Vissza a múltamba 32. – Égi megbízás

 

Ahogyan azt már a KJK rajongók is tudják, az elmúlt években több olyan új kaland jelent meg a magyar könyvespolcokon, amelyek egy-egy klasszikus irodalmi művet – rendszerint kötelező olvasmányt – dolgoznak fel lapozgatós stílusban. A Pál utcai küldetésről a Bahíron már írtam, ám pontozós könyvkritikát nem szerettem volna róla írni, leginkább azért, mert nagyon szubjektívvé válik, hogy a kaland mikor tekinthető sikeresnek és mikor kudarcnak, számos középút van és számos olyan vég is, ami tényleg teret enged az ember önértékelésének is, hogy ez vajon most mennyire siker vagy kudarc. Az Égi megbízás – ami az Ember tragédiájának a feldolgozása – e téren azért változtatott. Bár itt is vannak olyan zárások, amelyekről lehet vitatkozni, hogy pozitív, vagy negatív, azért azt lehet mondani, hogy van egy egyértelműen optimális befejezés, emiatt ilyen szempontból jobban lehet értékelni a kalandot. Ezért most írok pontozást is, viszont mivel nem KJK kaland, ezért TOP-listára semmi esetre sem fogom feltenni, mert mégiscsak kissé más a műfaj. Viszont ettől még a hagyományos rendszeremet fogom használni. No lássuk, mit hoztak ki az írok Madách klasszikusából!

 

Történet (5): Az alapsztori az Ember tragédiáján alapul, ám az eleje mégis egy kicsit változott. A koncepció ugyanaz, hogy Lucifer kétségbe vonja a Teremtés tökéletességét, ám ebben a fiktív kalandban az Úr és Lucifer fogadást kötnek egymással, hogy vajon a bűnbe esés megtörténik-e és utána Ádám képes lesz-e a világ és a társadalom megmentésére. Ezután az események ugyanúgy színenként haladnak, mint az alapműben, bár olyan téren van különbség, hogy a színek közötti sorrend változhat, valamint egyes színek akár ki is hagyhatóak, illetve új színek is megjelennek. Igazából az alapműben megjelent színekből az űr az egyetlen, ami teljesen kimarad (illetve ott a Mars, de mivel az kissé más funkcióval bír, ezért ezeket nem tekintem azonos helyszínnek), kettő kerül átdolgozásra (a Falanszterből Peking, a jégmezőkből pedig a Szemétsziget lesz…ez nekem különösen tetszik egyébként, hogy az akkori apokaliptikus világképet, egy másik, mai mércével reális posztapokaliptikus világra cserélték a szerzők), és teljesen új elemként jelenik meg New York, Berlin, Budapest, Bécs és a Mars. Érdekes, hogy számomra leírás szempontjából ezek az új helyszínek tetszettek a legjobban, ebben talán az is benne van, hogy a szerzőket itt nem kötötte az alapmű, hanem abszolute szárnyalhatott a fantáziájuk. A berlini szín olyan erőteljes képi ábrázolással mutatja be a náci rémuralom borzalmait, hogy abba több alkalommal fizikálisan beleborzongtam, Budapest és New York pedig két olyan akut problémát mutatott be, amivel mi is találkozunk a való életben, így nagyon könnyű velük azonosulni. De ami még nekem nagyon nagy pozitívum, hogy a többi színben sem csak a meglévő történet másolására kerül sor, hanem sok extra, kreatív elem szerepel benne. A londoni szín nyomozós sztorivá alakítása nekem nagyon tetszett és adott egy komoly intellektuális kihívást, de annak is örültem, hogy a legtöbb színben lehetett egy az alaptörténettől teljesen eltérő karaktert választani (én mindig ezt választottam, hogy legyen valami extra izgalom a kalandban), és azzal egy egészen más aspektusból megismerni a világot (de a végső konklúzió rendszerint ugyanaz volt). Vannak egyébként még nagyon jó írói húzások a műben, a hagyományos strófák a mai szlenges szövegekkel eszméletlen hangulatosak, ahogy az is tetszik, hogy van egy olyan fejezetpont, amire nem lehet oda lapozni, csak véletlenül megtalálni, és ad némi segítséget a kaland folyamán. Nagyon poénos írói húzásnak éreztem, amikor Keplernél megkérdezi mi a horoszkópunk, de valójában tök mindegy, mi az, ugyanoda kell lapoznunk. Ezenkívül viccesek azok a fejezetek is, amikor megpróbálunk blöffölni, hogy mi történt velünk (bár játékmechanikailag ezeket továbbra sem szeretem, aki nem játszik tisztességesen, az egy ilyen „lebuktató mező” után sem válik becsületessé). Mindent egybevetve azt mondom, így kell feldolgozni egy irodalmi művet, megmaradt az eredeti mondandója, de teljesen egyértelműen megjelenik benne a szerzők kreativitása. Fantasztikusan jól sikerült.

 

Nehézség (3): Most szándékosan cseréltem meg két elemzési szempontot, mert igazából így tudom jobban éreztetni azt, hogy mi a legnagyobb problémám a kalanddal. Hogy kontextusba helyezzük: a műben igazából a tökéletes befejezéshez 4 (vagy inkább 3.5) feladatot kell teljesíteni:

-        Megmenteni a bolygót a (klíma)pusztulástól,

-        megmenteni a társadalmat,

-        összejönni Évával,

-        és a fél, ami talán mégis a legfontosabb: túlélni.

A bolygó megmentése az egyik színben SPOILER!!! Budapesten Spoiler vége! tanúsított magatartásunkon múlik. Így utólag kicsit a sors iróniájának tartom, hogy nekem ez volt az egyetlen, ami nem sikerült, holott talán az első 3 feladatból ez a legkönnyebb, csupán a túlzott egóm miatt hoztam egy olyan döntést, ami onnantól determinálta, hogy nem kerülhettem olyan pozícióba, ahonnan tudok segíteni SPOILER!!! nem voltam hajlandó eladni a fél vesémet, így nem lett pénzem és egzisztenciám, hogy segíteni tudjak…ez egy meglehetősen reális görbe tükre a mai társadalmunknak, tetszett maga a megvalósítás így utólag Spoiler vége! De ez összességében nem annyira nehéz. A társadalom megmentéséhez 3 helyen kell döntést hozni SPOILER!!! Egyiptomban, Franciaországban és Németországban Spoiler vége! és ha legalább 2 helyen ez a döntés jó, akkor sikerül. Összességében azért ez is egy teljesíthető eleme a küldetésnek. Az Évával való végső viszony egy bizonyos színen fog múlni, hogy ott megmentjük-e őt SPOILER!!! Konstantinápolyban Spoiler vége!. Tapasztalatom szerint ez már nem annyira egyszerű, mindkét karakter esetén azért kellenek a jó és nem is mindig annyira evidens döntések, hogy ez végül meglegyen.

És akkor most jutottunk el oda, hogy túl is kéne élni és ez adja a kaland igazi nehézségét. Szögezzük le, a legtöbb szín azért összességében nem olyan nehéz, némi gondolkodással, logikával azért teljesíthető, de van két helyszín, ami nagyon nehéz. Az egyik a londoni, ahol ha a végén rossz emberre bökünk rá a gyilkossági ügyben, akkor nekünk is végünk. De ami még ennél is sokkal nehezebb, az Berlin. Néha már a Pusztító című örök klasszikus jutott róla eszembe (ami egyébként a közeljövőben a Kaméleon Komix gondozásában is meg fog jelenni), hogy teljesen mindegy, hogy a koncentrációs táborban vagy az ellenállók körében vagyunk-e, szinte minden esetben csak egyetlen helyes út van, ahol túl lehet élni, minden más előbb-utóbb (sokkal inkább előbb, mint utóbb) a halálba vezet. Nagyon kegyetlen, csak sokadik nekifutásra tudtam ezt a színt megoldani.

Ez így egyben elég nehéz, ugyanakkor a könyv erősen differenciál, nem csak a teljes siker és a teljes kudarc van, hanem számos köztes vég is. A végén a kaland kiértékeli, hogy sikerült-e a bolygónkat és a társadalmunkat megmenteni. Ha sikerült mindkettőt, Bécsbe jutunk, ha a bolygót nem, de a társadalmat igen, akkor a Marsra, ha a társadalmat nem, de a bolygót igen, akkor Pekingbe, ha az egyiket sem, akkor a Szemétszigetre. Ezután az Évával való viszonyunk határozza meg, hogy mennyire boldog, illetve szomorú ez a vég. Ebből a szempontból nagyon tetszik, hogy a kaland az emberi oldalnak mekkora súlyt ad: hiába mentjük meg a bolygót és a társadalmat is, nem elég nagy az öröm, ha magányosak maradunk; a másik oldalon viszont a Szemétsziget minden borzalma is egy leküzdhetőbb akadálynak tűnik, ha a társunk ott van mellettünk. Szerintem ez nagyon szép és valahol mélyen reális is. Ez az utolsó szín egyébként már javarészt a kiértékelésről szól, bár egyes helyeken 1-1 döntéshozatalunk még van.

De azért más színeken is kudarcot lehet vallani, megölhet minket a görög méregpohár, lecsaphat ránk a francia guillotine, elmenekülhetünk félelmünkben vagy csalódottságunkban a világ elől, de akár a sikertelen víruskezelés is lehet a végzetünk. Amit még megemlítenék, hogy halál és halál között is lehet különbség a téren, hogy az Úr miként reagál. Van, amikor elhatározza, hogy nem vág bele újra a teremtésbe, van, amikor átadja a trónt Lucifernek, de olyan is, amikor ő és Lucifer is kiábrándul belőlünk. De akár magához is vehet minket a végén az Úr, vagy akár meg is bosszulhatja halálunkat Luciferen. Utóbbit a halál ellenére nem is éreztem igazán negatív végnek.

 

Gondolkodás/szerencse (4): A dobókocka kiiktatásával (amelynek elsődleges célja az volt, hogy a könyv bárhol és bármikor játszható legyen) jelentősen csökkent a szerencse szerepe minden hagyományos lapozgatós könyvhöz képest, hiszen nincsenek harcok, nincsenek szerencsepróbák, nincsenek véletlenszerűen veszíthető életerő pontok. Emiatt egy pillanatig sem éreztem azt, hogy egy szerencsejátékot játszanék, játék közben folyamatosan azt éreztem, hogy minden az én döntéseimen múlik. Nagyon jól használják a szerzők az erkölcs-racionalizmus dilemmát, hogy meglépünk-e olyan dolgokat, amiket meg kellene lépni, hogy tiszta maradjon a lelkiismeretünk, de vajon abban a világban, ahol vagyunk, ezt mennyire fogják tolerálni. Ez végigmegy nagyon sok helyszínen. Ami azonban egy kicsit elvesz ebből, az két dolog. Nagyon sok olyan szituáció van, ahol nagy horderejű dolgokról kell dönteni SPOILER!!! emberek bérét csökkentsük, vagy termék minőségen rontsunk a fenntarthatóság kedvéért Spoiler vége! aztán a végén az ég világon semmilyen súlya nincs a játékban. A másik, hogy bár van olyan szín, ahol a saját, kaland közbeni döntésünkön múlik, hogy végül a végső kiértékelésnél hova kerül, máshol azonban SPOILER!!! Például Párizsban Spoiler vége! már azzal eldől minden, hogy az elején melyik karakter bőrébe bújunk. Nekem ez személy szerint nem tetszett, szerintem jobb az, ha egy alapvetően negatív karakterből is ki lehet hozni a pozitív végkimenetelt, illetve akár a pozitívat is tönkre lehet tenni. Mert lássuk be, az, hogy egy szín elején kit választunk, inkább a szerencse és a kíváncsiság, semmint a racionális döntés függvénye.

 

Játékélmény (4): Az Égi megbízás remekül találja meg azt a középutat, amit a feldolgozásoknak meg kell találnia. Miközben azt érzem, hogy valami új élményt kapok, teljesen új elemekkel, működik a nosztalgia is, elő tudja bennem hozni a régi mű emlékeit. Nagyon sok KJK feldolgozás beleesik abba a hibába, hogy vagy egyáltalán nem ismerek rá az eredetire (pl. a Végzet keze tipikusan ilyen), vagy annyira akarja utánozni, hogy semmi kreativitást nem érzek benne (pl. a legtöbb Sadler-mű). Itt ez az arány teljesen egészséges. Nagyon jót tett a kalandnak a néhány új helyszín, a berlini szín nehézsége ellenére remek szál, és tényleg érezzük minden döntésünk súlyát, ott liheg a halál a nyakunkba, de tetszett, amikor virológusként kellett döntést hoznunk New Yorkban, élveztem a londoni nyomozást, és azt is, ahogy próbálunk úszni az árral, Bizáncban vagy éppen Franciaországban. Ami zavart viszont, hogy néhány színt egyáltalán nem éreztem, és nem tudtam elkapni a hangulatát sem. Van olyan, ahol éreztem, hogy a döntéseink a végső kiértékelést meghatározzák SPOILER!!! pl. Egyiptom vagy Bizánc Spoiler vége! volt ahol ezt nem éreztem, de a kaland, amit teljesíteni kellett annyira magával ragadott, hogy nem is igazán tudott érdekelni a végső küldetés. A baj az, hogy vannak olyan színek, ahol ebből a kettőből az egyiket sem éreztem SPOILER!!! leginkább a római és az athéni színre gondolok Spoiler vége! vagyis az ott lévő események nem igazán ragadtak magukkal, az összküldetés szempontjából lényegtelenek, és még nem is túlságosan nehezek, nem vagy csak nagyon banális esetekben lehet bennük meghalni. És mindezekből adódóan időnként azt is éreztem, hogy túl nagy a különbség az egyes színek között ilyen téren. Ahogy korábban említettem, míg Berlinben egy rossz döntés azonnali halálhoz vezet, addig New Yorkban, ha nem követünk el embertelenül nagy hibákat, akkor azért átmegyünk rajta elég könnyen. Ez persze valamennyire az értékek és a dobókocka hiányára vezethető vissza, hiszen innentől a döntéshelyzeteket jóval nehezebb differenciálni, hiszen nem lehet életerőpont büntetést elszenvedni, nem lehet hasznos tárgyakat találni, így pedig óhatatlanul is kissé végletesebbek a következmények, mint egy hagyományos kalandban. De talán meg lehetett volna úgy csinálni, hogy mondjuk minden szín végén lehet egy pontot szerezni megfelelő döntésekkel és a végén az összpontszámunk határozza meg, hogy hova kerülünk (persze, ezzel könnyebb lett volna csalni). Ez egy kis hiányérzet, amit sajnálok, mert egyébként maga a játék nagyon tetszett és remekül kitalált, és tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek.

 

Összességében: 16/20

 

A könyv megrendelhető (többek között) itt.

 

Hamarosan érkezem a „Hol terem a Magyar vitéz”-zel, valamint egy klasszikusabb fantasy-játék a „Gyíkbőrben” megjelenésére sem kell már sokat várni. Szóval remélhetőleg a közeljövőben megint lesz miről írnom.

 

Ha szeretnél értesülni az új cikkekről, csatlakozz a blog facebook-oldalához: https://www.facebook.com/velemenyes/