiával. 
4. A Szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti eljárás során közreműködő szakértőt: olyan szakértői vélemény készült el, amely nem látta előre a közelgő katasztrófát.
5. A Szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti eljárás során döntést hozó bírót: a szakértői vélemény alapul vételével hozott döntést, holott ez nem lett volna kötelezettsége.
6. És most nagyon kegyetlen leszek, de ha már utaltam erre, muszáj megemlítenem: az édesanyát. Óriási felelőtlenségnek tartom, hogy egy olyan ember, akit súlyosan bántalmazott az elkövető, szó nélkül ott hagyja nála a gyerekeket, sőt, kifejezetten ő kezdeményezi, hogy a bíróság ne vonja meg a láthatási jogot a tettestől. Egész egyszerűen érthetetlen a számomra.

Ezek az okok különböző mértékben, de mind relevánsak. Viszont mindegyik felet valamilyen szempontból meg lehet érteni. A bv-intézetekben nagyon kevés keret van arra, hogy az elítéltek reszocializációját elősegítsék, ráadásul vannak elkövetők, akik tényleg javíthatatlanok. A bv-bírónak, aki meghozta a döntést, voltak ellenvéleményei, de egy olyan szakvéleménye is, mely szerint nem valószínű a bűnismétlés. Az áldozatvédelmi hálózat szintén elég csekély anyagi háttérrel rendelkezik, nem beszélve arról, hogy igencsak meg van kötve a kezük, főleg, ha sem a sértett, sem más nem fordul direkt hozzájuk. A közreműködő szakértő sem kalkulálhat előre mindennel, ráadásul az is megállapítást nyert, hogy a gyerekek és az édesanya is szerették az apjukat. A bíróság, noha nem köteles a szakértői vélemény alapján dönteni, mégiscsak elsődlegesen azt veszi alapul, hiszen az adja meg azt a szakértelmet, amivel a bíróság nem rendelkezik. A szülői viselkedés meg racionálisan valóban nem magyarázható, de itt azért az érzelmek döntően befolyásolták, azt meg tudjuk, milyen, amikor valaki azok alapján dönt.

Ezek a magyarázatok persze nem feltétlenül kielégítők, de mégis, mindegyik oldalnak megvan a maga mentő érve. Ami pedig az igazi tragédia, hogy ezek közül talán egynek a változása is elegendő lett volna, hogy minden másként alakuljon.

Ezt csupán azért írtam le, mert egész egyszerűen dőreség Hollik István azon nyilatkozata, hogy a feltételes szabadságra bocsátás volt a hibás. Két okból sem. Egyrészt, mert ezzel együtt is elkerülhető lett volna a tragédia, másrészt, mert sokan elfelejtik, hogy ez egy határozott idejű 5 éves szabadságvesztés volt, amiből 3 eltelt. Tehát ha most nem is teszik meg, az 5 év letelte után egész egyszerűen nincs más választás, ki kell engedni az elítéltet. Kérdem én, ha 2 évvel később engedik ki, akkor annyi idő alatt beállt volna olyan mértékű változás az elkövetőknél, hogy nem követi el az újabb bűncselekményt? Lehetséges, de egyáltalán nem vagyok benne biztos.  Persze értem én, hogy egy jogszabály-módosítás egy tollvonással megoldható, a többi probléma kiküszöbölése meg sokkal költségesebb és hosszabb folyamat, illetve, hogy ez a legpopulárisabb megoldás, de azért ne ez legyen a mérce!

Azt már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy 2013 júliusa előtt ugyanebben a szituációban az elítéltet csak a büntetésének 4/5-e után bocsáthatták volna feltételes szabadságra (mivel fegyházbüntetést kapott). Ez azonban módosult és ezt a jogszabály-módosítást (sőt, konkrétan új törvény írását) már a FIDESZ terjesztette elő és szavazta meg. Félreértés ne essék, nem akarom a jelenlegi hatalmat felelőssé tenni az esetért, ezzel ők sem kalkulálhattak előre, ráadásul ahogy korábban is mondtam, nem hiszem, hogy a hosszabb fogvatartási idő megelőzte volna a tragédiát. De nagyon durván következetlennek tartom a mostani kommunikációt azután, hogy voltaképpen ők rövidítették le a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időtartamát az elkövetők többségénél.

Van azért reménykeltő rész is

Szerencsére az ügy kapcsán készült vizsgálat jelentései nem csak ezt a gondolatot tartalmazzák, hanem több másikat, amelyek között már van, aminek örülök. Az, hogy elindult egy vizsgálat, amely az előzményeket próbálja feltárni és azokat megoldani, már önmagában véve pozitív. De az igazi örömöm abban van, hogy a tervek szerint az áldozatsegítő központok kapacitásait 600 millió forintról a duplájára emelik. Ez egy nagyon régóta fennálló tartozás lerovása lenne az áldozatsegítés felé. A bűncselekmények kapcsán mindig a középpontban állnak Magyarországon az elkövetők, és nagyon elhanyagolják az áldozatokat, holott a nekik való segítségnyújtás talán még fontosabb is, mint a büntetőhatalom érvényre juttatása. Személy szerint még ennél is sokkal nagyobb összeg ráfordítását érezném szükségesnek erre a területre, de első lépésként ez több mint megfelelő.

Ilyen és ehhez hasonló döntések és célok kellenek ahhoz, hogy valóban érdemi változás legyen. Egy jogszabály módosítás ideig-óráig lecsitíthatja a közvéleményt, politikai tőkét lehet belőle kovácsolni, de amint jönnek a hasonló esetek, a nyugalmi állapot elmúlik, és ismét ott vagyunk, ahol a part szakad (csak éppen eközben olyan emberektől is elveszünk egy lehetőséget, akik ezzel nem élnének vissza). De ha szakmai oldalát alapul véve, a problémák valódi megoldásán dolgozva próbálunk tanulni ebből a tragédiából, talán valóban csökkenteni lehet az ilyen megrázó esetek számát. Magam részéről mindenképpen ezt az irányt preferálnám.

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/