A börtönbiznisz és ami mögötte van

Az elmúlt hetekben egy új fogalom jelent meg a kormányközeli sajtóban, a börtönbiznisz. A lényege, hogy a börtönviszonyok miatti kártérítések megfizetése hatalmas kiadássá alakult az államháztartásban, és a kormányzati álláspont szerint megengedhetetlen, hogy a bűnözők és ügyvédeik ennyivel gyarapodjanak. Azt is sokszor említik, hogy az ügyvédek közül az egyik legnagyobb haszonélvező Magyar György, aki a baloldallal ápol szoros kapcsolatot. De vajon mi ebből az igazság? Létezik ez a fajta biznisz? Mi az oka ezeknek a kártérítéseknek? Kihez jutnak ezek a pénzek? Ezekre a kérdésekre keresem a választ a következő blogbejegyzésemben.

2015: Az első nagyobb perhullám

A börtönökben lévő zsúfoltság a rendszerváltás óta akut probléma Magyarországon. Szinte állandó, hogy 15-30%-kal több a börtönpopuláció, mint a férőhelyek száma, de volt időszak, amikor 50% körül alakult ez az érték. Az évtized közepén azonban tömegével kezdtek el indulni a kártérítési perek a nem megfelelő fogvatartotti körülmények miatt.

Mindezeknek alapja az Emberi Jogok Európai Egyezménye, amit az Európa Tanácsbeli tagságunk révén magunk is kötelezőnek ismerünk el. Ennek a dokumentumnak a 3. cikkelye egyértelműen tiltja a kínzó és megalázó bánásmódot minden ember, ideértve a fogvatartottakat, vonatkozásában. 2015-ben számos kártérítési per indult Magyarország ellen a 3. cikkely megszegése miatt. A szituáció egyértelmű volt: már a zsúfoltság miatt önmagában szinte borítékolható volt a győzelem, és ezek után jelentős összegű (általában pár százezer, de hosszú távú büntetéseknél volt, hogy milliós nagyságrendű) kártérítéshez jutottak.

A kormány erre válaszul még 2015-ben megalkotott egy törvényt, ami a kártérítések mértékét szabályozta. Ennek megvolt a maga oka: a magyarországi perek költsége lényegesen alacsonyabb, mint az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti perek, amelyekben ráadásul valószínűleg magasabb összegű kártérítéseket ítéltek volna meg.

E mellett született egy akcióterv is, amely alapján 2019 év végére 8 új börtön épül Magyarországon, ami megoldja a zsúfoltság problémáját. Ebből a 8 börtönből azonban mindösszesen 1 került megépítésre, így 5 év után ismételten ott vagyunk, ahol a part szakad.

2020: A kifizetések felfüggesztése, totálisan jogellenesen

Orbán Viktor még a sajtótájékoztatóján közölte, hogy meg kell állítani a börtönbizniszt, ami nyilvánvalóan a magyarság érdekeivel és igazságérzetével ellentétes. Ezt követően több Fideszes és KDNP-s politikus nyilatkozott egyetértően erről a témáról. Mindez odáig terjedt, hogy Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton azt nyilatkozta, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik a kártérítések kifizetését.

Az eset – bár a magyar közvélemény általában nem elítélt-párti – még így is keltett felháborodást. Egyrészt azért, mert a FIDESZ úgy tűnik, hogy a saját törvényét akarja most felülírni. Engem ez annyira még nem is zavarna, hiszen bár a törvényt valóban ők alkották, azért ezt nem teljesen önszántukból, inkább nemzetközi kényszerből, a még ennél is nagyobb költségű perek megelőzése érdekében tették. De ha ezek a perek nem lettek volna, biztos, hogy a kártérítési törvény sem születik meg.

Számomra inkább az a kérdés, mi változott? Mi az, ami miatt ezt az 5 éven keresztül működő törvényt most hirtelen változtatni kell? Racionális jogi érvek e mellett nincsenek. Én úgy látom, hogy ismételten ellenségkép-gyártás zajlik, aminek a célpontjában ezúttal az elítéltek és az ügyvédeik, akiket természetesen már összekapcsoltak a baloldallal, állnak.

Ugyanakkor még mindig nem tudjuk pontosan, hogy mit jelent ez a felfüggesztés. Alapvetően ezzel kapcsolatban két forgatókönyvet tudok elképzelni: az egyik, hogy a már megítélt kártérítések kifizetése mellett módosítani fogják a jogszabályokat, hogy a továbbiakban a bíróságok ne tudják ezeket a kártérítéseket megítélni. A másik, amitől nagyon rettegek, hogy a már megítélt kártérítéseket sem teljesíti a magyar állam.

Ha ugyanis ez történik, akkor onnantól ki lehet jelenteni, hogy Magyarországon nincs jogállam. Egy jogállamnak ugyanis alapvető kritériuma, hogy a törvényhozó, a végrehajtó és az igazságszolgáltató hatalom egymástól elválasztott, egymástól független, tevékenységükkel nem avatkozhatnak be a másik hatáskörébe. Ha egy kormány következmények nélkül megteheti, hogy jogerős bírósági döntéseket figyelmen kívül hagy, akkor a jogállam legalapvetőbb kritériuma fog Magyarországon megszűnni.

Jogszabályt módosítani, megszüntetni persze lehet, így ha csak a jövőre nézve történik módosítás, az jogilag oké. Viszont ilyen esetben megint nem lesz más választása az elítélteknek, mint az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárások. Ez persze némi időt adna a kormánynak, mert ezek az eljárások nem éppen rövid lefolyásúak, de később a megfizetendő kártérítés összege még nagyobb lenne. Így hosszú távú megoldásnak ez sem tekinthető.

… miközben ezeket a sorokat írom, megjelent a Magyar Közlöny rövid tartalmú közleménye, ami itt megtekinthető. Ebben a kormány felhívja az igazságügyi minisztert, hogy „az egyes ügyekben a jogszabályok által biztosított legvégső időpontig a börtönzsúfoltság miatti kártalanítások kifizetését haladéktalanul függessze fel”. Ennek a tartalma még mindig nehezen értelmezhető, de sajnos úgy tűnik, hogy ez a már megítélt követelésekre is vonatkozik. Ami nem előremutató még akkor sem, ha csak a jogszabályok adta kereteken belül szeretnék ezt megtenni.

Hogy jönnek képbe az ügyvédek?

Az origo és más kormányközeli médiumok támadást indítottak az ügyvédek ellen is. Illetve először csak konkrétan Magyar György ügyvéd ellen, aki számos ilyen perben képviselt elítélteket, majd miután a Magyar Ügyvédi Kamara közzétett egy nyilatkozatot – amelyben visszautasították a média és a kormány támadásait és hangulatkeltését – már a Kamara ellen is kikeltek. De milyen szerepe is van az ügyvédeknek a történet alakulásában?

Igazából nem sok. Nem győzöm hangsúlyozni, az egész történet eredője az, hogy a magyar állam továbbra sem képes a nemzetközi egyezményekbe foglalt kötelezettségeit teljesíteni. Ha ezeket a kötelezettségeket teljesíteni tudtuk volna, akkor senkinek nem kellene fizetni.

Azt mondjuk el kell ismerni, hogy azért volt némi leleményesség azokban az ügyvédekben, akik nagyszámú pert indítottak. Bár az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti perek nemzetközi eljárások, és a nyelvismeret is előnyt jelent, de ezek a perek szinte biztos győzelemmel kecsegtettek, hiszen a zsúfoltság már önmagában megalapozhatja a büntetés-végrehajtási intézetben a jogsértéseket, és kis túlzással szinte sablonszerűen lehet vinni az ügyeket.

De önmagában a leleményesség még nem bűn! Természetes, hogy mindenki szeretné a szakmáján belül a legnagyobb hasznos húzni, mind anyagilag, mind presztízsben, és nem lehet elégszer hangsúlyozni: a jogsértés jelen van. Az ügyvéd mindösszesen annyit tett, hogy ezeket az ügyeket végigvitte. Ebben nincs semmi elítélendő.

Az pedig, hogy a Magyar Nemzet megkereste Magyar Györgyöt, hogy a bevételeiről tájékoztatást kérjen, a legprimitívebb és legszánalmasabb hangulatkeltés, amit csak el tudok képzelni. Ugyanis létezik olyan, hogy ügyvédi titoktartás, amely révén eleve nem is adhat ki ilyen irányú információkat egy ügyvéd az ügyfele beleegyezése nélkül. Ezzel a Magyar Nemzet éppen úgy tisztában van, mint én, de mégis megtették, mondván, hogy ez egy win-win szituáció. Ha Magyar György kiad adatokat, jogsértést követ el, ha nem, akkor be lehet támadni a titkolózás miatt. Teljesen jogosnak tartom a Magyar Ügyvédi Kamara reakcióját erre a folyamatra.

Biztosan káros ez az áldozatokra nézve?

A felhívásban az szerepel gyakorlatilag egyetlen indoknak, hogy a jelenlegi állapot sérti a lakosság, különösen az áldozatok igazságérzetét. Ez önmagában véve lehet igaz, de semmiképpen sem elegendő érv. Ráadásul, ha az áldozatokat nézzük, talán még azt mondhatjuk, hogy ők azok, akik még ezzel a szituációval valamilyen szinte jól járnak.

Ha ugyanis megítéltek kártérítést az elkövetőknek, és ez végrehajtandó követeléssé válik, akkor a megítélt pénzösszeget nem az elítélt, hanem az áldozat fogja megkapni kártérítésként, mindaddig, amíg a megítélt követelés nem teljesül. Persze közvetett módon ez is az elkövető pénze, hiszen ennyivel kevesebbet kell majd kifizetnie, de nézzünk szembe a tényekkel: az áldozati kártérítés végrehajtása szinte reménytelen. Eleve amíg az ember börtönben van, vagy nincs semmilyen keresménye, vagy ha van, akkor az a mindenkori minimálbér 1/3-a, aminek egy része elmegy a börtönköltségek fedezésére, egy másik része tartalékképzésre, tehát teljesen irreális, hogy ebből jelentős összeg megmaradna. Szabadulás után, ha véletlenül lesz állása, akkor abból a jövedelemből lehet letiltani, de addig évek telhetnek el, és ez is egy lassú bevételi forrás. Tehát ha csak az elkövető eleve nem rendelkezik vagyonnal, akkor pokoli nehéz ennek a behajtása.

Persze tegyük hozzá, ez a megoldás sem jó, és az sem egy helyes irány, hogy kártérítéseket megítélünk azért, hogy az áldozatok gyorsabban jussanak jóvátételhez, így pedig az állam kvázi az elkövetők helyett fizeti ezt meg. De azért valahol mégis tudok annak örülni, hogy az áldozatok gyorsabban kapják meg azt, ami jár nekik.

Érdemi párbeszéd helyett közhelyek puffogtatása

A legrosszabb az egész helyzetben, hogy a helyett, hogy tényleg érdemben próbálnának foglalkozni ezzel a nagyon is akut problémával, közhelyek szajkózása megy, ami azon túl, hogy hangulatot kelt, semmire nem alkalmas. Ennek ellenére, megpróbálok a legtipikusabb közhelyekre reagálni.

„Akik ott vannak, nem ok nélkül vannak ott!” – Valóban nem. Ezért nem mehetnek ki onnan, ezért vannak a legsúlyosabb elkövetők a nap 24 órájából 23-ban egy zárkában, ezért nem látogathatják őket akármikor, ezért korlátozzák le, hogy mit tehetnek, ezért nem tarthatnak korlátlanul online és telefonon kapcsolatot a szeretteikkel. Ez a szabadságvesztés lényege. Az embertelen körülmények viszont nem tartoznak hozzá a szabadságvesztés büntetéshez.

„Nehogymár jakuzzit meg wellnes-szállót adjunk nekik!” – Szó nincs ilyesmiről. Hogy csak a zsúfoltság kérdését konkretizáljuk. A követelmény, amit meg kellene tartani, elítéltenként 6 légköbméternyi saját terület. Ez gyakorlatilag 2x2x1,5 méteres terület. Ez olyan irreális követelés? Szerintem nem. De jelenleg erre sem vagyunk képesek.

„A börtönökben jobban élnek az emberek, mint egyesek itt kinn!” – Azért akik ezt írják, azok nem tudom, hány napot töltöttek börtönben, de szerintem nem sokat. Alapvetően a börtönbeli életszínvonalat úgy kell meghatározni, hogy az ne érje el (megközelítőleg sem) az ország átlagos életszínvonalát, de az alapvető minimumok (étel, meleg víz, ágy, takaró stb.) legyenek meg. Persze az igaz, hogy egy hajléktalannak ez lehet életszínvonal-emelkedés, de azért talán mégsem ez a jó mérce.

„Az enyhe börtönökbe vissza akarnak menni. A szigorú az majd visszatartja őket.” – Erre egyetlen statisztikával szeretnék reagálni. Ha megnézzük a 100.000 főre jutó bűnelkövetők arányát Európában, akkor az első helyen Oroszország, majd Fehéroroszország, és Törökország áll.  A lista végén (a miniállamokat kivéve) Izland, Finnország és Svédország áll. Ezek szerint akkor a legkeményebb börtönök Finnországban és Svédországban, a leglightosabbak meg Oroszországban vannak? Ne butáskodjunk már!

„Kórházakra és iskolákra kell költeni a pénzt, nem ezekre!” – A kórházak és iskolák fejlesztése valóban fontos, de a börtönöké is az. Nem csak öncélból. Ne feledjük, hogy az ott dolgozóknak sem mindegy, hogy milyen környezetben tevékenykednek, valamint, hogy a reszocializációs programok sikeréhez is hozzátesz, ha nincs a körülmények miatti feszültség. Én inkább azt mondanám, hogy az országnak lenne más, sokkal kevésbé fontosabb kiadása, ami rámehetne az egészségügyre, az oktatásra és a börtönviszonyok javítására…

„Hazaáruló, aki az állam ellen perel” – Ez kategorikusan nem igaz. Ahogy mi sem dönthetjük el, hogy kifizetjük-e a bírságot, vagy nem, ha túllépünk egy sebességhatárt, úgy az állam sem dönthet arról, hogy szabályszegés esetén kifizeti-e a kártérítést. Ilyenkor ő ugyanolyan jogalany, mint mi, és ugyanúgy perre is fogható.

„Ez megint egy Soros-szervezet irányítása alatt álló rágalomhadjárat!” – Egyrészt aki egy olyan nemzetközi tekintéllyel is rendelkező szervezetet, mint a Magyar Helsinki Bizottság elintéz azzal, hogy Soros-szervezet, az önmagáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Másrészt mindenki tudja, hogy milyen hazai és nemzetközi előírások vannak az elítéltek fogva tartására vonatkozóan. Amikor az Európa Tanács tagjai lettünk, ezeket elfogadtuk. És nem tartjuk be őket. Ezért a jelenlegi kormány csak magát (illetve kisebb mértékben a korábbi kormányokat, de azóta volt 10 évük javítani az akkori hibákat) hibáztathatják!

Tehát ezek a közhelyek elég gyenge lábakon állnak. Arról nem is beszélve, hogy egy nemzetközi eljárás során ezeket legfeljebb körberöhögné a bíróság. Úgyhogy remélem, hogy rövid időn belül megszűnik a néphülyítés és a probléma valódi megoldásán fognak dolgozni. Mert a kormány által börtönbiznisznek nevezett jelenséget egyféleképpen lehet megállítani: ha teljesítjük a kötelességeinket!

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/